Krimirajongók oldala

Ez a bűneset 1995 pünkösdjén történt, s a mai napig felderítetlen maradt.
Ismét egy rejtélyes külföldi hölgy, akiről máig sem tudja senki: ki volt ő és miért kellett meghalnia. Halálának körülményei még most, közel 24 évvel az eset után is tisztázatlanok, sok találgatásra adnak okot.

Részint azért döntöttem úgy, hogy írok erről az esetről, mert sok szempontból rokonságot mutat az isdal-i hölgy történetével.
Részint azért lehet érdekes a magyar olvasók számára, mert a fegyver, amely kioltotta ennek a fiatal nőnek életét, magyar gyártmányú volt, és tisztázatlan körülmények között került nyugatra.

Az alábbiakban olvashatjátok az események egy valószínű rekonstrukcióját; az esetet különösen rejtélyessé és komplikálttá teszi, hogy az esetben szereplő tanúk beszámolói sem egyértelműek, tehát nagyon nehéz visszakeresni: mi is történt valójában 1995 május 31.-e és június 3.-a között az oslói Radisson Blue Hotel Plaza 28.-ik emeletén, a 2805-ös számú szobában?

Tehát. 1995 május 31.-én, szerdán egy huszonéves fiatal nő bejelentkezett az - Észak-Európa egyik legelegánsabb szállodájának számító (és természetesen legdrágább) - oslói Hotel Plazába.
A nő Jennifer Fergate néven írta alá a bejelentőlapot; a szobát eredetileg csak két napra foglalta le - e két nap leteltével meghosszabbította az ott-tartózkodását.
Szombat este - miután ismételt felszólításra sem ment le a recepcióra, hogy rendezze számláit - felküldték a szobába a biztonsági embert. Amint a biztonsági megérkezett, a szobából két lövés hangja hallatszott. A biztonsági őr azonnal elrohant a rendőrséget értesíteni - s eközben a szoba 15 percig őrizetlen maradt!
A rendőrök a fiatal nőt holtan találták az ágyon. Noha hivatalosan öngyilkosságként zárták le az ügyet, a helyszínen látható, tapasztalható részletek között több is akad, amely kizárja az önkezűséget. A helyszín úgy nézett ki, mintha valaki nagyon ügyetlenül próbált volna öngyilkosságnak álcázni egy emberölést.

A szobában semmit nem találtak, ami a hölgy valódi identitására utalt volna; sem személyazonossági iratok, sem jogosítvány, sem készpénz, sem hitelkártya, sem személyes tárgyak, kozmetikai szerek, vagy bármi egyéb, ami akár egy lépéssel is közelebb vitte volna a rendőröket annak kiderítéséhez: ki volt ez a fiatal hölgy? Miért halt meg?

Az "eltűnt" nap

Tudni kell: ebben a szállodában már a 90-es években sem köznapi kulcsok nyitották-zárták a szobákat, hanem elektronikus belépőkártyák. A szállodában alkalmazott rendszer regisztrált minden egyes kívülről történő ajtónyitást - az ajtók kívülről ugyanis csak belépőkártyával voltak nyithatóak -, de az ajtók belülről kártya nélkül is nyithatóak.
A gyakorlatban ez azt jelenti: nincs adat arról, hogy a szobából mikor ment ki valaki - akár maga a hölgy, akár valaki más, akit esetleg felvitt magával a szobába, vagy beengedett oda.

A hölgy tehát megérkezett a szállodába május 31.-én, szerdán; ekkor kapott két belépőkártyát a szobához. Az első ajtónyitást 22 óra 44 perckor rögzítette a rendszer.

Röviddel éjfél után - vagyis június elsején, csütörtökön nulla óra 21 perckor - a szobát újból kinyitották kívülről.

Szintén csütörtökön reggel 8 óra 34 perckor történt meg a harmadik ajtónyitás - a hölgy talán lement reggelizni és ezután ismét felment a szobájába?

Nem tudni, hová ment a hölgy és mit csinált az ezt követő 24 órában.
A szobát egészen biztosan elhagyta valamikor csütörtök reggel 8 óra 34 perc (a regisztrált ajtónyitás) és délután 12 óra 54 perc között - ez utóbbi időpontban ugyanis a szállodaszemélyzet takarított, és senkit nem találtak a szobában.
Egyedül az biztos, hogy másnap - tehát pénteken, június másodikán - reggel a hölgy a recepción kifejezte a szándékát, hogy szeretné az ott-tartózkodását vasárnapig meghosszabbítani.
Ekkor kapott két új belépőkártyát; a következő ajtónyitás ezen a napon reggel 8 óra 50 perckor történt meg.

Ez a gyakorlatban azt jelenti: a szoba üresen állt csütörtök reggeltől (vagy délelőttől) péntek reggelig!

A szálloda egyik alkalmazottja látta, amint a nő bement a szobába, és kiakasztotta a kilincsre a "Kérem, ne zavarjanak!" feliratú táblát.

A belépőkártyát utoljára ezen a napon, 11 óra 3 perckor használták.

Pénteken este nyolc óra hat perckor a hölgy ételt rendelt a szobájába; az étel meg is érkezett nyolc óra huszonhárom perckor.

Ezután senki nem nyitotta ki a 2805-ös szoba ajtaját kívülről - egészen szombaton este nyolc óra öt percig - amikor a rendőrök holtan találták a nőt a szobában.

A hamis identitás

A szobát Jennifer és Lois Fairgate névre foglalták le.
A recepciós Sascha René Anonsen, aki a hölgy bejelentkezését intézte, úgy emlékszik: egyedül jött a hölgy, bár több, mint 20 év távlatából, erre már nem merne megesküdni. (Balra látható a bejelentőlap: teljes méretben megnézhetitek, ha a képre kattintotok.)
A másik recepciós, Evy Tudem Gjertsen, határozottan állítja: emlékszik egy sötét hajú, a hölgynél valamivel idősebb férfire, aki 35...40 éves lehetett.

A hölgy belgának mondta magát. Németül folyékonyan beszélt, angolul erős akcentussal (meg is kérdezte a bejelentkezéskor a recepcióst, hogy beszélhetnének inkább németül?) - de flamandul vagy franciául senki nem hallotta beszélni.

A lakcím és a telefonszám, amelyet a bejelentőlapon olvashatunk, nem léteztek.
Belgiumban létezik ugyan Verlaine nevű település, de nem ez az irányítószáma, és ilyen nevű utca nincs a helységben.

A telefonszám létezik... csak éppen nem Verlaine körzetében, és természetesen egy másik körzetszámmal!

 

 

Az étel

Péntek este 20 óra 06 perckor a hölgy ételt rendelt a szobájába, egy Hotbite fantázianevű fogást, amely krumplisalátából és Bratwurst-ból állt. (A jegeces pokolba a klisékkel, szerintem is, de ez inkább német, semmint belga ízlésre utal - A szerk.)
A szobapincérnő, Kristin Andersen megérkezett az étellel 20 óra 23 perckor.
Később arról számolt be: a szobát szokatlanul "sterilnek" találta, egyáltalán nem úgy nézett ki, mintha lakott volna benne valaki. Ennek láttán azt feltételezte: a vendég valószínűleg légiutas-kísérő, rájuk szokott jellemző lenni, hogy a lehető legkevésbé pakolnak szét a hotelszobában.
Arra is kitért: szokatlanul nagyvonalú borravalót, 50 koronát kapott - ezidőtájt a szállodai alkalmazottak már 10 korona borravalót is bőkezűnek találtak.
Egyébként ezen a borravalón kívül a hölgy semmit, de semmit nem fizetett a hotelben tartózkodása során. Máig rejtély, hogy ezt milyen módon tehette meg: ugyanis a szálloda ekkor érvényben lévő rutinjai szerint azoknak a vendégeknek, akik készpénzzel óhajtottak fizetni, előre kellett rendezniök számláikat.

A történet egyik legsajátosabb motívuma: a hölgy a jelek szerint csak másnap, szombat este fogyasztott bármennyit is a pénteken megrendelt ételből! A halál beálltának időpontja ugyanis egyértelműen szombat 19 óra 50 perc; a boncolás során pedig körülbelül 50 milliliternyi, csak nagyon gyengén megemésztett krumplisaláta-és virslimaradványt találtak a gyomorban. A hölgy tehát röviddel a halála előtt ehetett utoljára!

Mindent összevetve, nem vihette túlzásba a hölgy az evést-ivást a halála előtti két napban. A minibárból elfogyott egy Cola Light, egy standard Coca-Cola és egy Asina (ez az üdítő a Fanta narancs norvég konkurrense), és megbontásra került egy zacskó chips. A minibárban található szeszesitalok érintetlenek maradtak.

A recepció üzenetei

A szálloda ekkori rutinjai szerint a vendégeknek, ha készpénzzel fizettek - és így igazolniuk sem kellett magukat -, előre kellett számláikat rendezni.
Máig nem került tisztázásra, hogyan tölthetett el a hölgy akár csak egyetlen éjszakát is a szállodában anélkül, hogy személyazonosságát hitelt érdemlően igazolta, illetve anélkül, hogy előre fizetett volna.

Az első figyelmeztetést - "kérem, lépjen kapcsolatba a pénztárossal" csütörtökön, délután 2 óra 19 perckor küldte a recepció, a szálloda belső rendszerén keresztül; az üzenet másnap reggel 8 óra 55 perckor került nyugtázásra a szobából (újabb jel arra, hogy a hölgy egészen péntek reggelig valahol máshol tartózkodott; talán az első dolga volt, miután visszatért a szobába, hogy jóváhagyja az üzenetet), de a vendég nem jelentkezett a recepción.

Másnap, pénteken este 8 óra 57 perckor az üzenetet a recepcióról ismét elküldték a szobába. Az üzenet szinte azonnal, nyolc perc után jóváhagyásra került, de a hölgy továbbra sem fáradt le a recepcióra.

Harmadnap, szombaton este a szolgálatban lévő recepciós, Evy Tudem Gjertsen elkezdett rosszat sejteni, miután megtudta, hogy két figyelmeztetés sem járt eredménnyel. Elküldött tehát egy utolsó figyelmeztetést - este 7 óra 36 perckor. Ezt az üzenetet a szobából azonnal nyugtázták - azonban a recepciós - miután megtudta, hogy a "Kérem, ne zavarjanak" tábla már két nap óta ott függ a szoba kilincsén, felküldte a 28.-ik emelet 2805-ös számú szobájához a szálloda biztonsági emberét.

Röviddel ezután - este 7 óra 50 perckor - két lövés dörrent a szobából.
Ennek hallatán a biztonsági őr azonnal lerohant, hogy értesítse a rendőrséget.
Ez a gyakorlatban azt jelentette: a szoba 15 percen át őrizetlen maradt - ha volt odabent a szobában valaki, ezalatt az idő alatt feltűnés nélkül távozhatott!

Nem meglepő, mit láttak a rendőrök...

 

 

A rendőrjárőr alig egy óra múlva már meg is érkezett.
A fenti kép abban a pillanatban készült, amikor a rendőrök benyitottak a szobába. Az ágy és az ágynemű takarja a látvány nagy részét, de a lány fekete cipőjének orra egyértelműen látható; a paplan felett a fekete sziluettek a lány ruhájából származnak.

A hölgy holtan feküdt az ágy szélén, a lövés a fején érte - a golyót az ágy matracába fúródva találták meg. A másik lövésből származó golyó az egyik párnát érte - talán próbalövés volt?

 

 

Az áldozat öltözéke

Sajátos, hogy a hölgy mintha alkalomra lett volna öltözve a halálakor. Elegáns kis fekete alkalmi ing, fekete harisnya, magas sarkú fekete cipő - és minden egyes ruhadarabból gondosan kivágták a címkét, a cipőből a márkajelzést.

 

 

A halottszemle jelentése szerint diszkrét, ízléses smink volt a lányon - nem lehetett megállapítani, hogy pontosan mikor készíthette ki az arcát a halála előtt.

A holttestet hajnali két óra negyven perckor elszállították.

A szobából a vérrel szennyezett matracot és ágyneműt hajnali négy óra tíz perckor eltávolították.

Hajnali öt órakor a rendőrök befejezték a helyszíni szemlét, és a szobát újra átadták a hotelnek.

 

Ez nem lehetett öngyilkosság!

Noha a rendőrség öngyilkosságként zárta le az ügyet, úgy az igazságügyi orvosszakértő, mint a fegyverszakértő kizártnak tartja, hogy a hölgy főbe lőtte volna magát.

A lövés kissé felülről, a homloka közepén érte a hölgyet, aki a lövés leadásának pillanatában fekvő helyzetben volt az ágyon.
Az öngyilkosok szabály szerint vagy valamelyik oldalon a halántékukat veszik célba, vagy pedig - ha jólinformáltak - a szájukba lőnek, illetve tarkón lövik magukat, az agytörzs szétroncsolása céljából.
Ugyancsak valószerűtlen, hogy akár egy mindenre elszánt öngyilkosjelölt is pontosan a homloka közepére célozzon. A fegyvert kissé felülről tartani egyszerűen nem lett volna célszerű.

A két lövés - az egyik a párnát találta el, a másik a hölgy életét oltotta ki - egymástól körülbelül 7.5 cm távol voltak. (Az én kételyeim már itt elkezdődnek: ha öngyilkos akarsz lenni, akkor lefekszel az ágyra, és ebből a pozícióból lősz a saját fejed fölé próbaképpen?)
Mindkét golyó áthatolt az ágy matracán, az ágy alatt találták meg mindkettőt.

Az öngyilkosság esélyét a nullával teszi egyenlővé, hogy a hölgy keze nemcsak tiszta maradt, de szépen el volt rendezve a mellén.
(A képet itt tekinthetitek meg - nem túlzottan alkalmas a nyugalom megzavarására, de mégis inkább csak linkelem.
Szép, ápolt női kezek, arról árulkodva, hogy tulajdonosuk nem szokott durva fizikai munkát végezni. A fegyvert nagyon furcsán markolja a jobb kéz: az elsütőbillentyűn a hüvelykujj, a többi ujj a fegyver agyát markolja. Őszintén: el tudnátok képzelni egy öngyilkost, aki így fogja meg a fegyvert, amellyel véget vet megunt életének?)

Józan ésszel is belátható: ha valaki öngyilkos lesz, akkor nem áll módjában a halála utáni percekben még szépen elrendezni a kezeit a mellkasán.

A Browningokról tudni kell, hogy igen erősen hátrarúgnak, amikor lövést adnak le velük. Ha a hölgy saját magát lőtte volna főbe, akkor a kezén lőpornyomok lettek volna, és a fegyver kakasa nyomot hagyott volna az ujjain.

A fegyverszakértő véleménye szerint annak, aki egy ilyen kézifegyverrel iktatja ki saját magát a világból, semmi nem marad a kezében a tett elkövetése után.
Az orvosszakértő véleménye szerint gyanús, hogy az ágyon, a falon, de még a mennyezeten is rengeteg vér volt - a hölgy kezén viszont egy csepp vérnyomot sem találtak.
A szoba túlzás nélkül úgy nézett ki, mint egy mészárszék.
Erős idegzetűek itt megnézhetik, hogyan nézett ki az ágy a holttest elszállítása után. Az ágyon a kis nyíl a golyó fellelési helyét jelöli, a falon található további nyilak a falra fröccsent vércseppeket jelölik.
A lány keze meg ilyen szép tiszta és sértetlen maradt, miután egy Browninggal elintézte magát? (Aki elhiszi, hogy ez öngyilkosság volt, ugyanilyen alapon már a húsvéti nyusziban is hihet, vagy abban, hogy a karácsonyfát tényleg a Jézuska hozza.)

A fegyver

Szokás szerint a képekre rákattintva tekinthetitek meg őket teljes méretben.
Lévén hogy a fegyverszakértők véleménye szerint ez egy Magyarországon készült 9mm-es Browning Hi-Power másolat, ezért szóljon, aki tud róla valamit! (Nem, ez kivételesen nem hülye humor volt részemről.)

A gyártási számot igen profi módon távolították el: két sorozat szám-és betűkombinációt ütöttek egymás fölé, de három számjegy így is hiányzik.

A belga rendőrség véleménye szerint a fegyvert 1990-ben vagy 1991-ben gyárthatták; a Browning gyár soha nem vizsgálta meg ezt a fegyvert.

A szakértő szerint ennek a fegyvernek csak a csöve eredeti Browning, a többi részét licenc alapján gyártották és több másik, ugyanilyen típusú fegyver alkatrészeiből szerelték össze. Gyártási idejét nem lehet meghatározni, csak annyi biztos, hogy 1973 után készült.
Valószínűleg Kelet-Európában használhatták szolgálati fegyverként - a cső kopásaiból az állapítható meg, hogy viszonylag gyakran vették elő és tették vissza az egykori tokjába. A vasfüggöny leomlása után számos egykori szolgálati fegyver került a keleti blokk országaiból Nyugat-Európába.

A fegyver állapotából, karbantartottságából azt a következtetést lehetett levonni, hogy új tulajdonosa nem értett a lőfegyverekhez, nem gondozta úgy, ahogyan azt egy profi tette volna.

 

A szobában megtalált - és meg nem talált - tárgyak

Személyazonosságra utaló vagy intim holmik hiánya

A helyszínelés során semmit, de semmit nem találtak, amiből a halott személyazonosságára következtetni lehetett volna: sem igazolvány, sem útlevél, sem jogosítvány, sem bankkártya nem került elő.

Ez a fiatal nő láthatóan nagyon igényes volt a külsejére, a stílusára és az eleganciára. A szobában nem találtak sem sminkelési kellékeket, sem tisztálkodószereket, annak ellenére, hogy a hölgy a halála pillanatában is sminket viselt.

A fürdőszoba

A fürdőszoba úgy nézett ki, mintha nemrégiben használták volna.
A padlón egy használt törölköző hevert; a szappanon látszott, hogy nemrég vették használatba; a kis flakonok egyike - talán sampon? - is meg volt bontva.

 

 

Hiányos ruhatár

A szobában megtalált ruhadarabok nem tették volna teljessé egy nő divatos ruhatárát!

A ruhák mindegyikéből szisztematikusan el volt távolítva az összes címke és márkajelzés - csak egy szürke kiskabáton találták meg a tervező nevét, "René Lezard". A rendőrség kiderítette, hogy ezt a kiskabátot Németországban adták el.

 

 

A bőröndpolcon egy pamutpulóver és egy hosszú, elegáns fekete bőrkabát hevert - márkajelzés vagy címke nélkül. A szekrényben egy ujjatlan blúz, a szürke kiskabát és egy kissé hosszabb felleghajtó kabát függött.

 

 

A türkizszínű sporttáska - amely az egyik fotelba volt helyezve - egy fekete harisnyanadrágot, egy fekete selyem felsőt és három csipkés melltartót tartalmazott. A sporttáska is német gyártmány volt, Travelite márkájú.

 

 

A rendőrök nem találtak másik lábbelit a szobában, csak azt az egyetlen párat, amelyet a hölgy a halála idején viselt.
A szobaasszony, Vigdis Valø azonban, aki csütörtökön a szobát takarította, azt vallotta a kihallgatás során: takarítás közben látott egy másik pár - nagyon szép - cipőt is, amely egyértelműen nem volt azonos ezzel a pár magas sarkú alkalmi cipővel!

 

Parfümös üveg

Közvetlenül az ételmaradék mellett - egyesek szerint úgy tűnik, mintha a hölgyet evés közben zavarták volna meg; na, de akkor miért volt ideje szépen egymás mellé helyezni az evőeszközöket? - egy majdnem kiürült parfümös üveg volt látható a kisasztalon. Ez volt az egyetlenegy, személyes és intim tárgy a szobában... de nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy ezt az illatot a hölgy használta volna!

Az illat férfiak számára lett tervezve - Ungaro Pour L’Homme 1. Nagyon stílusos illat volt ez a maga idejében, ma már nem gyártják - amit sokan sajnálnak.
Az üvegen nem találtak más ujjlenyomatokat, mint a lányét.

Diplomatatáska lőszerrel

A diplomatatáska eredetileg 25 darab, a Browningba való lőszert tartalmazott (lehet, hogy maga a fegyver is ebben a táskában került a szobába).

A táska oldalán a "Braun Büffel" márkajelzés volt látható - ez a német cég luxuskivitelű bőráruk gyártására szakosodott. A táska egy olyan kollekcióból származott, amelyet 1986 és 1991 között gyártottak - arról nincs adat, hogy hány példányban, és hol adtak el ilyen táskákat.

Az áldozat holtteste

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a hölgy nem 21 éves lehetett, hanem valamivel idősebb, 28...30 éves, plusz-mínusz öt év. 159 cm magas, 67 kg; kék szemek; egészen rövidre vágott, sötét mahagónibarna - valószínűleg festett - haj. (Ez egy kifejezetten csajos dolog, illetve csajos gyanú részemről. Mit tesz egy nő, ha szakítani akar a múltjával, vagy ha azt szeretné, ha senky nem ismerne rá? Levágatja és átfesteti a haját. Hm. - A szerk.)

Nézhettek képeket, ha akartok. Nyugi, kipreparálták a holttestet, mielőtt a nyilvánosságnak szánt képeket készítettek volna róla - esetleges azonosítás céljából -, a golyónyom nem látszik a lány homlokán! A képek nem durvák, de azért csak linkelem őket, mert idekívánkozik a figyelmeztetés: a lány nem "úgy néz ki, mintha csak aludna". Pontosan úgy néz ki, mint aki meghalt.
Amennyiben így is látni szeretnétek a képeket, úgy itt az egyik, és itt van a másik.

A fogak vizsgálata sem vezetett semmi közelebbire: viszonylag drágának számító aranytöméseket és porcelán pótlásokat találtak a nő fogsorában, de ilyen módon kezelt fogazatot gyakran látni úgy Németországban, mint Svájcban, Hollandiában, vagy akár az USA-ban is.

Egyedül volt-e a szobában a hölgy?

A hölgy - ha valóban ő volt az - telefonált a szállodába szerda délután, az érkezés időpontját pontosította aznap estére, és jelezte, hogy ketten fognak érkezni. Megadta a másik vendég nevét: Lois (!) Fergate!
(Véleményem szerint ez egyértelműen utal a hölgy gyenge angolságára. Angolban ugyanis a Lois női név, férfi párja a Louis-nak! S ismét hibásan adta meg a vezetéknevet.)

A két akkori recepciós eltérően emlékszik a bejelentkezésre; Evy Tudem Gjertsen máig nem biztos abban, hogy a hölgynél néhány évvel idősebb férfit a bejelentkezéskor látta-e, vagy az este folyamán később.

Senki nem számolt be arról, hogy férfivendéget észlelt volna a 2805-ös szobában.
A helyszínen talált parfüm férfiaknak való illat ugyan, de csak a hölgy ujjlenyomatait találták rajta.

Az ágy rejtélye: egy személyre, vagy két személyre ágyaztak?

A délután kapott telefonnak megfelelően, a szobalányok két személyre készítették elő az ágyat. A hölgy aznap éjjel valószínűleg maga tette át az egyik, nem használt paplant az egyik fotelbe.
Másnap, amikor a személyzet bement a szobába takarítani, ezt a paplant a gardróbszekrénybe helyezte, és egy személyre igazította meg az ágyat. (Tudjuk, hogy ebben az időszakban a hölgy egy egész napot házon kívül töltött.)

Péntek este az ágy még mindig csak egy személyre volt előkészítve.

Szombat este viszont, amikor holtan találták a hölgyet, már újból két személyre volt ágyazva, és az ágy úgy nézett ki, mint amit ketten használtak a lövések eldördülése előtt!

A nyomozás belga szálai

A hölgy ugyebár belgának vallotta magát - de minden apró jel arra utal, hogy nem mondott igazat.

a.) A név, amelyet megadott, nem jellemzően belga - ha azt akarom, hogy belgának gondoljanak, akkor mondjuk Béatrice Dufevreux-nek vagy esetleg Fleertje Voormarkt-nak nevezem magamat, nem? Semmiképpen nem angolszász nevet adok meg.
b.) Németül nagyon jól, angolul erős akcentussal beszélt. Franciául vagy flamandul senki nem hallotta beszélni.
c.) A megtalált személyes holmijai német gyártmányúak voltak, vagy Németországban kerültek kereskedelmi forgalomba.
d.) A Bratwurst krumplisalátával annyira német ízlésre valló választás, hogy szerintem - ennyi más részlettel összevetve - üvölt arról: a hölgy bizony nem belga volt, hanem német.

A történetben viszont több, valóban Belgiumba vezető szál is felfedezhető - és ezek közül nem mindegyiknek járt utána a rendőrség!

A város, amelyet a hölgy megadott a bejelentőlapon, valóban létezik, de egy másik irányítószámmal és telefon-körzetszámmal. Rue de la Stehde nevű utca nem létezik - és Belgiumban - annak ellenére, hogy többnyelvű ország - az utcák nevei nem kevert nyelvűek! Tehát ha létezne is ilyen utca, akkor Rue de la Station volna a neve.

A hölgy két alkalommal is próbált belgiumi telefonszámokat hívni a hotelben tartózkodása alatt - de egyik számot sem tudta kapcsolni a központ, mert nem léteztek.
A belga telefontársaság a norvég rendőrség kérésére hét darab, a hívottakhoz hasonló számot adott meg. Ezen számok mindegyike két szomszédos város - Grâce-Hollogne, illetve Seraing - valamelyikéhez tartozott.

A fegyvernek, amely a hölgy életének véget vetett, legalábbis a csöve belga gyártmányú volt.

A hölgy állítólagos neve: Fairgate. Egyértelműen nem tipikus belga név - ráadásként a hölgy a bejelentőlapon el is tévesztette, Fergate-ként írta alá a nevét -, viszont egy Fairgate nevű belga cég a mai napig is létezik!

A hölgy szobájával, a 2805-össel szemben, a 2804-es számúban egy belga vendég lakott.
Ez a vendég, egy bizonyos Monsieur F., szombaton reggel jelentkezett ki a szállodából - azaz jó fél nappal a hölgy halála előtt.
Ennek ellenére később, a norvég VG magazin riportereinek azt állította: kijelentkezésekor hallotta, hogy egy nőt holtan találtak a szobájában.
A VG kérdésére: ugyan honnan tudhatott a halálesetről előre, amikor az csak aznap este történt meg - amikor Monsieur F. valószínűleg már haza is ért -, a férfi csak ennyit felelt:
"Semmit nem tudok. Csak arra emlékszem, hogy megkérdeztek. Ez minden, amit tudok."

A szomszédos szobák további rejtélyei

A szállodának ebben a részlegében, a "business" osztályon a szolgáltatásba beletartozott a napi sajtó ingyenes kézbesítése a hotelszobákba. Nos, amikor "Jennifer Fairgate"-et holtan találták a szobában, az íróasztalon megtalálták a "USA Today" magazin aznapi számát egy nejlontasakban - a tasakon azonban egy másik szobának, az ugyanezen a szinten található 2816-osnak száma szerepelt! A tasakon idegen ujjlenyomatokat találtak, amelyek ismeretlenek voltak a rendőrség számára. Az Interpolnak azért elküldték, azóta is azonosítatlanok.
Ma már senki nem tudja, hogy ezeken a napokon ki lakott a 2816-os szobában!

A 2818-as szobában egy norvég hölgy, Borghild Strandenes lakott, aki - az eset nyilvánossá tétele után hat nappal - jelentkezett a rendőrségen, és elmondta, hogy a szállodában tartózkodása alatt felfigyelt egy külföldi párra - de további kihallgatásokra nem került sor.

Az ügy utóélete

A bizonyítékokat csak néhány évig őrizték; az eset után 4...5 évvel a hotelszobában talált ingóságokat és tárgyakat megsemmisítették.

A gyűrűt, a fülbevalót, a hölgy karóráját és a fegyvert elárverezték a rendőrségen belül. (!)

A halott lány egy évig hevert azonosítatlanul a hűtőkamrában - mivel egy év után sem került elő semmilyen új nyom, s nem jelentkezett egyetlen hozzátartozó sem, akik agnoszkálták volna a lányt -, egy év után kiadták a temetési engedélyt.
Mondhatni, hogy a hatóságok ismét hibát hibára halmoztak: egyrészt nem vettek elégséges mennyiségű szövetmintát a temetés előtt, másrészt közönséges koporsóban temették el a lányt, nem légmentesen lezárt vagy cinkkel futtatott - tehát nem korhadó - koporsóban. Ez a későbbi azonosítást csak még jobban megnehezíti!
A jelenlévők azt mesélték: a világ legmagányosabb és legszomorúbb temetése volt ez. Még pap sem volt - a hölgy identitásáról még annyit sem sikerült kideríteni, hogy milyen vallású lehetett -, csak a temetkezési intézet dolgozói. Egy sírkerti alkalmazott annyira megsajnálta az ismeretlen lányt, hogy a temetést követő években rendszeresen vitt virágot a jeltelen sírra!

2016-ban exhumálták a titokzatos lány testét, hogy azonosításra alkalmas szövetmintákat vegyenek a maradványokból.
(Haladó Skorpió Holdú szívcsakralakók megnézhetnek egy képet a sír felnyitásáról.
Nem túlságosan durva látvány: egy jómunkásember áll a kiásott gödörben, kétoldalt elkorhadt koporsó-maradványok láthatóak, továbbá az épen maradt - bár természetesen erősen elszennyeződött - szemfedél. Semmi nem látszik a szemfedél alatt mindabból, ami a lányból megmaradt! Akit érdekel, nyif, az itt megnézheti a képet.)

A fogakból készített metszetek izotópos vizsgálata azt erősítette meg: nem, a hölgy nem Belgiumban nőtt fel, hanem Németországban.

Az is nyilvánvalóvá vált: a hölgy legalábbis az életkorát illetően nem lódított akkorát, mint a halottvizsgálat során vélték. A bejelentőlapon 21 évesnek mondta magát, de az izotóp-analízis azt teszi valószínűvé: csak 3...4 évet tagadhatott le a valós korából, gyaníthatóan 24...25 éves lehetett.

A hölgy jobb középső ujján talált aranygyűrű, és a bal fülét díszítő kis aranykarika sem volt egyedi darab - jellegtelen divatékszer, ám a nyomok Németországba vezetnek.
A gyűrű belső oldalán "333000" jelzés található - ez az ékszer viszonylag kis aranytartalmára utal, 333 ezrelék - ami 8 karátnak felel meg. A legtöbb országban az ékszerek aranytartalmát karátban szokás feltüntetni, az ezrelék-értékek megadása Németországra jellemző; a norvég ékszerszakértői vélemény szerint a kis gyűrűt Németországban gyárthatták és ott is adhatták el, minden valószínűség szerint egy bevásárlóközpontban vagy egy diszkont üzletben, de semmiképpen sem valami neves ékszerészetben.

A hölgy kézírásának vizsgálata csak nagyon bizonytalan eredményt ad - részint azért, mert csak igen kevés minta áll a szakértők rendelkezésére; a szállodai bejelentőlap, valamint az aláírt számla a szobaszervizről (utóbbiért feltúrtam a fél internetet, de nem találtam meg sehol, pedig nagyon érdekelne engem is, nyif - A szerk.)

A német írásszakértői vélemény szerint az írás származhat akár német, akár belga, akár osztrák, akár svájci duktortól is. Nem látható az íráson semmi, ami ne volna jellemző egy német eredetű írásmintára - de semmi olyasmi sem, ami teljes mértékben bizonyosságot adna arról, hogy a duktor német. Semmi nincs az írásmintában, ami egyértelműen más ország irányába mutatna.

Az aláírások - a szakértő, aki ezt szakvélekedte, elég szerencsés volt ahhoz, hogy mindkét mintát lássa - különbözősége nagyon szembetűnő. Annyira eltér egymástól a két szignatúra, mintha két különböző személytől származna! Ez biztosan betudható annak, hogy a hölgy álnevet használt, és talán nem emlékezett rá pontosan, hogy első alkalommal hogyan írta alá ezt a nevet.