Krimirajongók oldala

Megtörtént bűnesetek. Gyűjtemény.

To menu | To search

Tag - Svédország

Entries feed Comments feed

Miért nincs black metal témájú poszt a krimiblogon?

, 23:51

Megkérdezték tőlem, hogy hallottam-e már az úgynevezett black metal szubkultúráról ("más néven: gótok", mint az illető jelezte), és hogy tervezek-e írni az e körökön belül notóriussá vált bűncselekményekről. Ha már egyszer Norvégia.

Bevallom, a felvetés kapcsán félrenyeltem a műkávémat a röhögéstől.

Hallottam ugyanis az úgynevezett black metal szubkultúráról. Sőt, olyan erőteljesen hallottam róla, hogy 18...19 éves koromban nagyjából a klisék szerinti trúbrekkert testesítettem meg. (Később viszont elkezdtem zenét tanulni, de ez nem ennek a blognak tárgykörébe tartozik.)

Ennek a szubkultúrának nincs közvetett kapcsolódása a gótokkal, a két fogalom egymással nem szinoním; benyomásaim szerint a kívülálló szemlélők annyit észlelnek mindkettőből egy felületes ránézésre, hogy "ehhh, nonkonform fiatalok, akik vonzódnak a sötét színekhez és erősen festik magukat", de valójában nincs köze a kettőnek egymáshoz, többségük kifejezett sértésnek veszi, ha a másik szubkultúrához tartozónak hiszik őket. Egyetlen black metalos sem szereti, ha "darkos gót"-nak vélik, és egyetlen gót sem szereti, ha "sátánimádó, templomgyújtogató black metalos"-nak gondolják.

Igen, hallottam a norvégiai tragédiákról, sőt, olyan infókat is végigolvastam, amelyek szerintem nem kerültek ki nemzetközi platformokra.

Viszont jó okaim vannak arra, hogy ezekről az esetekről ne publikáljak itt a Krimiblogon.

Egyrészt - akárhogyan is nézem, ezeknek a bűneseteknek legfeljebb a szenzáció-értéke tarthat számot némi érdeklődésre. Egyébként nem igazán értem: három évtized után még mindig nem minősül lejárt lemeznek mindez?

Kriminológiailag, kriminalisztikailag nem adnak különösebb extrát. Éretlen, megfontolatlan tettek voltak ezek; az elkövetők minden jel szerint nem nőttek ki a kamaszkorból, nem igazán látták a különbséget a fantázia és a valóság között, és éretlen tizenévesek módján egymást próbálták túlszárnyalni a "ki az extrémebb, ki a merészebb" kérdéskörökben, egymásnak próbáltak imponálni, hogy ki meri jobban áthágni a határokat. Gyakorlatilag egymást hergelték a hülyeségben.

Másrészt - ha a tragédiákról speciálisan akarnék említést tenni, akkor név nélkül annyit jegyzek meg:

a.) a leghírhedettebb eset megírásában részint az áldozata iránti szimpátia, részint a tettes irányában átélt mélységes undor gátol meg. Az ügyben ítéletet hozó bíró véleménye szerint a bűncselekményt felületes indokok motiválták: figyelemhajhászat és kisstílű féltékenység, és ezt a véleményt teljes mértékben osztom. Ez a tettes benyomásaim szerint a tehetségtelen színésznő kliséfigurája: mindegy neki, ha rossz kritikákat kap az alakítása, vagy ha csak egy ramaty darabban jut szerephez, de legalább mindenki róla beszél. Ezt a szívességet pedig nem teszem meg neki, kiváltképp azért, mert még grillcsirkének is tehetségtelen. Egy bizonyos minőséget el kell érnie egy grillbaromfinak ahhoz, hogy feltálaljam itt a krimiblogon, ez a bűnelkövető pedig nem üti meg a mércét.

b.) a másik, hírhedtté vált esetről: ennek elkövetője ugyan csak társtettes, illetve inkább bűnsegéd volt a cselekményben, a börtönben pedig annyira jól viselkedett, hogy kedvezménnyel szabadulhatott - de annyira magán érezte a "börtöntöltelék" stigmáját (pl. büntetett előélete miatt nem kaphatott vízumot az USÁ-ba), hogy ez hozzájárult a - már korábban is meglévő - öngyilkos késztetéseihez. Meg is tette. Kegyeleti okokból az ő esetét tehát soha meg nem írnám;

c.) a harmadik hírhedtté vált esetről (amely időrendben a legelsőként történt meg): ennek elkövetője viszonylag problémamentesen leülte a jól megérdemelt szabadságvesztését, levonta a konzekvenciákat, és nagyjából egy normális lényezetként funkcionál mostanában. Ezért úgy gondolom, hogy tiszteletben tartom a jó hírnévhez való jogát, és nem áskálódok a múltjában;

d.) a leghírhedtebbé vált öngyilkossági esetről részint kegyeleti okokból nem írok, erről sem, részint pedig ki kell ábrándítanom mindenkit, aki esetleg mást vélne: öngyilkosság volt. Egyértelműen. A helyszínt ugyan valaki brahiból átrendezte úgy, hogy a jelek ennek ellenkezőjére utaljanak, de az egyéb előkerült és ismertté vált jelek, bizonyítékok, indíziumok minden gyanút kizártak az idegenkezűségről. Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom.

 

A templomgyújtogatásokat egyszerűen értelmetlennek és ostobának találom. Biztosan "nagy" bátorság kellett ahhoz, hogy az éjszaka leple alatt - többnyire lopott dinamittal - felgyújtsanak egy-egy elhagyatott épületet... egészen biztos vagyok abban, hogy az elkövetők "okkal" lehettek büszkék a "hőstetteikre", mert az ő fogalmi rendszerükben biztosan ez számított a keménység netovábbjának.

Nem vagyok én vallásos, de ezeket a tetteket annyira gyengének és kisszerűnek tartom, hogy ezekről részletekbe menően nem látom értelmét blogni. Ha ezekről írnék, akkor ilyen alapon legközelebb már pitiáner zsebtolvajlási ügyekről, vagy kiskamaszok bugyuta kis bolti lopásairól is publikálnék.

Van egynéhány templomgyújtogatós eset, amelyekről a hatóságok ma is csak sejtik, hogy ki vagy kik tehették, de bizonyíték hiányában nem indíthattak eljárást - ma már nem is indíthatnának, mert az esetek elévültek.

Tehát: a black metal dili egy lejárt lemez. Kriminológiailag, kriminalisztikailag nem igazán szolgál tanulságokkal. A blogot nem szenzációhajhászat, csámcsoghatnék céljából írom.

Ezen indokok miatt akkor sem lesz itt poszt akármelyik bűnesetről, ha egyébként igencsak eufémisztikus dolog volna azt mondani, hogy "igen, hallottam már az úgynevezett black metal szubkultúráról".

Most pedig kimegyek egy újabb műkávéért, hátha ezúttal nem nyelem félre.

A csodálatos Carmencita

, 18:03

Már annyi durva bűnesetet olvashattatok ezen a site-on, hogy a sok "megmérgezte, agyoncsapta baltával, megfojtotta, megfőzte, felhentelte, sátorlapba csomagolva elásta, leütötte, agyonlőtte, ittas állapotban, tényleges életfogytiglan, kivégezték, kényszergyógykezelésre ítélték" után egy könnyedebb hangvételű svéd bűnesetet választottam most.
El tudjátok képzelni, hogy egy bűneset lehet izgalmas akkor is, ha senkit nem gyilkolásztak le (és akkor is, ha ezúttal nyugodtan nassolhattok olvasás közben)?

Magam részéről sírva röhögtem a sztorin. Most Ti jöttök: igazán megérdemlitek, hogy ennyi véreskedés után nyeríthessetek is egy jóízűt.
A történet szereplői és áldozatai költött néven szerepelnek; kivéve a főszereplő hölgységet.

1973 nyara - a történet kezdete

A 38 éves Åke Norberg, egy malmö-i ingatlanközvetítő vállalkozás munkatársa, üzleti ügyben találkozott először a tőle jó tíz évvel fiatalabb Ragnhild Olssonnal, aki egy üzlethelyiséget vett bérbe, "Chez Moi" nevű fodrász-szalonja számára. Annak ellenére, hogy Norberg nős volt és két gyermek apja, a nő annyira mély benyomást tett rá, hogy elkezdett találkozgatni vele a bérleti szerződés megkötése után. Moziba, színházba, étterembe, kirándulni jártak együtt, és Åke-t egyre jobban elbűvölte a nő lenyűgöző személyisége és láthatóan sziporkázó intelligenciája.
Még egy külön lakást is kibéreltek a légyottjaik számára; Åke itt ismerte meg a nő Janne nevű fivérét.
A kapcsolat komolyabbra fordult ősz tájékán. A nő ekkor meghökkentő dolgot közölt Åke-val: valójában nem is Ragnhild Olsson a neve, hanem Carmencita Capelane; amerikai állampolgár, a híres Rockefeller-dinasztia sarja, Nelson Rockefeller unokahúga, és álnéven él Svédországban. Ennek oka az, hogy - lévén gazdag, számos vállalkozás tulajdonosa, emellé diplomata is. S valójában nem is fodrász, hanem orvosprofesszor. A fodrászüzlet, amelyet bérelt, tulajdonképpen egy fedő vállalkozás, hogy az itteni kapcsolatait és hírszerzési tevékenységét elrejtse. Hivatalosan ugyan férjnél van, de éppen válófélben Ted Capelane nevű, orvos férjétől, akire gyanakszik, hogy meggyilkolta közös gyermeküket. Ragnhild - azaz Carmencita - azt gyanítja, ennek a tettnek oka szakmai féltékenység lehetett; a férje ugyanis nem volt olyan jó hírű orvos, mint ő maga. Ugyanis rákkutató, több nehéz esetet is operált, és új kezelési protokollok kifejlesztésén is dolgozik.

Rockefellerként és multimilliomosként, természetesen állandó fenyegetettségnek van kitéve, magyarázta Carmencita. Az elrablás és a merényletek veszélye bármikor fennállhat, ezért él Malmö-ben álnéven és fiktív identitással, gyermekeivel és féltestvérével - akinek valójában Bing a neve, és az ő biztonsági team-jének főnöke. Carmencita körül állandó jelleggel aktív több amerikai biztonsági ügynök is. Bing pedig az amerikai nagykövetség biztonsági főnöke, Koppenhágában.

Åke mindezek hallatán kezdett elbizonytalanodni.
"Nem tudtam, mit higgyek - ahogyan előadta magát, és ahogyan alátámasztotta az állításait, teljesen hihetővé tett mindent, amit csak mondott."
Érthetőnek találta azt is, hogy egy ilyen magas pozíciójú személynek ügyelnie kell a biztonságára, és teljes mértékben érthető, hogy egy nyugodt helyen kíván élni.
Kiváltképp azután, hogy - egy alkalommal Carmencita lakására telefonált. Bing vette fel, és drámai hangon előadta: Carmencita ellen merényletet kíséreltek meg; a támadást sikerült elhárítani, de Carmencita jelenleg kórházban van. "A fiúk dolgoznak az ügyön" - biztosította Bing a döbbent Åke-t, aki úgy találta: az egész helyzet annyira reális és Bing annyira hihetően adta elő, hogy minden további nélkül elfogadta a magyarázatot.

Titkosügynökök

Egy alkalommal Bing és Carmencita előadta, hogy "a fiúk" fantasztikus munkát végeztek, és hogy szokás szerint egész hétvégén a lakásban található rádióközpontot fogják felügyelni. Ezekkel a fiúkkal - akiket a testvérpár Mac és Steve néven említett - Åke soha nem találkozott, mindenesetre együttérzett velük, amiért egész hétvégén melózniuk kell, és ezért küldött nekik egy kosárnyi delikátesz ínyencséget.
Néhány nappal később Åke-t virágcsokor várta az irodájában, a következő üdvözlőkártyával:
kort
El lehet képzelni, mennyire el lehetett Åke a szerelemtől vakítva, ha ez a rossz angolsággal megfogalmazott üzenet nem keltette fel a gyanúját!


Történt egy alkalom, amely tovább erősítette Åke meggyőződését arról, hogy Carmencita rendkívül gazdag. Az Översten nevű luxusétteremben egy rakás nyilatkozattal alátámasztva, ünnepélyes beszéd keretében átengedte - hálája jeléül - Bingnek az egyik jól menő amerikai vállalkozását. Åke-re mély benyomást tett Carmencita nagyvonalúsága - ezt tovább fokozta az ígéret, hogy amint Carmencita válását kimondják, ő és Åke együtt költöznek az USA-ba, Åke pedig az egyik ismert ingatlancég főnöke lesz.

Az állítólagos biztonsági emberek jelenlétére bizonyítékként élte meg, hogy több alkalommal is mintha más autók vették volna őket körül. Carmencita a kézitáskájában pedig adóvevőt tartott.

Fantasztikus operáció

1974 májusában Åke apósa súlyosan megbetegedett. Åke megosztotta aggályait Carmencitával, és azt is elmondta: egy ismert specialista fogja az apóst operálni.
Carmencita nagyon meggyőzően előadta, hogy ismeri ezt az orvost, asszisztált is neki egy műtétnél. Ez az operáció sikertelen volt, és diplomáciai utakon Carmencita gondoskodott arról, hogy az orvos kapjon egy figyelmeztetést felsőbb körökből.
Ez Åke-t nyugtalanná tette.
Amikor az operáció napján Åke felhívta Carmencitát, a nő beszámolt arról, hogy ő maga végezte el az operációt, amely négy és fél órán át tartott, és egy új, egyedülálló módszert alkalmazott. Åke - aki korábban részletekbe menően tájékoztatta Carmencitát az apósa betegségéről - most azt hallhatta a nőtől, hogy "a megtámadott csontvelő-folyadék eltávolításra került, és egy újonnan kifejlesztett folyadékot juttattak a helyébe".
Ebben az érzelmileg megviselt állapotban Åke rendkívül hálás volt Carmencitának, és teljes mértékben meg volt győződve arról, hogy minden úgy is történt, ahogyan a nő azt elmesélte.

Åke azt is megtudhatta, hogy Carmencita fivére, Bing, is orvosi diplomával rendelkezik, de valójában az amerikai hadsereg generálisa, és magas pozícióban áll a Pentagonban. Biztonsági okokból nem látogathatta meg őket a lakásukon, mint megtudhatta.

Åke, aki annyira szerelmes volt, hogy már közös jövőt kezdett tervezni Carmencitával, azt hallhatta Bingtől, hogy Carmencita gyermeket szeretne tőle. 1974 júniusában Carmencita a boldogságtól ragyogva közölte Åke-val, hogy közös gyermeküket várja. 1975 elején megszületett a kislány, aki a Jennifer nevet kapta. Åke-ben soha nem merült fel kétség a saját apasága felől, bár a szülésen nem lehetett jelen.

Röviddel a kislány születése után Bing elkezdte kapacitálni Åke-t: adja be a válókeresetet, hogy elkezdhesse a Carmencitával közös jövőt tervezni! Azzal kecsegtette, hogy Åke nagy fejes lesz a Ralph's üzletláncban.
1976 elején Carmencita egyre erősebben utalt rá: Åke-nek tennie kell valamit, hogy megalapozza leányuk jövőjét. Véleménye szerint Åke-nak be kellene fektetnie az ő - Carmencita - egyik amerikai cégébe, a gyermek javára.

Válás és eljegyzés

1976 tavaszán Bing elkezdte pedzegetni, hogy ideje az eljegyzésnek, leginkább a Rockefeller család jó hírnevének megőrzése, illetve a pletykák elkerülése kedvéért. Åke édesanyjának és Bing-nek jelenlétében, a Kronprinsen nevű étteremben, Carmencita és Åke eljegyezték egymást. Bing ünnepélyes köszöntőt tartott a jegyespár tiszteletére.

1976 júliusában Åke és volt felesége eladták a közös lakást; ennek árából 94500 korona jutott Åke-nak, aki már másnap átnyújtott 25 ezer koronát Bingnek, azzal, hogy ezt befektetheti a Carmencita által említett vállalkozások egyikébe. Egy levelet is mellékelt, azzal, hogy ezt majd adják át a kis Jennifernek, ha felnő.

Néhány nappal e tranzakció után szóba került egy közös üdülés, és július végén Åke a két saját gyermekével, az amerikai testvérpár pedig Carmencita négy gyermekével kéthetes üdülésre utazott Görögországba. Åke fizette a saját és gyermekei költségét, de arra nem is gondolt, hogy valójában ki fedezte Carmencita és Bing költségeit.

Carmencita - egy elegáns nő, akivel meg lehet jelenni elit társaságban

Åke, tartalékos tisztként, egy alkalommal egy bankett házigazdája volt a Kungsparken nevű, sokcsillagos étteremben. A megjelent magas rangú tisztek előtt Carmencitát a menyasszonyaként mutatta be - aki gyorsan az este középpontja lett. Az asztalhoz éppen egy Öfverman nevű vezérkari tiszt vezette.
Ez az alkalom vált az Öfverman házaspár és Carmencita - és Åke - közelebbi barátságának kezdetévé. Carmencita - Åke oldalán - rendszeresen jelent meg különféle fogadásokon, rangos eseményeken. Miután elmesélte, hogy fivére, Bing az amerikai haditengerészet generálisa, különösen szívélyes fogadtatásra lelt a rangos társaságban. A rangos társaságban feltűnt többeknek is, hogy Carmencita, noha erős akcentussal beszélt svédül, az idegenszerű kiejtése fokozatosan eltűnt, amint az este előrehaladtával oldottabbá vált a hangulat. Ha valaki angolul szólt hozzá, mindig ragaszkodott ahhoz: beszéljenek csak svédül, hogy "gyakorolhassa a nyelvet".
Bing-et soha nem lehetett rajtakapni, hogy akár egy teljes mondatot is kiejtett volna angolul. Azért viszont, hogy hibátlanul beszélt svédül, nemcsak számos elismerést kapott, hanem sokan felfigyeltek a hamisítatlan österlandi dialektusra. Carmencita felvilágosította az egybegyűlteket: Bing házitanítója "österlending" volt.

Az Öfverman házaspár és Carmencitáék kapcsolata egyre közelebbi barátsággá érlelődött, míg Carmencita meghívta a házaspárt texasi ranch-jeinek egyikére. Öfverman generális felvetette, hogy az utazás meglehetősen drága lesz, de Carmencita - a tőle megszokott nagyvonalúsággal - biztosította őt: a költségeke és a repülőjegyre ne legyen gondja, mert a Rockefeller család magánrepülőgépén fognak utazni!
Az Öfverman házaspár semmilyen indokot nem látott arra, hogy kételkedjen mindabban, amit Carmencitától és Bing-től hallottak. Åke Norberget évek óta ismerték, megbízhatónak tartották - és a hadseregben bizalmi pozíciókat töltött be.
Öfverman tehát engedélyt kért arra, hogy szabadságra menjen, és a kiutazáshoz szükséges vízumot is megkapta.

Két nappal az utazás tervezett időpontja előtt azonban Bing mélységesen megrendült hangon tudatta Åke-val telefonon, hogy valami rettenetes történt. Az USA-ba történő utazást kénytelenek visszamondani, és azonnal Öfvermanékhoz kell menniük, hogy magyarázatot adjanak erre.
Útban az Öfverman-rezidencia felé, az autóban Bing elmondta: Hasakatara nevű, japán felesége, és közös gyermekük, Angelique autóbaleset áldozata lett New York-ban. Hasakatara éppen egy veseátültetés után volt, és a kórházból a hotelbe tartó úton történt a tragédia. Carmencita teljesen összeomlott, mert a sógornőjét nagyon szerette. (Åke soha nem találkozott Hasakatarával, de egy alkalommal kapott egy üdvözlőkártyát, amelyen az ő aláírása is szerepelt. Egy alkalommal Carmencita megemlítette, hogy anyai ágon szegről-végről rokonságban áll a japán császárral.)

Az Öfverman házaspár természetesen megértette, hogy ilyen körülmények között az utazást elhalasztják egy későbbi alkalomra.

Åke tudta nélkül, Carmencita és Bing egy későbbi alkalommal ismét felkereste Öfvermanékat, talpig gyászban.
Åke-t is mélységesen lesújtották a történtek, és osztozott a Rockefeller család gyászában. Ezzel egyidőben az is lesújtotta, hogy csalódást kellett okoznia az Öfverman házaspárnak, akik már nagyon várták az amerikai utazást; úgy gondolta, hogy a Rockefeller családnak illene kárpótolnia őket valamilyen formában. Ezért saját költségére befizette az Öfverman házaspárt egy olaszországi útra, anélkül, hogy tudatta volna velük, hogy az üdülés költségeit ki állta.

A mélységesen lesújtott Bing és Carmencita elmondták, hogy a temetés Atlantában lesz, ahol Carmencitának van egy vidéki birtoka. A szűk családi körben megrendezett temetésen csak Carmencita lesz jelen; Bing több okból sem tart vele. Részint biztonsági megfontolásokból; részint a gyermekekre való tekintettel; részint pedig azért, mert annyira megbénította a kettős tragédia, hogy képtelen volna a temetésen jelen lenni.
Bing azt kérte, hogy Åke tartson vele abban az időpontban, amikor az USA-ban a temetés zajlik: ebben az időpontban tehát Malmö keleti temetőjében jelentek meg, ahol az emlékparkban, gyászba és némaságba öltözve, ezen az indirekt módon részt vettek a gyászos ünnepélyen.

Újabb aggodalmak

Az év vége tájékán Åke újabb rossz hírekről szerezhetett tudomást. Carmencita másik fivére, Roger merénylet áldozata lett, legidősebb leányát pedig leukémiával diagnosztizálták.
Åke emiatt csak nagyon ritkán találkozhatott jegyesével, aki hosszasan tartózkodott az USA-ban, hogy az ottani kutatóintézetekben részt vegyen az ellenszer kifejlesztésében. Elmesélte, hogy a Rockefeller-intézetben az ismert svéd rákkutatóval, Waldenström professzorral dolgozik együtt.

1977-ben egyre ritkábbá váltak az alkalmak, amikor Åke láthatta szeretett Carmencitáját, aki ezt azzal magyarázta: amellé, hogy a kutatásai nagyon lefoglalják, ő maga is megbetegedett rákban, és többször is kórházban volt. Átmenetileg megvakult, és Åke-t kerekesszékben kísérte el egy dániai protokolláris rendezvényre. Közös gyermeküket, Jennifert Åke csak nagyon ritkán láthatta - mint megtudhatta, ennek biztonsági okai vannak.

Carmencita a többi között Florida kormányzója is volt. Amikor Åke rámutatott: nem még mindig Ronald Reagan a kormányzó? - Carmencita szívbaj nélkül felelte: igen, papíron csakugyan ő a kormányzó, de senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy ekkora színész végzi el a kormányzói feladatokat.

Végrendelkezések

Mivel Åke - úgymond - minden alkalommal veszélynek van kitéve, amikor Carmencitával mutatkozik, ezért Carmencita már 1976-ban elkezdett arról beszélni, hogy végrendelkezniük kellene egymás javára. Addig is, amíg összeházasodnak, szükséges egy végrendelet, Jennifer javára.
1977 áprilisában Åke írt egy végrendeletet, amelyben Jennifer mellé kedvezményezettként említette meg Carmencita adoptált gyermekét, egy Annika nevű kislányt, aki az USA-ban élt. Åke ezt az Annikát soha nem látta.

1979-ben született meg a végrendelet végleges formája; Carmencita ragaszkodott hozzá, hogy Åke őt jelölje meg a végrendeletében első számú kedvezményezettnek; hiszen nemsoká úgyis összeházasodnak!

Åke tehát a vagyonának felét a végrendeletében Carmencitára hagyta. A végrendelet szabályszerűen volt kiállítva, Carmencitát Ragnhild Olsson néven, svéd személyi számmal említve, a dokumentumot két tanú írta alá.
Minden alkalommal, amikor Åke új végrendeletet írt, az eredeti példányt az ügyvédjénél helyezte el, egy példányt pedig Carmencitának adott át - akit ismételten kért arra, hogy mutassa meg az ő javára írott végrendeletét. Åke soha nem láthatta Carmencita végrendeletét.

Az utolsó végrendelet még érvényben volt, amikor Åke feljelentette Carmencitát a rendőrségen. Ekkor tett vallomást arról is, hogy az életbiztosításában is Carmencitát jelölte meg kedvezményezettként: Åke halála esetén Carmencitát nem kevesebb, mint 250 000 korona illette volna. Ez a körülmény önmagában elég volt ahhoz, hogy durva csalás kísérletéért eljárást indítsanak Carmencita ellen.

Szélhámosság

Az említetteken túl, Åke nem esett további gazdasági bűncselekmények áldozatául; de mindaz, amivel Carmencita és Bing szédítette Åke-t, még Münchausen báró nagyotmondásain is túllépett. Ez jogilag nem büntethető, viszont az évek során egyre szégyentelenebb hazugságokkal traktálták Åke-t is, mindenki mást is, akiket Åke révén megismerhettek.
Carmencitáról megtudhatták, hogy egy rövid ideig John F. Kennedy volt a vőlegénye; hogy az USA politikájában is van némi befolyása; hogy van beleszólása abba, ki nyeri el az orvosi Nobel-díjat; hogy egy alkalommal elsimított egy incidenst, amikor egy amerikai repülőgép-hordozó jogtalanul kínai felségterületre hajózott be.

Åke révén Carmencita és Bing bejáratosak lettek a svéd vezérkar bankettjeire, fogadásaira, és rengeteg új, befolyásos ismerősre, barátra tettek szert.

1979-ben egy fogadáson Carmencita megismerkedett Åke egyik tartalékos tiszt kollégájával, Lars Nilssonnal és ennek feleségével, Ingegärd-del. A Nilsson házaspár, az Åke-val való ismeretség miatt, már eleve bizalmat szavazott Carmencitának és Bingnek. Ne felejtsük el: Åke nagyon befolyásos volt, bizalmi pozíciókat is betöltött, tehát az ő neve, ismeretsége egyfajta garanciát jelentett számos dologra!
Később, a nyomozati eljárás során, Åke is, a súlyos rákbeteg Ingegärd szülei is tanúsították: Ingegärd a kezdetektől fogva mélységes bizalommal és tisztelettel tekintett Carmencita Capelane-ra, a híres rákkutatóra.

Még mielőtt túlzottan felháborodnátok: a nyomozás során semmilyen bizonyíték nem került elő, amely arra utalt volna, hogy a korkedvezménnyel nyugdíjazott ex-fodrásznő, Ragnhild Olsson illegálisan orvosi gyakorlatot folytatott volna! Annak ellenére, hogy a társaságban orvosprofesszornak adta ki magát, soha nem praktizált orvosként. A viselkedése és a cinizmusa tehát morálisan mélységesen elítélendő, de a szégyentelen hazudozás önmagában véve nem büntetőjogi kategória.

Vesetranszplantáció (már megint?)

1979 vége, 1980 eleje táján ismét újabb akadályai voltak annak, hogy Carmencita és Åke találkozzanak. Carmencita súlyos vesebántalmakról panaszkodott, mankóval közlekedett egy katonai díszszemle alkalmával, és elárulta Åke-nak: veseátültetésre van szüksége. Bing lesz a donor, mert ő a legközelebbi rokona.

1980 májusában Carmencita és Bing Spanyolországba utazott, és Åke ezt a képeslapot kapta:

A szöveg jelentése: "Minden rendben,az op. most csütörtökön történik. A telefonok itt Spanyolországban romosak, nem tudom, mikor javul a vonal. (Jennifer) jól van és melegen üdvözöl - A belső kör"

Amikor hazaértek, megnyugtatták az aggódó Åke-t, hogy az operáció rendben lezajlott.(A valóságban az Olsson család az évenként megszokott spanyolországi üdülését folytatta, veseműtét helyett.)

1980 tavaszán Åke gyanúja egyre erősebbé vált azzal kapcsolatban: az amerikai testvérpár rendszeresen találkozgat a Nilsson házaspárral az ő - Åke - távollétében.

Júliusban Ingegärd elhunyt mellrákban.
A hamvasztás utáni búcsúztatójára Carmencita és Åke - mint az elhunyt közeli barátai - elutaztak Göteborgba.
A szertartás alatt Åke-nek feltűnt, hogy Carmencita gondolatai mintha egészen máshol jártak volna a gyászbeszéd alatt.
Az özvegy Lars Nilsson fivérének, Jöns-nek hasonló benyomása támadt: ő emlékezett ugyanis arra, hogy elhunyt sógornője nagyon mély bizalommal és csodálattal tekintett a rákkutató Carmencita Capelane professzorra. Mivel Jöns Nilsson maga is orvos volt, ezért gyanakodni kezdett arra: ez a nő egy szélhámos, és Lars az ő csalásának áldozata. Nagyjából két héttel azután, hogy a helyi lapokban megjelent a hír Lars Nilsson és Carmencita Capelane eljegyzéséről, Jöns Nilssonnak alkalma nyílt arra, hogy egy családi fogadáson közelebbről elbeszélgessen leendő sógornőjével.
Carmencita elmesélte Jöns és édesanyja jelenlétében, hogy ismert kutató és sebészprofesszor Amerikában, szakterülete a rákkutatás, és továbbképző előadásokat is tart. Azt is állította, hogy egy malmö-i világhírű rákspecialistát személyesen is ismer, az illető járt is az ő előadásaira.

Jöns Nilsson ezeket a kijelentéseket elég valószerűtlennek találta. Később, a nyomozás során folytatott kihallgatáson - és a tárgyaláson is, a vád tanújaként - elmondta: "Felvetettem néhány szakmai kérdést, és a dilettáns válaszaiból azonnal nyilvánvaló volt, hogy ez a nő nem lehet orvos."
Doktor Nilsson emellé az illető malmö-i rákkutatót is felkereste, és megkérdezte tőle: ismer-e egy Carmencita Cappelane professzort. Az illető kutató orvos kijelentette: "Soha életemben nem hallottam erről a nőről."
Ezzel Jöns Nilsson számára 100%-ig bizonyossá vált, hogy Carmencita nem nemzetközi hírű kutató, hanem egy egyszerű csaló, aki most éppen az ő fivérére, Larsra vetette ki hálóját.
Annak ellenére, hogy a tárgyalás során Jöns Nilssont csak tanúként és nem orvosi szakértőként idézték be, a vallomásában megemlítette: véleménye szerint ez a Carmencita minden jelét mutatta a nyilvánvaló pszichopátiának.
Azt is előadta, hogy ő is, édesanyjuk is igyekezett meggyőzni a szerelmes Larsot arról: menyasszonya valójában egy szélhámos, és egyáltalán nem az, akinek kiadja magát. Lars viszont, a szerelemtől elvakítva, maradéktalanul bízott Carmencitában.

Åke, aki utoljára 1980 augusztusában, Ingegärd temetésén találkozott szeretett Carmencitájával - a következő évben lezajlott tárgyalásig nem is látták egymást - megsejtette, hogy nem minden megy úgy, ahogyan kellene. Szeptemberben szembesült a brutális valósággal: egyik tartalékos tiszt bajtársától ugyanis megtudhatta, hogy a számos protokolláris fogadáson és banketten, amelyeken Carmencita részt vett - különböző, magas rangú tisztek vacsorapartnereként - egészen vad dolgokat hallhattak a nőtől.
Fennhangon dicsekedett azzal, hogy CIA-ügynök; hogy az utóbbi évek orvosi Nobel-díjai mögött ő állt; hogy rákkutató; hogy Brezsnyevet is operálta; hogy folyékonyan beszél japánul és szuahéli nyelven is; hogy anyai ágon Hirohito császár távoli rokona; hogy Nelson Rockefeller unokahúga; hogy magánrepülőgéppel közlekedik az USA és Malmö között úgy, ahogyan mások Malmö és Göteborg között ingáznak; hogy saját magán is végzett orvosi kísérleteket; hogy az amerikai biztonsági szolgálat részére végzett hírszerzéseit leplezendő, fodrászüzlete van Malmö-ben.

Åke álla leesett, amikor meghallotta, hogy Carmencita a fodrászüzletéről mesélt az elit társaságban. Sok évvel ezelőtt, ennek az üzlethelyiségnek bérleti szerződése kapcsán ismerte meg Carmencitát, Ragnhild Olsson-ként!
Åke soha, senkinek nem beszélt Carmencita "fedőnevéről", mert ünnepélyesen titoktartást esküdött szeretett kedvesének - egy sor másik közléssel együtt, amelyeket Carmencita bizalmasan osztott meg vele. A nő meg nyilvánosan locsog mindarról, amivel kapcsolatban őt titoktartásra eskette meg?

Házassági tervek

Lars eljegyzése bombaként csapódott be 1980 októberében. A tartalékos tisztek szövetségében több körlevél is készült, amelyek arról szóltak, hogy Lars Nilsson és Åke Norberg szélhámosság áldozatai lettek.
1980 januárjában a helyi lapokban megjelent a hír, hogy Carmencita és Lars össze fognak házasodni, és az USA-ba költöznek. Carmencita emellé, állítása szerint, gyermeket várt Lars-tól.
Ennek kapcsán tanácsolta Åke-nak egyik tartalékos tiszt kollégája: forduljon már a rendőrséghez, és tegye fel a kérdést: ki ez a nő - aki nem is olyan régen még Åke jegyese volt - és az állítólagos féltestvére valójában?

Amikor Åke végre belátta, hogy alaposan átejtették - a rendőrséghez fordult, és előadta történetét. Az ekkor tett vallomása 55 gépelt oldalt tett ki; az előadott tartalmak első hallásra hihetetlennek tetszettek, és ennek alapján a nyomozás vezetője azonnal elhatározta, hogy Ragnhild és Janne Olssont azonnal be kell idézni kihallgatásra. A rendőrség nyilvántartásából kiviláglott, hogy nem testvérek, hanem házastársak.

Janne Olssont otthonában találták, négy kiskorú gyermeke társaságában. Nem volt hajlandó felvilágosítást adni arról, hogy Ragnhild Olsson hol tartózkodik. A házkutatás során számos dokumentum került elő, amelyek tartalma kompromittáló volt, de az Åke által említett 25 ezer koronával kapcsolatban semmi sem került elő. Három borítékot találtak, Åke végrendeletének különböző változataival. Kettő ezek közül felbontatlan volt.
A következő kihallgatás során Olsson tagadta, hogy bármilyen bűncselekményt vagy kihágást követett volna el; a feljelentés tartalmát légből kapott fantáziálásnak aposztrofálta. Nem, ő soha nem adta ki magát Ragnhild fivérének, a kis Jennifer az ő gyermeke, házasságon belül született. Tudomása szerint a feleségének nem volt viszonya Åke Norberggel.

A fenyegetésre, hogy körözést írnak ki ellene, Carmencita - azaz Ragnhild - néhány nappal később jelentkezett a rendőrségen. Ő is tagadta, hogy bármilyen bűncselekményt elkövetett volna, és határozottan tagadta, hogy abban a szerepben lépett volna valaha is fel, amelyben Åke feljelentése szerint tetszelgett. Carmencita Capelane egy létező személy, egy ismerőse, aki egy időben nála és a férjénél lakott.
Az állítást, hogy Åke lenne Jennifer apja, és hogy 25 ezer koronát kapott volna 1976 júliusában, ezzel kommentálta: "ez a legrosszabb, amit valaha hallottam." Azt a vádat, hogy rákspecialistának adta ki magát - többek között Lars és Ingegärd Nilsson előtt is -, hasonlóképpen tagadta, és kifejtette, hogy mindez színtiszta képzelgés Åke Norberg részéről.

Nem volt a rendőrök kezében semmiféle indok, hogy az Olsson házaspárt letartóztassák. Az ügyész viszont utazási tilalmat rendelt el Ragnhild számára. A kihallgatás alól egy orvosi igazolással sikerült kibújnia, miszerint trombózis, súlyos isiász és valószínűsíthető tüdőgyulladás miatt nem jelenhet meg a rendőrségen.

Súlyos csalás alapos gyanúja miatt indult a nyomozás; az ügy felgöngyölítése során kihallgatott számos tanú egybehangzó vallomása alátámasztotta: Åke minden egyes szava igaz volt. El kellett viszont ismerni, hogy a feljelentéskor tett vallomásában olyan elképesztő dolgok szerepeltek, amelyektől még a legtapasztaltabb nyomozóknak is leesett az álluk.

A nyomozás...

...során előkerült egy főorvos, akinek 1976-ban afférja volt egy Ragnhild Olsson nevű pácienssel, akinek a visszér-problémáit kezelte.
A nő, hogy háláját kifejezze, meghívta vacsorázni a főorvost - aki, lévén válságban volt a házassága, elfogadta az invitációt - az elsőt is, a továbbiakat is.
A nő hamarosan előadta neki, hogy hamis identitással él Malmö-ben. A valódi neve Carmencita Rockefeller, és inkognitóban tartózkodik Svédországban. Mivel állandó veszélyben állt, hogy merénylet áldozata lehet, egy egész csoport biztonsági ügynökkel vette körül magát. Ennek a stábnak vezetője egy Steve nevű amerikai férfi. Itt, Svédországban az ő - Carmencita - feladata az, hogy információkat szerezzen aukciós cégekről, nagyvállalatok tranzakcióiról és hasonlóakról.

A főorvos kezdett gyanakodni az egyre vadabb és képtelenebb históriák hallatán, de a nőt nehezen lehetett sarokba szorítani.

Ez a főorvos az elé tett útlevélképek alapján felismerte Ragnhild Olssont alias Carmencita Rockefellert, valamint férjét, Janne Olssont, azaz biztonsági főnökét, Steve-et.

Mivel a főorvos nem esett semmiféle csalás áldozatául, ezért további nyomozásokat nem folytattak az ügyben. Viszont amikor a csalás lelepleződése után beidézték az orvost tanúnak, nagyjából ugyanazt a vallomást tette, mint amit Åke-től is hallani lehetett. Ugyanazokat a fantáziadús eseményeket adta elő az amerikai hírszerzésről, a Rockefeller-rokonságról, a biztonsági stábról. (Annyi esze mégis volt ennek a szélhámos nőnek, hogy egy főorvos előtt ne rákkutatónak adja ki magát.)

A nyomozók kérdésére, hogy orvosként milyen benyomása volt Carmencitáról, akarom mondani Ragnhild-ről, a férfi a következőket vallotta:

"Nagyon meggyőzően tudta magát előadni, és könnyen el lehetett neki hinni dolgokat. Nehéz lett volna nem hinni neki, annyira bizalomgerjesztő és lenyűgöző volt a személyisége. Mégis, a történetei annyira fantasztikusak voltak, hogy az ember nem tudta megállni, hogy csodálkozzon vagy kételkedjen a sztorijaiban, ha józanul átgondolta, amit Carmencitától hallott. Mindenesetre nem volt egyszerű sarokba szorítani - állandóan erre tettem kísérleteket. Egyszer például azt mesélte, hogy édesanyjának több cége is van Tokióban, és több divatos szórakozóhelynek is tulajdonosa. Amikor egy tokiói üdülésről tértem haza, Carmencita meg tudta említeni számos ismert hely és cég nevét is."

A főorvos végül azzal konfrontálta Carmencitát, hogy kérdéseket tett fel azzal kapcsolatban: a Rockefeller klán egyik tagját jó tíz évvel a történtekkel azelőtt elkapták és megették az új-guineai kannibálok. Ha a nő tényleg a Rockefeller dinasztia tagja lett volna, akkor tudott volna részletekről szolgálni erről az incidensről (amelyről egyébként az újságok is sokat írtak akkoriban) - de Carmencita láthatóan még csak nem is hallott erről a durva esetről.
Ám ennek ellenére sem volt egyszerű leleplezni a nő hazugságait. Egyszerűen olyan meggyőző, megnyerő személyisége volt, hogy könnyen a csapdájába esett bárki, aki a környezetében tartózkodott.

A főorvos, aki gyakran töprengett azon: tulajdonképpen milyen szándékai vannak ennek a nőnek, miért csinálja ezt - soha nem vált gazdasági természetű csalás áldozatává. S amikor nem sikerült azzal sem átejteni, hogy Carmencita állítólag "gyereket vár tőle", akkor ennek az évnek őszén "zátonyra futott a kapcsolatuk".

A legfrissebb áldozat - az özvegy Lars Nilsson...

...volt az egyetlen, aki nem mutatott készséges együttműködést a Carmencita-rejtély megoldásában.
Irodájából az a hír érkezett, hogy hamarosan házasságot köt egy Carmencita Capelane nevű amerikai orvosprofesszorral, és terveik vannak arra, hogy a nő gyermekeivel együtt hamarosan elhagyják Svédországot.

A rendőrség által összegyűjtött képanyagból Nilsson legközelebbi munkatársa azonosítani tudta a nőt, akit Nilsson egy fél évvel korábban eljegyzett. Ez a tanú maga is jelen volt azon a díszvacsorán, amelyen Lars Nilsson kihirdette Capelane professzorral történt eljegyzését. Kifejezetten elbűvölő személyiségűnek és intelligensnek találta Nilsson jegyesét (egyébként az első áldozat, Åke Norberg is azt vallotta a rendőröknek: a nő egyszerűen lenyűgözte; úgy élte meg, hogy Carmencita jóval intelligensebb őnála!)- és annak ellenére, hogy kissé csodálkozott az egész helyzeten, soha nem kérdőjelezte meg sem Nilsson, sem menyasszonya szavahihetőségét.

A rendőröknek ezzel szemben minden okuk megvolt arra, hogy megkérdőjelezzék Nilsson szavahihetőségét, amikor kihallgatták a Carmencita-val - alias Ragnhild Olsson-nal - való kapcsolatáról. Azt vallotta, hogy Åke Norberg révén valóban megismert egy Ragnhild Olsson nevű nőt, akivel utoljára a felesége, Ingegärd temetésén találkozott.
Nilsson minden erejével azt a meggyőződést próbálta elültetni a rendőrökben: Ragnhild Olsson és Carmencita két különböző személy.

Egy kérdésre azt válaszolta: Carmencita, aki - a külső hasonlóság miatt valószínűleg összetéveszthető Ragnhild Olssonnal, jelenleg New York-ban tartózkodik. A kérdésre, hogy mit csinál ott a nő, és mi a vezetékneve, Nilsson csak azt válaszolta, ezt nem kommentálja. Ezt a kifejezést alkalmazta minden alkalommal, amikor a kihallgatást vezető tiszt tolakodó kérdéseket tett fel Carmencitával kapcsolatban.

Ki is volt ez a csodálatos Carmencita (és a csodálatos Bing) valójában?

Carmencita, azaz Ragnhild, Malmö-ben született, egy varrónő és egy köztisztasági alkalmazott gyermekeként.
Az iskolában közepes eredményei voltak; a kémiatudása, noha nem lett volna elegendő ahhoz, hogy bekerüljön az orvosi egyetemre -, a hajfestékek és a dauervíz kérdéseihez viszont bőségesen megfelelt. Így lett női fodrász.
17 évesen férjhez ment; két év és két gyermek után elvált az első férjétől. Ekkor ismerkedett meg Janne-val, aki szintén elvált, neki is volt két gyermeke az előző házasságából; egyébként egy kifőzdében volt szakács (más források szerint pék). 14 éves kora óta, amikor elhagyta a szülői házat, éttermek konyháin dolgozott. Élete legnagyobb ambíciója volt, hogy saját éttermet nyithasson, de ehhez hiányzott a megfelelő kezdőtőke.
Házasságukat jónak írták le, a felmerülő anyagi nehézségek ellenére is.

Mindaz, ami egykor viccnek indult - vagy legalábbis egy abszurd társasági játéknak -, ahol az Olsson házaspárból Ragnhild volt a hangadó, hatalmas médiavisszhangot kapott szenzációvá duzzadt. Nagy publicitást kapott az ügy, a korabeli sajtóban rengeteget cikkeztek az esetről. A közvéleményt nagyon izgatta és szórakoztatta, hogy két - "alacsony státuszú"-nak minősülő személy - milyen fantasztikus ügyességgel érzett rá az emberek gyenge pontjaira, és hogyan vezette a társadalom elitjét az orruknál fogva, kihasználva, hogy mennyien harapnak rá a gazdagság illúziójára, a hangzatos címekre és a Rockefeller név mögött álló hatalomra.

cikkekz
Néhány szalagcím a korabeli újságokból: "Mindenki hitt a szép Carmencitának", "A női fodrász átverte mindannyiukat: generálisokat, bírókat, orvosokat és igazgatókat"; "Mindenki bedőlt Carmencitának"

A házaspárt bűnösnek találták csalás vétségében - tévedésben tartották Åke Norberget a kis Jennifer apaságát illetően, és ezáltal kicsaltak tőle 25 ezer koronát, miközben Norberg abban a hitben élt, hogy ez a gyermek jövőjét biztosítja, valójában ez az összeg az Olsson család futó kiadásait fedezte.
A feleséget durva csalás kísérlete miatt is elítélték, hiszen a végrendelet és az életbiztosítás kérdésében a saját javára befolyásolta Åke Norberget. Azzal árulta el magát, hogy a kihallgatások során határozottan állította: "soha nem állt szándékomban összetenni magamat Åke Norberggel".

Carmencita, azaz Ragnhild cinizmusa nem ismert határt.
A tárgyaláson kijelentette: "egyetlen épeszű ember sem hitte volna el a hazugságaimat". Az ügyvédje is ezzel érvelt: nem tekinthető félrevezetésnek, amit védence művelt, hiszen józan ésszel egy felnőtt ember nem hitt volna el ilyen vad állításokat.

A bíróság véleménye szerint "arra való tekintettel, hogy az ügy milyen figyelmet kapott, és miután ez valószínűleg visszatartó erővel bír, ezért a Tingsrätt úgy ítéli, hogy nem szükséges szabadságvesztéssel büntetni az elkövetőket."
Az esküdtek véleménye szerint feltételezhető, hogy az Olsson házaspár a továbbiakban tartózkodik a csalástól és mások tévedésben tartásától; ezért mindössze pénzbírságra és kártérítésre kötelezték őket. A feleséget, mint hangadó, 750 koronára, a férjet pedig 500 koronára bírságolták; továbbá kötelezték őket, hogy fizessenek kártérítést Åke Norberg-nek. Más szóval: kötelesek visszafizetni a 25 ezer koronát, amely végül nem került befektetésre, továbbá a közös szerelmi fészek bérleti díját.

Carmencita, akarom mondani Ragnhild, korábban soha nem volt büntetőeljárás alatt.
Bing, akarom mondani Janne ellen, 1971-ben és 1973-ban is eljárás volt foganatban, csekkhamisítás miatt.

Az elmeorvosi vizsgálatok egyértelművé tették, hogy sem a férj, sem a feleség nem szenved elmezavarban, zárt intézeti gyógykezelésük tehát nem szükséges.

A nagy, nyilvános jogi cirkusz zárójelenetében az államügyész kifejtette: a rendkívül szórakoztató tárgyalássorozat hátterében egy sor társadalmi és személyes tragédia is húzódott, nemcsak a vádló, hanem több tanú esetében is.
Az ügyész véleménye szerint Carmencita színjátéka hallatlan cinizmusra utal, és arra, hogy a nő egyáltalán nem volt tekintettel az érintetteket sújtó következményekre. Szabályszerű pszichopataként viselkedett az elmúlt hét évben, s mivel erre semmilyen ésszerű indoka nem volt, ezért az elmeállapotát alaposabban meg kellene vizsgálni.

A végjáték

Åke Norberg az eset után sikerrel kibékült a feleségével.
Nilsson sikeresen felülkerekedett az ügy kapcsán elszenvedett presztízs-veszteségén, de továbbra is jó viszonyban maradt Carmencitával és Binggel.

Janne Olsson 2012-ben elhunyt. Ragnhild, azaz Carmencita ma is Malmö-ben él, pontosabban a város Limhamn nevű külső kerületében. (NB a korabeli sajtóban, identitása védelme érdekében, szintén költött néven szerepelt - de a valóságban egyetlen, Solveig Johansson nevű nőt sem lehetett megfeleltetni a csodálatos Carmencitának!)

A történetből 2016-ban musical is készült.

A göteborgi tallium-eset

, 01:29

Nagyon szerencsés vagyok. Megkaptam a skandináv bűnügyi krónikák négy évfolyamát—1984-től 1987-ig -, ebben egész Észak-Európában megtörtént bűnesetek dokumentálódnak norvég nyelven.


Érdekesnek találom az egybeesést: a mérgezési drámák mindig is izgatták a képzeletemet. Nos, amikor az 1985-ös évfolyamot találomra kinyitottam, éppen egy—Svédországban megesett—mérgezési dráma leírásánál nyílt ki a nagy könyv!


A történet annyira lenyűgözött, hogy elmesélem Nektek is. 1982-ben történt Göteborgban (ejtsd: Gőtebúrj.)


Egy szép júniusi éjszakán a középkorú Gunilla Björklundot kórházba szállították, rendkívül szokatlan tünetekkel: tudatzavar, idegi károsodások, végtagmerevség és -érzéketlenség, mindehhez súlyos gyomor-béltünetek. Két nappal ezután a férje, Göran Björklund is kórházba került, hasonló, bár kevésbé súlyos tünetekkel.


A kórház egész személyzete találgatott, hogy mi lehet ennek a házaspárnak a baja - hiszen csak annyi volt egyértelmű, hogy igen súlyos mérgezési tünetekről van szó. A házaspár huszonéves fia, az orvostanhallgató Per-Erik beszámolt arról: az estén, amelyen édesanyja kórházba került, aludttej volt vacsorára zabpehellyel. Ő maga érzett valami furcsa ízt az aludttejben, ezért az első kanál után ki is köpte; édesapja is érezte a furcsa ízt, de azért jócskán fogyasztott az aludttejből; édesanyja pedig határozottan állította, hogy semmilyen szokatlan ízt nem érez, és a tányérján lévő összes aludttejet elfogyasztotta. Per-Erik megemlítette, hogy a történteknek talán lehet valami köze ahhoz, hogy a szomszéd házban patkányirtást végeztek, és a mérget nemcsak a házban, hanem a ház körül is kihelyezték.


A kórház egyik neurológusának ekkor eszébe jutott mindaz, amit korábban olvasott a tallium-mérgezés tüneteiről, és úgy látta: az olvasottak nagyon egybevágtak ennek a házaspárnak a tüneteivel. A feleség, Gunilla, az orvosok egybehangzó véleménye szerint ekkor már haldoklott, nem volt magánál, és minden jel szerint visszafordíthatatlan idegi és agyi károsodásokat szenvedett; még aznap meg is halt. A férj nagyon rosszul volt ugyan, ugyanazokat a tüneteket mutatta, és a haja is kihullott—ez jellemző tünete a tallium-mérgezésnek -, de az állapotát sikerült stabilizálni. Mindkettejük vérmintáit elküldték vizsgálatra, és mindkét minta pozitív eredményeket mutatott talliumra! (Egyébként ez egy nehézfém, színtelen-szagtalan, az 1860-as években fedezték fel. Eleinte izzadásgátlónak és szőrtelenítésre használták, de hamarosan kiderült, hogy súlyosan mérgező: halálos adagja 0.1…1 gramm között van. Kisebb mennyiségeket a sejtkutatásban is felhasználnak belőle.)


Több gyilkossági eset is ismert, amelyeket talliummal követtek el—azonban gyorsan kiderült, hogy talliumhoz jutni nem lehet egykönnyen. A patkányméreg rögtön kiesett a lehetséges módszerek közül, ugyanis ebben az időben Svédországban már nem is kerültek forgalomba tallium-tartalmú patkányirtó szerek. Talliumsókat kémiai, illetve gyógyszerkutató intézetek, üzemek, egyetemek vegyszerraktáraiban lehet egyáltalán megtalálni; de akárkinek ide nem lehet bejárása. Így került igen gyorsan a számbajöhető gyanúsítottak közé Per-Erik, mint harmadéves orvostanhallgató.


A nyomozók leellenőrizték Björklundék családi életét, és egészen sajátos dolgokat találtak.


Göran, az apa, egy kisebb cég vezérigazgató-helyettese volt, Gunilla, az anya, háztartásbeli. Egyszem fiuk, Per-Erik velük lakott; eredetileg lelkész szeretett volna lenni, de apja tanácsára—vagy talán erős befolyásolására?—mégis az orvosira iratkozott be.


Per-Erik azt a benyomást keltette, hogy erőteljesen kötődik az apjához, és a család ismerősei körében egyöntetűen az volt a vélekedés: Per-Erik a mintafiú, igazán méltó a szüleihez. Ambiciózus, kötelességtudó és segítőkész.


A nyomozók ellenőrizték az egyetem és a kórház vegyszerraktárát is. Kifaggattak mindenkit arról: ugyan szokott-e ide járni Per-Erik szakmai gyakorlatra? Lehetett-e bejárása a veszélyes anyagok raktárába?
Azt találták: a válasz egyértelmű igen. Így aztán sikerült rekonstruálni azt az alkalmat, amelynek során Per-Erik éjszakára bent maradt a laborban—állítása szerint egy hosszabb kísérletet végigcsinálni, valójában—természetesen—talliumot nyúlni a méregraktárból. A zsaruk átkutatták a méregraktárat, egyeztettek az illetékesekkel, akik döbbenten látták, hogy bakker, egy 25 grammos kiszerelésű tallium hiányzik. Björklundék lakásán meg is találták a kórházi raktárból hiányzó 25 grammot, a rajta szereplő zárjegy felbontáskor letépett darabja is előkerült a kukából. Nocsak, nocsak, a drága jó fiú kísérelte meg eltenni láb alól tisztes szüleit?


A nyomozgatás során kiderült “mellékesen”: Per-Erik egyáltalán nem olyan mintadiák, mint amilyennek a környezetében vélik. Egyébként is voltak furcsa dolgai. Az egyetemi kollégái azt vallották: Per-Eriknek mintha kényszere lenne arra, hogy folyton a középpontban legyen, állandóan hihetetlen sztorikkal áll elő, és különösen szeret nagyokat mondani, hogy érdekesebbnek találják. A családjával kapcsolatban előszeretettel mesélgetett meghökkentő történeteket: az apja bennégett állítólag a kórházi ágyában, egy szívinfarktus után, és súlyos égési sérülésekkel szállították át helikopterrel Stockholmba. Arról is mesélt, hogy majdnem mérgezés áldozata lett az egész család.


Per-Erik tanulmányi eredményeivel is voltak problémák. Ugyan a családból mindenki úgy tudta: a gyerek nagyon jó jegyeket szerez, és az évfolyamtársainak is dicsekedett a zseniális eredményeivel, de ez messze állt a valóságtól. Valójában 16 kötelező tárgyból csak hatot teljesített harmadév végére; néhány évfolyamtárs tanúsította, hogy Per-Erik meg sem jelent azokon a vizsgákon, amelyek kitűnő eredményeivel amúgy hencegett (NB Svédországban már a nyolcvanas években sem tették nyilvánossá a tanszékeken a vizsgaeredményeket, ezt minden hallgató magánügyeként és bizalmas infóként kezelték!), megtörtént, hogy teljesen üresen adta be a vizsgaZH-t. Ez nem akadályozta meg abban, hogy leckekönyvet hamisítson; egy alkalommal egy valóban jól teljesítő kollégája vizsgalapját lenyúlta és a saját nevére írta át. Emellé dicsérő levelet küldött saját magának az egyik professzor nevében. Ugyanennek a professzornak a nevével visszaélve szerzett bejárást a kórház méregraktárába is.


A család ellen több alkalommal is “merényletet” követtek el ismeretlen tettesek: Göran céges autójának kerekeit kilazították. Egyszer állítólag maga Per-Erik vette észre, amikor a családi Volvót vitte el, hogy a kocsi kerekeinek több csavarját is eltávolították és a motorháztetőre helyezték. Egy másik alkalommal—amikor ugyanígy a családi Volvón furikázott—úgymond, egy Wolksvagen-busz küldte meg őt hátulról, egyértelműen azzal a szándékkal, hogy leszorítsa az útról és kisodródjon.


Kiderült, hogy azon a bizonyos aludttej-vacsorázós estén Björklundéknál erőteljesen nyomott volt a hangulat.
Göran túlórázott, csak este fél nyolcra ért haza, Gunilla pedig megbántódott, mert a férje elfeledkezett arról, hogy aznap volt a házassági évfordulójuk.
Göran levetette magát a tévé elé, hogy megnézze a híradót, a feleség nekilátott vacsorát csinálni. (Figyelemreméltó motívum: a családban csak Görannak volt ez a mániája, hogy majdnem minden este aludttejet vacsorázott zabpehellyel. Érdekes, hogyhogy most az egész család aludttejjel lett megetetve?) A férj megérezte az aludttejen a furcsa ízt, és alig is evett belőle. Per-Erik éppen csak belekanalazott a dologba.
Gunilla feltételezhetően megbántódott azon, hogy a család kritizálta a vacsorát, és makacsul állította, hogy ő bizony semmilyen furcsa ízt nem érez, és csakazértis megette az egészet.


Miközben a nyomozás folyt, Per-Erik is beteg lett. A talliummérgezés egyértelmű tüneteit produkálta ő is. A rendőrök azonnal barátságos beszélgetést kezdtek vele, amint az orvosok bájcsevegésre alkalmas állapotba juttatták a mintagyermeket—aki különben pofoznivaló figurának bizonyult a bájcsevegések során. Megpróbálta hülyének nézni a nyomozókat, átlátszó magyarázatokat adott a ruháiban talált tallium-nyomokra, és egyértelműen próbálkozott azzal, hogy valamelyik szülője nyakába varrja a mérgezést. Direktben ugyan nem mondta ki, de utalt rá: édesanyjának is nyílhatott alkalma arra, hogy a talliumot a tejbe keverje, mielőtt ő, Per-Erik, kiment a konyhába segíteni anyucinak.


A pofoznivalóság Per-Erik beszédmodorát is érintette: láthatóan nehezére esett volna, ha normális és érthető emberi nyelvet használ a nyomingerekkel folytatott hosszas traccspartikon. Imádott idegen szavakkal dobálózni, az ismereteivel brillírozni. A kifejezésmódja enyhén szólva is mesterkélt és affektált volt, egyáltalán nem lehetett normálisnak tekinteni ezt egy harmadéves orvostanhallgatótól.


Tudjátok, léteznek olyan emberek, aki “elkövettek ugyan valamilyen bűncselekményt, DE nem bűnözők”, és léteznek olyan egyének, aki egyszerűen bűnözők, szégyentelenek.
Több esetről is olvastam már, amelyekben az őszinteség meg a hatóságokkal együttműködés látszata kedvéért a gyanúsított “töredelmesen” beismert egypár apróbb balhét, hogy hihetőbb legyen a “nagy” balhéval kapcsolatos hazudozása meg tagadása.
(Például Magyarországon Soós Lajosék bandája is így tett: Soós bevallotta a vagyon elleni bűncselekményeit, piti csalásokat meg sikkasztásokat, de a gyilkosságok témájában csak akkor mondta el az igazságot, amikor elé tárták a bűntársai vallomását.)
Per-Erik is beismerte az okirathamisítgatásokat meg a prof nevével visszaélést is, csak azt nem, hogy—ejnye-bejnye—ő volt az a kis rosszcsont, aki azt a csúnya-csúnya port beleszórikálta a finom aludttejbe, amelytől annak olyan gyomorháborítóan pocsék íze lett.


A temetésen - amelyre rendőri felügyelet mellett mehetett el - is hasonló szégyentelenséggel viselkedett.
Kezdődött azzal, hogy—noha tényleg volt Per-Eriknek talliummérgezése: sugárban hányt, kihullott az összes haja -, azért nem volt annyira borzasztóan rosszul, mint ahogyan állította. A kihallgatásokra ugyan kerekesszékben vitette be magát, mert “még mindig túl gyenge és a végtagjai sem mozognak rendesen”—de a temetésre érdekes módon rendbe jött annyira, hogy a saját lábán lejtsen be a ravatalozóba, és kifogástalanul viselkedjen.
Kiegyensúlyozott és korrekt benyomást keltett a gyászoló gyülekezetben, nagyon udvarias és aranyos volt a megrendült hozzátartozókkal, és elég esze volt ahhoz, hogy semmit ne említsen meg a haláleset kétességével kapcsolatban, amire a jelenlévő rendőrök esetleg lecsaphatnának. A nyomozóknak feltűnt, hogy a helyzethez képest túlságosan is korrekten és normálisan viselkedett úgy Per-Erik, mint Göran.


Egy kétszínű és primitív kísérletet arra is tett Per-Erik, hogy az ügyet apja nyakába próbálja varrni.
T.i. a méregfiolát Göran kabátzsebébe rejtette még a letartóztatása előtt, és erre tett egy indirekt utalást. Mivel tudott arról, hogy minden levelet, amelyet az előzetesből ír, elolvasnak érdeklődő és gondos vendéglátói, ezért megírta a faterjának, hogy “tudok róla, hogy a kabátod zsebében van még egy kicsi a Moduretic-ből” {ezt a gyógyszert a tisztes Göran egyébként is szedte}, “a hozzá tartozó receptet otthon találod, ha szükség lenne rá.”


Ezzel a kimondatlan utalgatással végül is elérte, hogy csak még gyanúsabbnak találják—már ha kellett volna szebb bizonyíték annál, hogy a családból csak neki lehetett reális esélye arra, hogy talliumot szerezzen. Pedig nagyon szerette volna egy ismeretlen kívülállóra kenni az ügyet, miután Göran több okból is gyanún felül állt:
a.) Egy vezérigazgató-helyettes egy teljesen eltérő profilú cégnél, honnan szerezhetett volna talliumot?
b.) Még ha be is szerezte volna valamilyen úton-módon a mérget, hogyan keverte volna azt az aludttejbe, amikor a végzetes vacsora előtt a lábát sem tette be a konyhába, egyenesen a tévé elé vágta le magát és a híradót bámulta?
c.) Ő volt az első, aki felfigyelt a tej furcsa ízére, de mégis viszonylag nagy mennyiséget fogyasztott belőle—ha ő lett volna a hunyó, akkor szóvá sem tette volna az ízt, vagy ha mégis, akkor nem fogyasztott volna a mérgezett aludttejből annyit.


Az ügy végül azzal zárult, hogy vádat emeltek a mintagyerek ellen egyrendbeli gyilkosságért és gyilkossági kísérletért. Az igazságügyi pszichiáterek szakvéleménye szerint viszont Per-Erik elmeállapota a büntetőjogi felelősségre vonást nem tette lehetővé. Egyetlen motivációjaként a lebukástól való félelem jelölhető meg - a fiatalember vélhetően nagyon szorongott attól, hogy a nem teljesített vizsgái következtében megszüntetik a hallgatói jogviszonyát, s ezzel minden egyéb hazugságára is fény derül - de épelméjű ember ilyen helyzetet nem a családja kiirtásával próbál megoldani!

Ezért kényszergyógykezelik talán még a mai napig is, egy—meg nem nevezett—zárt intézetben. És, hogy mi a neve, azt nem tudom, de hogy valójában nem Per-Erik Björklund, az teljesen biztos.