Krimirajongók oldala

Ez a bűncselekmény 2011 nyarán történt - ekkor, mint tudjuk, egy 77 áldozatot követelő tömeggyilkosság sokkolta a norvég közvéleményt és az egész világot, ezért a többi helyi bűneset eltörpült mellette.

Több okból is érdemesnek találom ezt az esetet feldolgozni.
Ezek egyike: a párkapcsolaton belüli erőszak problematikája nagyon erőteljesen előtérbe kerül ebben a történetben. Sok eset van, amelyek során nem lehet eldönteni: valójában áldozatból vált elkövetővé a tettes? Ez a történet is ebbe a kategóriába tartozik.

Másfelől, nagyon felkaptam a fejemet a tettes modus operandiján.

Egészen megdöbbentő, hogy a gyilkosság módszere is, a holttest elrejtésének módja is rendkívül emlékeztetett engem egy másik esetre.
Az utolsó nő, akit Magyarországon halálra ítéltek és kivégeztek - az 54 éves Besze Imréné, az 1960-as évek végén, Heves megyében - elképesztően hasonló módon (bár egészen eltérő motivációkkal) követte el tettét, mint egy fiatal norvég nő a 2010-es évek elején, Oslo mellett!
Ennek az utóbbi gyilkosságnak történetét fogom most elmesélni.

(Extra véletlen, hogy éppen február másodikán kerül ez a történet ki a blogra. Besze Imrénén 1969 február másodikán hajtották végre a halálos ítéletet.)

____________________________________________________________________

2011 október 13.-án két fiatal nő kutyát sétáltatott a zöldben: az Oslóból Klemetsrudba vezető túraösvényen haladtak át. Amint végighaladtak a Dølerudveien-en, egy - láthatóan használaton kívüli - garázs mellett elhaladva a kutya nyugtalanná vált, és jelezte, hogy szokatlan szagot érez. A két fiatal nő benyitott az épületbe - amelyet tulajdonosai láthatóan lomtárnak használtak -, és egy régi kanapé alatt egy sátorlapba csomagolt holttestet találtak.

Azonnal értesítették a rendőrséget.
A rendőrök megtartották a helyszíni szemlét, melynek eredményéről a lakosságot is tájékoztatták. Ole-Petter Jacobsen - a bűnügyi csoporttól - bejelentette:
"Az ügyet gyanús halálesetként kezeljük. Ebben az is bennfoglaltatik, hogy egyelőre nem tudjuk, mi volt az illető halálának oka".
Hanne Kristin Rohde vizsgálótiszt tömören ennyit válaszolt a sajtó kérdésére:
"Nem mondhatunk részleteiben semmit arról, hogy miért okoz ez nehézséget - azon kívül, hogy nagyon sokat követel tőlünk az elhunyt identitásának meghatározása. De reménykedünk abban, hogy nemsokára azonosítani tudjuk a holttestet."

A később nyilvánosságra került információk szerint a tetem ekkor már annyira erősen feloszlott állapotban volt, hogy az azonosítása rendkívüli feladatot jelentett a szakértőknek! Ráadásként nem volt nála sem mobiltelefon, sem személyes okiratok. Először még azt sem volt könnyű meghatározni, hogy egyáltalán nő, vagy férfi volt-e az elhunyt.
A garázs mellett lévő gazdaság alkalmazottai azt állították: június vagy július óta felfigyeltek egy sajátos szagra a közelben.

Négy nappal később napvilágra került a vizsgálatok eredménye: az elhunytról megállapították, hogy erőszakos halált halt: életét fejszével vagy hasonló súlyos, éles tárggyal olthatták ki, továbbá hivatalosan is azonosították a 23 éves Hans Rickard Strømner-ként - akit folyó év július kilencedike óta senki nem látott.
Nagyszülei augusztus 8.-án értesítették a rendőrséget; a fiatalembert hivatalosan augusztus 13.-án nyilvánították eltűntnek.

A rendőrségi szóvivő hivatalos nyilatkozata szerint: "Nem vagyunk biztosak abban, hogy a tetem fellelési helye egyben a gyilkosság helyszíne is. Nem zárhatjuk ki, hogy valahol máshol gyilkolták meg, és ezután szállították a megtalálás helyszínére."
Amint az szokásos egy ilyen halálesetet követően, kihallgatások sorozata kezdődött el: mindenkit beidéztek, aki bármilyen kapcsolatban is állt az elhunyttal. Minden információ egyformán fontos lehet.
Az áldozat ismerősei, barátai arról számoltak be: Strømner az utolsó évben egyfolytában attól félt, hogy rosszakarói követik az állandó útvonalakon, amelyeken járni szokott. Nagyon sokat beszélt erről.
Strømnert a közeli barátai úgy mutatják be, mint egy visszahúzódó egyént, aki rendkívül szűk komfortzónával rendelkezett, igen merev, állandósult szokásai voltak. Amikor kint járt a természetben, mindig ugyanazokat a helyeket kereste fel és ugyanazokon az útvonalakon ment végig.

Az utolsó életjel július 9.-én érkezett tőle - sms-eket küldött egyik legjobb barátjának, aki segített neki állást szerezni.
"Kilencedike volt. De még mielőtt megerősítést kaptam volna arra, hogy megvan az állás, ő eltűnt".

"Nagyon sokszor járt azon a területen, ahol végül is megtalálták. Ez volt az első gondolatom, amikor hallottam, hogy ismeretlen holttestet találtak Klemetsrud-ban: ez biztosan Rickard", vallotta egy másik közeli barátja.

Alig egy héttel a holttest felfedezése után, október 21.-én Strømner élettársát, a 22 éves May Lene Christiansent, és barátnőjét, a 23 éves Aleksandra Østli Kjeve-t letartóztatták emberölés, illetve emberölésben közreműködés vádjával.
Az aznap esti kihallgatás során mindketten tagadták, hogy közük lenne a halálesethez.

Másnap, 22.-én azonban Christiansen (a képen balra) vallomást tett: beismerte, hogy a gyilkosságot ő követte el, de tagadta, hogy bűnös lenne. Állítása szerint preventív jelleggel gyilkolt - mint magyarázta, Strømner rendszeresen bántalmazta és totális irányítás alatt tartotta. "Rickard annyira kontrollmániás volt. Például megtiltotta, hogy délután három után elhagyjam a lakást."

Christiansen tehát saját bevallása szerint önvédelemből ölt - fejszével.

"Egy erőszakos jelenet során Rickard úgy megvert, hogy kék-zöld foltok lettek rajtam. Sokat megkérdezték, mi történt, még a munkahelyemen is. Azt feleltem, hogy baleset ért. Ezután az eset után szerettem volna egyszerűen kidobni Rickardot, de tudtam, hogy ez nem lehetséges. Biztos voltam abban, hogy ha ezt teszem, akkor a nyomomban lesz és megöl."

Ezután az epizód után a két vádlott közös sétára indult az erdőben, ahol is megbeszélték annak lehetőségeit, hogy megöljék Strømnert.

"Úgy éreztem, hogy bántalmazás áldozata lettem, és megkérdeztem a barátnőmet, mit tegyek. Emlékszem, azt gondoltam, nem bírnék leélni rabságban egy életet, ezért inkább megölöm" - vallotta a 22 éves May Lene Christiansen az oslói tárgyaláson.
A két lány különböző módszereket vett számba, hogyan tehetnék el láb alól az erőszakos fiút.
"Arról tárgyaltunk, hogy elvághatnánk a torkát késsel, vagy megmérgezhetnénk. Aleksandra említést tett a patkányméregről, én pedig megkértem, hogy nézzen utána a kérdésnek. Ő azt mesélte, hogy az USA-ban több nő is így szabadult meg a férjétől."

"Az erdőben beszéltünk arról is, hogy nem volna értelme értesíteni a rendőrséget; hogy megölhetnénk késsel, vagy használhatnánk patkánymérget. Ezen az estén mindketten megpróbáltuk megölni. Emlékszem, hogy nálunk voltunk, Rustadsaga-ban - én, Aleksandra és Rickard. Kés volt nálunk. Az este folyamán mindketten megkíséreltük véghezvinni a tettet, de egyikünk sem volt képes arra, hogy megtegye. Az este eltelt, és Rickard nem gyanakodott semmire. Másnap, amikor felébredtem, az első érzésem az volt: minden remény elveszett. Azt éreztem, soha nem szabadulhatok ki ebből a kapcsolatból."

A két barátnő kiment a verandára. Egyetértettek abban, hogy meggyilkolják Rickardot. Christiansen megkérdezte barátnőjét, képes volna-e elkövetni a tettet.
"Nem mertem én magam megtenni. Láttam rajta, hogy nem szeretné ő megcsinálni, de mégis megkérdeztem."

Elmondta, hogy ezen a reggelen nagyon sok emléke bevillant mindarról a sok kegyetlenségről, amelyeket Strømner korábban elkövetett ellene.
"Ennek eredményeként rászántam magamat, hogy hozzak egy fejszét és bementem a hálószobába. Felemeltem a fejszét a fejem fölé, és maximális erővel lesújtottam. Abban a másodpercben, amint eltalálta, eleresztettem. Ezután pánikba estem, és mindketten kirohantunk a házból. Adrenalinsokkot kaptam, és nem tudtam sem azt, hogy eltaláltam-e, sem azt, hogy meghalt-e vagy élt-e még."

A gyilkossághoz használt eszköz - egy másfél kiló súlyú fejsze - volt a házban található legélesebb szerszám, amelyet egyébként néhány hónappal korábban kapták ajándékba a lakásszentelő bulin, amikor a házba költöztek.
A patkánymérgen és a késen kívül még egy másik fejsze is szóba jött potenciális eszközként, de a két lány választása végül a képen látható fejszére esett, mert ez volt a legélesebb.
Körülbelül egy óra után mindkét lány visszatért a házba; Christiansen hozott egy másik fejszét arra az esetre, ha Strømner még életben volna.
"A korábbi tapasztalataim alapján esélyesnek tűnt, hogy képes volna azon véresen utánam rohanni és üldözni engem az erdőben."

Elsőként a barátnő merészkedett be a hálószobába, ahol az áldozatot halottan találta az ágyban. Aleksandra, vallomása szerint, csendben beóvakodott a szobába, és egy ideig némán, lélegzetét is visszafojtva figyelte az áldozatot, mielőtt konstatálta: Rickard csakugyan meghalt.
A két lány ezután a fürdőszobába vonszolta a tetemet; bezárták a bejárati ajtót és nekiláttak eltakarítani a nyomokat.

"A gyilkosság után olyan felszabadultság vett rajtam erőt, mintha fogságból szabadultam volna" - vallotta Christiansen később a tárgyaláson. "Hét vagy nyolc alkalommal bántalmazott az együttélésünk során, ebből kétszer igen súlyosan. Egyszer megkötözött, egyszer pedig fojtogatni kezdett. Több alkalommal hallottam tőle életveszélyes fenyegetéseket."

"Nem óhajtottuk, hogy elkapjanak, ezért a lehető legtöbb bizonyítéktól megszabadultunk. Hosszú időt töltöttünk azzal, hogy takarítsunk, felmossunk és kidobáljunk mindenfélét. Takarítás közben észrevettem, hogy Aleksandra arcán vérfoltok vannak. Lemostam ezeket."

Az áldozat ruháit két nejlonszatyorba gyűjtötték és egy fredrikstadi adománygyűjtő konténerbe helyezték, amelyet az Üdvhadsereg helyezett ki. Christiansen továbbá elajándékozta az áldozatával közös macskájukat, mert túlságosan is emlékeztette a meggyilkolt élettársra.

"Ezután nagyon sokat szenvedtem azzal, hogy egyedül maradjak a házban. Ez hihetetlenül kemény volt. Továbbra is azt hiszem, hogy most nem mernék ott maradni egyedül."

Amikor visszatértek, elkezdtek azon munkálkodni, hogy a holttestet eltávolítsák.
"Hihetetlenül undorító volt. Nem élveztem. Ráadásként a szag elkezdett terjengeni a házban. A Jif (a Cif termékek Norvégiában Jif néven kerülnek forgalomba. Nyif! - A szerk.) takarítószer és a vér szaga annyira mélyen megmaradt bennem, hogy azóta nem bírom elviselni a Jif szagát.
Én ragadtam meg a lábait, Aleksandra pedig a felsőtestét."

May Lene Christiansen nyugodtan és részletesen számolt be a gyilkos tettről, mielőtt megállt és megjegyezte: "Megöltem egy embert, és ezzel együtt kell élnem. Teljesen magamon kívülre kerültem, de Aleksandra kedvéért próbáltam uralkodni az érzéseimen."

A holttest eltávolítása érdekében Christiansen kölcsönvett egy teherszállításra is alkalmas terepjárót a munkahelyéről - t.i. egy erdészeti és fakitermelő cégnél állt alkalmazásban.

A későbbi büntetőeljárás során az ügynek egyébként lett egy harmad- és egy negyedrendű vádlottja is. Egy férfi, aki segített a két tettesnek darabokra fűrészelni és eltüzelni az ágyat, és egy nő, aki a történésekről tudomást szerzett, mégsem jelentette az esetet egyikük sem a rendőrségnek: sem akkor, amikor tudomást szereztek róla, sem október 13.-a után, amikor a rendőrök tanúként hallgatták ki őket.

Skullerudnél a lányok leparkolták a járművet.
"Amikor Skullerud-be érkeztünk, figyelmesek lettünk a kék fényre; a rendőrök megállítottak bennünket, és megkérdezték, mit csinálunk ilyen késő éjszaka idekint. Elmondhatatlanul ideges voltam, de azt feleltem, hogy szemetet gyűjtünk."
A rendőrök nagyot néztek, és egy ideig csak bámulták a két lányt, de végül sok sikert kívántak nekik, és továbbhajtottak a járőrkocsival. Semmit nem tudtak a holttestről, amely a száz méterre parkoló kocsiban hevert.

"Azt hittem, már azon a napon elkapnak, és mindennek vége" - kommentálta ezt az epizódot Christiansen - "de nem gyanakodtak semmire."
A rendőrökkel való affér után a két barátnő egy elhagyatott sufnihoz ment, és a - nejlonzsákba, illetve műanyag sátorlapba burkolt - holttestet egy régi kanapé alá rejtették.
"Visszafelé az E6-os úton haladtunk. Azon az éjjelen egyikünk sem aludt sokat."

Október 17.-én - tehát aznap, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Strømner gyilkosság áldozatául esett -, az áldozat anyai nagymamája maga vigasztalta Christiansent és barátnőjét - akiket három nappal később letartóztattak a gyilkosságért.
Kedden reggel még kereste telefonon Christiansen az idős hölgyet - aki éppen tanúkihallgatáson ült a bűnügyi osztályon. Christiansen kifejtette, hogy borzasztó élmény volt az agnoszkálás, és kifejezte azt a kívánságát: elmehetne-e hozzájuk - t.k. Strømner anyai nagyszüleihez?
"Nagyon sajnáltam. Zokogva jött fel a lépcsőn, és mindkettőnket megölelt. Aztán ő is, a barátnője is több órán át itt ültek és beszéltek. Elmondták, hogy kidobták Rickard ruháit és az ágyát. A barátnője konkrétan azt mondta: "összetörtük az ágyát", én pedig megkérdeztem, miért.
"Mert olyan sok rossz emlék kötődött hozzá" - válaszolták.
Egyébként is nagyon sok rosszat mondtak róla.
Még arról az eszközről is beszéltek, amely feltételezéseik szerint a gyilkosság eszköze lehetett: az a fejsze, amelyet May Lene ajándékba kapott a lakásszentelőn, amikor május végén beköltöztek a házba.

Amikor az idős hölgy, napokkal később, megtudta, hogy éppen a tettesek látogatták meg, teljesen megdöbbent: azon az estén egyáltalán nem gyanakodott rájuk.
Másnap, szerdán, azonnal találkozott Christiansennel, aki akkor egy több órás kihallgatáson vett részt.
"Ekkor elkezdtem gondolkozni. Tudtam, hogy aznap kilenckor kezdődött a kihallgatása, és amikor én befejeztem a vallomásomat délután négykor, ő még mindig ott volt. Ez már gyanús volt egy kicsit."
Állítása szerint Strømner egy magányos, félénk fiú volt, aki teljes mértékben függött tőle és más gondozó személyektől.
"Onnantól kezdve, hogy elköltözött 18 éves korában, naponta többször is küldött nekem sms-eket, illetve felhívott. Ilyen kérdései voltak, mint hogyan kell krumplit főzni, hogyan szokás a pünkösdöt megünnepelni, vagy hogy figyelmeztessen, hogy szerinte járókeretet kellene szereznem.
Hatalmas figyelmet tanúsított az irányunkban. De hát nagyszülők vagyunk, úgyhogy nem tudom, hinne-e nekünk valaki."

Strømner, aki háromévesen veszítette el édesapját, és egészen 23 éves koráig az ifjúságvédelem felügyelete alá tartozott (édesanyja alkoholproblémái miatt), nagyon félt minden ismeretlen embertől és új helyzettől.
Képes volt teljesen magán kívülre kerülni egy munkaügyi tanácsadás előtt, vagy ha csak néhány órát is késett a szociális támogatás átutalása a bankszámlájára. Ilyen esetekben képes volt akár húsz alkalommal is telefonálni a bankba.
"Minden alkalommal, ha szélesebb körű családi összejövetelek voltak, mindig muszáj volt velünk jönnie. Képtelen lett volna arra, hogy egyedül érkezzen meg és csak ott találkozzon velünk. Amikor pedig ott voltunk, mindig mellettem ült, legutoljára most tavasszal. Olyan fiú volt, aki elfutott a nehéz helyzetekből."
A nagymama nem rejtegette, hogy Strømnernek voltak nehezen elviselhető pillanatai, és akadtak dühkitörései - soha nem az ő irányukban, hanem a barátnői felé.
"Tudunk arról, hogy erőszakosan viselkedett, még ha részleteket nem is ismerünk."
- May Lene úgy tűnt, mintha félt volna tőle? - merült fel a kérdés.
Az idős hölgy tagadólag válaszolt. "Nem, de nagyon dühös tudott lenni rá. Minden nagyon pompás volt, amikor eljöttek - és gyakran jöttek el. De amikor legutoljára itt ült a kanapén kedden, úgy adta elő, mintha Rickard szinte napi 24 órában verte volna."
Június 19.-én látta utoljára az unokáját.
"Ekkor is itt ültek, és lelkesen tárgyalták, hogy meglátogatnak bennünket a hétvégi házunkban. Rickard arról beszélt, hogy megmutatja a lánynak a helyet, és úgy tűnt, hogy ő meg örül neki."
Július negyedikén érkezett Rickard utolsó sms-e, amelyben megírta, hogy May Lene egyik barátnője be fog költözni a házukba.
"Naponta többször is szokása volt felhívni, de mindennek ellenére, mégiscsak 23 éves volt, úgyhogy először nem gondoltam, hogy bármi baj lehet; de amikor telt az idő és nem kaptam róla hírt, akkor felhívtam a barátnőjét, aki elmondta, hogy kidobta Rickardot, aki erre öngyilkossággal fenyegetőzött."
Egy idő után a - gyilkossággal később megvádolt - exbarátnő felhagyott azzal, hogy válaszoljon az sms-ekre, és nem adott magáról jelet, egészen addig, amíg kedden váratlanul fel nem hívta az idős hölgyet.
- Egészen rettenetes - mondta a nagymama, és elsírta magát a gondolatra, hogy unokája három hónapig hevert kint a vadonban, mielőtt megtalálták - fejszével meggyilkolva és műanyag zsákba csomagolva.
Miközben Strømnert eltűntként tartották számon, exbarátnője azt állította egy ismerősnek: azt hiszi, Rickard öngyilkos lett - holott a valóságban éppen ő ölte meg!

"Hans Rickardnak voltak problémái, és az ismeretségi körében többekben is felmerült a gondolat, amikor eltűnt: talán véget vetett az életének" - mondja a közös ismerős, aki október 14-én chatelt Christiansennel - tehát egy nappal azután, hogy a holttestet megtalálták, de még azelőtt, hogy agnoszkálták volna.

"Elképesztő és borzalmas érzés, hogy ilyen manipulatív volt: elültette és megerősítette bennünk ezeket a gondolatokat, miközben ő maga volt az, aki kioltotta Rickard életét" - kommentálta a neve elhallgatását kérő fiatal.

Az áldozat családja részéről a nagybátyja, Hans Henrik Fagerås is erről számol be: attól féltek, hogy Strømner öngyilkos lett.
"Tulajdonképpen nem jutott eszünkbe, hogy bűneset történt. Azt feltételeztük, hogy megszökött, vagy hogy valami ostobaságot követett el."

Christiansen ugyanis az eltűnés után mindenkinek azt állította, hogy kidobta Strømnert a házból, amelyben közösen laktak, és hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor látta.


"Hazudott nekünk. Azt mondta, Rickard elköltözött, holott tudta az igazságot is, azt is, mennyire aggódtunk".
A családtagok, barátok és ismerősök több keresőakciót is szerveztek Strømner eltűnése után. Még házilag készített körözőplakátokat is kiragasztottak.
"Az a legrosszabb, hogy ebben a szakaszban félrevezetett bennünket. Hamis információt adott meg, amelyet alkalmaztunk, amikor Rickardot kerestük. Erre egyszerűen iszonyatos gondolni."

Egy alkalommal Christiansen meglehetős szarkazmussal válaszolt, amikor ismét a segítségét kérték a keresésében.
"Magam részéről végeztem Rickarddal. Szeretném, ha a továbbiakban békén hagynátok vele. Előre is köszönöm."
Végül is igazat mondott...

A Facebook-chaten az elhunyt egy ismerőse azt írta október 14.-én, egy nappal a holttest megtalálása után: következő szombaton részt vesz egy ilyen keresőakcióban. A - gyilkossággal azóta meggyanúsított - exbarátnő erre azt válaszolta: "Sok sikert szombatra."

"Ez elképesztő cinizmusra utal. Pontosan tudta, hogy a holttest, amelyet megtaláltak, Rickardé."
A tárgyalóteremben elhangzott brutális magyarázat után az ügyész Bjørn Kristiansen azt kérdezte:
"Azért öltél, hogy megakadályozd, hogy több másik nővel is erőszakosan viselkedjen?"
(NB Norvégiában mindenki tegez mindenkit, még egy bírósági büntetőper során is. A nyelvben létezik a magázás, de már évtizedek óta nem használják, elvileg csak a királyt illik magázni.)

"Igen, meglehet, hogy ezt mondtam a rendőrségi kihallgatás során, de főként azért öltem meg, mert féltettem az életemet. Nem láttam más kiutat, mint hogy megöljem."

Miután meggyilkolta Hans Rickard Strømnert, egy kibaszott szaralaknak nevezte egyébként.

"Ez azt jelenti, hogy megbüntetted azért, amit más lányokkal művelt?" - folytatta Kristiansen, aki azt szerette volna tudni: volt-e az önvédelmen kívül más motiváció.

"Úgy éreztem, csapdába kerültem. Azért öltem meg, hogy visszakapjam az életemet" - felelte a vádlott.

Egy, a 20-as éveiben lévő tanú elmondta: Fredrikstadban ismerte meg Christiansent, egy keresztény ifjúsági táborban, röviddel azután, hogy a brutális fejszés gyilkosság megtörtént.
"2011 júliusában ismerkedtem meg May Lene-vel. A TenOase-ban találkoztunk először, Fredrikstadban. Az első napon, amikor beültünk a Peppes-be, May Lene elmesélte, hogy megölt valakit egy fejszével. Emlékszem, hogy ezt nem akartam elhinni. Annyira valószerűtlennek tűnt a történet - meg az is, hogy elmesélje nekem, akit aznap ismert meg. Azt gondoltam, hogy kedves, aranyos és rendes lány, hiszen egy vallási táborba jött el."
"Később ő és a barátnője azt mondta, hogy át kell mennem a tesztjükön. Két napot velük kellett töltenem a házban, mielőtt azt mondták: rendben, megfeleltem."

A kapcsolat véget ért, amikor a lányt letartóztatták a gyilkosságért.
__________________________________________________________________________

A büntetőper során a védelem mindenképpen megpróbálta önvédelemnek beállítani az esetet.
A bíróság ezt a megközelítést elvetette, arra való tekintettel, hogy a gyilkosságot előzetes tervezés előzte meg, és a holttest elrejtése, a bizonyítékok szisztematikus eltüntetése is a kiterveltséget erősíti meg.

Érdemes tudni: valóban létezik számos eset, amelyben az áldozatból elkövető válik. A párkapcsolaton vagy házasságon belüli erőszak és lelki terror sajnos rengeteg esetben vezet odáig, hogy a bántalmazásokat éveken vagy akár évtizedeken keresztül elviselő barátnő vagy feleség "egy összegben adja vissza a kölcsönt", és agyonüti vagy leszúrja bántalmazó partnerét.
Az ilyen esetekben azonban szabályszerűbb, hogy az áldozatból lett tettes maga hívja ki a mentőket, vagy adja fel magát a rendőrségen! Továbbá a hirtelen felindulás jellemzőbb, mint az - ebben a klemetsrudi esetben - látható kiterveltség.

Az ügyész a kiszabható legsúlyosabb büntetést, 21 év szabadságvesztést javasolta.
A bíróság viszont enyhítő körülményként értékelte a vádlottak őszinte beismerését, továbbá a tényt, hogy Strømner csakugyan bántalmazó partner volt - és ezért úgy May Lene Christiansent, mint Aleksandra Østli Kjeve-t 12-12 év börtönbüntetésre ítélte, továbbá az áldozat hozzátartozóinak kifizetendő 27 595 korona összegű jóvátételre.
A barátnő ítéletének indoklásában az szerepelt: felbujtói minőségben volt jelen, elsősorban pszichikai nyomás gyakorlásával vált bűnrészessé, és azáltal, hogy a tervezésben aktívan részt vett. A bíróság elhanyagolhatónak tekintette a tényt, hogy Aleksandra végül nem mert lesújtani a fejszével.