Ha már így átmentünk nosztalgikusba, akkor miért is ne szólhatna a mostani krimiposzt egy tinédzserkori nosztalgiákat idéző témáról?
Ó, mindannyian emlékszünk arra, milyen fontos volt tizenéves korunkban, hogy a suliban népszerűek legyünk, és a legmenőbb társaságba tartozhassunk. Egészen biztos vagyok benne, hogy a mai tizenévesek sem mások ebből a szempontból.
Mindenki szeretne népszerű lenni az osztályban; a menő arcokat vagy irigyelni szokás, vagy mindenki hozzájuk akar hasonlítani. Egy népszerű, menő arccal mindenki barátkozni szeretne. Aki pedig népszerű, az megengedheti magának, hogy eldöntse: kivel kegyeskedik barátkozni, és ki az, aki egész egyszerűen olyan lúzer, olyan selejt, hogy az ilyennel egy menőnek nem érdemes égetnie magát.
Ez a tendencia, úgy tűnik, világszerte minden középiskolában elterjedt.
Azonban meglehetősen ritkán történik meg, hogy egy fiatal annyira kétségbeesetten hiányolja a népszerűséget - és annyira fáj neki a legnépszerűbb osztálytársától tapasztalt elutasítás, lenézés -, hogy akár ölni is képes emiatt.
Kirsten, a suli üdvöskéje gyilkosság áldozatául esik
1984. június 23.-a. A helyszín Orinda, egy kisváros Kalifornia állam északi csücskében.
Egy nyári estén a tizenöt éves, szép és népszerű Kirsten Costas az iskola pomponlány-csapatában töltötte az időt, amikor telefonhívást kapott. A telefont édesanyja vette fel: egy fiatal nő üzente, hogy másnap este az iskola Bob-O-Links nevű társasága titkos partit szervez, amelyre Kirsten is hivatalos.
Amikor Kirsten hazaért, édesanyja átadta neki az üzenetet. A lány úgy döntött, elfogadja a meghívást.
Családjának többi tagja a meghívás estéjén baseaballmeccsre ment: Kirsten kisöccse játszott a csapatban. Mrs. Costas, mielőtt elindult a meccsre, azt mondta gyermekének, érezze jól magát, de lelkére kötötte: a tévét is, a bejárati ajtó feletti világítást is hagyja bekapcsolva.
Ez volt az utolsó alkalom, amikor Mrs. Costas beszélt a lányával.
Este fél kilenc tájékában egy autó állt meg a háznál. Kirsten kiment a ház előtt álló mustársárga Ford Pinto-hoz, és beszállt.
Alig több, mint egy órával ezután, Kirsten felzaklatott állapotban csengetett be egy idegen család ajtaján.
Alexander és Mary Jane Arnold a szomszédaikkal töltötték az időt; amikor ajtót nyitottak, Kirsten mögött egy, nagyjából vele egykorú lányt láttak.
Kirsten egyértelműen feszült volt, de nem tűnt rémültnek, amikor elmagyarázta az ajtót nyitó Mr. és Mrs. Arnoldnak: "A barátnőm elkezdett furán viselkedni velem" -, és arra kérte a háziakat, hogy hazatelefonálhasson az ő lakásukról. Amikor a Costas-házban senki nem vette fel a telefont, Alexander Arnold felajánlotta, hogy autóval elviszi Kirstent valamelyik ismerős szomszédjukhoz. Az autóút alatt Kirsten nem tűnt úgy, mint aki gyanakszik, amikor látta, hogy a mustárszínű Pinto követi őket; amint elérték a szomszédos Hillmanék házát, Kirsten kiszállt az autóból, biztosítva Mr. Arnoldot, hogy minden rendben lesz.
Eközben a lány, aki a Ford Pinto-ban ült, gyorsan leparkolt és kiszállt a kocsijából. Amint Kirsten eltávolodott Mr.Arnold autójától, a másik lány előrohant egy magas élősövény mögül, és felemelt karokkal rohant Kirsten felé. Mr. Arnold először azt hitte, hogy verekedés tanúja, de aztán egy fémes villanást látott. Kirsten összeesett, de sebesülten is volt annyi ereje, hogy Arthur Hillman-ék házához rohanjon segítségért.
A tettest Alexander Arnold és más tanúk is így írták le: kerekded arcú, szőke lány, sárga blúzban és fakó vörös melegítőalsóban. A lány kocsiba vágta magát, és elhajtott: Arnold nagyjából negyed mérföldön át követte, ezután feladta a hajszát.
Kirsten vérfagyaszó sikolyai keresztülszáguldottak a házon, ahol az ismerős Hillman család nyugodtan töltötte az estét. Arthur Hillman döbbenten látta a vérben ázó Kirstent, aki a karjaiba vetette magát, azt sikoltva: "Segítség! Segítség! Megkéseltek!"
Hillman megpróbált elsősegélyt adni a lánynak - aki nem tudott válaszolni a kérdésre, hogy mi történt és ki tette ezt -, miközben a mentők megérkeztek. Kirstent nem tudták megmenteni: egy órán belül - röviddel este 11 után - halottnak nyilvánították.
A szüleit azonnal értesítették; Mrs. Costas annyira összeomlott, hogy csak hajnali kettő után került kihallgatható állapotba.
Sima ügy... vagy mégsem?
A nyomozást vezető százados, Stanley Garvin, később arra emlékezett vissza: az emberei azt mondogatták, hogy hajnalra megoldódik az ügy. Nagyon egyszerűnek látszott.
Nos, tévedtek.
A tragédiát nagyon alapos és széles körű vizsgálat követte.
Összesen két kiindulópont volt, amelyekkel dolgozhattak a rendőrök: a kerekded arcú fiatal lány, és a világos színű Ford Pinto. A tettesnek elég lélekjelenléte volt ahhoz, hogy a gyilkossághoz használt eszközt ne felejtse a helyszínen.
Ennek a két pontnak alapján több potenciális gyanúsított is szóba jöhetett - több, mint 300 kihallgatást folytattak le a zsarvak -, de a rostán senki nem akadt fent.
Pletykák a suliban
Az iskolában eközben szárnyra keltek a híresztelések arról: vajon ki veszejthette el a bűbájos Kirstent, mindenki üdvöskéjét?
A suli “páriáját”, egy punk lányt gyanúsítgatták és terjesztettek róla pletykákat. Integritását védendő, a nyilvánosságra került nyomozati anyagokban költött néven szerepel, nevezzük tehát mi is Heather Crane-nek.
Heathernek komoly alibije volt a bűncselekmény időpontjára: otthon volt, a barátja társaságában, és az este jó részében édesanyja is a házban tartózkodott.
Viszont Heather szülei nem egyeztek bele, hogy a lányt poligráfos tesztnek vessék alá. Ez további alapokat adott a kisstílű pletykálkodásokra, megalapozatlan feltételezésekre.
Lévén hogy Heather - a helyi normák szerint - botrányosan nézett ki, festette a haját, és röviddel a történteket megelőzően köszönettel elutasította a Bob-O-Links-be szóló meghívást (amelynek egyébként az áldozat is tagja volt); s ráadásul egyszer bioszórán még rá is szólt a népszerű Kirstenre, hogy fogja be a száját, ellenkező esetben ki lesz nyírva - az elit jókislányok egyértelműnek tekintették, hogy a tettes nem lehetett más, mint Heather, a fekete bárány.
Annak rendje-módja szerint ki is utálták, róla és a családjáról is csúnya híresztelések keltek szárnyra: hogy egy sátánimádó szekta tagja, és a szekta megbízásából követett el emberölést; hogy az egész család Nagy-Britanniába készül emigrálni, hogy elkerüljék a büntetőjogi felelősségre vonást...
A Crane lakásra rendszeresen érkeztek névtelen - és barátságtalan - telefonhívások, szabály szerint az éjszaka közepén.
Mindenki tudni vélte tehát, ki követte el ezt a rettenetes bűncselekményt.
Mindenki - éppen csak a rendőrök nem.
(Heather Crane a gyanúsítgatások eredményeként tönkrement idegileg. Iskolát is váltott.)
Az FBI is bekapcsolódik
Több hónapnyi nyomozás után - amely során átvizsgáltak több, mint 700 Ford Pinto-t, kihallgattak több, mint 800 embert, és a rendőrök összesen 4000 munkaórát töltöttek az esettel - , amikor még mindig nem mutatkoztak a legapróbb eredmények sem - a hazugságvizsgáló teszt szűrőjén nem akadt fenn egyetlen potenciális elkövető sem (és az alibiket ezen esetekben nem is ellenőrizték), a helyi rendőrség kapcsolatba lépett az FBI viselkedéstudományi részlegével, hogy a tettes lélektani profilját elkészítsék. Ez a folyamat, amelyet mindközönségesen profilozásnak szokás nevezni, gyakorlatilag bűnügyi vizsgálati elemzés.
A profilozásnak két típusa van - az ismert kriminológus Brent Turvey szerint -, ezeket induktív és deduktív profilalkotásnak nevezik.
Az induktív bűnügyi profil az a fajta, amelyet egy meghatározott bűncselekmény elkövetőjére vetítenek - azon bűnelkövetők viselkedési és demográfiai statisztikáiból levezetve, akiket a szakemberek a múltban tanulmányoztak. Ez a profil egy nem teljes, statisztikai jellegű elemzés eredménye - gyakran egy standard mintához való hasonlítás nélkül -, ezért nevezik induktívnak. (Más szóval: adott típusú bűncselekményeket jellemzően milyen hátterű és alkatú egyének szoktak elkövetni?)
A deduktív bűnügyi profil ezzel szemben az a folyamat, amelynek során nyomozati bizonyítékokat interpretálnak - helyszíni fotókat, boncolási jegyzőkönyveket és fotókat, az egyéni esetekben a viktimológiát - hogy pontosan rekonstruálják a specifikus bűnelkövetői viselkedési mintázatot, és ezekből a specifikus, egyéni viselkedési mintákból levezessék a bűnelkövető jellemzőit, demográfiai hátterét, érzelmeit és motivációit. (Más szóval: milyen háttere, alkata, motivációja lehetett annak az egyénnek, aki az adott bűncselekményt elkövette?)
Az FBI emberei tehát a deduktív profil alapján leszűkítették a szóba jöhető tettesek körét, és különös figyelemmel vizsgálták át az így esélyesnek látszó versenyzőket (akik természetesen nem önként jelentkeztek a több körös kiszavazó show-ba... elnézést a rossz viccért.)
Eközben a Costas család - akiket nagyon nyugtalanított a rendőrség tehetetlensége - magándetektívet is alkalmazott: egy Elliott Friedman nevű nyomozót, aki arra a következtetésre jutott: a gyilkosságban valószínűleg szerepet játszhatott valamilyen formában a drogabúzus, illetve opcionálisan az elkövető esetleges leszbikus vonzalma az áldozat iránt. Egy ilyen kisvárosban, mint amilyen Orinda volt, egy leszbikus hajlamú lány biztosan óriási megbélyegzésnek és megvetésnek tehetné ki magát, ha kitudódna, hogy a saját neméhez vonzódik!
Friedman nyomozó tehát azt feltételezte, hogy a gyilkost a nyilvános megaláztatástól való félelem motiválhatta.
Egy lyukas alibi
Friedman emellé újból ellenőrizte a legvalószínűbb gyanúsítottak hátterét és alibijét - többek között a 16 éves Bernadette Protti-ét is.
Ez a lány egy hatgyermekes, mélyen vallásos katolikus család legfiatalabb tagja volt.
Látszólag több hasonlóságot mutatott az áldozattal, kettejük között több rokon vonás is felfedezhető volt. Jól szituált családból származtak mindketten, az iskolában jó jegyeik voltak, aktívan részt vettek az iskolaközösség életében, aktívan sportoltak - ráadásul ugyanazokban a sportágakban! Feltételezhető volt tehát, hogy az iskola mikroközösségén belül mindketten ugyanazokban a körökben foroghattak.
Mindkét lány jelentkezett az iskola pomponlány-csapatába (hűha, emberek, utánanéztem ennek, és egyszerűen elképesztőnek találom, hogy fiatal tinilányok hogyan készülnek a "cheerleader" válogatásra, szabályszerű motivációs levéllel meg promóképekkel... borzasztó. - A szerk.) Kirstennek sikerült bekerülnie. Bernadette-nek nem.
Édesapjának pedig Ford Pinto márkájú gépkocsija volt!
Bernadette, a látszólag normális lány
A suliban Bernadette-et jól alkalmazkodó, normális lánynak ismerték: jó jegyei voltak, rendesen viselkedett, tisztelettudó volt a tanárokkal, és nem az osztály perifériáján lézengett (ahová a gyenge tanulók, a hátrányos helyzetűek, a furák, a kiközösítettek szoktak kerülni világszerte minden középiskolában). Igaz, nem is tartozott az elit körbe: akadt néhány barátnője, de nem volt körülrajongottan népszerű.
A tizenévesek normái szerint Bernadette kedves lány volt, de eléggé követő, hozzácsapódó típus. A legtöbb tizenéves fiatal - legalább titokban - vágyik arra, hogy népszerű legyen, de nem mindannyiuknak teljesül ez a vágya, és ezt a többség képes elfogadni. Bernadette azon kevesek közé tartozott, akik nem hajlandóak elfogadni ezt. Hétvégeken ritkán ment el bulikba, lévén hogy nem túl gyakran hívták meg - ez rendkívülien bántotta, mert nagyon szerette volna, ha elfogadják.
Azok a fiatalok, aik vele együtt nőttek fel, "egy hatalmas wannabe"-nek írták le, aki a legnépszerűbb iskolatársak közelében nagyon gátlásosan viselkedett. Nem volt igazán erős önbizalma, bizonytalan volt önmagában, és a népszerűségről fantáziálgatott.
Bernadette teljesen összetört, amikor nem került be a pomponlány-csapatba.
"Nem sikerült, és ezt nem tudom elhinni" - panaszolta egy barátnőjének.
Ráadásként nem került be az iskolai évkönyv szerkesztőstábjába sem.
Ismét szembesülhetett az alkalmatlanság érzésével, amikor az Atlantis Club nevű exkluzív társaságban is elutasították a felvételi kérelmét, miközben a legjobb barátnője bekerült. A Bob-O-Links nevű társaság, amelybe Bernadette-nek is sikerült felvételt nyernie, valójában csak a "ha nincs ló, szamár is jó" megoldást jelentette a számára.
A legközelebbi kapcsolata a "menők klikkjével" az volt, hogy egy gyerekkori barátnője - akivel együtt nőttek fel és templomba is együtt jártak - a középiskolában Kirsten Costas-szal és klikkjével barátkozott; Bernadette viszont nem igazán "számított" a suli társadalmi rangsorában, nem tartozott semelyik klikkbe sem. Őt és az egynéhány barátnőjét is a középszerűekhez sorolták a suli rangsorában.
A népszerű, mindenben sikeres Kirsten vált Bernadette "kudarcainak" szimbólumává.
Ez a lány hazudott!
A nyomozók kérdéseire rendre azt válaszolta, hogy a gyilkosság elkövetésének estéjén gyerekfelvigyázó volt az ismerős Weems családnál; a rendőrök ezt - a hazugságvizsgáló teszt után - nem firtatták tovább, a magándetektív Friedman viszont felkereste Weems-éket, és Weems anyuka határozottan kijelentette: már egy éve lehetett, amikor utoljára bébiszitterkedésre kérte Bernadette-et.
Amikor Friedman értesítette a rendőröket arról: Bernadette nem mondott nekik igazat, a rendőrök azt felelték: de hát a lány átment a hazugságvizsgáló teszten! "A teszt eredményét hibásan értékelték" - makacskodott Friedman; a helyi rendőrség fejese nem hozta nyilvánosságra az incidenst, mindenesetre a beosztottjai átadták a poligráf eredményét az FBI embereinek - akik megállapították róla: Bernadette Protti csakugyan nem az igazat mondta!
Beszélgetés az FBI emberével
December 11.-én Bernadette-et beidézték egy kihallgatásra Ron Hilley FBI-ügynökkel.
Kezdetben a megszokott meséjét adta elő, azonban Hilley elmagyarázta neki, hogy a gyanúsítottnak milyen lélektani profilját találják valószínűnek - a többi között azt is elmondta a lánynak, hogy a gyilkos vajmi kevés megbánást tanúsíthat a tettéért - , Protti azt felelte: "Ez úgy hangzik, mintha én lennék."
Megkérdezte az FBI-ügynököt: gondolt-e valaha is arra, hogy egy 16 éves lány jobban félhet a nyilvános megszégyenüléstől, mint annak lehetőségétől, hogy esetleg börtönbe kerülhet?
Bernadette ezután kijelentette Hilley-nek: szeretne hazamenni és gondolkodni kicsit. Hilley beleegyezett ebbe - vallomástétel nélkül egyébként sem tartóztathatták volna le a lányt.
Ennek a napnak estéjén Bernadette szólt az édesanyjának: beszélniük kell, de Elaine Protti azt felelte, hogy már fáradt. Másnap reggel Bernadette átnyújtott édesanyjának egy levelet, azzal a kéréssel, hogy csak egy fél óra múlva bontsa fel. Mrs. Protti, aki éppen a Bibliát tanulmányozta, beállította az óráját, és folytatta az olvasást. Bernadette elindult az iskolába.
Amint a fél óra letelt, Elaine Protti elolvasta a lánya vallomását.
Kedves Apa és Anya:
egész nap megpróbáltam mindezt elmondani Nektek, de annyira szeretlek Benneteket, hogy túl nehéz lenne, ezért a könnyebb utat választom.
Az FBI embere... azt gondolja, én tettem. És igaza van. Nem tudom Kristent visszahozni, de nagyon sajnálom. Képes voltam a tudattal együtt élni egy ideig, de nem tudok úgy tenni, mintha nem történt volna meg, ez túl sok nekem és nem bírok ennyire alakoskodó lenni. Kérlek, azért szeressetek továbbra is. Nem tudok élni, hacsak nem szerettek. Tönkretettem a saját életemet és a Tiéteket is és nem tudom, mit tegyek és szégyellem magamat és meg vagyok rémülve. Rosszabb vagyok, mint ahogyan az szavakkal kifejezhető lenne, és utálom önmagamat.
Bernadette
Utóirat: legyetek szívesek, ne kérdezzétek, hogyan is vetemedhettem erre, vagy miért, mert én sem értem és nem tudom, miért.
Mrs. Protti telefonált az iskolába, és a férjével együtt a seriff hivatalába vitték Bernadette-et - aki itt 90 perces vallomást tett, amelyet a rendőrök magnóra vettek.
Mindenki megtudja, ki a tettes...
A hírek gyorsan elterjedtek a városban. Mindenki megtudta, hogy a tettest elkapták, de senki nem tudta: ki is ez a tettes?
Ezen a napon - december 11.-én - minden lány megjelent a suliban, még azok is, akik éppen influenzásak voltak, mert senki nem akarta, hogy azt higgyék róla: ő a gyilkos és azért nem jött suliba, mert az őrszobán marasztalták.
A reggeli latinóráról tehát egyedül Bernadette Protti hiányzott.
Bernadette letartóztatása több, észlelhető változást is eredményezett az orindai közhangulatban.
Például, Heather Crane-nel ismét szóba álltak a korábbi osztálytársai.
"Azt hiszem, sokan érzik magukat rosszul" - vélekedett egy középiskolás. "Mit lehet tenni? Hat hónapnyi poklot nem lehet csak úgy jóvátenni, vagy kimagyarázni."
Más középiskolások arról számoltak be: a gyilkosság, és annak következményei keserű érzéseket hagytak mindenkiben. Sokan mondják azt, hogy többé nem tudnak senkiben sem bízni - azután nem, amit Bernadette művelt.
Sokan azt is felismerték: nem Bernadette tette jelenti az egyetlen problémát.
Egy elsős véleménye szerint: "Ebben a suliban mindenki nagyon szemét módon tud viselkedni. Mindenki azt mondja, hogy ez a suli annyira unalmas, úgyhogy csak a szórakozás kedvéért kezdenek el mindenfélét csinálni. Elkezdenek kegyetlenkedni. Mindenki a legjobb akar lenni. Nagy a versengés."
Egy édesanya kommentárja szerint a szülők is felelősek mindazért, ami ebben a tragédiában csúcsosodott ki.
"Az itteni szülők drága, márkás ruhákban járatják a gyerekeiket, már kicsi koruktól kezdve. Ezzel nevelik beléjük idejekorán a kivagyiságot."
Tárgyalás - a beismerő vallomás sokkoló részleteivel
A bírósági tárgyaláson, három hónappal később, lejátszották Bernadette magnóra vett vallomását, amely aköré csoportosult: a suliban a lány elutasítva érezte magát.
Kirsten, aki az iskola úszócsapatában és pomponlány-csapatában is benne volt, ennek az elutasításnak szimbólumává vált Bernadette számára. Kirsten mindent megtestesített, amiről Bernadette csak álmodozni merhetett: népszerű volt, minden sikerült neki, körülrajongták a fiúk, és a legdrágább, legdivatosabb cuccokat engedhette meg magának.
Bernadette nyilván szerényebb körülmények között nőtt fel: hatan voltak testvérek, édesapjuk ráadásul nyugdíjas volt.
Arról is panaszkodott, hogy a szülei "olyan öregek", és hogy édesapja soha nem figyelt rá. Bernadette a házuk miatt is kínosan érezte magát, mert a vakolat pergett a falakról, a bútorok pedig régebbiek voltak, mint amilyeneket az osztálytársainál látott. A barátnőinek azt mondogatta, hogy modern, drága berendezésű házra vágyik, Laura Ashley falakkal és Vouge bútorokkal.
"Kevésnek érzem magamat. Ronda vagyok. Egyetlen fiúnak sem tetszem. Annyira deformált vagyok. Nézz rá a testemre, a hajamra. A cuccaim is olyan cikisek" - panaszkodott egy barátnőjének.
A vallomásban Bernadette említést tett egy sítáborról, ahol Kirsten őt nagyon csúnyán megsértette és feldühítette.
A sítábor nagyon sokat jelentett Bernadette-nek - egészen fel volt villanyozva, hogy a hétvégét együtt töltheti Kirstennel és az ő barátnőivel. Azt hitte, végre lehetősége lesz kapcsolatokat teremteni.
Nem akart szégyenben maradni a menő lányok között, ezért a gyerekfelvigyázással keresett pénze egy részét arra költötte, hogy új síruhát vegyen magának, amelyről azt hitte, hogy trendi. Tudta, hogy a sílécei és a bakancsa nem a legújabbak, nem is márkásak, de ettől függetlenül jól érezte magát a sítáborban.
Egészen addig, amíg meg nem hallotta: Kirsten véleménye szerint nem menő az új cucca. Gúnyosan megkérdezte: "valami turkálóban vetted?"
Ez a megjegyzés rendkívül rosszul esett Bernadette-nek, akinek a családja nem volt annyira tehetős, mint Kirsten-é. Napokig bánkódott a sértés miatt.
Mindenesetre továbbra is a "hozzácsapódó" viselkedést mutatta. Csatlakozott több tevékenységhez is, amelyekben Kirsten klikkje részt vett: elkezdett atlétizálni a suli sportegyesületében, jelentkezett pomponlánynak is, azokba az elit klubokba is, amelyeknek Kirstenék tagjai voltak. Még az iskolai irodában is munkát vállalt, csak hogy Kirsten közelében lehessen.
Kirsten, a bűbájos kis tündérke, kihasználta a helyzetet: olyan "szívességeket" kért Bernadette-től, amelyek, ha kitudódtak volna, ahhoz vezettek volna: Bernadette eljátssza a jogot arra, hogy a suliban ilyen bizalmi munkát végezhessen. Mindenesetre megtette a szívességeket, amelyekre Kirsten megkérte, csak hogy elnyerje a népszerű lány rokonszenvét. Ez soha nem sikerült neki, és ettől csak még jobban elkeseredett.
Kirsten minden jel szerint soha nem vette Bernadette-et komolyan: számára csak egy barátnőjének gyerekkori ismerőse volt, aki hozzájuk csapódott, ha lehetősége nyílt erre. Mivel neki - Kirstennek - soha nem jelentett problémát a népszerűség és a megfelelő státusz elnyerése, valószínűleg nem merült fel benne, hogy milyen érzés lehet Bernadette-nek, hogy csak nézheti ezt a sziporkázó népszerűséget, de nem részesülhet benne; eszébe sem juthatott, hogy egy keserű és féltékeny lány milyen ellenségessé válhat, ha a barátkozási kísérleteit elutasítják. Kirsten számára Bernadett csak valami ártalmatlan kis senki lehetett.
Bernadette számára hamarosan eljött a bizonyítás ideje.
Egy barátnője megemlítette: a tesója révén hivatalos egy bulira, ahol néhány felsőbb osztályos fiú is jelen lesz, és természetesen Bernadette-et is szívesen látják. Bernadette azt gondolta: számára most jött el a nagy pillanat! Elhatározta, hogy meghívja Kirstent.
Mennyire imponálni fog Kirstennek, ha ezúttal ő viheti el egy buliba, ahol nemhogy menő srácok, de menő _felsőbb éves_ srácok is jelen lesznek!
Lévén hogy nem volt buta lány, a korábbi tapasztalatai alapján megértette: Kirsten túl nagy név ahhoz, semmint hogy "csak úgy" elmenjen egy buliba - ezért, amikor telefonált Costas-ék lakására, azzal a csalimesével állt elő, hogy a Bob-O-Links szervezi az eseményt, és meglepetés vacsora lesz az új "Bobbie-k" számára. A telefont Mrs. Costas vette fel, így Bernadette "véletlenül" elfelejtett bemutatkozni.
1984 június 23.-án, Kirsten szülei és testvére nem tartózkodtak otthon. Kirsten izgatottan készülődött a meglepetés-partira, és felhívott néhány Bob-O-Links tagot, hogy megérdeklődje: mi lesz aznap este? A lányok, akiket megkérdezett, egyöntetűen meg voltak döbbenve: ők semmiféle partiról nem hallottak, nem tudják, hogy Kirsten miről beszél! Kirsten részben hitt nekik, részben azt gondolhatta: biztos csak azért mondják, hogy nem tudnak semmiről, hogy a meglepetés tényleg meglepetés legyen.
Este fél kilenckor a Costas-lakás bejárata előtt egy autó dudált. Kirsten kiment - és nem is leplezte csalódottságát, amikor Bernadette-et látta a volán mögött. "Ó, hát te vagy az?..."
Annak ellenére, hogy még csalódottabbá vált, amikor megtudhatta: nem lesz semmiféle Bob-O-Links díszvacsora, mégis beleegyezett, hogy Bernadette-tel tart, amikor meghallotta, hogy felsőbb éves fiúk lesznek jelen.
Útban a buliba, Kirsten arra kérte Bernadette-et, hogy álljanak meg a templomkert mögött, mert el szeretne szívni egy kis füvet. Ekkor vett észre egy henteskést az autóban, és megkérdezte Bernadette-et, ezt mire vélje. A kérdezett nevetett, és azt válaszolta: a nővére hagyta a kocsiban, miután paradicsomot szeletelt. Kirsten még erre sem fogott gyanút, hanem a buli részleteiről kérdezte Bernadette-et: kik lesznek jelen, Bernadette-et ki hívta meg. Amikor megtudta az igazságot - t.i. hogy Bernadette-et szokás szerint nem hívta senki, a barátnője tesója révén mehet -, nagyon felháborodott, és kijelentette: ő bizony nem fogja azzal égetni magát, hogy odatolja az arcát egy rendezvényre, ahová nem is hívták meg.
Bernadette megpróbálta elmagyarázni, hogy ez nem jelenthet gondot, mások is viszik az ismerőseiket - de Kirsten nem volt hajlandó végighallgatni, állandóan félbeszakította, és azt követelte, hogy Bernadette vigye őt haza.
Bernadette kétségbeesett, és emelt hangon felelte: "NEM! Ez mindent elrontana!"
Erre Kirsten azt válaszolta: "Nem is volt mit elrontani."
Ekkor már este 9 felé járt az idő.
Bernadette kétségbeesése nőttön-nőtt, és azt érezte, hogy ez az incidens az utolsó esélyét is tönkretette arra, hogy megfelelő státuszt tudjon kivívni magának.
Tett egy utolsó kísérletet arra, hogy egyezkedjen Kirstennel.
Megkérdezte tőle: miért muszáj ennyire szenyónak lennie?
Kirsten csak a szemeit forgatta válasz helyett.
Bernadette-ből erre kitört az őszinteség: csak azt akarja, hogy barátnők legyenek, és esküdözött, mennyire csodálja Kirstent és mennyire szeretne olyan lenni, mint ő.
Ha Bernadette megértést remélt, hát nagyon csalódnia kellett.
Kirsten ugyanis erre teljesen kikelt magából, és közölte Bernadette-tel: "Szánalmas vagy! Úgy viselkedsz, mintha belém szerettél volna."
Amikor Bernadette megpróbálta kimagyarázni a menthetőt, egyszerűen azt a választ kapta: "Nem vagy normális."
Ekkor Kirsten kiszállt az autóból, és ekkor csengetett be az Arnold családhoz, segítséget kérni.
Bernadette teljesen elkeseredett: belátta, hogy ezt elszúrta, és az egyébként is ingatag reputációjának egyszer s mindenkorra annyi.
Tudta, hogy Kirsten el fogja intézni, hogy az egész iskola rajta röhögjön. Ezt mindenképpen el akarta kerülni, és el akarta hallgattatni Kirstent, mielőtt a népszerű lány még jobban megszégyenítené őt. Félelme fokozatosan haraggá alakult.
Ezért követte Mr. Arnold kocsiját Kirstenék házáig. Figyelte, amint Kirsten eléri a bejárati ajtót, amely zárva volt - Kirsten ekkor vette észre Bernadette-et, aki gyorsan, csendben közelített felé. Azt motyogta: "én is hazahoztalak volna", amire Kirsten azt felelte, kiabálva: "Tűnj el! Teljesen zakkant vagy!"
Bernadette figyelmeztetés nélkül elkezdte döfködni a késsel. Öt késszúrás érte az áldozatot: egy-egy a jobb és a bal karján, egy a tüdejét érte, kettő pedig a hátát -ez azt jelezte, hogy Kirsten védekezett és megpróbált elmenekülni támadója elől.
Kirsten felsikoltott, Bernadette pedig elrohant.
A gyilkosság elkövetése után Bernadette hazament, elrejtette a kést, és édesanyjával elment kutyát sétáltatni. Másnap elmosta a kést, és visszatette a konyhába. Később eldobta a gyilkosság elkövetése során viselt ruháit a Sleepy Hollow úszóegyesület szeméttárolójába.
A tragédia az egész várost sokkolta, a búcsúztatón több százan rótták le kegyeletüket - beleértve Bernadette-et is, akit több tanú is sírni látott.
A kérdésre: mi váltott ki belőle ekkora haragot Kirsten irányában? - a következőeket felelte:
"Soha nem kedvelt engem, de azt hittem, hogy amúgy oké a csaj. Amitől végül eldurrant az agyam, az volt, ami fájt és amin nem tudtam változtatni. Mint például a kinézetem, a pénz, a népszerűség, vagy az, hogy milyen cuccaim vannak."
A tanúk kihallgatása
Egy osztálytárs vallomása szerint: "Bernadette népszerű volt a maga módján, és egyáltalán nem volt kiközösítve. De az volt a mániája, hogy ő legyen a legnépszerűbb. Egyszer még füvet is szívott, csak azért, hogy valakinek imponáljon. Állandóan változott. Soha nem értettem, miért hitte, hogy nem kedvelik. Kirsten benne volt abban a társaságban, amelyet az elit körként ismertünk, Bernadette viszont nem. Bálványozta Kirstent."
A bíróság meghallgatta Kirsten édesanyjának vallomását is. Berit Costas - akit a vallomás meghallgatása olyan mélyen felkavart, hogy majdnem rosszul lett - úgy vélekedett: a kezdetektől - tehát a telefonhívástól - fogva előre kitervelt volt az egész gyilkosság. Véleménye szerint Bernadette-nek rengeteg ideje lett volna meggondolnia magát, a vallomásában pedig több hazugság is észrevehető. Senki nem hagy az autójában egy zöldségaprító kést - és senki nem használ egy tizenhat hüvelykes konyhakést paradicsomszeletelésre. Bernadette továbbá egyáltalán nem úgy volt öltözve, mint aki buliba készül, tehát esze ágában sem volt semmiféle partira vinni Kirstent. "Most megpróbálja úgy beállítani, mintha a gyilkosság alapja és indoka a drog lett volna, és nem volt az."
A tény, hogy Bernadette vallomása szerint Kirsten füvet óhajtott szívni, hitetlenkedést váltott ki Kirsten hozzátartozóiból.
Noha Mrs. Costas nem állította, hogy leánya soha nem kísérletezett a fűvel, de ragaszkodott azon állításához, hogy Kirstennek nem volt saját készlete vicces cigarettából (tehát csak akkor szívta, ha mások kínálták meg vele.)
A vallomás lejátszása után, Bernadette két kérdést tett fel a bírónak.
Az első, amit tudni akart: mit fognak a sajtónak mondani? A második: "javítóba kerülök, vagy vissza kell mennem az orindai gimibe? Inkább meghalnék, semmint hogy mindenki megtudja, és vissza kelljen mennem oda."
A tárgyalás harmadik napján a bíró bűnösnek találta Bernadette-et, másodrendű gyilkosságban. Az ítélet: legkevesebb egy év, legfeljebb kilenc év a fiatalkorúak fegyintézetében.
Bernadette 1992-ben szabadult - új identitással él egy másik államban.