Ez a jelenlegi krimiposzt nem lesz annyira izgalmas és érdekfeszítő, mint a brutális bűnügyek leírásai általában.
Ez a poszt egy nagyon kétségbeesett lányról szól, aki bálványozta a columbine-i mészárlás elkövetőit.
Sol Pais Miamiban, Florida államban élt. 18 éves volt - csendes, visszahúzódó lánynak ismerték, aki nem is igazán próbált meg barátokat szerezni a suliban. Nagyon jó jegyei voltak, de az osztálytársaival nemigen állt le beszélgetni.
Magánya elől egy virtuális fantáziavilágba menekült - a website-ja tanúsága szerint visszaálmodta magát a kilencvenes évekbe (amikor a valóságban ő még talán egy pajzán gondolat sem volt). A mai fiatalok többsége már nem is üzemeltet saját honlapot, hiszen a szociális médián nőttek fel - Sol Pais egy olyan website-ot hozott létre, amely mintha az internetezés hőskorából származna.
A lány feljegyzései egyértelműen arról árulkodnak, hogy súlyosan életunt volt, értéktelennek érezte magát, és rendszeresen írogatott arról, hogy "belül ő már régen halott".
Minden jel arra utal, hogy nagy Columbine-rajongó volt. (Ismert - bár nem teljesen gyakori - dolog, hogy egyes nők - ahelyett, hogy "normális" fandomokban éljék ki magukat - tömeggyilkosokért, sorozatgyilkosokért vagy öngyilkos merénylőkért rajonganak. Tényleg úgy tűnik: akadnak lányok, akiket kifejezetten vonzanak a "rossz fiúk", ez érdekes lélektani kérdéseket vet fel.)
Egy bizonyos szintig érthető a rajongása: én is végignéztem régebben az egész Columbine Site-ot, átolvastam Eric Harris és Dylan Klebold megtalált naplójegyzeteit; az a benyomásom támadt, hogy egy kívülálló, magányos fiatal főként Dylan gondolataival azonosulhat jól, és - ha megfelelően romantikus hajlamú - tekintheti őt a "lelki társának". Sol Pais minden jel szerint erősen romantizálhatta mindazt, amit olvasott, és határozottan az a benyomásom - bár soha nem tudhatom meg, hogy ezt mennyire gondolom helyesen -, hogy egy fantáziavilágot alakított ki magában, ahol Eric és Dylan voltak a barátai.
Erre a feltételezésemre az (is) szolgáltat indokot, hogy Sol, mielőtt fegyvert vásárolt volna, tanácsot kért egy ilyen témájú fórumon. Mint állította: "itt Floridában nincs egyetlen barátom sem, aki osztaná a fegyverek iránti érdeklődésemet. Épp ezért szándékozok Coloradóba utazni, hogy az ottani, a kérdésben jártasabb barátaimmal találkozzak!"
Nos, Pais kisasszony egyedül utazott Floridából Miami-ba. A hatóságok - és mindenki más - tudomása szerint senkivel nem találkozott.
Megerősített tény, hogy három (!), csak odaútra érvényes repülőjegyet is vásárolt (a fegyverszakértő fórumon azt írta: odafelé repülni szándékozik, a visszaút valószínűleg autóval történik... ezt az utalást csak az érthette, akinek tudomása lett volna a lány terveiről).
Az utazás időzítése is sokat elmond: röviddel a columbine-i tragédia huszadik évfordulója _előtt_ szállt gépre Sol Pais. (Tudjuk, hogy Eric és Dylan eredetileg néhány nappal huszadika előttre tervezték a tömegmészárlással egybekötött öngyilkosságot elkövetni; a mai napig nyitott kérdés, hogy miért mégis huszadikán tették meg.)
Littleton-ban vásárolt fegyvert, méghozzá legálisan.
A hatóságok remek professzionalizmussal keltettek vaklármát: egy szédült Columbine-rajongó csaj meglépett otthonról, fegyver van nála és veszélyt jelenthet bármelyik iskolára! (A lány hátterének átvizsgálásával, illetve a website-jának szakértői elemzésével könnyen rájöhettek volna, hogy Sol-nak nem állt szándékában senki mást kiiktatni ebből a világból, csakis saját magát. Mindegy. Jobb félni, mint megijedni, értem.)
Ezért a körzet iskoláiban elrendelték, hogy a tanítás elmaradjon, amíg kézre nem kerítik a "veszélyes potenciális terroristát"; minden, iskolán kívüli programot ugyanígy el kellett halasztani.
A rendőrség és az FBI szabályszerű, igen alapos embervadászatot indított.
A lány holttestére végül a coloradói hegyekben találtak rá. Egyedül volt, és egyértelműen öngyilkosságot követett el - minden valószínűség szerint már április 15.-én, hétfő este halott lehetett (még mielőtt az embervadászat és a pánikkeltés elkezdődött).
A történetnek nincs igazán tanulsága, legfeljebb valami kis szenzáció-értéke. Mégsem tudtam megállni, hogy ne írjak róla itt a Krimiblogon, mert leírhatatlanul szomorúnak találom az esetet.