Krimirajongók oldala

Megtörtént bűnesetek. Gyűjtemény.

To menu | To search

Tag - gyermekgyilkosság

Entries feed Comments feed

Egyetlen vércseppen múlt

, 01:34

Nagyon tévednek azok, akik azt vélik, hogy a valódi bűnesetek éppen olyanok, mint a népszerű Agatha Christie-regények esetei. S ez nemcsak azt jelenti, hogy a bűncselekmények felderítéséhez, a tettes bíróság elé állításához távolról sem elegendő egyetlenegy, zseniális kombinációs készségű és csalhatatlan intuíciójú nyomozó jelenléte!
Érdemes tudni azt is: sok eset akad, ahol a rendőrök tisztában vannak a tettes kilétével, mégsem adhatják át a jómadarat az ügyészségnek, mert bizonyítékok híján még csak le sem tartóztathatják. Tehát nem feltétlenül a "hülye rendőr" sztereotípiák igazolódnak be minden alkalommal, amikor egy-egy bűncselekmény felderítetlen marad, vagy a tettes szabadlábon röhint a markába.
Az alábbiakban egy olyan esetet mesélek el Nektek - ismét Dániából, Koppenhágából -, amelyben a szó szoros értelmében egyetlenegy vércseppen múlt, hogy a tettest végül bíróság elé állíthatták.


Elvira med sin datter1981 november tizedikén a 43 éves Elvira Karina Poulsen (született 1938 április 15.-én Norvégiában, leánykori neve Salo) nem jelent meg munkahelyén, egy időseket segítő betegellátónál. Mivel nem jelentett beteget, ezért a főnöke megpróbálta a lakásán elérni, de Fru Poulsen nem vette fel a telefont.
Ez már aggasztó volt, ezért a főnök megkérte az egyik kolléganőt - aki hazafelé azon az útvonalon szokott végighajtani -, hogy álljon már meg Fru Poulsen lakásánál - Nørrebro, Fælledvejens Passage 12 - és nézze már meg, mi a helyzet.

A kolléganő így is tett: munkaideje lejártával, délután négy körül megjelent a Fælledvejens Passage 12. számnál, de amikor becsengetett, senki nem nyitott ajtót. A lakásban teljes csend uralkodott.
A kolléganő becsengetett a szomszédokhoz is, elmagyarázva érkezése célját. Az egyik szomszédasszonynak volt kulcsa Fru Poulsen lakásához, és ketten együtt léptek be a gyanúsan csendes lakásba. Úgy tűnt, senki nincs otthon, de minden teljesen normálisnak tűnt... az előszoba, az étkező, a nappali is, míg a lakás utolsó helyiségébe - a hálószobába - értek, ahol iszonyatos látvány tárult a szemük elé.
A hálószoba úgy nézett ki, mint valami mészárszék. A padló és a fal is vérrel volt telefröcskölve. A kiságyban élettelenül hevert a kis Karina Elida, Fru Poulsen négyéves gyermeke, vérbefagyva. A padlón, közvetlenül a kiságy mellett, maga Fru Poulsen feküdt egy vértócsa közepén - teljesen felöltözve, holtan. A két nő, amint felocsúdtak első rémületükből, azonnal értesítették a rendőrséget.

A rendőrök egy igazságügyi orvosszakértővel jelentek meg, és a helyszíni szemle során megállapították, hogy mindkét áldozat halála előző este - tehát november kilencedikén - következett be, vagy valamikor az éjszaka folyamán.
Sokan vélik úgy, hogy ilyen esetekben egy szakértő azonnal meg tudja állapítani a halál beálltának időpontját nagy bizonyossággal. Ez természetesen nagyban leegyszerűsítené a nyomozók munkáját, hiszen így a nyomozást le lehetne szűkíteni arra: ki járt a helyszínen a kérdéses időpontban, illetve kinek nincs alibije a kérdéses időpontra?
A valóság sajnos kiábrándító: ha a halál beállta után már néhány óránál több eltelt, akkor csak körülbelüli, óvatos becsléseket lehet tenni arra: vajon mikor következhetett be a halál?

Egyértelműen látszott, hogy mindkét áldozatot több késszúrással ölték meg, a "különös kegyetlenség" fennforgása nyilvánvaló volt.

Az anya testén összesen 32 késszúrást találtak - a fején, a nyakán, a testén éppúgy, mint a végtagjain. A legdurvább késszúrások (ezek bármelyike önmagában is halálos lehetett volna) közül kettő a fejet érte, több késszúrás pedig a mellkast.
Emellé a karján és a kezein is több vágásnyomot találtak, amelyek arra utaltak, hogy az áldozat keményen küzdött az életéért, védekezett, és megpróbálta kicsavarni támadója kezéből a kést.

A kisgyermek testén összesen 11 késszúrást fedeztek fel, ezek egyike egyenesen a szívet érte. Minden jel arra utalt, hogy a kislányt álmában érte a halál: a késszúrások igen közel helyezkedtek el egymáshoz.

A helyszíni szemle folyamán fény derült egy sor további sajátos körülményre.

A bejárati ajtó érintetlen volt.
Erőszakos, idegen behatolás jelét nem találták, tehát a rendőrök biztosak lehettek abban: az áldozat ismerte gyilkosát, saját maga engedte be a lakásba. Erről árulkodott az, hogy dulakodásnak semmilyen nyomát nem találták a lakás többi helyiségében: sem a konyhában, sem az étkezőben, sem a nappaliban.
Csak a hálószobában voltak egyértelmű nyomai annak, hogy Fru Poulsen kétségbeesett elszántsággal próbálta megmenteni gyermekét, és a saját életét is védte.

A gyilkos eszköz nem került elő, sem a lakásban, sem a későbbi nyomozás folyamán. Semmilyen gyanús ujjlenyomatot nem találtak, amely az elkövető nyomára vezethetett volna.

A lakás berendezését nem forgatta fel a tettes - a fiókok, szekrények érintetlenek voltak, és semmilyen értéktárgy vagy készpénz nem hiányzott a lakásból. Ezzel a nyereségvágy, mint a tettes feltételezhető indítéka, kikerült a képből.

A gyilkosság embertelen brutalitása láttán a rendőrök arra gondoltak: ilyen csúnya mészárosmunkát csak egy elmebeteg végezhet.

"Az ügy ronda ugyan, de legalább egyszerű?"

Ebből a két momentumból:
1.) az áldozat minden bizonnyal ismerte a tettest, aki
2.) valószínűleg pszichiátriai kezelés alatt állhatott a tett elkövetésének idején, vagy korábban -
- a nyomozás elején arra a naiv feltételezésre jutottak a rendőrök: ez az ügy egyszerű feladatot fog jelenteni. Egy feltételezhetően elmebeteg személyt kell keresni az áldozat közvetlen környezetében!

A nyomozás előrehaladtával a feladat bonyolultabbnak bizonyult, mint hitték, mert Fru Poulsennek a vártnál szélesebb ismeretségi köre volt. Ezért nemcsak az egész gyilkossági csoport, hanem a rendőrség többi részlegének bűnügyi szakértői is részt vettek a munkában: Fru Poulsen baráti körének és rokonságának felderítését, kihallgatását. A kihallgatások célja elsősorban az alibiket ellenőrzése, illetve az értelmetlennek tűnő gyilkosságok indítékának felderítése.

Környezetvizsgálat - szűkül a kör

Fru Poulsen legtöbb ismerőse gyorsan kizárható volt a potenciális gyanúsítottak köréből - rendelkeztek alibikkel, amelyeket több tanú is megerősített. Azonban még így is több lehetséges elkövető akadt fent a rostán.
Ezek egyike volt az áldozat fivére, a 45 éves Hans Alwin Salo (született 1936 április 29.-én, Norvégiában); úgy is, mint az áldozattal közeli kapcsolatban álló egyén, és úgy is, mint pszichiátriai kezelés alatt álló páciens.

Hans Alwin Salo a feleségétől elvált, a Nordvestkvartalet-ben volt albérlete, eléggé közel lakott a húgához.
Többször is bekerült az elmeosztályra; paranoid pszichózissal, illetve üldöztetéses téveszmével diagnosztizálták.
Kóros féltékenység gyötörte: meggyőződése szerint a felesége egyszerre több szeretőt is tartott. A nőt a válás után is igyekezett ellenőrzése alatt tartani. Elképzelése szerint a húga volt a kerítőnő, ő szerezte a férfitársaságot a feleség számára, ő "tartotta nekik a gyertyát" és ő is falazott előtte, Salo előtt.
Az elképzelés távol esett a valóságól; mindez csak Salo beteges képzeletében létezett.
Ezzel kapcsolatban került elő egy fontos részlet, amely a rendőrök gyanúját felkeltette!
A volt feleség a válás után is jó kapcsolatot tartott fenn ex-sógornőjével. Barátnőkként gyakran mentek együtt vásárolni, vagy kávézni - ilyen alkalmakkor az exférj rendszerint a sarkukban volt.

Gyanús volt az is, ahogyan Salo az első kihallgatáskor viselkedett. Tudniillik már a gyilkosság felfedezése után, tehát november 10.-én kihallgatták, és ekkor egyáltalán nem tűnt úgy, mintha a férfit megrázta volna a húga és az unokahúga halála.
A kihallgatás során azt adta elő: a gyilkosság estéjén az exfeleségénél és közös gyermeküknél volt, egészen este hét óráig. Ekkor bement a munkahelyére, munka után ismét a volt nejénél töltött néhány órát, majd hazament az albérletbe. Megivott néhány sört és bevett egypár altatót, és ez annyira kiütötte, hogy reggelig aludt.

Már ekkor, a tizedikei elbeszélgetés alkalmával gyanús volt a fószer a zsarvaknak, és itt látható a nyomozói munka egyik legnagyobb nehézsége: a gyanú, a ráutaló viselkedés egy dolog. Viszont pusztán a felmerülő gyanú alapján senkit nem tartóztathatnak le!

Egyetlen csepp vér

A bűnügyi techikusok alaposan átvizsgálták az egész lakást, de nem találtak semmit, ami a feltételezett elkövető személyére utalhatott volna.
A konyhában, az egyik szék támláján - amely éppen a villanykapcsoló alatt helyezkedett el - azonban felfedeztek egy beszáradt vércseppet. Ezt az anyagot az igazságügyi orvostani intézetbe szállították, a vércsoport meghatározása céljából.

Öszesen 23 személy volt, akiknek elvileg módjában állhatott ezt a széket vérrel szennyezni. Ezért mind a 23 személytől vérmintát vettek, abból a célból, hogy a beszáradt vércseppel összevessék.
Ebben az időben - az 1980-as évek elején - az ilyen vizsgálatok hosszú időt követeltek, kiváltképp azért, mert különböző vércsoport-rendszerekre és alcsoportokra is teszteltek. Tehát legkorábban 1982. január elejére lehetett az eredményeket várni.

Holtponton a nyomozás

Az eredmények megérkezéséig eltelt időszakban a rendőrök nem jutottak különösebben sok eredményre.
Hans Alwin Salo-t több alkalommal is kihallgatták, de minden egyes alkalommal azt vallotta: exfeleségétől egyenesen az albérletébe távozott, és egészen másnap reggelig ott tartózkodott. A rendőrségnek nem állt a rendelkezésére semmi, amivel az állítását megcáfolhatták volna. Nem volt semmi, ami alátámaszthatta volna, hogy a férfi hazudik.

Salo ruházatát és személyes tárgyait is átvizsgálták, de nem találtak semmilyen vérnyomot. Az ujján viszont találtak egy sebhelyet, amely - az igazságügyi orvosszakértők vélekedése szerint - nagyon jó eséllyel keletkezhetett a gyilkosság ideje tájékán.
Erre a sebhelyre Salo azt a magyarázatot adta: a gyilkosságot megelőző éjjelen egy kocsmában szerezte.
Ez a magyarázat önmagában véve nem volt valószínűtlen, és így nem is volt miért vitatni.
Mindenesetre a sebhely fontos indíziumként - közvetett bizonyítékként - szolgált: egybevetve a férfi motivációjával - az őrült féltékenységgel -, a hiányzó alibivel, valamint a ténnyel, hogy Salo elmebeteg, csak tovább erősítette a rendőrök gyanúját. A gyanú azonban még mindig nem adott indokot vagy jogosultságot arra, hogy a rendőrök letartóztassák a jómadarat! A bizonyítékra várni kellett tehát...

Végre megjött az eredmény!

Amikor az igazságügyi orvostani intézetből megérkezett a várva várt eredmény, nyilvánvalóvá vált, hogy a szék támláján talált, beszáradt vérszennyeződés nem származhatott az áldozatoktól.
A 23 kérdéses személytől levett vérminták között a szakértők csak egyetlenegyet találtak, amelynek minden csoportanyag-tulajdonsága megegyezett a széktámlán talált vérnyom csoportanyag-tulajdonságaival - és ez nem volt más, mint Hans Alwin Salo vérmintája.
Ez egy meglehetősen ritka vércsoport-kombináció volt, a dán lakosság körében nagyjából csak minden tízezredik felnőtt ember rendelkezik ilyen vércsoport-jellemzőkkel. Ez a gyakorlatban annyit tett, hogy az egész országban csak néhány száz ember akadt, akiktől származhatott a kérdéses vércsepp. Hans Alwin Salo pedig e néhány száz ember közé tartozott.

Ez az egyetlen indízium már elégséges indokot adott a rendőröknek, hogy végre őrizetbe vehessék ezt az állatot. Január hatodikán tehát berángatták az őrszobára, anélkül, hogy tudatták volna vele a vércsoport-tesztek eredményét, és újból kikérdezték: ugyan-vajon mit csinált 1981. november kilencedikéről tizedikére virradó éjjelen?

A történet újabb verziója

Hatodikán délután, a kihallgatást vezető nyomozótiszt tudatta Salo-val a vérvizsgálatok eredményét. "Salo, a maga vérét találták meg a helyszínen!"
Salo egy rövid szünetet tartott, gondolkozott, és kijelentette, hogy meg szeretné változtatni a vallomását. Igen, valójában járt a húgánál aznap este, de amikor megérkezett, már halott volt a húga is és az unokahúga is.
Amikor hazaért este fél tíz tájékán, akkor eszébe jutott: korábban megígérte a húgának, hogy segít kifesteni a lakást, és talán meg kellene most beszélnie ezt vele közelebbről.
Amikor megérkezett a húgához, kopogtatott az ajtón. Senki nem válaszolt, de az ajtó csak kilincsre volt zárva - Salo tehát benyitott. A lakásban égett a villany, de csend volt. Salo végigjárta a lakást, míg végül a hálószobában megtalálta a húgát és az unokahúgát, holtan, úgy, ahogyan később a rendőrök is rájuk találtak. Amikor észlelte, hogy mindketten halottak, akkor lekapcsolt minden világítást a lakásban, és elhagyta a helyszínt, miután bezárta maga mögött a bejárati ajtót. Állítása szerint azért nem értesítette a rendőrséget, mert attól tartott, hogy őt fogják a gyilkosságokkal gyanúsítani.

Hurrá. Előzetesben a madár.

Újabb indízium: Salo igenis járt a helyszínen a gyilkosság estéjén. Másnap tehát bíróság elé citálták, és előzetes letartóztatását rendelték el, mint a kettős gyilkossággal alaposan gyanúsítható személyt.
Az elmeorvosi vizsgálatát is elrendelték.
A szakértők véleménye: a férfi egyértelműen elmebeteg (üldözési mániában szenved), továbbá súlyos személyiségkárosodásai vannak, gyakorlatilag pszichopata. (Hja, ez még nem a modern pszichiátria és a DSM-IV... - A szerk.)

A további kihallgatások során is makacsul tagadta, hogy a gyilkosságokat ő követte volna el. Kitartott azon állítása mellett: amikor megérkezett a lakásba, már mindketten halottak voltak.

Tárgyalás

Az ügyet 1982 augusztusában tárgyalták, esküdt bíróság előtt.
Ez az elmebeteg barom továbbra is azt állította: ártatlan a gyilkosságokban.

Továbbra sem állt rendelkezésre semmiféle direkt bizonyíték, amely egyértelműen igazolta volna, hogy ez az agykárosodott őrült követte el ezt a borzasztó tettet.
Az ismert indirekt bizonyítékok viszont erőteljesen abba az irányba mutattak, hogy ez az abnormális állat hentelte le a húgát és annak kislányát:

  1.) Az áldozat legközelebbi ismeretségi körébe tartozott - az elkövetőnek feltétlenül ismernie kellett az áldozatot, máskülönben nem engedte volna be a lakásba, kiváltképp ilyen szokatlan időpontban nem.
2.) Salo-nak volt motivációja - a beteges féltékenység.
3.) Nem volt alibije. Éppen ellenkezőleg: ő maga ismerte be, hogy járt a lakásban a bűncselekmény elkövetésének idején.
4.) Egy rendkívül ritka vércsoporttal rendelkezett, amely egyezett a konyhaszék támláján talált vérnyom csoportanyag-tulajdonságaival. Az áldozat rokonai, ismerősei közül senki más nem rendelkezett ilyen vércsoport-kombinációval.
5.) Volt egy sebhelye, amely jó eséllyel lehetett éppen az a seb, amelyből a konyhaszéken talált vérnyom származott.
6.)Egymásnak ellentmondó vallomásokat tett arról, hogy hol tartózkodott a gyilkosság estéjén.

Az esküdtek hosszasan tanácskoztak, mielőtt határozatot hoztak arról, hogy bűnösnek nyilvánítják-e Salo-t, vagy sem.
A szokatlanul sok időt igénybe vevő tanácskozás után visszatértek a tárgyalóterembe, és kihirdették: Hans Alwin Salo bűnös a kettős gyilkosságban.
Ezután, elmeállapotára való tekintettel, meghatározatlan idejű zárt intézeti kényszergyógykezelésre ítélték.

Ez a bűncselekmény egyes-egyedül azért nem maradt felderítetlen, mert - akármilyen alaposan is megpróbálta a tettes eltüntetni a nyomokat - egyetlen vércseppet maga után hagyott.
Enélkül a vércsepp nélkül - amelyet kevésbé körültekintő rendőrök és bűnügyi technikusok talán figyelmen kívül hagytak volna - ez a gyilkosság talán a mai napig a felderítetlen bűnesetek aktáit gazdagítaná.

Ane Cathrine Andersdatter - az utolsó nő, akit Dániában kivégeztek

, 01:46

Ane Cathrine Andersdatter 1829 október 30.-án született a Næstved melletti Karrebæk-ben. Egészen fiatal korától fogva cselédlány volt; szolgált vidéken is, később Koppenhágában is.
Első alkalommal Herlufmagle-ben esett teherbe az udvarház intézőjétől - aki ezután rövid úton Svédországba utazott, magára hagyva a bajba jutott lányt. Ane Cathrine leánygyermeknek adott életet 1853 január 8.-án a Kongelige Fødselsstiftelse (a királyi szülőotthon-alapítvány) épületében. Hiába próbált segítséget kérni a gyermek apjától a gyermek felnevelésében. Amikor belátta, hogy a helyzete szerencsétlen és lehetetlen - egyedülálló, szegény lány egy törvénytelen gyermekkel -, elhatározta, hogy megszabadul a gyermektől.
Azt állította, hogy Ringsted-ben helyezi el a gyermeket, nevelőszülőknél. Ezért a gyermekkel együtt elhagyta a szülőotthont. A Roskilde Landevejen haladt keresztül, amíg a Vigerslev Mark-nál egy udvarházhoz nem ért. Itt leült a csatorna szélére, és megszoptatta a gyermeket. Miközben ott ült, az a gondolata támadt, hogy belefojtja a gyermeket a csatornába.
Megragadta a gyermeket, belenyomta a jéghideg vízbe, és addig tartotta a fejét a víz alatt, amíg a gyermek meg nem halt.
A saját kezével ásott egy sírt a mezőn, és ide temette a gyermeket. Az éjszakát kint töltötte a mezőn - miután azt állította, hogy Ringsted-be megy -, és csak másnap reggel tért vissza.
A kislány holttestét soha nem találták meg. Valószínű, hogy a rókák kiásták és széthordták a maradványokat.

1854 nyarán megismerkedett egy szolgalegénnyel; megtetszettek egymásnak, és néhány hónap után a házasságot tervezték. A vőlegény azonban felbontotta az eljegyzést - Ane Cathrine ekkor már várandós volt a második gyermekével! Tudta, hogy a helyzete újból ellehetetlenült. 1855 április 3.-án fiúgyermeket szült, de április 24.-én már ismét munkába kellett állnia. Ez szinte lehetetlen volt egy újszülött anyjaként.
Először arra gondolt, hogy segítséget kér a gyermeke apjától, aki egy tanyán dolgozott Rødovre-ban - de mivel a férfi korábban durva volt hozzá, mégsem merte ezt megtenni. Ezért visszatért egy kúthoz, amelyet a tanyáról kivezető úton vett észre. Anélkül, hogy bárki észrevette volna ezt, a kútba dobta a gyermekét, és gyorsan továbbállt.
A kis holttestet csak egy hónappal később fedezték fel a kútban; a rendőrség vizsgálatai során nem került semmiféle nyom napvilágra, ezért az esetet félre kellett tenniük.

1856-ban Ane Cathrine újból fiút szült, akinek apja egy másik szolgalegény volt; a gyermek az apai nagyanyjához került és ott is nőtt fel.
1861-ben Ane Cathrine ismét teherbe esett ugyanettől a férfitől; a terhességről senkinek nem szólt, még a gyermek apjának sem. Amint észrevette, hogy várandós, elhatározta, hogy megszabadul a gyermektől. Nem tudta ugyanis, számíthat-e ennek a gyermeknek felnevelésében is az apára; reménykedhet-e abban, hogy a férfi elveszi őt feleségül, vagy eltűnik az életéből, amint megtudja, hogy ő ismét teherben van?
Február elsején Koppenhágába utazott, tizenötödikén pedig fiúgyermeknek adott életet egy családnál, a Borgergade-n, ahová a szülőotthon alapítványa helyezte el. A gyermek apjának megírta, hogy Karrebæk-be megy, hogy beteg édesanyját ápolja.
Március elején azt mondta a borgergade-i családnak, hogy édesanyja elintézte: a gyermeket kiadják dajkaságba egy Karrebæk-i gazdálkodó családnál. Tehát március ötödikén el fog utazni, hogy a gyermeket elhelyezze.
A valóságban azonban egészen más tervei voltak.
Délelőtt indult el - először a Fredriksberg Slotshave kikötőhöz, hogy a csatornák egyikébe fojtsa a gyermekét. Azonban itt túl sok ember nyüzsgött, ezért a Roskilde Landevej-re ment ki - amikor a Damhussøen-hez ért, arra gondolt, hogy itt biztonságban megfojthatja a gyermeket - de itt is túl nagy volt az embersokaság, tehát másik helyet kellett találnia.
Ugyanazt a kutat szemelte ki, amelynek vizébe az előző gyermekét is belefojtotta - a Rødovrevej és a Rødager allé sarkán.

Világos nappal volt, és sok ember járt-kelt az utcán. Ane Cathrine ezért visszafordult, amikor besötétedett, hogy az éj leple alatt vízbe fojtsa a gyermeket. A víz magasan állt a kútban, és Ane Cathrine látta a gyermeket a vízben. Néhány perc után látni vélte, hogy a gyermek egyfolytában kapálózik.
Ane Cathrine elhagyta a helyszínt - és a gyermekét.
Visszatért a borgergade-i házigazdáihoz, és azt állította nekik, hogy a gyermeket elhelyezte Ringsted-ben a megbeszéltek szerint.

Ane Cathrine a bíróság elött

Március 30.-án megtalálták a kútban a gyermek holttestét. A rendőrök hamarosan eljutottak Ane Cathrine Andersdatter-hez, akit aznap több tanú is látott a környéken, és aki több gyanús kísérletet is tett a menekülésre. Letartóztatása után gyorsan vallomást tett, és a kihallgatások alatt kiderült, hogy két másik gyermekét is elrekkentette.

Nem volt kétség a bűnösségéről, és a várható ítéletről sem.
El kell mondani, hogy ebben az időben Dániában egyáltalán nem volt gyakori, hogy nőket végezzenek ki. (A teljesség kedvéért: férfiakat sem.) A királynak jogában állt kegyelmet adni az elítélteknek, és ezzel a jogával többnyire élt is.
Egy korabeli szórólapban - amely egyfajta hírlevélként funkcionált - (hű, emberek, a régimódi dán helyesírás valami gyönyörű - ha megpróbálom magyarra fordítva archaizálni, az teljesen hülyén veszi ki magát), ez áll az esetről:
"A' Ritkaságok közé tartozik, hogy itt az Országban Nőszemélyek végeztetnének ki, kiváltképp azon Bűntettért, a'melly többé-kevésbbé könnyelmű Hajadonok által követtetik el, vagyis: Gyermekgyilkosság. A' december 21.-én, Szombaton kivégzett Ane Kathrine Andersdatter mégis egy Kivétel az e' Fajta Bűnözők közül, tehát nem 1 alkalommal, amelly még bocsánatos lehetne, de 3 alkalmakkal követte el e' rettentő Bűnt."

A gyermekgyilkosságot, amennyiben szegény hajadonok követték el, Dániában ezidőtájt nem tekintették más bűncselekményekhez képest különösebben súlyosnak, és az ilyen esetekben a halálbüntetést általában nem alkalmazták.
A legfelsőbb esküdt bíróság tíz tagja közül nyolcan kegyelemre ajánlották a lányt.
A kegyelemre azért tekintették méltónak, mert megértették a lány szerencsétlen és lehetetlen helyzetét, amelyben valószínűleg nem tudta volna a gyermekeit eltartani. Azoknál a házaknál, ahol cselédlányként szolgált, munkaadói jó tanúvallomásokat adtak róla. A tény, hogy Ane Cathrine mélységesen megbánta tetteit, és a vallásban keresett vigaszt, szintén hozzájárult ahhoz, hogy az esküdtek többsége kegyelemre méltónak találta a vádlottat.

A király - VII. Frigyes - viszont nem tudott eltekinteni attól, hogy Ane Cathrine nem egy, hanem három gyermeket gyilkolt meg hasonló módokon, hidegvérrel, kegyetlenül és tette következményeinek tudatában. Ezért ebben az esetben nem élt kegyelmi jogával.
Annyi enyhítést kapott az ítélet: Ane Catherine fejét az ítélet végrehajtása után ne tegyék közszemlére - ahogyan az egyébként szokásban volt a lefejezett elítéltek esetében.

A kivégzés

Ane Cathrine nagy önfegyelemmel fogadta az ítéletet, és egészen az utolsó pillanatig megőrizte a nyugalmát.
A kivégzés előtti éjjelen mélyen és nyugodtan aludt egészen hajnali négy óráig. Ekkor felkelt és felöltözött. Mialatt a Rødovre Mark-hoz vezették - itt most már a Søtorp villanegyed áll -, teljesen hétköznapi dolgokról beszélt, mint például a ködös reggeli időjárásról. Annak ellenére, hogy rengeteg ember jelent meg, akik látni kívánták a kivégzést, az elítélt nyugodtan lépett fel a vérpadra, elmondott egy kis imádságot, levette a kendőjét a nyakából és gondosan zsebre tette, majd letérdelt a tönkre, hogy a hóhér bárdja lesújthasson.

Ane Cathrine Andersdatter holttestét a szokástól eltérően feketére festett koporsóba helyezték. A kivégzetteknek szokás szerint gyalulatlan deszkakoporsó járt.

Claus Kai Berggren, az az állat - 1. rész

, 01:56

Kész bűnügyi múzeum vált ebből a blogból, a most ismertetett eset áldozatának már felnőtt gyerekei lehetnének, ha megérhette volna a felnőttkort.
Akármennyire is lenyűgöző és hátborzongató ez a történet az 1970-es évekből, a feldolgozása során több helyütt is előkerül a nyomozói munkának kevésbé izgalmas, legkevésbé sem érdekfeszítő része. Egy valódi bűneset soha, de soha nem úgy néz ki, mint egy népszerű detektívregényben, ahol a Zseniális Nyomozó csak körülnéz a helyszínen, kihallgat néhány embert, akár informálisan, és mindebből azonnal le tudja vonni a következtetéseket a tettes kilétéről, illetve a letartóztatásához szükséges bizonyítékok hollétéről is.
Igyekszek úgy beszámolni az esetről, hogy az még mindennek ellenére se váljon unalmassá. Majd meglátjátok, hogy az unalmas részletek ellenére, sőt ezekkel együtt is, lenyűgözően érdekes ez az eset!
Talán nem is kell külön magyaráznom: a tény, hogy ezúttal a szokottnál is több komolytalanságot engedtem meg magamnak, éppen a bűncselekmények, illetve a mögöttük rejlő elvetemült aberrációk súlyosságát hivatott kompenzálni. Szerintem nem tudtam volna megírni sem, ha nem hülyéskedek közben ennyit. Azt mondják, az életvédelmisek körében még ennél is durvább akasztófahumor van szokásban.

In medias res...

1976 április huszadikán, egy szép tavaszi délutánon a dániai Randnes városban, a 15 éves Conny Lund Koue repesve várta az estét. Barátnőinek már el is mesélte, hogy a tavaszi szünetben szert tett egy új barátra, akivel együtt töltötték a szünet nagy részét, és este is találkozni fognak.
Conny, amint hazaért a suliból, azonnal nekilátott a házi feladatainak, hogy este már ne legyen tennivalója. Ezután együtt kávézott édesanyjával, húgával és a nagymamával, aki látogatóba érkezett. Conny ajánlkozott, hogy segít kimosni az alig pár hónapos kistestvérük holmijait és kiteregeti a pincében.
Tudnivaló, hogy a 70-es években a dán (és norvég) lakótelepi házakban a lakásokba beszerelt mosógépek helyett gyakran az alagsorban alakították ki a mosókonyhát és ruhaszárító helyiségeket, amelyeket a lakók közösen használtak, egymás között megegyezve az idő beosztásáról. (Megj.: Norvégiában még a 2010-es években is láttam ilyen megoldást!)
Ennek a - jelentéktelennek és unalmasan hétköznapinak tűnő - részletnek különös jelentősége lesz ebben a történetben.
Conny és a húga tehát lementek az alagsorba, hogy megnézzék, foglalt-e a mosógép és van-e szabad szárítóhelyiség. Egy fiatal férfi éppen ekkor lett kész a mosással, Conny pedig a szabadon talált szárító helyiség ajtajára lakatot tett.
A lányok felmentek a lakásba - Conny, amilyen segítőkész volt, kérés nélkül is ajánlkozott, hogy feltakarítja a lépcsőt, amíg a mosógép végez a ruhákkal. Mire befejezte a lépcső felmosását, a nagymama éppen hazaindult. Conny elköszönt tőle, mielőtt lement a pincébe, kiteregetni a tiszta ruhákat - röviddel délután negyed öt után. A nagymamája soha többé nem láthatta.

Aznap délután háromnegyed hatkor a városi rendőrkapitányságon megszólalt a telefon. Eg huszonéves fiatalember jelentette be, hogy a Skelvangsvej 97. szám alatti ház pincéjében egy eszméletlen fiatal nőt talált. A férfi elmondta: amikor lement a pincébe, a lányt a kerékpár-tároló helyiségben vette észre, és nem tudja, hogyan került oda. A mentők eközben megérkeztek a helyszínre, észlelték, hogy a lány állapota válságos - két, késszúrásoktól származó külsérelmi nyomot láttak rajta első ránézésre - és azonnal kórházba szállították.

Mire a bűnügyi rendőrség megérkezett, addigra az egyenruhások már biztosították a helyszínt. Hatalmas vértócsa terjeszkedett a kerékpártárolóban, ahol a lányt - aki mindeközben életét vesztette a kórházban, és akinek személyazonosságát gyorsan megállapították: Conny Lund Koue, 15 éves, randnesi lakos, lakcíme: Skelvangsvej 97. - megtalálták. A helyszíni szemle során megállapítást nyert, hogy az áldozatot az első késszúrások egy mosdóban érték, amely a mosóhelyiség mellett helyezkedett el. Vérnyomok szennyezték úgy a mosdót, mint az előtte húzódó pincefolyosót.
A mosdó ajtajátó világosan követhető volt a lány menekülésének útvonala a mosdótól a biciklitárolóig vezető 35 méternyi folyosószakaszon.

Lábnyomok a vérben

A vértócsától a lány menekülési útjával ellentétes irányban lábnyomokat lehetett kivenni (a technikusok vélekedése szerint ezek facipőtől származhattak.) Nyilvánvaló volt az is, hogy aki a nyomokat hagyta, az növekvő sebességgel rohant az ellenkező irányba.
A nyomok az útvonal mentén elhalványodtak és eltűntek - nem volt megállapítható belőlük, hogy az illető elhagyta-e egyáltalán a pincét, amelynek több kijárata is volt - a szabadba, illetve a különböző lépcsőházakba. Ezért nem lehetett meghatározni, merre menekült a tettes.

A pince egyik, nyitott ajtajú szárítóhelyiségében a rendőrök egy lavórt találtak, amely félig volt kisgyermekruhákkal. A ruhák másik része a szárítókötélen függött, ezért nyilvánvalónak látszott, hogy az áldozat el volt foglalva a teregetéssel, amikor támadója megzavarta.

A boncolás eredménye

Az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a lányt nem kevesebb, mint 42 késszúrás érte - ezek között 33 (!) is akadt, amelyek már önmagukban is halálosak lehettek volna.
(Talán nem tudjátok - ha nem vagytok még eléggé rutinos bűnügy-mániákusok -, hogy egy bűncselekmény akkor minősül "különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés"-nek, ha a tettes a halál előidézéséhez szükségesnél több erőszakot alkalmaz. Az erőszakos halál már önmagában is különösen kegyetlen, ha hétköznapi szemmel tekintjük, de a büntetőjognak más fogalmai vannak erről. Ez az eset sajnos egy "jó" példa e kategória szemléltetésére.) A tettes elölről és hátulról is megtámadta Conny-t - erről a fejen, nyakon, mellkason és háton található szúrásnyomok tanúskodtak. Az áldozat igen kitartóan védekezett, és megkísérelte kicsavarni a kést a tettes kezéből - erre következtetni lehetett abból, hogy a szúrások némelyike a kezét és az alkarját érte.

Az első kihallgatások

A fiatal férfi

Egy házbeli fiatalember előadta: az autóját szerelte a parkolóban - ez eltartott egy jó ideig; amint végzett, levitte a szerszámait a pincébe, és ekkor figyelt fel az eszméletlen lányra. Ekkor azonnal felrohant a szomszédjához segítségért; amikor leértek a pincébe, látták, hogy a lány magához tért és előrébb vonszolta magát a padlón. Próbált mondani valamit, az ajkai legalábbis megmozdultak, de hang már nem jött ki rajtuk.
Ekkor telefonáltak mentőért, és ekkor vették észre azt is, hogy a padlót vér szennyezi.

A szomszéd előadta, hogy hallott a pince irányából érkező zajokat, sikoltozást, és lábdobogást - ő is facipőtől származó zajokat vélt hallani -, de nem gondolt arra, hogy bűncselekmény történt, mert a házbeli gyerekeket gyakran látta kergetőzni a pincefolyosón.

Ilyen súlyosságú esetekben mindig kihallgatják a helyszín közelében lakókat. Éjfélre végeztek a helyi rendőrök a legközelebbi szomszédság kihallgatásával, és úgy döntöttek, hogy a további kihallgatásokat a következő reggelen tartják meg.

A segítőkész fiatalember

A vizsgálatokban részt vevő egyenruhások éjfél után eligazításon vettek részt, ahol ki-ki beszámolt az intézkedéseiről, eredményeiről.
Semmire nem jutottak, ami a gyilkosság felderítését egycsapásra megoldotta volna - de két tiszt az életvédelmi osztálytól arról számolt be: este fél nyolc tájban felkeresták a 103-as lépcsőház egyik lakóját - egy huszonéves férfit, aki egyedül volt otthon. Nevezett előadta, hogy aznap délután ért haza; ezt megelőzően Koppenhágában volt, ahol feleségével és gyermekükkel az anyósáéknál töltötték a húsvéti ünnepeket. Mivel neje cukorbeteg és hetedik hónapos terhes, ő jelenleg a fővárosi Rigshospitalet-ben tartózkodik.
A fiatalember beszámolt arról, hogy délután két óra tájban lent volt a pincében, hogy felhozza a szárítóhelyiségből a tiszta gyermekruhákat, amelyek még az ünnepek előtt kerültek kiteregetésre. Odalent beszélt két fiatal lánnyal, akik őutána kívánták a szárítóhelyiséget használni.
Ezenkívül csak este hat óra tájban hagyta el a lakást, amikor grillcsirkét vásárolt magának vacsorára egy közeli kioszkban. (NB a norvég és dán kioszkokban nemcsak újságokat, üdítőt meg kávét tartanak, hanem készételeket is kapni.)
Ekkor, úgymond, felfigyelt arra, hogy több rendőr is tartózkodott a ház körül, és csődület támadt a pincelejáratnál, amely a kerékpártárolóhoz vezet. Az összegyűltek egyike tájékoztatta a fiatal férfit, hogy gyilkosság történt a pincében, egy fiatal lány életét oltották ki. Késsel.


További kérdésre a fiatal férfi elmondta: természetére nézve nem különösebben kíváncsiskodó, így ezután felment a lakásába, nem bámészkodott vagy kérdezősködött többet. A vásárolt grillcsirkét a sütőbe helyezte, hogy ne hűljön ki, mialatt ő megfürdik. Éppen végzett a tisztálkodással, és éppen leült volna enni, amikor jöttek a rendőrök.
Az étkezőasztalon valóban található volt egy grillcsirke, ketchuppel meglocsolva, mellette egy pohár tej.
A férfi nem tűnt ittasnak, és a viselkedésében semmi sem utalt arra, hogy a gyilkossághoz bármi köze is lenne.
Mielőtt a rendőrök végre - jóval éjfél után - hazamehettek aludni, döntés született arról, hogy az országos Rigskrim csoporttól kérnek segítséget, mert minden jel arra utalt, hogy hatalmas nyomozati munkák előtt állnak.
Arról is döntöttek: már következő reggel további és részletesebb helyszínelést végeznek a pincében, és újra kihallgatják ezt a fiatal férfit, aki minden jel szerint az egyetlen volt, aki a pincében közvetlen kontaktusban volt Connyval és a húgával.

Helyszíni szemle

Szerdán reggel ennek megfelelően hatalmas emberi erőforrásokat állítottak rá az esettel kapcsolatos különféle feladatokra. A ház körüli zöld területeket is alaposan átkutatták, hogy a tettes menekülésének útvonalát felfedezzék. A közeli hulladéktárolókat is átvizsgálták, hogy a gyilkosság eszközéül használt kést megtalálják. A csatornák, lefolyók, hulladékkonténerek, kutak is átvizsgálásra kerültek.

Vérfoltok a kilincsen (Kilincs! Kilincs!)

A technikusok az újabb helyszíni szemle során mikroméretű vérfoltokat találtak azon a pinceajtón, amely a 103-as lépcsőházba vezetett. Ez arra utalhatott, hogy a tettes valószínűleg ezen a kijáraton keresztül távozott a pincéből. Miután az este folyamán semmilyen jel nem utalt arra, hogy a tettes elhagyta az épületet, a mikroméretű vérfoltból arra lehetett következtetni: a tettest a 103-as lépcsőház lakói között kell keresni. Ebből a megfontolásból, a segítőkész fiatalembert újból előveszik - született meg a döntés. A rendőrség újból kapcsolatba próbált lépni a 103-as lépcsőházból a fiatalemberrel, aki a pincében beszélt Connyval és a húgával.
Nem tartózkodott otthon, és senki nem tudott felvilágosítással szolgálni a fellelhetőségéről. Annyit sikerült megtudni, hogy már reggel negyed nyolckor távozott a házból, egy vászonszatyorral. A tanú, aki erről beszámolt, azt a felvilágosítást adta: a szatyor mintha nedves holmikat tartalmazott volna, ugyanis az alján is, az oldalán is nedves foltok voltak láthatóak. A szatyor oldalát továbbá egy horgony motívum díszítette. Egy másik tanú azt az információt adta: a fiatalember egy közeli megállóban felszállt egy buszra, de senki nem tudta, hová ment. Eközben a kihallgatások tovább folytatódtak a lakóépületben. Ebédidőben rátaláltak a fiatalemberre, aki a helyi szakképző iskolában vízvezeték-szerelői tanfolyamon vett részt. Készségesen a rendőrökkel tartott a kapitányságra, hogy elmagyarázza, mit csinált aznap. A vászonszatyrot megtalálták a ruhásszekrényében, és ez csakugyan nedves volt alul és oldalt is, de semmi nem utalt arra, hogy ez vérszennyeződés volna.

Egy értékes felvilágosítás

Az alapos kihallgatás során a fiatalember - akinek Claus Kai Berggren volt a neve - előadta, hogy hazafelé Koppenhágából Randersbe, megivott "egynéhány sört". Amikor hazaért, ekkor is ivott; ezután elment levágatni a haját. Útban a fodrászhoz, majd onnan hazafelé is elfogyasztott egy-egy sört. Saját becslése szerint a nap folyamán legkevesebb 12 sört ihatott, de 14-nél nem többet, mielőtt a rendőrök becsengettek hozzá. Kijelentette, hogy találkozott a két lánnyal a pincében, amikor felhozta a kimosott ruhákat. De határozottan tagadta, hogy a gyilkosságról bármit is tudna. Fenntartotta, hogy a gyilkosságról valaki mástól szerzett tudomást, a lejáraton kívül, amikor hazaért, miután megvette a már említett grillcsirkét. (Kezd már elegem lenni ebből a grillcsirkéből. Benneteket nem idegesít, hogy egy szerencsétlen döglött madár körül forog a kihallgatás? - A szerk.) Ekkor két nő, akik a lépcsőházban laktak, egybehangzóan állították: találkoztak Berggrennel, amikor a kioszk felé indult, és a férfi _ekkor_ mesélte nekik, hogy egy lányt meggyilkoltak a pincében! Tehát már azelőtt tudott a gyilokról, mielőtt lement volna... tudjátok, miért.
Ez ellentmondott Berggren vallomásának, ezért indokoltnak látszott, hogy az életkörülményeit közelebbről is átvizsgálják.

Házkutatás

Berggrent megkérdezték, van-e kifogása ellene, ha házkutatást tartanak nála. Először nem volt különösebben készséges - mint mondta, nem szereti, ha mások turkálnak a holmijai között. Rövid gondolkodás után azonban hozzájárult, hogy a rendőrök átkutassák a lakását, és - miközben őt magát továbbra is az őrszobán marasztalták - a házkutatás megtörtént.
Ennek során a rendőrök találtak egy sor, feltételezhetően lopott holmit - bőröndökben, szekrényben, illetve az ágy alatt, dobozokban -: t.k. 17 különféle óra (ébresztőórák, női és férfi karórák vegyesen), 52 karton varrócérna, 25 doboz hímzőfonál, 27 karton - ezek összesen 658 különböző elemet, zsebtelepet és akkumulátort, 11 készlet férfi alsóneműt bedobozolva, 60 pár vadonatúj férfizoknit, négy férfi nadrágot és sok más ingóságot tartalmaztak.
Emellé találtak még rengeteg képregénysorozatot, amelyek közös jellemzője volt, hogy mindegyik az erőszakról, a rettegésről és a legborzasztóbb bűncselekményekről szólt.
Viszont semmit nem találtak, sem nyomokat, tárgyi bizonyítékokat vagy körülményeket, amelyek Berggrent direkt kapcsolatba hozhatták volna a Conny-gyilkossággal. További grillcsirkéket sem találtak.

A karcolás

Berggrent tehát előzetes letartóztatásba helyezték, 1976 április 28.-án, egyelőre tolvajlás gyanújával, a lakásán talált holmik alapján. A Conny-ügyben egyelőre csak tanúként hallgatták ki.
A sors iróniája, hogy Conny temetése is éppen ezen a napon történt meg.
Berggren tagadta, hogy lopásban bűnös lenne; azt állította, hogy mindazt, amit a rendőrök találtak nála, a szüleitől kapta, részben küldték neki, részben pedig akkor adták, amikor a feleségével a szülőknél vendégeskedett.
Ebben az összefüggésben megemlíthető, hogy Berggren erős szemüveget hordott. A lopott holmikkal kapcsolatos kihallgatás során idegesen babrált a szemüvegével, és ennek alkalmával a kihallgató tiszt észrevett egy frissnek tűnő karcolást a delikvens orrnyergén.

Kis baleset a fürdőkádban?

Erről a karcolásról Berggren azt állította: nem vette le a szemüvegét fürdéshez, és véletlenül beverte a fejét a falba, ekkor okozott a szemüvege egy kis sebet az orrán. Amikor a rendőrök kifejezték, hogy furcsállják ezt az állítást, Berggren azt felelte: ez a szokása már elég régen megvan, bizonyítani is tudja: készült is róla kép, amint szemüvegben fürdik.
Berggrent ezután orvosi vizsgálatnak vetették alá. Az orvos véleménye szerint a seb friss volt, de nagyon valószínűtlennek tűnik, hogy szemüvegtől származna. Inkább körömre vagy hasonlóra lehet gyanakodni. Még akkor is, ha a Berggren által említett képet csakugyan megtalálták a lakásban.

Berggrent bevarrják

A jómadarat előállították grillcsirkének... elnézést, szóval letartóztatták rendesen is.
A vizsgálóbírónak előadta ez az állat, hogy miként jutott hozzá a lakásán lefoglalt tárgyakhoz.
Az órákat édesapjától kapta, aki egy raktárban dolgoztt egy cégnél, amelynek Berggren nem tudta a nevét.
A varrócérnák meg hímzőfonalak Berggren egy korábbi munkahelyéről származnak, egy koppenhágai cérnagyárból.
A 658 darab elemet olcsóért vette egy házalótól, mert mint magyarázta, ez jól jön mindig a háznál.
A szokatlanul nagy mennyiségű ruházati cikkről azt kotkodálta a frissen sült grillcsirke, hogy ezeket édesanyjától kapta, aki egy ilyen cikkeket forgalmazó cégnél takarítónő, és alkalmanként szokott neki küldeni ruhákat.
Ekkor Berggren már tizennegyedik napja vendégeskedett előzetesben, ezért éppen ideje volt, hogy közelebbről is megvizsgálják a kapcsolatait.

Ekkor viszont hivatalosan továbbra sem volt a Conny-gyilkosság gyanúsítottja, csak tolvajlásért vették előzetesbe. Ekkor még semmilyen nyom nem volt a rendőrök kezében, amely arra utalt volna, hogy Berggren-nek bármi köze van a lány halálához. Csak egy halott csirkére találtak bizonyítékot.

Berggren szüleit is bevarrják

A rendőrök tettek egy udvariassági vizitet a szülőknél is, akik készségesen bevallották, hogy ők lopták az illető holmikat. Méghozzá a munkahelyükről, azután, hogy az ifjabb Berggren Randers-be költözött.
Mindkettejüket előállították tolvajlásért, és ki is hallgatták őket Koppenhágában. Itt elcsipogták: annak érdekében, hogy gyermekükkel szoros maradjon a kapcsolat az elköltözése után is, úgy érezték, ajándékokkal kell ellátni őt, amelyekről úgy gondolták, hogy a grillcsirke majd értékelni fogja. Nagyon féltek attól, hogy elveszítik vele a kapcsolatot azután, hogy elköltözött Koppenhágából.
A kihallgatások után a két öreg grillcsirkét szabadlábra helyezték.

Zasszony telefonál

Azon az estén, amikor Berggren grillcsirke lett a jardon, telefonált a felesége, Jannie, ugyanoda. Nem értette ugyanis, miért nem kereste Berggren, mikor megbeszélték, hogy majd telefonálni fog, ha hazaért Koppenhágából. A feleség tehát nyugtalan lett, különösen azután, hogy az újságban olvasta, hogy éppen az ő házukban történt egy gyilkosság. Ezért hívta a randersi kapitányságot.
A feleség ekkor tudta meg, hogy a férjét lopásért tartóztatták le, és nem gyanúsítják emberöléssel.

A védő tiltakozik

Miután Berggren szüleit előállították, és be is vallották, hogy a házkutatás során talált szajré nagy részét ők maguk nyúlták, a grillcsirke ügyvédje követelte, hogy védencét eresszék szabadon, mert hát hiszen a madárdal a koppenhágai illetékes kerületi kapitányságon visszhangzik, Berggren szüleitől.
Nem úgy van az, reagált az ügyészség, megint előállították grilleződni, ezúttal a cérnák, fonalak és elemek eltulajdonításáért, továbbá orgazdaságért, mármint az órák és ruhák ügyében.
A grillcsirke tagadta bűnösségét, mondván: nem feltételezte, hogy elei lopásból származó holmikkal kedveskednének neki. Azt vallotta: muterja ilyet mondott neki egyszer, de akkor nem akarta elhinni, hogy lopott cuccot kapott.

Egy kés hiányzik

Lányok, biztos, hogy mindannyian ismeritek ezt... hagyjátok egyedül akár egy estére is a férjeteket vagy barátotokat a lakásban, és olyan rumlit csinál, hogy utána hetekig kereshettek mindent, meg takaríthatjátok el a csatateret.
Berggrenék esetében sem volt más a helyzet. Jannie Berggren két rendőr kíséretében megjelent a lakásban, és a tüzetes vizsgálódás során a következő észrevételeket tette:
1.) A konyhafiókból hiányzik egy kés, abból a fajtából, amelyet uborkahámozónak szokás használni.
2.) A mosogató alatt két törlőruha volt található, úgy odavetve, ahogyan Jannie, emlékezete szerint, nem helyezte oda korábban. Látható volt a törlőruhákon, hogy mindkettő azon piszkosan lett kicsavarva.
3.) A szennyestartóban több használt és félig nedves törölköző halmozódott, amelyekről Jannie egészen határozottan állította: tisztán pakolta el őket a szekrénybe, és elképzelhetetlennek tartotta, hogy a férje egyetlenegy nap alatt, ameddig egyedül volt odahaza, ennyi törölközőt használt volna el.
4.) Egy kék farmernadrág és egy sötét színű ing hiányzott a szekrényből. Ezek a ruhadarabok nem voltak azonosak azokkal, amelyekben Berggren éppen az előállító cellában grillcsirkéskedett.

Mindezt már túlzásnak találták a rendőrök is, még azon a kategórián belül is, hogy "ezek a pasik, milyen hanyagok tudnak lenni!"
Ezért Jannie társaságában üzletről üzletre jártak, amíg nem találtak egy pontosan ugyanolyan gyártmányú kést, amilyet az asszony hiányolt a háztartásából.
Na, de természetesen nem azért vették meg ezt a kést, hogy Jannie-t kárpótolják férje rendetlenségéért - hanem azért, hogy megmutassák a Conny boncolását végző orvosnak, és kikérjék véleményét: egy ilyen típusú kés szóba jöhetett-e, mint a gyilkosság elkövetéshez használt eszköz? A szakértői válasz egyértelmű igen volt, egy ilyen kés, úgymond, nagyon is alkalmas lehetett arra, hogy éppen olyan jellegű sérüléseket okozzon, amilyeneket Conny testén találtak.

Kié a vér?

A lakásban talált törlőrongyok és törölközők szennyeződései egyértelműen vértől származtak. A szennyeződések olyan intenzívek voltak méghozzá, hogy már az ekkoriban használt technikákkal is meg lehetett belőlük állapítani a vércsoportot! Tehát elküldték az anyagot szerológiai vizsgálatra.
A grillcsirke erről a kérdésről egyszerűen nem akart tudni. Amikor erről érdeklődtek nála, egyszerűen csak tagadott: kitartott azon állítása mellett, hogy ő aztán nem, ő nem használta a törlőruhákat. Még azután is makacsul kitartott emellett, hogy ismertették vele felesége vallomását.
Ami a törölközőket illeti, a grillcsirke ezt azzal igyekezett kimagyarázni: a már említett fürdőszobai kis baleset során ezekkel törölte le a vért.
Na, de ennyi vért, csak egy kis karcolás után? Ez a magyarázat már gyanús volt, ezért vért vettek a grillcsirkétől, és a levett mintát, a szennyezett eszközökkel együtt, elküldték Koppenhágába, ahol egyébként már meghatározták az áldozat vércsoportját is.

A grillcsirkét tovább pirítják

Anélkül, hogy hivatalosan meggyanúsították volna Berggrent azzal, hogy ő követte el a gyilkosságot, újból elővették kihallgatásra. Ez a makacs grillcsirke azonban nem volt hajlandó mást vallani, mint amit már korábban is előadott az esettel kapcsolatban. Azt állította, hogy a korábbi kihallgatások során már mindent elmondott, amit a gyilkosságról tudott!

Később egyébként nagyon sok kritika érte a dán rendőrséget, amiért ezen a ponton még nem gyanúsították meg Berggrent a gyilkossággal.
Azonban tudni kell: egyértelmű bizonyítékok nélkül nem lehet senkit gyilkossággal gyanúsítani. Két okból méghozzá.
Ha az illető történetesen nem bűnös, egész életére megbélyegzetté válik és ellehetetlenedik. Emellé az alaptalan gyanúsítások sokszor vonnak maguk után hosszas és parttalan jogi hercehurcát.
Másrészt, ha egy ártatlan emberre húzzák rá a vizes lepedőt, ezzel a közvélemény ugyan megnyugszik, de a valódi tettes szabadlábon marad, kacag a markába, és további, hasonló bűncselekmények elkövetésére is motiválhatja a tény, hogy bizonyítva látja saját okosságát és a rendőrök ostobaságát.

Ebben az esetben, továbbá, Berggren már eleve előzetesben ült bizonyított lopásért és orgazdaságért.
Eközben a rendőrök szó szerint több, mint ezer embert hallgattak ki a gyilkossággal kapcsolatban, és az így nyert információk alapján nem lehetett kizárni, hogy a gyilkosságot valaki más követte el.
Amennyiben ez utóbbi eset volna a fennforgás, úgy a rendőrök egy sor értékes információtól estek volna el: ha mindenki abban a tudatban él, hogy "á, már megvan a tettes", akkor sok tanú esetleg nem is jelentkezett volna, vagy nem látta volna érdemesnek, hogy bizonyos részletkérdésekről tájékoztassa a fakabátokat.
Egy további indok, amely miatt ekkor még nem adhatták át az ügyészségnek a jól átsült madarat: ebben az időpillanatban még nem érkezett meg az eredmény a vércsoport-vizsgálatokról.

Azért, hogy addig se legyen tömény unalom a rendőrségen, újabb házkutatást folytattak a grillcsirkés lakásban. Ezúttal kutyákat is igénybevettek, minden elképzelhető zugot átkutattak, ahová elvileg egy kést el lehet rejteni. A feleség által észrevett hiányzó ruhadarabokat is minél inkább meg akarták találni.
E házkutatás alkalmával gyakorlatilag mindent a feje tetejére fordítottak a lakásban. Ennek eredményeként találtak egy pár férfi facipőt, amelynek talpa egyértelmű vérszennyeződéseket mutatott.
A könyvesszekrény alatti térben - amelyhez csak a szekrény félrehúzása által lehetett hozzáférni - megtalálták a feleség által említett nadrágot és inget, mindkettő vérrel szennyezve.
Ezzel a házkutatás véget ért, és egyértelművé vált, hogy Berggren csakugyan az a bűnelkövető, akit kerestek. Ezért minden további kihallgatás nélkül bíróságra citálták, ezúttal a Conny sérelmére elkövetett gyilkosság vádjával.

A grillcsirke ismét csak tagadott, annak ellenére, hogy elé tárták a bizonyítékokat.
Tagadott, és csak olyan erőtlen védekezésre telt grillbaromfi képességeiből, hogy azt állította: fogalma sincsen, hogyan kerülhettek a véres holmik az ő lakására. Elismerte ugyan, hogy az elé tárt ruhadarabok az ő tulajdonát képezik, de állítása szerint nem érti, hogyan lettek vérfoltosak, illetve hogyan lettek elrejtve a lakásban.

Újabb magyarázat

Ezután a grillcsirke engedélyt kért, hogy négyszemközt beszélhessen a védőjével. Rövidesen visszatértek a tárgyalóterembe, ahol is előadta, hogy szeretne hozzátenni valamit a korábbi magyarázataihoz.

Azt tette hozzá, hogy: miután lent volt a pincében a tiszta ruhákért, és találkozott a két lánnyal - felment a lakásba, majd visszatért a pincébe, ahol nekilátott a mopedjét szerelni. Amikor e munka közben kiment a mosdóba, az ajtó félig nyitva állt, és közvetlenül a bejárat mögött megcsúszott valamiben, és valami csúszós anyaggal kente össze magát. Nem látta odabent, hogy miben csúszott el, csak amikor felért a lakásba, hogy megmosakodjon - ekkor látta, hogy ez bizony vér. Amikor a rendőrök csengettek nála, akkor a fürdőbe helyezte a ruhákat. Miután a rendőrök jelezték: valószínűleg jönni fognak még további felvilágosításokért, ekkor ő nem merte elővenni a vérfoltos ruhákat. Ezért rejtette őket a könyvesszekrény aljába. Félt attól, hogy a zsarvak rögtön azt hiszik, ő gyilkolta meg a lányt, ha a ruhákat meglátják. Viszont mindezek ellenére sem volt hajlandó beismerni, hogy a gyilkosságot ő követte el. Ezért jutalmul újabb négy heti grilleződést rendeltek el neki, hogy a további nyomozásokat ne legyen alkalma befolyásolni.

Megkerült a kés!

A házkutatást, amelyet korábban félbeszakítottak a rendőrök a véres ruhadarabok megtalálása okán, most folytatták, és ha volt még a lakásban valami, amit nem túrtak szét korábban, azt ezúttal széttúrták.
A hálószobában és az előtérben nem végeztek előzőleg tökéletes munkát; ez utóbbi helyiségben állt egy polc, az alján szekrénnyel. Mindez a falhoz volt erősítve. Nos, kicsavarozták a polcot a falból, félretolták, és... a szekrényrész alatt megtalálták azt a kést, amelyet Berggren felesége hiányolt a szekrényből! Egyáltalán nem lepett meg senkit, hogy a kés fűrészes pengéjén vérfoltokat lehetett látni, bennük ujjnyomokkal. A kés hegye ki volt csorbulva. Már csak egyetlenegy kérdés maradt megválaszolatlanul ezek után: a vér Conny-től származott-e, illetve az ujjnyomok Berggren-től?

Félig-meddig vallomás

Berggren kihallgatása - makacs tagadásán túl - azért sem volt egyszerű feladat, mert beszédhibás volt, dadogott. Emellé nem volt hajlandó a gyilkosságról beszélni, holott egyébként nem volt kifogása az ellen, hogy a vizsgálótisztekkel beszéljen.
Mindenesetre, nagy nehezen sikerült rábírni, hogy beismerje: látta a lányt a kerékpártárolóban heverni, ahol később megtalálták. Azt is állította a grillcsirke, hogy megpróbálta kitapintani a lány pulzusát, bár magyarázatot nem tudott adni, miért is tette ezt, és állítása szerint nem is emlékszik pontosan arra, mi történt a pincében.

Vallani is, meg nem is... egyfelől nem volt hajlandó beismerni, hogy ő ölte meg a lányt, ugyanakkor nem tagadta, hogy volt köze Conny halálához.

A grillcsirke dalra fakad

Több kihallgatás után végül vallomást tett ez az állat, 1976 május ötödikén. A pincében történtekről így számolt be:
Azután, hogy beszélt a két lánnyal, felment a lakásába a tiszta ruhákkal. Ezután lement a pincébe, hogy a mopedjét szerelje. Innen látta, hogy valaki a szárítóhelyiségben tartózkodik. Kíváncsi lett, és látta, hogy az egyik lány azok közül, akikkel az imént találkozott. Conny volt az, akit korábban nem ismert. A lány el volt foglalva a babakelengye kiteregetésével. Valamilyen oknál fogva, Berggren késztetést érzett, hogy ismét felmenjen a lakásába, és hozzon egy kést a konyhafiókból. Ezzel visszatért a pincébe, ahol Conny még mindig a teregetéssel foglalatoskodott.

A késsel fenyegetve Connyt, a tettes rákényszerítette a lányt, hogy a mosdóhelyiségbe hátráljon, és szó szerint behajította oda. Már azelőtt is, hogy a lány földet ért, több késszúrás is érte a hasán. A mosdóban dulakodás folyt, Berggren többször is Conny testébe döfte a kést, különböző testtájain. A lány kitartóan védekezett, sikerült is kicsavarnia a kést támadója kezéből, és a kerékpártároló irányába menekült. A tettes követte, visszaszerezte tőle a kést; végül Conny összeesett a padlón, és Berggren további késszúrásokkal illette. Ezután visszarohant a pincefolyosón, és fel a lakásba. Itt elrejtette a tett elkövetésekor viselt ruhákat és a használt kést. A facipőjét lemosta és megtörölte egy konyhai törlővel.
Az áldozattal folytatott dulakodás során sérült meg az orrán annyira, hogy a seb még fürdés közben is vérzett.

Miért követte el ezt a bestiális tettet?

Ezzel a gyilkosság felderítetté vált, de ez a grillcsirke nem jelölt meg semmiféle magyarázatot arra, mi motiválta a gyilkosság elkövetésére. Azt mondja, nem tud indokot megjelölni. Azt is tagadta, hogy szexuális indítéka lett volna a tettre. Kitartott amellett is, hogy Connyt soha nem látta korábban. Ez teljesen megmagyarázhatatlan volt: ezek szerint Berggren kedvtelésből gyilkolt?

Mint korábban említésre került, az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy Conny altestében nem talált behatolásra utaló nyomokat. Számításba véve, hogy Berggren ismerte a mosdóhelyiség méretét, akkor nem ide kényszerítette volna be áldozatát, ha meg is akarta volna erőszakolni. A pincében más helyek erre alkalmasabbak lettek volna.

Ezek a körülmények minden kétséget kizáróan arra utaltak: Berggren "csak" halálra késelte a lányt, nem kéjgyilkosság történt.

Viszont ezzel egyidejűleg egy újabb kérdés is felmerült: vajon gyilkolt-e Berggren korábban is?

Most megint felcsigázom az idegeiteket, és nyitva hagyom a kérdést. Meglátjátok, itt és itt!