Krimirajongók oldala

23 rendbéli gyilkosságban találták bűnösnek. 25 gyilkosságért emeltek vádat ellene. A kihallgatások során 27 emberölést ismert be. A rendőrök több, mint 60 halálesetről hallgatták ki. A nyomozás során felmerült, hogy a bizonyítási eljárás érdekében több, mint 200 elhunytat kellene exhumálni. Mégsem került exhumálásra egyetlen halott sem. Az orvosszakértők ugyanis tájékoztatták a nyomozókat: gyakorlatilag esélytelen volna megtalálni azt az anyagot, amely után kutattak—a curacitot. Ez a méreganyag az emberi szervezetben ugyanis csak néhány napig, legjobb esetben is néhány hétig mutatható ki - ezek az elhunytak viszont már több hónapja, illetve éve nyugodtak sírjaikban, tehát direkt bizonyítékot nem lehetett volna találni.


Arnfinn Nesset-et, az orkanger-i beteg-és idősotthon vezetőjét 1981 márciusában tartóztatták le. Ekkor már jó ideje keringtek pletykák a gyanús halálesetekről az intézményben, amely körülbelül 130 páciensnek biztosított férőhelyet.


Az intézetben dolgozó több ápoló, és az ügyeletes orvosok egyike is gyanúsnak találta a halálesetek némelyikét, annak ellenére is, hogy idős, súlyos beteg emberekről volt szó. A halálesetek némelyike még így is szokatlannak hatott: az érintettek ugyanis—állapotukhoz viszonyítva—teljesen ébernek és elevennek tűntek az egyik pillanatban, a másikban pedig holtan találták őket—és a kettő között eltelt időben megtörtént, nagyon sok páciens esetében, hogy Nesset a közelben volt, a laboratóriummi kosárral a karján. Az elhunyt könyökhajlatában—vagy kézfején—pedig egy friss szúrásnyom volt látható, szabályszerűen leragasztva egy sebtapasszal.


Egyes esetekben akadtak szemtanúk, akik azt látták: Nesset közvetlenül a páciens halála előtt injekciót adott - azonban fel sem merült senkiben a feltételezés, hogy ez az injekció curacitot tartalmazott.
Az egyik haláleset, amelyért vádat emeltek Nesset ellen, egy Tore nevű, 83 éves férfi esete volt—ő 1980 július 9.-én hunyt el, este fél nyolc körül.
Tore egész nap nagyon rosszul volt, és Nesset több alkalommal is látogatást tett nála. A férfi gyakorlatilag arra kérte a betegotthon vezetőjét, hogy segítsen véget vetni a szenvedéseinek. Nesset megkérdezte tőle: ezt teljesen komolyan gondolja?
Nesset—ahogyan az szokásában állt—hazament ebédelni, de délután visszatért a betegotthonba. Egy ápolónő felügyelt Tore szobájában, és arról tájékoztatta Nessetet, hogy a helyzet dél óta csak rosszabbodott.
Nesset hozott egy injekciót, és a nővér szeme láttára beadta ezt Tore bal kézfejébe.


“Ez az injekció a légzés könnyítését szolgálta”—állította Nesset a tárgyalóteremben.
Hanem a rendőrségi kihallgatáson egészen mást mondott! Nevezetesen, ezt:
“Curacit volt, és azért adtam be neki, hogy átjuttassam a túlvilágra.”


Melyik volt az igazság a kettő közül?


Az ápolónő felfigyelt arra, hogy Tore, az idős páciens egészen nyugodtan feküdt az injekció beadása után, még csak nem is lélegzett. Hanem a szívverése és a pulzusa érezhető volt. A szív vert még néhány percig, noha a beteg teljesen mozdulatlan volt.
A curacit éppen így hat!
Az eljárásnak ezen a pontján azonban még ki sem mondták a “curacit” szót az esettel összefüggésben. A betegotthonban nagyon kevesen tudták, mi is ez a szer egyáltalán.


Egy másik esetben is akadt egy tanú, aki látta, amint Nesset injekciót adott egy páciensnek—de ez valószínűleg egy vérvizsgálathoz kellett, Nesset állítása szerint. A rendőrségen erről az esetről is azt állította: a páciens életének kioltása állt szándékában.


Más, hasonló esetekben nem voltak ugyan az injekciózásnak szemtanúi - a gyanúra mégis okot adott, hogy Nesset—a megszokott laboratóriumi kosárral a karján—a közelben tartózkodott. Néhány alkalommal ő maga volt az, aki megtalálta az éppen elhunytakat—és az ápolónők elkezdtek azon tanakodni: hogyan lehetséges ez, hogy Nesset, amikor csak vizitelni jár be, ennyi halálesetet fedez fel, míg ők—az ápolónők -, akik reggeltől estig itt vannak, sokkal kevesebb exitust látnak?


Hanem a “curacit” szó továbbra sem került kiejtésre. Amikor kiderült, hogy az épületben curacit található, ez nagyjából olyan hatással volt az intézet dolgozóira, mintha robbanás érte volna az épületet.
 

Mi az a curacit?

Ennek a méreganyagnak egyetlen legális alkalmazása az aneszteziológiában ismert. Egy altatásban végzett operáció során t.i. a páciens altatót kap, fájdalomcsillapítót—és curacitot, amely megbénítja az izmokat. Erre azért van szükség, hogy a műtétet ne zavarják meg az öntudatlan izomrángások. Az operáció alatt a páciens lélegeztetőgépen van, mert a curacit a légzőizmok működését is blokkolja.


A betegotthon lakói viszont természetesen nem kerültek lélegeztetőgépre.
A rémisztő halál, amelyet elszenvedtek, a következőképpen történt meg: az izmaik megbénultak, nem tudtak lélegezni, mozdulni, vagy segítségért kiáltani—viszont minden jel szerint öntudatuknál voltak, miközben—percek leforgása alatt—beállt a fulladásos halál.


Ez pontosan ugyanaz, mint amit az ápolónő tapasztalt ennél az idős betegnél!
Hanem egészen Nesset letartóztatásáig nem derült ki, hogy az intézményben curacit található.
Az ápolók körében sok pletyka kapott szárnyra, és félelmet keltettek az intézményben megtörtént halálesetek; de senki nem tudott annál többet mondani, mint “itt valami egyáltalán nem stimmel”. Kiváltképp nem jutott volna az alkalmazottak eszébe, hogy a saját főnökük áll a rejtélyes halálesetek mögött. A curacitos gyilkosság gondolata még kevésbé merült fel.


Nesset viszont, szakképzett ápolóként—eredetileg ugyanis műtősként dolgozott a sebészeten— nagyon jól tudta, mi az a curacit. Néhány esetben az ex-kollégáihoz fordult, hogy curacitot kérjen tőlük—néhány alkalommal teljesítették a kérését, de amikor a sokadik alkalommal is visszament ugyanezzel a kívánsággal, az exkollégák csodálkoztak, és nemet mondtak.

Az ügyeletes orvosok

A betegotthonnak nem volt állandó alkalmazásban álló orvosa; ehelyett két ügyeletes orvos váltotta egymást az intézetben, mindkettejüknek megvolt a megszabott ügyelési/rendelési ideje, amikor végiglátogatták a pácienseket, felírták az újabb gyógyszereket és előírták az esetlegesen szükséges további kezeléseket.
A személyzet gyógyszerigényléseit egy “gyógyszerkönyvben” vezették. Az alkalmazottak listát írtak a szükséges gyógyszerekről ebbe a gyógyszerkönyvbe: az ügyeletes orvos aláírásával és pecsétjével ellátva, ez a lista szabályszerű vénynek minősült, amelyet a gyógyszertárban bemutatva ki lehetett váltani.
Erre a rendelésre hetente került sor—minden héten, amint összeállt a lista, az orvos aláírta, a személyzet valamelyik tagja pedig elment a gyógyszertárba és kiváltotta a felírt orvosságokat.


A betegotthonban Nesset személyesen intézte ezt: ő küldte el a gyógyszerkönyvet a gyógyszertárba, ő vette át a gyógyszereket és osztotta ki a betegotthon egyes részeiben.


Az ügyeletes orvosok egyike, dr. Lise Helle, aggodalmát fejezte ki a gyanús, hirtelen halálesetek és Nesset jelenléte tárgyában; de még ő sem tudott többre gondolni, mint “valami itt nincs rendben”. Bevezette tehát azt a rendszabályt, hogy az otthon személyzetének legalább két tagja jelen kell, hogy legyen bármilyen injekció beadásánál.
Azokon a napokon, amelyeken Helle doktornő ügyelt, a halálesetek száma egyértelműen csökkent.


A másik ügyeletes orvos viszont nem osztotta kollégája aggályait, és—mint állította—számára alapvető szakmai etikai szabály, hogy az emberekben bízni kell.
Ezt a bizalmat később keserűen megbánta.
A bizalomnak egyik megnyilvánulása az volt: az orvosnak szokásában állt, hogy a gyógyszerkönyv aláírása során hagyott néhány sornyi helyet a gyógyszerek listája, illetve a saját szignatúrája között, úgyhogy a személyzet—szükség esetén—az orvos ügyeleti ideje lejárta után is hozzáírhatott még egy-két rendelést a listához.
Ennek a megelőlegezett bizalomnak tragikus következményei lettek.
Ugyanis így senki nem akadályozhatta meg Nesset-et abban, hogy a gyógyszerkönyvbe, az orvosi szignó fölé odaírja: “Curacit.”

Három rendelés

Amikor a rendőrség házkutatást tartott Nesset-nél, előkerültek arra vonatkozó bizonyítékok, hogy Nesset három alkalommal nagyobb mennyiségű curacitot szerzett be.
1977. július 20.-án kilenc fiolát rendelt.
1980. július 8.-án három fiolát.
1980. november 4.-én tíz fiolát.
Mindezek mellé, néhány alkalommal kisebb mennyiségű curacitot szerzett a korábbi kollégái segítségével, akik sebészeti osztályokon dolgoztak. Ebben az esetben azzal magyarázta kérését, hogy kutyák exterminálásához szükséges a szer.


Összesen annyi curacitot szerzett be Nesset, amennyi elvileg 244 emberi élet kioltására lett volna elegendő.
A gyógyszertár anélkül adta ki a curacitot, hogy bármilyen kérdést is feltett volna! Elvégre is, a gyógyszerkönyvben ott állt az ügyeletes orvos aláírása.
A gyógyszertárban senki sem kérdezte: egy betegotthonban—ahol sebészeti beavatkozásokat soha nem végeznek—mi szükség lehet curacitra, ráadásul ilyen elképesztő mennyiségben?


A sors iróniája, hogy egy alkalommal Nesset “kis” titka akár ki is derülhetett volna.
Elfelejtette ugyanis megjelölni, milyen töménységű curacitra van szüksége, és a kötelességtudó gyógyszerész be is telefonált a betegotthonba, hogy ezt a részletet pontosítsa. Szerencsétlenségére azonban a telefont nem az ügyeletes orvosok egyike vette fel, hanem maga Nesset! A gyilkosnak tehát módjában állt a halálos mérget beszerezni anélkül, hogy erről bárki is tudomást szerzett volna az intézetben.


1981 januárjában Nesset betegszabadságra ment, és írásban biztosította az illetékeseket arról, hogy nem használt curacitot emberekre. A dél-trøndelagi körzeti orvos információkat kapott arról, hogy szokatlan curacit-rendelések érkeztek az orkangeri betegotthonból. Az orvos értesítette a rendőrséget.


1981 márciusában a rendőrség kihallgatta Arnfinn Nesset-et. A curacit-eset nagy médiavisszhangot keltett, a sajtó kiszimatolta, hogy a történtek színhelye Orkanger.
A kihallgatás során Nesset beismert egy mérgezéses gyilkosságot, március 9.-iki letartóztatása után pedig még egyet.
 

Állatok exterminációja

Amikor Nesset-et arról kérdezték a tárgyaláson: mit szándékozott kezdeni ennyi curacittal, azt állította, hogy kutyák elaltatására használta. Megemlített egy olyan esetet is, amelynek során egyik szomszédjának segített egy csapdába esett nyest exterminálásában.
Nesset nem tudott konkrétumokat mondani ezekről az “elaltatásokról” háromnál több alkalom esetében:


A saját kutyáját is curacittal “altatta el”—de ez az eset régen történt, az 1970-es évek elején.
Egy különös momentum volt az esetben az is, hogy Nesset rábeszélte a feleségét: hazudjon a rendőrségnek ennek az “elaltatásnak” időpontjáról, állítsa tehát azt, hogy a közeli múltban történt. Az asszony az első alkalommal azt tette, amit a férje mondott, de később megbánta, hogy nem volt őszinte a rendőrökkel, és elmondta a valós összefüggéseket.


A másik esetet, a nyest exterminálását, a szomszéd is megerősítette: becsapdázott egy nyestet, és a pincében tartotta, majd megkérte Nesset-et, hogy altassa el az állatot. Nesset át is jött valamiféle injekcióval, amelyről a szomszéd nem tudta, mit tartalmaz—de Nesset előbb altatóspray-vel kábította el az állatot.
Az ügyész kérdése Nessethez az eset kapcsán:
“Tehát a nyesttel szemben ön olyan emberséget mutatott, hogy altatóspray-t használt—szemben a betegotthon pácienseivel, akik nem kaptak altatót, mielőtt ön kivégezte őket?”
Nesset korrigálta az ügyész feltételezését: nem az emberiesség vezette abban, hogy elkábítsa a nyestet, hanem tartott attól, hogy a kétségbeesett állat félelmében megtámadná őt, amikor az injekciót adja be.


A harmadik eset, Nesset állítása szerint, egy másik szomszéd házaspárnál történt, akiknek volt egy idős kutyájuk, és Nesset-et kérték meg, hogy altassa el. Nesset ugyanis korábban elmesélte nekik, hogy a saját kutyáját is curacittal altatta el, és a szomszéd házaspár most arra kérte őt, hogy az ő kutyájukat is így “intézze el”.


Nesset gyorsan megszerezte az első adag curacitot, kilenc fiolányi mennyiségben. De ezután nem hallott semmit a szomszédéktól a kutya elaltatása ügyében, ezért megsemmisítette a curacitot. Ez 1977-ben történt.
1980-ban a szomszéd ismét megemlítette ezt a kérését, hogy a kutyájukat el kellene altatni. Nesset ismét rendelt három fiola curacitot, de tartott attól, hogy nem lesz elég, és további tíz fiolányit szerzett be.
Ezúttal sem került sor a kutya elaltatására.

A szomszédasszony tanúskodik

Nesset, mint állította, a curacitot először azért szerezte be, mert a szomszéd házaspár megkérte, hogy altassa el idős, beteg kutyájukat.
Az eltelt időben a férj elhalálozott, de a feleség megjelent a bíróságon, és vallomást tett.
Kategorikusan elutasította a feltételezést, hogy ilyen kérése lett volna a szomszéd irányában.
- Szóba került-e egyáltalán, hosszú időn keresztül, hogy a kutya életét ki kell oltani?—kérdezte az ügyész, arra való tekintettel, hogy Nesset több évnyi időközökben szerzett be több adag curacitot, ugyanannak az állatnak az exterminálása céljából.
- Erről szó sem volt—jelentette ki a tanú határozottan.—Először is, Lucy nevű pudlikutyánk egészen élete utolsó évéig jó egészségnek örvendett. Másrészt olyan okos kutya volt, hogy az elaltatásáról nem is beszélhettünk volna a jelenlétében, mert mindent értett, amit az emberek mondtak! Harmadrészt, a család 1980 januárjában gyorsan döntött arról, hogy elvisszük az állatorvoshoz Lucyt és elaltattatjuk, amikor láttuk rajta, hogy már gyenge és fájdalmai vannak. Eszünkbe sem jutott volna más megoldás, mint ezt állatorvossal végeztetni el.


Ezzel Nesset kétségbeesett védekezése összeomlott. A tárgyalóteremben jelenlévők fülében visszhangzottak az ügyész szavai: “Mondja el az igazságot, Nesset. Ne felejtse el, hogy ha akár egyetlen ponton is hazugságon kapjuk, ezzel azt kockáztatja, hogy a továbbiakban elveszíti a szavahihetőségét.”


1980 karácsonya előtt az intézetben találtak egy üres curacit-csomagot. Az ápolónők egyike értesítette erről Nessetet, aki szarkasztikusan válaszolt: “Azt hiszed, curacittal gyilkolom a pácienseket?”
Ugyanekkor pánikszerűen távolította el az intézetből azt a gyógyszerkönyvet, amely a curacit-rendeléseket tartalmazta. Amikor ezt a gyógyszerkönyvet kereste az otthon személyzete, Nesset a gyógyszerkönyv eltűnését egy erősen szenilis páciensre fogta, akiről tudott volt, hogy hajlamos elhányni a dolgokat.
Valójában azonban Nesset otthonában rejtette el a könyvet. Itt is találta meg a rendőrség, Nesset útmutatása alapján, a letartóztatása után. A curacit-beszerzések körülményei ekkor már világossá váltak, egy gyógyszertári kutatás során. Sokan kezdtek felkészülni a kellemetlen kérdésekre… a gyógyszerész, aki kiadta a halálos mérget, anélkül, hogy egyetlen kérdést is feltett volna; az ügyeletes orvos, aki a vásárlásokat lehetővé tette; a másik ügyeletes orvos, aki elutasította a gyanút, hogy bármi rossz is történhet. Egy sorozatgyilkosság került felgöngyölítésre.


Röviddel a letartóztatása után, Nesset közel 30 vallomást tett.
“Annyi embert öltem meg, hogy már nem is emlékszem pontosan, kik voltak ők”—állította.


Nesset kihallgatása heteket, hónapokat vett igénybe. Mint magyarázta, “rátört a kényszer”, egy olyan erős kényszer, amelynek nem tudott ellenállni. Amikor ez megtörtént, akkor a különleges gyógyszerszekrényhez ment, ahol a curacitot tárolta; felszívott egy injekciót, beletette a laborkosárba, és a folyosókon ténfergett, míg rá nem talált a páciensre, akinek a meggyilkolásáról magában már döntést hozott.
A rendőrségen tett vallomásaiban Nesset azt a kifejezést használta: úgy érezte, késéleken egyensúlyozik. Részint félt attól, hogy rajtakapják, részint pedig éppen ezt—a rajtakapást—áhította a lelke mélyén.
Indítékként megemlítette a könyörületet is: segíteni akart az idős betegeknek átjutni a túloldalra, meg akarta könnyíteni a számukra az utolsó órákat.
Megemlített egy másik indítékot is: akkor is gyilkolt, ha szükség volt a betegotthonban a férőhelyre, mert sokan voltak várólistán.
Leginkább mégis a “kényszert” emlegette.

Mindent tagadott

1981 nyarán Nesset hirtelen nem volt többé hajlandó a rendőrségnek vallomást tenni, sőt a korábbi vallomásait is vissza kívánja vonni.
Ekkor viszont, magyarázattal tartozott: miért ismerte be akkor a gyilkosságok sorozatát a rendőröknek, miért erősítette meg vallomásait a kihallgatások során és az elmeorvos szakértők előtt is, ha valójában nem is követte el ezeket?
A vádlottak padján ülő egyén nem volt valami beszédes.
Leggyakrabban halkan válaszolt, tőszavakkal, vagy rövid, monoton mondatokkal, amelyeket újra és újra elismételt. Csak akkor vált közlékennyé, amikor szakmai témákról, kórházi rutinokról beszélhetett—mint például az intravénás mesterséges táplálás.
A “nehéz” kérdések hallatán mereven maga elé nézett, és suttogva válaszolt:
- Féltem.
- A rendőrség kényszerített.
- Úgy éreztem, hogy úgysem fognak békén hagyni, amíg magamra nem vállalom.


Amikor Nesset először “vállalt magára” egy gyilkosságot, ezt a vizsgálóbíró és az igazságügyi orvosszakértők előtt is “vállalta”.


A rendőrök tehát kikényszerítették Nesset-ből a vallomást? Halálos félelemben volt a kihallgatások alatt?
Ez a magyarázat cseppet nem állta meg a helyét: a norvég rendőrség példaértékűen bánik a gyanúsítottakkal, Európa-szerte mintaszerűnek számít, hogy milyen emberségesen, barátságosan viselkednek a delikvensekkel. A rendőrségen több tanú is arról számolt be, hogy Nesset rendkívül jó bánásmódban részesült az őt kihallgató nyomozók részéről.


A védelem éppen ebben az irányban próbált puhatolózni: nem lehet, hogy Nesset éppen ezért tett vallomást? Szervilis, autoriter ember lévén, egyszerűen csak hálás volt, amiért kedvesen bántak vele, és ezért bólogatott mindenre, amivel csak gyanúsították?


Nesset a nyomozók némelyikének viszont magánlevélben vallomást tett.
Az első levelet a nyomozás egyik vezetőjének nyújtotta át, egy reggelen, a kihallgatások kezdete előtt. Nesset leült és írt néhány gondolatot arról, miért ölt.
Azt írta, hogy hite szerint jó dolog az időseknek, ha a túlvilágra kerülnek. Hangokat hallott. A hangok is a másik oldalról érkeztek; toronyórák, lélekharangok hangját is hallani vélte.
A pszichiáter szakértők vélekedése szerint ezek nem az elmebaj jelei, sokkal inkább Nesset “kényszerének” vizualizációja. Kifejezésre juttatták, hogy Nesset esetében az elmebetegségnek még az elvi lehetősége sem merült fel.


Hanem akkor mi lehet a magyarázat arra, hogy egy emberi lény ilyen könyörtelen gyilkosságokat kövessen el tehetetlen idős emberek sérelmére, akik védtelenül feküdtek az ágyaikban?


Az ügyben 128 tanút és 9 szakértőt hallgattak ki.

Sajátos egyéniség

Az elmeorvosok magyarázatai, és Nesset saját vallomásai is egy rendkívül sajátos, különc egyéniségű embert mutatnak be.

Egy magányos, elhagyatott udvarházban nőtt fel, leányanya gyermekeként. Az apját soha nem ismerte. Az 1930-as években, amikor ő született, az emberek nagyon maradiak és prűd erkölcsűek voltak, kiváltképp vidéken, a megszégyenülés és a kimondatlan ítélkezések tehát erőteljesen rányomták bélyegüket Nesset egész személyiségére.
Nesset környezetét az anyja és nagyszülei jelentették—nagyapja régivágású, szigorú ember volt, aki drákói fegyelmet tartott a házban, és kemény büntetéseket volt szokása alkalmazni.
Nesset-et az iskolában is sok bántalmazás érte.


Az idős emberek—kiváltképp nők—jelenléte és a halál közelsége nehezedett Nesset gyerekkorára. A nagyanyja halála kitörölhetetlen nyomot hagyott benne. Később, fiatal felnőttként—és szakképzett ápolóként—élte át azt a traumát, hogy édesanyját éppen akkor érte közúti baleset, amikor ő ügyeletben volt, és az anyja halálát ügyeletben asszisztálta végig.


A sorkatonai szolgálat viszont egy jó időszakot jelentett Nesset számára. Remekül érezte magát a seregben. Rend volt és fegyelem. Nesset készséges volt a felettesekkel szemben, és rendkívüli engedelmességet mutatott a tekintélyszemélyek iránt.
(A védelem ezt a tényt használta ki. Nesset tehát autoriter személyiség, aki úgymond fülét-farkát behúzza a tekintélyszemélyek előtt, és fegyelmezetten, készségesen megtesz mindent, hogy eleget tegyen az elvárásoknak.
Nesset ügyvédei ezekre a jellemvonásokra alapozták a védelmet. Alázatos és szolgálatkész volt, a tanárai, a felettesei és a seregben a kiképző tisztek is elégedettek voltak vele.
Segítőkész, áldozatkész embernek ismerték, akinek soha nem kellett kétszer szólni, ha a környezetében bárki is segítségre szorult.
A védelem tehát a következő kérdéseket tette fel:
Olyan szolgálatkész, hogy szerzett curacitot, még akkor is, ha senki nem kérte arra, hogy exterminálja a szomszéd kutyáját?
Olyan szolgálatkész, hogy a rendőrségtől való félelmében vallott be gyilkosságokat, amelyeket esetleg el sem követett?
)


Amint Nesset egy nagyobb intézmény teljhatalmú vezetője lett, ő maga vált hatósággá és autoritássá.
A kisebbrendűségi komplexusai és a gyermekkorában, meg fiatalkorában átélt megaláztatások agressziót és önnön fontosságáról alkotott fantáziákat eredményeztek. Nesset szeretett “valaki” lenni. És most “valaki” lett! Fontos ember volt a közösségben. Sőt, még ennél is fontosabb lett: élet és halál urává vált - fejtette ki a pszichiáterek egyike.


Két elmeorvos szakértő ezzel egyidejűleg Nesset állítólagos mély vallásosságát kérdőjelezte meg. A vádlott maga nagyon sokat beszélt a mély istenhitéről, valamint arról: az Úr segítsége nélkül nem tudta volna elviselni a szembesítéseket és az előzetes letartóztatást.
Az egyik pszichiáter átlátott ezen a nagy ájtatosságon, és kifejtette, hogy Nesset vallásossága erősen felületes, csak a külvilágnak szól. A valóságban, Nesset rendkívül durva és közönséges tudott lenni, sokszor használt trágár szavakat, és oda nem illő megjegyzéseket tett a betegotthon személyzetének tagjaira. Alkalmanként obszcén gesztusokat is mutatott, de a legdurvább szokása mégis az volt, hogy időről időre lement a betegotthon konyhájára, belekóstolt az ott éppen készülő húsételekbe, aztán megjegyezte: “Nem hittem volna, hogy X.Y. (az éppen elhunyt páciens) húsa ennyire finom!”


Nesset nemcsak gyilkosságokban, hanem sikkasztásban is bűnös volt. Több alkalommal hamisított pénzösszegeket a rábízott csekkeken, amelyeket idős páciensek küldtek egyházi, illetve humanitárius szervezeteknek. Nesset tehát—a benne megbízó páciensek tudta nélkül—nagyobb összegeket emelt le a bankszámlákról, és a különbözetet megtartotta magának.
Nesset később azzal védekezett, hogy a sikkasztott összegeket a betegotthon javára fordította, illetve, hogy a páciensek egészen biztosan örömmel adtak volna bőkezűbb pénzadományokat, ha ő—Nesset—erre kérte volna őket.

Hazugságok

“Ne felejtse el, Nesset, ha akár egyetlen ponton is hazugságon kapjuk, ezzel azt kockáztatja, hogy utána már semmit nem hisznek el magának, akármit is mond”—figyelmeztette Nesset-et az ügyész.

Miután a tanúk vallomásai helytállónak bizonyultak, Nesset állításai több ponton is eltértek a valóságtól.


Hazudott arról, miért szerzett curacitot.
Hazudott arról, hogy az ügyeletes orvos aláírta a teljes gyógyszerlistát—amelynek tételei között már ott volt a curacit is -, miután ő, Nesset, úgymond, elmagyarázta, hogy kutyák elaltatásához szükséges a szer.
Hazudott a saját kutyája elaltatásának időpontjáról.
A feleségét is rávette, hogy hazudjon erről az időpontról.
Hazudott a szomszéd kutyájáról.
Hazudott a rendőrökről.
Hazudott bizonyos kórházi rutinokról, abból a célból, hogy alibit biztosítson saját magának a kiterjedt injekciózások kapcsán.


Számos alkalommal tett olyan vallomást a bíróság előtt, amely ellentmondott a rendőröknek tett vallomásainak.

Elmebeteg?

A tárgyalást figyelemmel kísérő közönség számára nyitva állt a kérdés: vajon Nesset ügyvédei arra fogják-e alapozni a védelmet, hogy a vádlott elmeállapota kizárja a büntethetőséget? Egészen kézenfekvő lehetett volna azt mondani: egy olyan egyén, aki minden indíték nélkül kioltja 20…25 személy életét, minden kétséget kizáróan elmebeteg.
Nesset védelme viszont ezt a szempontot kihagyta, miután az elmeorvos szakértők véleménye egybehangzóan és minden kétséget kizáróan az volt: Nesset, noha személyisége súlyosan károsodott, egészen biztosan nem elmebeteg, így büntetőjogilag felelősségre vonható.
A védők ehelyett mindent egy lapra tettek fel: azt állították, hogy Nesset teljesen ártatlan. Az egész eset egy eléggé valószínűtlen pletykaáradatra alapult, ráadásként a letartóztatás egy olyan mértékű sokkot jelentett a—szervilis, autoriter személyiségű—Nesset számára, hogy rémületében mindent bevallott, amivel csak gyanúsították.
Nesset emellé szexuálisan sem volt frusztrált. Házasságban élt, két gyermek apjaként, és—annak ellenére, hogy a fellépésében, meg a halk, fuvolázó hangjában volt egy határozott feminin jelleg -, a homoszexualitást is ki lehetett zárni.
A védelem tehát azt állította: Nesset ellen fordult a betegotthon egész személyzete. Suttogókampányt indítottak, és egészen addig folytatták, amíg el nem érték céljukat: Nesset letartóztatását, anélkül, hogy egyetlen bizonyíték, egyetlen boncolás, egyetlen, egyértelműen megállapított halálok napvilágra került volna.

Az ügyész beszéde

Olaf Jakhelln államügyész 1982. augusztus 19.-én vádat emelt 25 rendbeli előre kitervelt gyilkosságért, továbbá 14300 korona értékben, a páciensek sérelmére elkövetett sikkasztásért és okirathamisításért.
A halálos áldozatok életkora 67 és 94 év között volt; közülük 14 nő és 11 férfi.


Az ügyészség azon filozofált: hogyan is értelmezzük a bizonyíték fogalmát? A jogi gyakorlatban az indirekt bizonyíték vagy indízium fogalma nem használatos, de az indirekt bizonyíték is bizonyíték. Egy ujjlenyomat sem bizonyít önmagában semmit, de következtetések levonására alkalmas.
Az ügyészség a “fürdőkád-elméletet” is fejtegette.
Amennyiben egy ember feleségét holtan találják a fürdőkádban, ez nem ad gyanúra indokot. Ez pusztán egy tragikus esemény.
Ha ugyanennek az embernek a második felesége is megfullad a fürdőkádban, ez már gyanús.
Ha viszont ugyanennek a férfinek a harmadik felesége is ugyanígy végzi, ez már bűncselekmény.


Nesset esete sem volt ment az ilyen momentumoktól: Nesset állandó jelenléte a közelben, valahányszor egy haláleset bekövetkezett; a laboratóriumi kosár, az injekciók, és a páciensek, akiket röviddel ezután holtan találtak.
Természetesen megesik, hogy nyomás hatására egyes vádlottak bevallanak olyasmit is, amit valójában nem követtek el. Azonban Nesset vallomásai, amelyeket a rendőrségnek tett, és a bíróságon előadott, elferdített változatai, arra utalnak, hogy Nesset tudatosan ferdített a tényeken.

Ítélet

1983 március 11.-én Nessetet bűnösnek ítélték 22 gyilkosságban és egy gyilkossági kísérletben. Két gyilkosság vádja alól felmentették (t.i. az áldozatok rendkívül rossz egészségi állapotban voltak, tehát természetes halállal is meghalhattak aznap.)

Miután a bűnösséget megállapították, a védelem—utolsó mentsvárként—felhozta a könyörületből elkövetett gyilkosság esélyét. Az esküdtek viszont a leghatározottabban elutasították ezt a feltételezést: aki könyörületből akarná megszabadítani a pácienseket a szenvedéseiktől, az nem egy ilyen kegyetlen módszert választana.


Nesset nem volt jelen a tárgyalóteremben, amint a bíró felolvasta az ítéletet: 21 év szabadságvesztés—a legsúlyosabb büntetés, amelyet a norvég büntetőjog alkalmaz—és tíz év rendőrségi felügyelet.


Nesset a 2000-es évek közepén szabadult. Jelenleg új névvel és identitással él az országnak egy másik részén.