Krimirajongók oldala

Megtörtént bűnesetek. Gyűjtemény.

To menu | To search

Jørgen Jensen, a feleséggyilkos

, 22:11

1917 november 21.-én jelentkezett egy férfi a vesterbro-i Svendgade utcai rendőrkapitányságon, és kezébe temetett arccal előadta, hogy egy kissé aggódni kezdett a feleségéért, aki már egy hete eltűnt.
A férfi rendkívül udvariasan köszönt, Jørgen Jensenként mutatkozott be, és kérdésre előadta: főállásban sofőr, mellékállásban viceházmester, az Abel Cathrinesgade 18. szám alatt, a negyedik emeleten lakik feleségével, Camillával és két kisgyermekükkel.

Ekkoriban nem voltak olyan gyakoriak az életellenes bűncselekmények, mint manapság; a mainál gyakrabban fordult elő azonban az, hogy egyes személyek egyszerűen csak eltűntek és soha többé nem jelentkeztek.
Ennek hátterében nem feltétlenül bűncselekmények álltak, hanem sokan akadtak, akiknek elegük lett addigi életükből, és más városba költöztek – vagy kivándoroltak -, hogy így kezdjenek új életet.

A feleség tehát láthatóan eltávozott hazulról, a férj pedig kifejezte abbéli aggályát, hogy az asszony "zavart elmeállapotban" hagyta el közös otthonukat.
Jensen készségesen előadta: a felesége különös ismertetőjegye, hogy kis termetű, eltűnésekor pedig kék kosztüm, fekete bársonykalap és fekete, fűzős lakkcipő volt rajta.
Másnap az asszony személyleírása megjelent a rendőrség hivatalos, "Politiefterretninger" című közlönyében.

Az eltűnt nő fivére tanúként jelentkezett a rendőrségen, és vallomásában rámutatott arra, hogy az eltűnést illetően több körülmény is gyanús.
Előadta a rendőröknek, hogy tudomása volt arról: sógora viszonyt folytatott egy Nelly nevű, 18 éves hajadonnal, aki korábban pesztonkaként állt a Jensen család alkalmazásában.
A másik gyanús részlet, amely rossz sejtéseket keltett benne: amikor látogatóban volt az Abel Catherinesgade-i lakásban, a szekrényben megtalálta azt az öltözéket, amelyben Jensen állítása szerint a felesége eltűnt!

Ezeknek a felvilágosításoknak hallatán a rendőrök egyértelműnek találták, hogy itt bűncselekmény alapos gyanúja áll fenn, annak ellenére is, hogy fogalmuk sem volt arról, hol van a holttest.

Jónak látták viszont átvilágítani ennek a Jensennek minden kapcsolatát, A-tól Z-ig: kiderült, hogy ez a jóember - teljes nevén Jørgen Georg Martin Jensen - kisstílű bűnöző és szoknyavadász.
A nőügyei mellé szociális csalást is elkövetett: felvette a munkanélküli segélyt, annak ellenére, hogy két munkaviszonnyal is rendelkezett. Főállásban egy gyár dolgozója volt a városban, másodállásban pedig a főnöke Hellerup-ban elhelyezkedő nagy villájában keresett egy kis mellékest, viceházmesterként és kazánfűtőként; itt az volt a feladata, hogy naponta legalább kétszer feltöltse a kazánkályhát szénnel, illetve koksszal.

A nyomozás már három hete folyt, és a rendőröket igencsak frusztrálta a tény: egyértelmű, hogy bűncselekmény a fennforgás, de miért nincs hulla?
A rendőrőrsön az egyik tiszt humorizálva megjegyezte: "szerintem ez a Jensen eltüzelte az asszonyt a főnöke kazánházában."
A kollégák jót nevettek a viccen, de két rendőr fejébe szeget ütött a gondolat: ez talán nemcsak fekete humor? Még aznap elrobogtak a hellerup-i villába és lementek a kazánházba.
Megspórolhatták volna maguknak a kitérőt a kazánhoz; ugyanis Jensennek volt annyi esze, hogy előző nap gondosan kitisztította a kazán tűzterét és eltávolította a hamut.

A két rendőr mindenesetre kihasználta az alkalmat: ha már úgyis itt vannak, megérdeklődik a ház asszonyától – vagyis a gyárigazgató feleségétől - és a két háztartási alkalmazottól, hogy nem-e tapasztaltak valami gyanúsat a kazánház környékén az elmúlt két-három hétben.
Az asszony, a házvezetőnő és a cselédlány is egybehangzóan állították: de igen! Egyik nap - éppen három hete - valami iszonyatos bűz kezdett el terjengeni az egész házban, és az a benyomásuk támadt: a borzasztó szag a pincéből ered. Mindhárman lementek tehát, és azt találták: a kazánban pontosan úgy ég a tűz, ahogyan égnie kell, kokszdarabokkal jól megrakva a tűztérben, az alján vörösen izzó koksszal.
Azt is észlelték továbbá, hogy a kazán ajtajának egyik zsanérja letört.
Ezután a három nő elhagyta a kazánt, alaposan kiszellőztettek az egész házban – a házvezetőnő meg is jegyezte: "azt hinné az ember, hogy egy halottat égettek el odalent!"

A rendőrök látogatása után a ház asszonya telefonált a férjének az igazgatói irodába. A főnök berendelte magához Jensent és magyarázatot kért tőle a sajátos szagra.
Jensen halottsápadt lett, az arca szinte viasz-sárgává vált, amint töredelmesen bevallotta: igen, eltitkolta, hogy a kazánajtó egyik zsanérját kénytelen volt letörni, hogy be tudja az ajtót csukni; ugyanis egy kokszdarab makacsul az ajtó mellé szorult.

Bizonyíték még mindig sehol!

Egy péklegény vallomása vitte egy kis lépéssel előrébb a nyomozást: ez a legény előadta a rendőröknek, hogy november 20.-án szokás szerint kora reggel állt munkába, hogy a villanegyedben házhoz vigye a frissen sült kenyereket, zsemléket. Határozottan emlékszik, hogy aznap egy kis kerekes kocsit látott a gyárigazgató villája előtt: a kocsi női felsőruhákkal volt megpakolva, ezek tetején pedig egy varrógép volt.

Ez már érdekes volt a nyomozóknak; kihallgatták Jensen munkatársait a gyárban, és megtudták: előtte való nap, tehát 19.-én Jensen kölcsönvett egy kis kerekes kocsit, másnap pedig visszavitte.

Mindez azonban még csak gyanúokot adott – a rendőrök kezében továbbra sem volt semmilyen bizonyíték, amely azt támasztotta volna alá, hogy Jensen megölte a feleségét, majd a holttestet elégette a kazánban.

Egy véletlennek volt köszönhető, hogy Jensent bíróság elé állíthatták.

Az egyik nyomozóra – a villa kazánházának alapos átkutatása közben – rátört a szükség, ezért kénytelen volt felmenni a kertbe, ahol diszkréten félrehúzódott a szeméttárolók mögé. Dolgát végezve feltűnt neki, hogy a szemeteskukák mellett ott található három nagy vödörnyi hamu, amelyeket nem szállítottak el a szeméttel együtt.

Ez már gyanús volt. Mindhárom vödröt azonnal elszállíttatták az igazságügyi orvostani intézetbe, ahol gyorsan kiderült: a kokszhamu közé emberi csontmaradványok keveredtek: egy felső ujjpercet, egy orsócsontot és egy szárkapocs-csontot egyértelműen azonosítani lehetett.
Jensent azonnal letartóztatták.

A madár hosszas huzavonák, magyarázkodások után végül bevallotta: a puszta kezével megfojtotta nejét egy házastársi veszekedés során, november 17.-én. A holttestet elrejtette a padláson található lomtárban, letakarta régi zsákokkal, és harmadnap elszállította a kazánházba elégetni; ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a kis kézikocsit tíz kilométeren át vonszolta Koppenhága belvárosán át.
A ruhákra és a varrógépre nemcsak azért volt szüksége, hogy a halott asszonyt ezek alá rejtse, miután kora reggel levitte a kiskocsira – azért is, hogy a járókelők azt véljék: egyszerű költözködést látnak. (A szöveget jelöld ki, hogy olvashasd, ha akarod - kissé durva.)

(Fekete humor, de ez az ember szerintem ideális hamvasztómester lehetett volna.
Egyrészt, a mai krematóriumi rutinok is előírják a legtöbb helyen, hogy legkorábban a halál után három nappal lehet hamvasztani (Amcsiban már két nap után is lehet) – s mit ád a jó ég, Jensen éppen három nap után tette a kazánba az asszony testét.
Másrészt a kazán szakértői vizsgálata kimutatta, hogy a tűztérben minden valószínűség szerint 1100 fok is lehetett!
Egy "standard" kremálás során manapság is éppen 1000...1100 fok körülire szokott felszökni a hőmérséklet (bár a bekezelési hőmérséklet 700...800 fok körüli, a pontos érték helyenként változik)... de a mai égetőkben nem is kezdetleges szén-, vagy koksztüzelés van, ezért találom egy morbid módon bámulatosnak, hogy ez a grillcsirke milyen "ügyesen" elérte, hogy felmenjen éppen az ideális 1100 fok körülire a hőmérséklet.
Jensen, Jensen, maga pályát tévesztett, mondanám, de ez már az én számomra is túlságosan fekete. S ha valamire már én is ezt mondom, akkor el lehet hinni: igen, csakugyan nagyon fekete.)

A kazánházban azonban felmerült egy komoly probléma: igaz ugyan, hogy Camilla Jensen apró termetű, filigrán kis nő volt, de a kazán még így sem volt elég nagy ahhoz, hogy férje és gyilkosa rá tudja zárni a holttestre az ajtót. Az egyik láb minduntalan kitüremkedett. Amikor erővel beszuszakolta és erővel csapta rá az ajtót, ekkor tört le a nyomozás elején ismertté vált zsanér.

Jensen a vallomástétel során ragaszkodott ahhoz az állításhoz: nem darabolta fel a holttestet, mielőtt elégette volna.

Jensent 1918-ban halálra ítélte a koppenhágai bíróság, felesége meggyilkolásáért és a holttesttel való kegyeletsértő bánásmódért. Az ítélet ellen Jensen fellebbezést nyújtott be, azonban a Højesteret – a dán legfelsőbb bíróság – megerősítette az ítéletet.

Dániában már 100...120 éve is csak névleg létezett halálbüntetés, a királynak jogában állt megkegyelmezni a halálraítélteknek, és ezzel a joggal rendszerint élt is; ebben az esetben sem történt ez másként.
Az ítéletet tehát kegyelemből életfogytiglani szabadságvesztésre változtatták, és Jensent átszállították a Horsens Tugtshus-ba, hogy büntetését ott töltse le. (A "tugtshus" intézménye megfelel az egykori "dologház"-nak.)

Jensen 41 évesen hunyt el, 1930 szeptember 27.-én a Horsens Kommunehospital-ban egy operáció után.

Egyetlen vércseppen múlt

, 01:34

Nagyon tévednek azok, akik azt vélik, hogy a valódi bűnesetek éppen olyanok, mint a népszerű Agatha Christie-regények esetei. S ez nemcsak azt jelenti, hogy a bűncselekmények felderítéséhez, a tettes bíróság elé állításához távolról sem elegendő egyetlenegy, zseniális kombinációs készségű és csalhatatlan intuíciójú nyomozó jelenléte!
Érdemes tudni azt is: sok eset akad, ahol a rendőrök tisztában vannak a tettes kilétével, mégsem adhatják át a jómadarat az ügyészségnek, mert bizonyítékok híján még csak le sem tartóztathatják. Tehát nem feltétlenül a "hülye rendőr" sztereotípiák igazolódnak be minden alkalommal, amikor egy-egy bűncselekmény felderítetlen marad, vagy a tettes szabadlábon röhint a markába.
Az alábbiakban egy olyan esetet mesélek el Nektek - ismét Dániából, Koppenhágából -, amelyben a szó szoros értelmében egyetlenegy vércseppen múlt, hogy a tettest végül bíróság elé állíthatták.


Elvira med sin datter1981 november tizedikén a 43 éves Elvira Karina Poulsen (született 1938 április 15.-én Norvégiában, leánykori neve Salo) nem jelent meg munkahelyén, egy időseket segítő betegellátónál. Mivel nem jelentett beteget, ezért a főnöke megpróbálta a lakásán elérni, de Fru Poulsen nem vette fel a telefont.
Ez már aggasztó volt, ezért a főnök megkérte az egyik kolléganőt - aki hazafelé azon az útvonalon szokott végighajtani -, hogy álljon már meg Fru Poulsen lakásánál - Nørrebro, Fælledvejens Passage 12 - és nézze már meg, mi a helyzet.

A kolléganő így is tett: munkaideje lejártával, délután négy körül megjelent a Fælledvejens Passage 12. számnál, de amikor becsengetett, senki nem nyitott ajtót. A lakásban teljes csend uralkodott.
A kolléganő becsengetett a szomszédokhoz is, elmagyarázva érkezése célját. Az egyik szomszédasszonynak volt kulcsa Fru Poulsen lakásához, és ketten együtt léptek be a gyanúsan csendes lakásba. Úgy tűnt, senki nincs otthon, de minden teljesen normálisnak tűnt... az előszoba, az étkező, a nappali is, míg a lakás utolsó helyiségébe - a hálószobába - értek, ahol iszonyatos látvány tárult a szemük elé.
A hálószoba úgy nézett ki, mint valami mészárszék. A padló és a fal is vérrel volt telefröcskölve. A kiságyban élettelenül hevert a kis Karina Elida, Fru Poulsen négyéves gyermeke, vérbefagyva. A padlón, közvetlenül a kiságy mellett, maga Fru Poulsen feküdt egy vértócsa közepén - teljesen felöltözve, holtan. A két nő, amint felocsúdtak első rémületükből, azonnal értesítették a rendőrséget.

A rendőrök egy igazságügyi orvosszakértővel jelentek meg, és a helyszíni szemle során megállapították, hogy mindkét áldozat halála előző este - tehát november kilencedikén - következett be, vagy valamikor az éjszaka folyamán.
Sokan vélik úgy, hogy ilyen esetekben egy szakértő azonnal meg tudja állapítani a halál beálltának időpontját nagy bizonyossággal. Ez természetesen nagyban leegyszerűsítené a nyomozók munkáját, hiszen így a nyomozást le lehetne szűkíteni arra: ki járt a helyszínen a kérdéses időpontban, illetve kinek nincs alibije a kérdéses időpontra?
A valóság sajnos kiábrándító: ha a halál beállta után már néhány óránál több eltelt, akkor csak körülbelüli, óvatos becsléseket lehet tenni arra: vajon mikor következhetett be a halál?

Egyértelműen látszott, hogy mindkét áldozatot több késszúrással ölték meg, a "különös kegyetlenség" fennforgása nyilvánvaló volt.

Az anya testén összesen 32 késszúrást találtak - a fején, a nyakán, a testén éppúgy, mint a végtagjain. A legdurvább késszúrások (ezek bármelyike önmagában is halálos lehetett volna) közül kettő a fejet érte, több késszúrás pedig a mellkast.
Emellé a karján és a kezein is több vágásnyomot találtak, amelyek arra utaltak, hogy az áldozat keményen küzdött az életéért, védekezett, és megpróbálta kicsavarni támadója kezéből a kést.

A kisgyermek testén összesen 11 késszúrást fedeztek fel, ezek egyike egyenesen a szívet érte. Minden jel arra utalt, hogy a kislányt álmában érte a halál: a késszúrások igen közel helyezkedtek el egymáshoz.

A helyszíni szemle folyamán fény derült egy sor további sajátos körülményre.

A bejárati ajtó érintetlen volt.
Erőszakos, idegen behatolás jelét nem találták, tehát a rendőrök biztosak lehettek abban: az áldozat ismerte gyilkosát, saját maga engedte be a lakásba. Erről árulkodott az, hogy dulakodásnak semmilyen nyomát nem találták a lakás többi helyiségében: sem a konyhában, sem az étkezőben, sem a nappaliban.
Csak a hálószobában voltak egyértelmű nyomai annak, hogy Fru Poulsen kétségbeesett elszántsággal próbálta megmenteni gyermekét, és a saját életét is védte.

A gyilkos eszköz nem került elő, sem a lakásban, sem a későbbi nyomozás folyamán. Semmilyen gyanús ujjlenyomatot nem találtak, amely az elkövető nyomára vezethetett volna.

A lakás berendezését nem forgatta fel a tettes - a fiókok, szekrények érintetlenek voltak, és semmilyen értéktárgy vagy készpénz nem hiányzott a lakásból. Ezzel a nyereségvágy, mint a tettes feltételezhető indítéka, kikerült a képből.

A gyilkosság embertelen brutalitása láttán a rendőrök arra gondoltak: ilyen csúnya mészárosmunkát csak egy elmebeteg végezhet.

"Az ügy ronda ugyan, de legalább egyszerű?"

Ebből a két momentumból:
1.) az áldozat minden bizonnyal ismerte a tettest, aki
2.) valószínűleg pszichiátriai kezelés alatt állhatott a tett elkövetésének idején, vagy korábban -
- a nyomozás elején arra a naiv feltételezésre jutottak a rendőrök: ez az ügy egyszerű feladatot fog jelenteni. Egy feltételezhetően elmebeteg személyt kell keresni az áldozat közvetlen környezetében!

A nyomozás előrehaladtával a feladat bonyolultabbnak bizonyult, mint hitték, mert Fru Poulsennek a vártnál szélesebb ismeretségi köre volt. Ezért nemcsak az egész gyilkossági csoport, hanem a rendőrség többi részlegének bűnügyi szakértői is részt vettek a munkában: Fru Poulsen baráti körének és rokonságának felderítését, kihallgatását. A kihallgatások célja elsősorban az alibiket ellenőrzése, illetve az értelmetlennek tűnő gyilkosságok indítékának felderítése.

Környezetvizsgálat - szűkül a kör

Fru Poulsen legtöbb ismerőse gyorsan kizárható volt a potenciális gyanúsítottak köréből - rendelkeztek alibikkel, amelyeket több tanú is megerősített. Azonban még így is több lehetséges elkövető akadt fent a rostán.
Ezek egyike volt az áldozat fivére, a 45 éves Hans Alwin Salo (született 1936 április 29.-én, Norvégiában); úgy is, mint az áldozattal közeli kapcsolatban álló egyén, és úgy is, mint pszichiátriai kezelés alatt álló páciens.

Hans Alwin Salo a feleségétől elvált, a Nordvestkvartalet-ben volt albérlete, eléggé közel lakott a húgához.
Többször is bekerült az elmeosztályra; paranoid pszichózissal, illetve üldöztetéses téveszmével diagnosztizálták.
Kóros féltékenység gyötörte: meggyőződése szerint a felesége egyszerre több szeretőt is tartott. A nőt a válás után is igyekezett ellenőrzése alatt tartani. Elképzelése szerint a húga volt a kerítőnő, ő szerezte a férfitársaságot a feleség számára, ő "tartotta nekik a gyertyát" és ő is falazott előtte, Salo előtt.
Az elképzelés távol esett a valóságól; mindez csak Salo beteges képzeletében létezett.
Ezzel kapcsolatban került elő egy fontos részlet, amely a rendőrök gyanúját felkeltette!
A volt feleség a válás után is jó kapcsolatot tartott fenn ex-sógornőjével. Barátnőkként gyakran mentek együtt vásárolni, vagy kávézni - ilyen alkalmakkor az exférj rendszerint a sarkukban volt.

Gyanús volt az is, ahogyan Salo az első kihallgatáskor viselkedett. Tudniillik már a gyilkosság felfedezése után, tehát november 10.-én kihallgatták, és ekkor egyáltalán nem tűnt úgy, mintha a férfit megrázta volna a húga és az unokahúga halála.
A kihallgatás során azt adta elő: a gyilkosság estéjén az exfeleségénél és közös gyermeküknél volt, egészen este hét óráig. Ekkor bement a munkahelyére, munka után ismét a volt nejénél töltött néhány órát, majd hazament az albérletbe. Megivott néhány sört és bevett egypár altatót, és ez annyira kiütötte, hogy reggelig aludt.

Már ekkor, a tizedikei elbeszélgetés alkalmával gyanús volt a fószer a zsarvaknak, és itt látható a nyomozói munka egyik legnagyobb nehézsége: a gyanú, a ráutaló viselkedés egy dolog. Viszont pusztán a felmerülő gyanú alapján senkit nem tartóztathatnak le!

Egyetlen csepp vér

A bűnügyi techikusok alaposan átvizsgálták az egész lakást, de nem találtak semmit, ami a feltételezett elkövető személyére utalhatott volna.
A konyhában, az egyik szék támláján - amely éppen a villanykapcsoló alatt helyezkedett el - azonban felfedeztek egy beszáradt vércseppet. Ezt az anyagot az igazságügyi orvostani intézetbe szállították, a vércsoport meghatározása céljából.

Öszesen 23 személy volt, akiknek elvileg módjában állhatott ezt a széket vérrel szennyezni. Ezért mind a 23 személytől vérmintát vettek, abból a célból, hogy a beszáradt vércseppel összevessék.
Ebben az időben - az 1980-as évek elején - az ilyen vizsgálatok hosszú időt követeltek, kiváltképp azért, mert különböző vércsoport-rendszerekre és alcsoportokra is teszteltek. Tehát legkorábban 1982. január elejére lehetett az eredményeket várni.

Holtponton a nyomozás

Az eredmények megérkezéséig eltelt időszakban a rendőrök nem jutottak különösebben sok eredményre.
Hans Alwin Salo-t több alkalommal is kihallgatták, de minden egyes alkalommal azt vallotta: exfeleségétől egyenesen az albérletébe távozott, és egészen másnap reggelig ott tartózkodott. A rendőrségnek nem állt a rendelkezésére semmi, amivel az állítását megcáfolhatták volna. Nem volt semmi, ami alátámaszthatta volna, hogy a férfi hazudik.

Salo ruházatát és személyes tárgyait is átvizsgálták, de nem találtak semmilyen vérnyomot. Az ujján viszont találtak egy sebhelyet, amely - az igazságügyi orvosszakértők vélekedése szerint - nagyon jó eséllyel keletkezhetett a gyilkosság ideje tájékán.
Erre a sebhelyre Salo azt a magyarázatot adta: a gyilkosságot megelőző éjjelen egy kocsmában szerezte.
Ez a magyarázat önmagában véve nem volt valószínűtlen, és így nem is volt miért vitatni.
Mindenesetre a sebhely fontos indíziumként - közvetett bizonyítékként - szolgált: egybevetve a férfi motivációjával - az őrült féltékenységgel -, a hiányzó alibivel, valamint a ténnyel, hogy Salo elmebeteg, csak tovább erősítette a rendőrök gyanúját. A gyanú azonban még mindig nem adott indokot vagy jogosultságot arra, hogy a rendőrök letartóztassák a jómadarat! A bizonyítékra várni kellett tehát...

Végre megjött az eredmény!

Amikor az igazságügyi orvostani intézetből megérkezett a várva várt eredmény, nyilvánvalóvá vált, hogy a szék támláján talált, beszáradt vérszennyeződés nem származhatott az áldozatoktól.
A 23 kérdéses személytől levett vérminták között a szakértők csak egyetlenegyet találtak, amelynek minden csoportanyag-tulajdonsága megegyezett a széktámlán talált vérnyom csoportanyag-tulajdonságaival - és ez nem volt más, mint Hans Alwin Salo vérmintája.
Ez egy meglehetősen ritka vércsoport-kombináció volt, a dán lakosság körében nagyjából csak minden tízezredik felnőtt ember rendelkezik ilyen vércsoport-jellemzőkkel. Ez a gyakorlatban annyit tett, hogy az egész országban csak néhány száz ember akadt, akiktől származhatott a kérdéses vércsepp. Hans Alwin Salo pedig e néhány száz ember közé tartozott.

Ez az egyetlen indízium már elégséges indokot adott a rendőröknek, hogy végre őrizetbe vehessék ezt az állatot. Január hatodikán tehát berángatták az őrszobára, anélkül, hogy tudatták volna vele a vércsoport-tesztek eredményét, és újból kikérdezték: ugyan-vajon mit csinált 1981. november kilencedikéről tizedikére virradó éjjelen?

A történet újabb verziója

Hatodikán délután, a kihallgatást vezető nyomozótiszt tudatta Salo-val a vérvizsgálatok eredményét. "Salo, a maga vérét találták meg a helyszínen!"
Salo egy rövid szünetet tartott, gondolkozott, és kijelentette, hogy meg szeretné változtatni a vallomását. Igen, valójában járt a húgánál aznap este, de amikor megérkezett, már halott volt a húga is és az unokahúga is.
Amikor hazaért este fél tíz tájékán, akkor eszébe jutott: korábban megígérte a húgának, hogy segít kifesteni a lakást, és talán meg kellene most beszélnie ezt vele közelebbről.
Amikor megérkezett a húgához, kopogtatott az ajtón. Senki nem válaszolt, de az ajtó csak kilincsre volt zárva - Salo tehát benyitott. A lakásban égett a villany, de csend volt. Salo végigjárta a lakást, míg végül a hálószobában megtalálta a húgát és az unokahúgát, holtan, úgy, ahogyan később a rendőrök is rájuk találtak. Amikor észlelte, hogy mindketten halottak, akkor lekapcsolt minden világítást a lakásban, és elhagyta a helyszínt, miután bezárta maga mögött a bejárati ajtót. Állítása szerint azért nem értesítette a rendőrséget, mert attól tartott, hogy őt fogják a gyilkosságokkal gyanúsítani.

Hurrá. Előzetesben a madár.

Újabb indízium: Salo igenis járt a helyszínen a gyilkosság estéjén. Másnap tehát bíróság elé citálták, és előzetes letartóztatását rendelték el, mint a kettős gyilkossággal alaposan gyanúsítható személyt.
Az elmeorvosi vizsgálatát is elrendelték.
A szakértők véleménye: a férfi egyértelműen elmebeteg (üldözési mániában szenved), továbbá súlyos személyiségkárosodásai vannak, gyakorlatilag pszichopata. (Hja, ez még nem a modern pszichiátria és a DSM-IV... - A szerk.)

A további kihallgatások során is makacsul tagadta, hogy a gyilkosságokat ő követte volna el. Kitartott azon állítása mellett: amikor megérkezett a lakásba, már mindketten halottak voltak.

Tárgyalás

Az ügyet 1982 augusztusában tárgyalták, esküdt bíróság előtt.
Ez az elmebeteg barom továbbra is azt állította: ártatlan a gyilkosságokban.

Továbbra sem állt rendelkezésre semmiféle direkt bizonyíték, amely egyértelműen igazolta volna, hogy ez az agykárosodott őrült követte el ezt a borzasztó tettet.
Az ismert indirekt bizonyítékok viszont erőteljesen abba az irányba mutattak, hogy ez az abnormális állat hentelte le a húgát és annak kislányát:

  1.) Az áldozat legközelebbi ismeretségi körébe tartozott - az elkövetőnek feltétlenül ismernie kellett az áldozatot, máskülönben nem engedte volna be a lakásba, kiváltképp ilyen szokatlan időpontban nem.
2.) Salo-nak volt motivációja - a beteges féltékenység.
3.) Nem volt alibije. Éppen ellenkezőleg: ő maga ismerte be, hogy járt a lakásban a bűncselekmény elkövetésének idején.
4.) Egy rendkívül ritka vércsoporttal rendelkezett, amely egyezett a konyhaszék támláján talált vérnyom csoportanyag-tulajdonságaival. Az áldozat rokonai, ismerősei közül senki más nem rendelkezett ilyen vércsoport-kombinációval.
5.) Volt egy sebhelye, amely jó eséllyel lehetett éppen az a seb, amelyből a konyhaszéken talált vérnyom származott.
6.)Egymásnak ellentmondó vallomásokat tett arról, hogy hol tartózkodott a gyilkosság estéjén.

Az esküdtek hosszasan tanácskoztak, mielőtt határozatot hoztak arról, hogy bűnösnek nyilvánítják-e Salo-t, vagy sem.
A szokatlanul sok időt igénybe vevő tanácskozás után visszatértek a tárgyalóterembe, és kihirdették: Hans Alwin Salo bűnös a kettős gyilkosságban.
Ezután, elmeállapotára való tekintettel, meghatározatlan idejű zárt intézeti kényszergyógykezelésre ítélték.

Ez a bűncselekmény egyes-egyedül azért nem maradt felderítetlen, mert - akármilyen alaposan is megpróbálta a tettes eltüntetni a nyomokat - egyetlen vércseppet maga után hagyott.
Enélkül a vércsepp nélkül - amelyet kevésbé körültekintő rendőrök és bűnügyi technikusok talán figyelmen kívül hagytak volna - ez a gyilkosság talán a mai napig a felderítetlen bűnesetek aktáit gazdagítaná.

Ane Cathrine Andersdatter - az utolsó nő, akit Dániában kivégeztek

, 01:46

Ane Cathrine Andersdatter 1829 október 30.-án született a Næstved melletti Karrebæk-ben. Egészen fiatal korától fogva cselédlány volt; szolgált vidéken is, később Koppenhágában is.
Első alkalommal Herlufmagle-ben esett teherbe az udvarház intézőjétől - aki ezután rövid úton Svédországba utazott, magára hagyva a bajba jutott lányt. Ane Cathrine leánygyermeknek adott életet 1853 január 8.-án a Kongelige Fødselsstiftelse (a királyi szülőotthon-alapítvány) épületében. Hiába próbált segítséget kérni a gyermek apjától a gyermek felnevelésében. Amikor belátta, hogy a helyzete szerencsétlen és lehetetlen - egyedülálló, szegény lány egy törvénytelen gyermekkel -, elhatározta, hogy megszabadul a gyermektől.
Azt állította, hogy Ringsted-ben helyezi el a gyermeket, nevelőszülőknél. Ezért a gyermekkel együtt elhagyta a szülőotthont. A Roskilde Landevejen haladt keresztül, amíg a Vigerslev Mark-nál egy udvarházhoz nem ért. Itt leült a csatorna szélére, és megszoptatta a gyermeket. Miközben ott ült, az a gondolata támadt, hogy belefojtja a gyermeket a csatornába.
Megragadta a gyermeket, belenyomta a jéghideg vízbe, és addig tartotta a fejét a víz alatt, amíg a gyermek meg nem halt.
A saját kezével ásott egy sírt a mezőn, és ide temette a gyermeket. Az éjszakát kint töltötte a mezőn - miután azt állította, hogy Ringsted-be megy -, és csak másnap reggel tért vissza.
A kislány holttestét soha nem találták meg. Valószínű, hogy a rókák kiásták és széthordták a maradványokat.

1854 nyarán megismerkedett egy szolgalegénnyel; megtetszettek egymásnak, és néhány hónap után a házasságot tervezték. A vőlegény azonban felbontotta az eljegyzést - Ane Cathrine ekkor már várandós volt a második gyermekével! Tudta, hogy a helyzete újból ellehetetlenült. 1855 április 3.-án fiúgyermeket szült, de április 24.-én már ismét munkába kellett állnia. Ez szinte lehetetlen volt egy újszülött anyjaként.
Először arra gondolt, hogy segítséget kér a gyermeke apjától, aki egy tanyán dolgozott Rødovre-ban - de mivel a férfi korábban durva volt hozzá, mégsem merte ezt megtenni. Ezért visszatért egy kúthoz, amelyet a tanyáról kivezető úton vett észre. Anélkül, hogy bárki észrevette volna ezt, a kútba dobta a gyermekét, és gyorsan továbbállt.
A kis holttestet csak egy hónappal később fedezték fel a kútban; a rendőrség vizsgálatai során nem került semmiféle nyom napvilágra, ezért az esetet félre kellett tenniük.

1856-ban Ane Cathrine újból fiút szült, akinek apja egy másik szolgalegény volt; a gyermek az apai nagyanyjához került és ott is nőtt fel.
1861-ben Ane Cathrine ismét teherbe esett ugyanettől a férfitől; a terhességről senkinek nem szólt, még a gyermek apjának sem. Amint észrevette, hogy várandós, elhatározta, hogy megszabadul a gyermektől. Nem tudta ugyanis, számíthat-e ennek a gyermeknek felnevelésében is az apára; reménykedhet-e abban, hogy a férfi elveszi őt feleségül, vagy eltűnik az életéből, amint megtudja, hogy ő ismét teherben van?
Február elsején Koppenhágába utazott, tizenötödikén pedig fiúgyermeknek adott életet egy családnál, a Borgergade-n, ahová a szülőotthon alapítványa helyezte el. A gyermek apjának megírta, hogy Karrebæk-be megy, hogy beteg édesanyját ápolja.
Március elején azt mondta a borgergade-i családnak, hogy édesanyja elintézte: a gyermeket kiadják dajkaságba egy Karrebæk-i gazdálkodó családnál. Tehát március ötödikén el fog utazni, hogy a gyermeket elhelyezze.
A valóságban azonban egészen más tervei voltak.
Délelőtt indult el - először a Fredriksberg Slotshave kikötőhöz, hogy a csatornák egyikébe fojtsa a gyermekét. Azonban itt túl sok ember nyüzsgött, ezért a Roskilde Landevej-re ment ki - amikor a Damhussøen-hez ért, arra gondolt, hogy itt biztonságban megfojthatja a gyermeket - de itt is túl nagy volt az embersokaság, tehát másik helyet kellett találnia.
Ugyanazt a kutat szemelte ki, amelynek vizébe az előző gyermekét is belefojtotta - a Rødovrevej és a Rødager allé sarkán.

Világos nappal volt, és sok ember járt-kelt az utcán. Ane Cathrine ezért visszafordult, amikor besötétedett, hogy az éj leple alatt vízbe fojtsa a gyermeket. A víz magasan állt a kútban, és Ane Cathrine látta a gyermeket a vízben. Néhány perc után látni vélte, hogy a gyermek egyfolytában kapálózik.
Ane Cathrine elhagyta a helyszínt - és a gyermekét.
Visszatért a borgergade-i házigazdáihoz, és azt állította nekik, hogy a gyermeket elhelyezte Ringsted-ben a megbeszéltek szerint.

Ane Cathrine a bíróság elött

Március 30.-án megtalálták a kútban a gyermek holttestét. A rendőrök hamarosan eljutottak Ane Cathrine Andersdatter-hez, akit aznap több tanú is látott a környéken, és aki több gyanús kísérletet is tett a menekülésre. Letartóztatása után gyorsan vallomást tett, és a kihallgatások alatt kiderült, hogy két másik gyermekét is elrekkentette.

Nem volt kétség a bűnösségéről, és a várható ítéletről sem.
El kell mondani, hogy ebben az időben Dániában egyáltalán nem volt gyakori, hogy nőket végezzenek ki. (A teljesség kedvéért: férfiakat sem.) A királynak jogában állt kegyelmet adni az elítélteknek, és ezzel a jogával többnyire élt is.
Egy korabeli szórólapban - amely egyfajta hírlevélként funkcionált - (hű, emberek, a régimódi dán helyesírás valami gyönyörű - ha megpróbálom magyarra fordítva archaizálni, az teljesen hülyén veszi ki magát), ez áll az esetről:
"A' Ritkaságok közé tartozik, hogy itt az Országban Nőszemélyek végeztetnének ki, kiváltképp azon Bűntettért, a'melly többé-kevésbbé könnyelmű Hajadonok által követtetik el, vagyis: Gyermekgyilkosság. A' december 21.-én, Szombaton kivégzett Ane Kathrine Andersdatter mégis egy Kivétel az e' Fajta Bűnözők közül, tehát nem 1 alkalommal, amelly még bocsánatos lehetne, de 3 alkalmakkal követte el e' rettentő Bűnt."

A gyermekgyilkosságot, amennyiben szegény hajadonok követték el, Dániában ezidőtájt nem tekintették más bűncselekményekhez képest különösebben súlyosnak, és az ilyen esetekben a halálbüntetést általában nem alkalmazták.
A legfelsőbb esküdt bíróság tíz tagja közül nyolcan kegyelemre ajánlották a lányt.
A kegyelemre azért tekintették méltónak, mert megértették a lány szerencsétlen és lehetetlen helyzetét, amelyben valószínűleg nem tudta volna a gyermekeit eltartani. Azoknál a házaknál, ahol cselédlányként szolgált, munkaadói jó tanúvallomásokat adtak róla. A tény, hogy Ane Cathrine mélységesen megbánta tetteit, és a vallásban keresett vigaszt, szintén hozzájárult ahhoz, hogy az esküdtek többsége kegyelemre méltónak találta a vádlottat.

A király - VII. Frigyes - viszont nem tudott eltekinteni attól, hogy Ane Cathrine nem egy, hanem három gyermeket gyilkolt meg hasonló módokon, hidegvérrel, kegyetlenül és tette következményeinek tudatában. Ezért ebben az esetben nem élt kegyelmi jogával.
Annyi enyhítést kapott az ítélet: Ane Catherine fejét az ítélet végrehajtása után ne tegyék közszemlére - ahogyan az egyébként szokásban volt a lefejezett elítéltek esetében.

A kivégzés

Ane Cathrine nagy önfegyelemmel fogadta az ítéletet, és egészen az utolsó pillanatig megőrizte a nyugalmát.
A kivégzés előtti éjjelen mélyen és nyugodtan aludt egészen hajnali négy óráig. Ekkor felkelt és felöltözött. Mialatt a Rødovre Mark-hoz vezették - itt most már a Søtorp villanegyed áll -, teljesen hétköznapi dolgokról beszélt, mint például a ködös reggeli időjárásról. Annak ellenére, hogy rengeteg ember jelent meg, akik látni kívánták a kivégzést, az elítélt nyugodtan lépett fel a vérpadra, elmondott egy kis imádságot, levette a kendőjét a nyakából és gondosan zsebre tette, majd letérdelt a tönkre, hogy a hóhér bárdja lesújthasson.

Ane Cathrine Andersdatter holttestét a szokástól eltérően feketére festett koporsóba helyezték. A kivégzetteknek szokás szerint gyalulatlan deszkakoporsó járt.

Hová tűnt a piás Ebba? - 2. rész

, 01:20

Ha esetleg lemaradtál az első részről, akkor itt olvashatod el az előzményeket :}

 

Már 17 év is eltelt, mire az esettel kapcsolatban új nyomok bukkantak elő.
 
1984 májusának utolsó hetében, a skibhusvej-i háznak új tulajdonosa lett, aki elhatározta: a ház előtér-részét lebontja és újat épít a helyébe. (Ez, azt hiszem, igényel némi magyarázatot: a skandináviai faházak esetén, praktikus okokból, az előtér rendszerint szinte egy külön kis épület, amely a házhoz van toldva. Ennek egyrészt az az oka, hogy a kemény teleken a ház belsejébe kevesebb szél és hó jusson, amikor az épületbe belép valaki, vagy onnan távozik; másrészt pedig a sílécet, bakancsot, gumicsizmát, horgászfelszerelést, egyéb holmit—amely a lakásban zavaró volna—itt az előtérben biztonságban le lehet tenni.)

 
Nos, a skibhusvej-i ház előépületét nagyban bontotta lefelé az új tulaj és nagy kamasz fia. Amint a falak eltávolítása után a padlót is felszedték, az ásó nyomán egy koponya fordult ki a földből.
 
 
Természetesen azonnal hívták a rendőrséget. Jöttek a fakabátok, hozták a bűnügyi technikusi gárdát is. Átfésülték a frissen lebontott előtér egész alapját, és mindaz, amit találtak, összerakható volt egy teljes csontvázzá. Bónuszként találtak még egészen jó állapotban lévő ruhamaradványokat is a csontvázon, mellette pedig—az extrák extrájaként—egy női táskára emlékeztető tárgyat.
A mi számunkra—amikor ezt a történetet mesélgetem—azonnal egyértelmű, hogy bizony a piás Ebba földi maradványait találták meg—azonban a bűnügyi apparátus számára ez akkor és azon a helyen egyáltalán nem volt egyértelmű! Tudni kell ugyanis, hogy a hetvenes években igen nagy cserélődés, fluktuáció történt a rendőrség állományában, ennek eredményeként ezen a napon, amikor a csontvázat felfedezték, már senki nem szolgált a testületben azok közül a nyomozók közül, akik korábban a Piás eltűnésének ügyén dolgoztak.

 
Hasonló nehézséget okozott az is, hogy a házban és a környéken már szinte senki nem emlékezett az esetre, a korábbi lakók jó része már nem is élt ekkor, vagy máshová költöztek—alig egy-két idősebb lakó emlékezett arra, hogy “igen, több mint másfél évtizede is nyomoztak éppen ezen a környéken valami nő eltűnése miatt”—de az eltűnt nő nevét senki sem tudta megmondani. Ez tovább nehezítette az újabb nyomozást.
 
Mindenesetre, kétséget kizáróan egy bűncselekmény áldozatának csontjaira bukkantak, ez teljesen egyértelmű volt. Az előtér egyszerű deszkapadlós helyiség volt, tehát a tettes—vagy tettesek—valószínűleg könnyedén fel tudták feszegetni a padlódeszkákat, a holttestet és a hozzá tartozó holmikat egy sebtében ásott gödörbe betemetni, utána pedig újraszögelni a padlódeszkákat. Akármilyen bűncselekmény lehetett is ez—tűnődtek a zsarvak—igen nagy merészségre utal, hogy a tettesnek a ház falain belül volt pofája elrejteni a tetemet!
Bűncselekmény, bűncselekmény, hümmögtek: na, de mikor történhetett? Ennek a kérdésnek a megválaszolása során derült ki, hogy a táska maradványai aranyat érnek. A táskából ugyanis meglepően jó állapotú női ruhák kerültek elő. Nyári ruhák, méghozzá. Többen is emlékeztek arra, hogy ilyen cuccok az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején voltak divatban! Ebből aztán könnyen be tudták határolni időben a bűncselekmény megtörténtét.
 
Következett az igazságügyi orvosszakértők munkája. Szépen összerakták a csontvázat, rekonstruálták belőle, hogy egy körülbelül 170…175 centiméter magas, 40 és 50 év közötti életkorú nő maradványai lehetnek ezek; a koponya formájából az arcot is rekonstruálni tudták.
Ezután már könnyű dolga volt a nyomozóknak: az eltűnt személyek listáját szemügyre vették, és most már szinte teljes bizonyossággal állíthatták, hogy bizony a piás Ebba maradványai ezek.
 
Ó igen: azt állítani, hogy a nyomozóknak könnyű dolga volt, erős túlzás, ugyanis a csontvázon nem volt olyan külsérelmi nyom, amely a halál okára utalt volna. Három borda ugyan törött volt a jobb oldalon, de egyrészt ezek a törések önmagukban nem lettek volna halálosak, másrészt pedig a halál beállta után is keletkezhettek—például a tetem szállítása, vagy elásása során.

Médiahisztéria és a régi akták

Az 1967-es nyomozás anyagait azonnal elővették. Az akkori kihallgatások eredményei most bizonyultak igazán értékesnek! Az akták tartalmait elég volt egyszer átolvasni ahhoz, hogy a határozat megszülessen: Norman Askov Madsen az ügyben alaposan gyanúsítható, ezért azonnal le kell tartóztatni és eljárást indítani ellene.
 
A rendőrök úgy vélekedtek: Madsent le kell kapcsolni olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet, mielőtt a média szagot fog, és túl sok infót szellőztetnének meg az ügyről.
 
Ez különösen fontos volt, mert a nő halálának oka továbbra is felderítetlen maradt—a rendőrök pedig tudták, hogy ha bárki is részletekbe menő felvilágosítással szolgálhat arról: mi történt a Piással, akkor az csakis Madsen lehet
 
Madsen ekkor már több éve Koppenhágában élt—de a rendőröket szinte már meg sem lepte, hogy a madárka elröppent. A média ugyanis túl sokat írt a csontvázról, az újságok szalagcímeiben ott virított az “Odense, Skibhusvej” szenzációja. Madsen szomszédságát kihallgatva egyértelművé vált: a jómadár ekkor távozott ismeretlen helyre, amikor a napilapok megteltek az esettel kapcsolatos híradásokkal, cikkekkel.
Egy hét sem telt el azonban… és a kedves, drága Madsen a saját lábán, önszántából jelent meg az odense-i rendőrségen.
 
Igen—ugyanaz a Madsen, aki 1967-ben olyan makacsul tagadta, hogy bármi köze lenne a Piás eltűnéséhez—most feladta magát, és töredelmes beismerő vallomást tett.
Elzokogta: igen, a puszta kezével fojtotta meg a piás Ebbát 1961. május elsején, az akkori lakásán, a Skibhusvej-i házban. 23 év alatt sem tudta elfelejteni a pontos dátumot. Mélyen beleégett az agyába. A következő években lidércnyomásként nehezedett rá az évforduló, minden alkalommal.
Állandóan rettegett, hogy Ebba holttestét egyszer felfedezik. A titkot 23 éven át egyedül cipelte, csak a legutolsó, koppenhágai lakásából távozása során osztotta meg a titkot a jelenlegi élettársával.
 
Madsen beismerte, hogy megfojtotta Ebbát, és részletesen elmesélte—ezúttal a valóságnak és a tanúk vallomásának megfelelően -, hogyan találkozott a Piással egy szórakozóhelyen, és később hogyan ittak együtt a kertben hármasban. Ezúttal őszintén beismerte azt, amit az 1967-es kihallgatásakor makacsul tagadott: igen, “szobára vitte” Ebbát, aki prostituáltként volt ismert. A hivatalos akció lebonyolítása után azonban nézeteltérés és hangos szóváltás bontakozott ki kettejük között—és, hogy elhallgattassa a nőt, Madsen elkezdte fojtogatni.
Ő maga úgy emlékezett rá: csak egy rövid ideig szorította a Piás nyakát, de a nő teljesen elernyedt a kezei között, és még azután sem lélegzett, hogy Madsen eleresztette. Megpróbált elsősegélyt nyújtani—teljesen eredménytelenül. Semmi sem segített.
Ekkor határozta el Madsen, hogy minden nyomot eltüntet. Az éjszaka folyamán felfeszegette az előtér padlódeszkáit, és a puszta kezével—éppen úgy, ahogyan puszta kézzel is intézte el a Piást—elásta a padlódeszkák alatti földbe. Ő maga úgy élte meg, hogy egész éjjelen át csak ásott. Méghozzá teljes sötétben végezte el a szennyes munkát, hogy senki ne kapja rajta.
 
Arról, hogy végül is mi váltotta ki belőle az erőszakos viselkedést, Madsen nem tudott semmilyen magyarázatot adni. Csak arra emlékezett, hogy veszekedni kezdtek.
 
Fenntartotta, hogy nem állt eredetileg szándékában meggyilkolni a nőt. Meg sem ütötte—ezért az eltört bordák kérdéséről sem tudott felvilágosítással szolgálni. Tapasztalt bűnelkövetőként, a büntetőjogi kategóriákat is jól ismerte, ezért szakszerűen elő tudta adni: emberölésben nem érzi magát bűnösnek, halált okozó testi sértésben viszont igen.
 
Az ügyész azt óbégatta, hogy a vádlott egészen biztosan tisztában volt azzal, hogy ha fojtogatja a piás Ebbát, akkor a Piás ennek következményeként jó eséllyel meg is fog halni, ezért nem halált okozó testi sértésért kell vádat emelni, hanem minimum hirtelen felindulásból, de inkább pillanatnyi elmezavarból következő emberölésért.
 
A védelem erre visszaóbégatott, hogy igenigen, de már több, mint két évtized telt el a történtek óta, a vádlottat a lelkiismerete már eléggé megbüntethette ez alatt az idő alatt, és különben is. Madsen önként jelentkezett, hogy feladja magát, tehát a lehetőségek szerint kiszabható legenyhébb büntetést érdemli—akkor is, ha nincs indok, amely a büntethetőséget kizárná.
Mindezek eredményeként Madsennek végül csak négy évet kellett leülnie halált okozó testi sértésért, visszamenőleg a 23 évvel azelőtt történtekért. Talán túl enyhének tűnhet ez a büntetés, de azt hiszem: a tény, hogy Madsen ezalatt a 23 év alatt végig csak szenvedett és görcsölt, ez VOLT olyan büntetés a számára, mint 30 év fegyház lett volna.


Hová tűnt a piás Ebba? - 1. rész

, 01:19

Jópár hónap kihagyás után ismét egy izgalmas észak-európai históriával jelentkezek. A helyszín Dánia, közelebbről Odense kikötővárosa, az 1960-as évek közepén.
A kedélyeket éppen egy fiatal nő sérelmére elkövetett gyilkosság borzolta - az áldozatot egy pincében található mosókonyhában fojtották meg -, azonban az esetet környező médiaszenzáció eredményeként a rendőrségen egy középkorú hölgy is jelentkezett. Azt állította, hogy Ebba Elvira Jensen nevű nővére - amikor legutoljára találkoztak -, éppen annak az embernek a társaságában volt, akiben most felismerni vélte a nagy sajtóvisszhangot kapott gyilkosság gyanúsítottját. S a nővérével már évek óta nem találkozott.
A rendőrök természetesen hümmögtek, jegyzőkönyvbe vették a vallomást, és nekiláttak nyomozni. Szerették volna kihallgatni többek között ezt az Ebba Elvira Jensent is - akiről ekkor derült ki, hogy már évek óta senki nem látta, és senkinek fogalma sincs arról, hogy hová tűnhetett! Csak egypár szárnyra kelt pletyka maradt a nyomában arról, hogy a ruháit megtalálták egy pincében, darabokra szaggatva.
 

Az eltűnt nő

A bejelentést tevő hölgy nővére, mint kiderült, ismert alakja volt az odense-i éjszakai életnek. Italozó életmódja miatt mindenki csak "a piás Ebba" néven ismerte - és bizony minden kocsmában ismerték; házassága tönkremenetelében is a részegeskedés játszotta a legfőbb szerepet. Volt férje vallomása szerint Ebba több időt töltött a különböző bárokban, sörözőkben, mint otthon.
A válás után is folytatta alkoholizáló életmódját; érett negyvenes nő létére állandó lakhelye rendszerint nem volt, prostitúcióból tartotta el magát, és alkalmi férfiismerősei, ügyfelei lakásán volt szokása "csövezni" néhány napot vagy egy-két hetet, ezután odébbállt.
Ebba eléggé szorosan kötődött Odense városához; előfordult ugyan, hogy néhány hónapra elutazott, de mindenki, aki ismerte, egybehangzóan állította: nem tudják elképzelni, hogy a nő máshová költözött volna.
Mindez gyanússá tette a történetet, kiváltképp annak fényében: a jelenlegi bűnesetnek és Ebba eltűnésének köze lehetett egymáshoz.
Ezért kikérdezték a piás Ebba családtagjait és feltételezett alkalmi partnereit is. Kiderült, hogy évek óta senki nem látta a Piást, és senkinek nem volt fogalma sem arról, hogy mi lehet vele.
Többek között kihallgattak egy férfit, akivel Ebba egy rövid ideig együtt lakott; bebizonyosodott, hogy ő az, akinek a társaságában Ebbát a nővére legutoljára látta - és aki később elmesélte a történetet a pincéről, meg a darabokra tépett ruhákról.
Egy alapos kutatás eredményeként gyorsan tisztázódott: ez a férfi szóba sem jöhet a mosókonyhai gyilkosság tetteseként, és a két esetnek biztosan semmi köze egymáshoz. Mindenesetre a rendőrség akkor is ott állt egy gyanús körülmények között eltűnt nő aktájával, és az újra meg újra előkerülő történetek, híresztelések a pincében megtalált, szétszaggatott ruhákról, ezt a gyanút csak még inkább alátámasztották.
Eközben bebizonyosodott: ez a férfi, akivel Ebba egy rövid ideig kapcsolatban volt, igen fontos felvilágosításokkal tud szolgálni. Az eltűnést képes volt időben behatárolni - 1961-re, tehát hat évvel a nyomozás előttre. Azt is elmondta, hogy Ebba ekkor költözött el tőle egy másik, idősebb férfihez egy kertvárosi negyedbe, és néhány napig itt lakott. Aztán, valahol - a tanú már maga sem tudta, hogy hol - hallotta, hogy Ebba a belvárosban ellátogatott egy kisebb szórakozóhelyre május elején, és ekkor lépett ki - az alig egyhetes kaland után - az idősebb férfi életéből. A szórakozóhelyet már egy újonnan megismert partnerrel hagyta el a nő, és azóta senki nem tud róla semmit.
Nosza, a kitartó nyomozók nem nyugodtak, amíg fel nem kajtatták ezt a bizonyos idősebb férfit - aki egyébként készségesen meg is erősítette mindazt, amit a zsarvak már korábban is tudtak. A Piás legutoljára nála lakott, a kerti kisházban, körülbelül nyolc napig. Május első napjának délutánján egy Norman nevű férfivel tért haza - akinek még a címére is emlékezett a tanú: a Skibshusvej külső végén, a Skibhuskro-nál.
Nos, hármasban iddogáltak a kertben egészen késő délutánig, majd együtt elmentek a belvárosba szórakozni. Ott Ebba és Norman elköszöntek az idősebb férfitől, azzal, hogy beülnének még valahová meginni egypár sört - de azt már nem mondták, hogy hová ülnek be.
Ezután az idősebb férfi soha többé nem látta a piás Ebbát. Eleinte tett néhány kísérletet arra, hogy megtalálja a nőt a törzshelyei valamelyikén, de még azokban a csehókban sem tudott róla senki, ahol a Piás egyébként napi rendszerességgel fordult meg. A kocsmatöltelékek meg más, félig alvilági elemek között szárnyra kelt a pletyka, hogy a Piás részegen belefulladt a tengerbe.
A tanú - egy vagy két évvel a történtek után - véletlenül összetalálkozott Norman-nal, és meg is kérdezte: nem tud-e valamit Ebbáról, de a férfi tagadólag válaszolt. Azt állította, semmit sem tud.
Az idősebb férfinek régebben a birtokában voltak ugyan Ebba ruhái, amelyeket hátrahagyott a kerti házban, de ezek elkallódtak azóta. A tanúnak nem jutottak a fülébe a pletykák a darabokra szaggatott ruhákról.
Ennek a tanúnak a kapcsolatai természetesen rendkívül alaposan át lettek világítva, de minden jel arra utalt: a rendőrségnek semmi oka azt feltételezni, hogy a férfinek bármi köze is lenne a Piás eltűnéséhez.

Norman, az utolsó üzletfél

Tudjuk: ha nincs hulla, nincs gyilkosság sem, tehát a rendőrségnek továbbra sem volt bizonyítéka arra, hogy a Piás bűncselekmény áldozata lett. Hé, mondhatni, végül is egy züllött életű nő tűnt el egy olyan környezetből, ahol az élet egyáltalán nem egyszerű!
A nyomozás során természetesen érdekessé vált ennek a bizonyos Norman-nak a személye, mert ő volt az, akit utoljára láttak az eltűnt nővel. Nos, maga Norman is ismert alakja volt az éjszakai életnek, sok kikötői kricsmi tekintette őt állandó vendégének. Nos - ugyanezt a rendőrség is elmondhatta magáról, ugyanis különféle erőszakos bűncselekmények folytán jó néhányszor vendégeskedett náluk is a derék Norman Askov Madsen, a tapasztalt, kipróbált kocsmatöltelék. 38 évesen már több elrontott házasság állt mögötte - feleségbántalmazás miatt több ügye is volt, és párszor kocsmai verekedések, garázdálkodások miatt is bekísérték egy kis barátságos elbeszélgetés céljából az őrszobára.
1961 tavaszán éppen a Skibhuskroen-nél lakott, de azóta többször is költözött, Odense-n belül is, majd az ország más városaiban is élt. Az utóbbi években az a sajátos szokása támadt, hogy mindig eltűnt, valahányszor csak a rendőrség beszélni szeretett volna vele. Több hónap telt el, mire Odense-ben egész véletlenül összetalálkozott vele a járőr, és a véletlen találkozáson fellelkesülve, be is tessékelte a jardra, mert hogy olyan régóta szeretnének már bájcsevegni vele a rendőrök.
A bűnügyesek tényleg örültek a szerencsének, roppantul érdeklődtek a kedves kis Madsen személye és hogyléte iránt. Ennek megfelelően lelkesen kérdezgették is, leginkább a nőügyeiről. Azonban Madsen ügyes fiú volt, ártatlan képet vágva bizonygatta, hogy nem emlékszik Ebba Elvira Jensen nevű nőismerősre. Erőteljes, szívhezszóló ráhatás eredményére aztán kénytelen-kelletlen mégis beismerte, hogy debizony. Azért a biztonság kedvéért adta az ártatlant, hogy "jaaa? Piás Ebba? Hát persze, hogy ismertem, miért nem így tetszettek említeni, furfangos rendőr bácsik?" Mindenesetre nagyban hangoztatta, hogy már évek teltek el azóta, és különben is csak futó ismeretségről volt szó, tetszik tudni.
Amint azonban ezek a makacs, konok fakabátok Madsen elé tárták a tanúk vallomását, akkor beismerte, hogy csakugyan csapott egy görbe estét a Piással. Óvatosan, a szavahihetőség fenntartása érdekében, eldudorászta halkan: segített is a piás Ebbának átcuccolni a kerti kisházba, utána pedig édes hármasban söröztek a kertben. Később, folytatta, tényleg kimentek a városba dajdajozni, aztán valamelyik kricsmiben a Piás elköszönt tőle és egyszerűen felszívódott, azóta pedig egyszer sem találkozott vele.
A fakabátok nem hagyták annyiban, és tovább faggatóztak. Madsen szabadkozott.
Ugyan már, csúnya rendőr bácsik, miért nem tetszenek már békét hagyni ezzel a hülyeséggel? Több, mint hat évvel ezelőtt történt az egész, különben sem olyan fajta vagyok, aki nőkkel erőszakoskodik, és egyáltalán, kinek tetszenek engem nézni, hát nem szokásom nekem ittas nőket a lakásomra cepelni, hogy aztán az ágyban henteregjek velük! Ugyan hová tetszenek gondolni, rendőr bácsik?
A zsekák kezdtek fejgörcsöt kapni. Ugyanis egészen indokoltnak látszott a gyanú, hogy ez a Norman Askov Madsen sokkal, de sokkal többet tud arról, mi történhetett a Piással, mint amennyit elárulni hajlandó. Viszont bizonyíték semmire nem volt, még arra sem, hogy a piás Ebba bűncselekmény áldozatául esett!
A zsaruk tehát jobb belátásuk ellenére kénytelenek voltak elereszteni Madsent. A nyomozást mindenesetre nem függesztették fel.

Norman Askov Madsen korábbi lakóhelye

Ezek a csúnya, személyeskedő rendőr bácsik, akik Norman Askov Madsent ilyen tapintatlan, tolakodó kérdésekkel zargatták, most a Skibhusvej végén lévő ház lakóit kezdték el háborgatni a faggatózásukkal - 1961-ben, amikor az izgalmas események történtek, Madsen ugyebár itt lakott pár hónapig az akkori feleségével - akivel igen viharos és rövid kapcsolata volt. A főbérlő egy idősebb néni volt, aki a történtek óta már jobblétre szenderült, és a szomszédságból is olyan sokan elköltöztek, hogy felvilágosításokkal alig tudtak szolgálni Madsenkéről.
A rossz-gonosz, gyanakvó rendőrök arra a rosszhiszemű következtetésre jutottak: Madsen bizony a lakására cipelte a Piást, kinyírta, és utána jól elásta a kertben.
A rosszhiszeműségüket Madsen exfelesége tovább mélyítette. Az asszony előadta: hallott ő is ennek a piás nőnek az eltűnéséről, és az ismerősei azt rebesgették, hogy Madsennel látták a városban. Az asszony ekkor - április végétől május közepéig - Koppenhágában volt a rokonainál, és amikor hazaérkezett, azt kellett tapasztalnia: három hét alatt nagyon megváltozott az ő Norman-ja! Valami nyugtalanság és ingerlékenység vett erőt rajta, és hirtelen rátört a Koppenhágába költözhetnék. Sürgette a feleséget: adják el a bútoraikat, és költözzenek el mihamarább, de a miértekre soha nem volt hajlandó magyarázatot adni.
A házasság egyébként viharos véget ért 1961 nyarán. Madsen erőszakos, agresszív viselkedése felszínre került; rendszeresen itta le magát és verte a feleségét; egy alkalommal oly durván, hogy a nő egy hétig az ágyat nyomta. Nem csoda, hogy a feleség beadta a válókeresetet.
A rendőrök mindeközben az elmebaj küszöbén táncoltak: egyre erősebb volt a gyanújuk, hogy a Piás bűncselekmény áldozata lett, és arra is egyre több indirekt jel utalt, hogy éppen Madsen rekkentette őt el - de bizonyíték, az egy szál sem. S mivel hulla sem volt, egy szál sem, a rendőrök egyre idegesebbek lettek. Idegességükben már nemcsak a falat kaparták, hanem Madsen egykori házának kertjét is. Felásták tehát annak rendje-módja szerint az egészet. Találtak is ugyan valami csontmaradványokat; de ezekről hamar kiviláglott, hogy állati és nem emberi maradványok.
A nyomozók kedélyét tovább borzolta, hogy a nyomozással párhuzamosan újabb és újabb pletykákat, meg bejelentéseket kellett hallaniok. Volt, aki azt állította: látta a Piást, és volt olyan is, aki azt jelentette ki: Ebba felhagyott a korábbi, züllött, félvilági életvitelével, és külföldre költözött, vagy másik városba, ahol senki nem ismerte és így tiszta lappal kezdhetett új életet; akik viszont ismerték a Piást, azok csak a fejüket csóválták. A piás Ebba annyira közismert alakja volt Odense-nek, hogy a városnak szinte szerves része volt. Különben is, eltűnésekor már elmúlt 46 éves, ebben a korban már ritkán változik meg gyökeresen az ember;
A rendőrök tovább tépték a hajukat. Még mindig nincs bizonyíték arra, hogy a Piást meggyilkolták volna! Annál is inkább, mert abban a miliőben, ahol a nő élt, az élet néha nagyon kemény tud lenni és az öngyilkosság egyáltalán nem ritkaság a kiöregedőfélben lévő prostik között. És annál is inkább, mert tényleg nem kizárt, hogy Ebba új életet kezdett valahol máshol!
Nos, az ügy tehát a felderítetlen eltűnések közé került, és a következő években különös figyelmet fordítottak minden agnoszkálatlan női holttestre, amely csak előkerült. Ezek egyike sem bizonyult a piás Ebba maradványainak.

A történet folytatását nemsoká megkapjátok. Tudom, hogy csúnya dolog éppen a legizgalmasabb pontnál hagyni félbe a mesélgetést; igen, nagyon piszok vagyok, elismerem, meg fáradt is. A következő posztban elmesélem, hová tűnt a piás Ebba, addig rágjátok nyugodtan a körmötöket, mint tették a dán rendőrök is :}

Claus Kai Berggren, az az állat - 2. rész

, 01:59

Miután a Conny Lund Koue sérelmére elkövetett gyilkosságot bevallotta egyáltalán nem kedvelt grillcsirkénk, a randers-i nyomozók azon tanakodtak: lehetséges vajon, hogy ennek a vadállatnak nem ez volt az első gyilkossága?

Már a nyomozás korai szakaszában kiderült, hogy a grillcsirkét több, mint négy évvel azelőtt kihallgatta a koppenhágai rendőrség egy másik gyilkosság ügyében. A grillcsirkének volt alibije az illetékes időpontra, és sem közvetlen, sem közvetett bizonyítékot nem találtak arra, hogy ezt a bűntettet ő követte volna el.
A randersi nyomozók számára most, a Conny Lund Koue-ügy felderítése után mégis gyanússá vált, hogy ennek az 1971-ben megtörtént koppenhágai gyilkosságnak több momentuma is átfedésben áll a randersi esettel. Ezért elkérték a négy évvel azelőtti kihallgatási jegyzőkönyveket és nyomozati anyagot a koppenhágai rendőröktől.

Nézzük, hogy a randersi zsarvak mely részletekre kapták fel a fejüket!

1971 augusztus 18.-a nagyon szép nap volt. A nap melegen sütött, és sokáig világos volt - ezért a nyolcéves Connie Jacobsen megkérte édesanyját: engedje meg, hogy a szokásosnál tovább maradhasson kint játszani a többi gyerekkel. Anyukája beleegyezett, azonban kislánya lelkére kötötte: este nyolcra mindenképpen legyen otthon ő is, ötéves kisöccse, Frank is!

Háromnegyed nyolc tájban a kis Frank, egy vele egykorú játszótársával (talán véletlen, hogy ennek a kislánynak Jannie volt a neve?), nekiláttak megkeresni Connie-t - meg is találták a Fensmarkgade 41-es számú lépcsőház kapualjában, egy hatalmas vértócsa közepén. Még élt.

A kisfiú becsengetett egy földszinti lakásba, és az ajtót nyitó hölgynek rémülten elmondta, mi történt. A nő 19 óra 52 perckor hívta a rendőrséget és a mentőt, eközben a kis Jannie lélekszakadva rohant ki az utcára, és az ott tartózkodó, akkor 13 éves Karina Jensennek kétségbeesetten újságolta el, hogy valami szörnyű történt Connie-vel. A nagyobb lány sietett a Fensmarkgade 41. szám alá, ahol legnagyobb döbbenetére látta, mi történt. Ezután lélekszakadva rohant Connie szüleihez - Connie édesapja, az akkor 28 éves Bent Jacobsen, és fivére, Niels azonnal a helyszínre siettek... és a kislány a szemük láttára halt meg. Amikor a mentők megérkeztek 19 óra 57 perckor, már csak a halál beálltát állapíthatták meg.

A koppenhágai nyomozók hamarosan megállapították: a kislány gyilkosát egyetlen felnőtt sem látta, az utcán a gyerekek mindenféle felnőtt felügyelet nélkül játszottak.
Ez különösen megnehezítette a nyomozást, mert gyerekeket soha nem egyszerű kihallgatni. Részint az ügy súlyossága miatt rendkívüli óvatosságot igényelt, hogy a lehető legkevesebb pszichés károsodást okozzanak a kis tanúknak; részint pedig azért, mert a gyerekek általában nehezen tudják eldönteni ránézésre, hogy egy felnőtt hány éves lehet, és a személyleírásaik sokszor pontatlanok.
Ebben az esetben is problémát okozott ez.
Egy ötéves kislány azt állította: a bácsi, akit látott a lépcsőházból kijönni, harminc éves lehetett, 183 centi magas, sötét haja volt ősz csíkokkal, cipzáras dzsekit viselt, világos nadrággal és fehér inggel. Továbbá arra is felfigyelt, hogy a bácsi mintha bevizelt volna; legalábbis nedves folt volt látható a nadrágján. Egy sárga színű női biciklivel távozott a helyszínről. Egy másik kihallgatás során azt is elmondta: az illetőnek vastag fekete keretes szemüvege volt.

Egy tizenéves lány, aki a gyilkosság idején a 41.-es szám kapuja mellett haladt el, azt vallotta: egy 50 év körüli férfi éppen ekkor jött ki a kapualjból, dús, őszes haja volt, sötét kabátot és szürke nadrágot viselt. Láthatóan rossz lehetett a lelkiismerete valamely ok folytán.

Ez a fiatal tanú is megerősítette azonban, hogy a férfi sötét keretes szemüveget hordott.

A kérdés tehát bonyolulttá vált.
A két tanú ugyanazt a férfit látta?
Ha igen, úgy 30, vagy 50 év körül lehetett?
Kerékpáron, vagy gyalog távozott?

Az első napok eredménytelen nyomozása után megszületett a határozat arról, hogy a dán televízió közzétegyen egy fantomrajzot a feltételezett tettesről.
A rendőrség nem különösebben lelkesedett az ötletért, hogy a fantomképet publikálják - egy ilyen portrénak ugyanis éppen annyi hátránya, mint amennyi előnye lehet. Még ha el is vezethet a rajz a bűncselekmény tetteséhez, megtörténhet, hogy értékes információkkal rendelkező tanúk nem jelentkeznek a fantomrajz láttán - hiszen az nem hasonlít az általuk látott személyre.

Már a gyilkosság utáni napon kihallgattak egy házaspárt, akik a közelben laktak. Az ő lakásuk ablakai t.i. arra az udvarra néztek, ahol a gyerekek játszottak.
A házaspár elmondta: a gyilkosság felderítéséhez sajnos nem áll módjukban hozzájárulni, ugyanis - noha otthon tartózkodtak a bűneset idején - nem láttak és nem hallottak semmit, ugyanis a tévéhíradót nézték.
Beszámoltak arról is: húsz éves fiuk, Claus Kai Berggren nem volt otthon a gyilkosság idején.
A férj előadta: fia távozott otthonról még a bűncselekmény megtörténte előtt, hogy menyasszonyát meglátogassa. Az idősebb Berggren a konyhaablakból látta, amint fia az udvaron keresztülhalad a kerékpárján a Fensmarkgade-hoz vezető kijárat felé.

Néhány nappal később Berggrent felkereste a rendőrség. A jómadár ekkor azt állította: a gyilkosság idején éppen útban volt - vagy lehet, hogy már meg is érkezett - barátnőjéhez, Jannie-hez, aki a Hothers Plads-on lakott. Azt vallotta, hogy a hátsó kijáraton távozott a házból, és így a - részben zárt - udvarra jutott ki.
Emlékezett arra, hogy gyerekek játszottak az udvaron, amikor kerékpárjával a Fensmarkgade-ra távozott.

Tagadta, hogy bármi köze is lett volna a gyilkossághoz, amelynek áldozatát csak látásból ismerte. Gyakran látta játszani a többi, utcabéli gyerekkel az udvaron.

Berggren hibátlan alibivel rendelkezett. Menyasszonyánál, az akkor 17 éves Jannie-vel töltötte az egész estét. A lány - akivel néhány hónappal később össze is házasodtak - igazolta ezt az alibit; sajnos néhány nagyon fontos perccel elvétette a visszaemlékezést.

Berggren ekkori magánéletéről érdemes néhány szót ejteni.
Jannie-vel egy nørrebro-i kávézóban ismerkedett meg 1971 elején, rövidesen elkezdtek együtt járni, és két hónap múltán már el is jegyezték egymást. Az eljegyzést nagy ünneplés követte, amelyen mindkettejük családja és baráti köre jelen volt.
Jannie egyik barátnője, Connie Petersen a mulatság vége felé elfáradt, és elhatározta, hogy hazamegy. Anélkül, hogy észrevette volna, Berggren utánalopózott, és amikor útban volt az udvar felé, Berggren hirtelen elébe toppant, levonszolta a pincébe, letépte az alsóneműjét - a lány annyira megrettent, hogy nem mert segítségért kiáltani. Berggren megerőszakolta, és amikor fojtogatni kezdte, a lány azt hitte, hogy Berggren megöli. Végül mégis eleresztette - Connie a következő hetekben nem mert kimozdulni a lakásból, és nem mert feljelentést tenni a rendőrségen, mert rettegett attól, hogy Berggren bosszút áll rajta.
Egy alkalommal Berggren megjelent a sértett lakásán, ahol késsel fenyegette őt. Szerencsére éppen ekkor kopogtatott az ajtón a lány egy barátnője, és Berggren elhagyta a lakást.

(Szubjektíven: felmerül a gyanú, miért volt ilyen viharos az összejövés és az eljegyzés?
Jóllehet a hetvenes években még rövidebb idő alatt köteleződtek el az akkori fiatalok egy-egy kapcsolat mellett, mint manapság, és a legtöbben 30 éves koruk előtt kötöttek házasságot - még ennek fényében is kissé szokatlan, hogy mindössze két hónap együttjárás után a - nem egészen húszéves - Berggren feleségül kérte az akkor még csak 16 éves Jannie-t.
Notórius partnerbántalmazók esetében viszont köztudottan gyakori, hogy viharos gyorsasággal vallanak szerelmet és akár már néhány randevú után házassági ajánlatot tesznek.

Sajátos az a kérdés is: éppen az eljegyzése estéjén hogyhogy a menyasszonya barátnőjét erőszakolta meg ez a grillcsirke?
Soha nem tudjuk meg: lehet, hogy valójában jobban tetszett Berggrennek Connie, csak ő visszautasította - vagy talán nem is mert udvarolni neki -, és ezért kénytelen volt Jannie-vel beérni?
Netán félt attól, hogy szégyenben marad menyasszonya előtt, és azáltal bizonyított magának, hogy Jannie barátnőjét tette erőszakkal a magáévá?)

Berggren tehát 1971 novemberében megnősült, és a fiatal házaspár a feleség szüleinél lakott először. Első gyermekük, Tina Berggren 1972. január 25.-én született meg. Anyósékkal viszont hamar megromlott a kapcsolat, főként amiatt, hogy a grillcsirke - érdekes módon éppen augusztus második fele óta - egyre keményebben ivott, a munkahelyén is, otthon is, és kocsmázni is gyakran járt; részegen rendkívül csúnyán viselkedett.
Ezért saját lakásba költöztek 1972 elején, mert anyósék már nem tolerálták a grillcsirke alkoholos befolyásoltság alatt abszolvált akcióit.

Eközben a rendőrség továbbra sem haladt a nyomozással, annak ellenére sem, hogy rengeteg információt gyűjtöttek össze. Két és fél hónapnyi idegháború után még mindig semmi eredmény nem volt - és ekkor történt valami, ami új reményt adott a gyilkosság felderítésére.
Berggren ellen eljárás indult, mert késsel támadt egy nőre.

Abban a hónapban, amikor Berggrennek megszületett a gyermeke, felkereste Connie Petersent, akit korábban megerőszakolt.
Connie természetesen nem óhajtott tárgyalni Berggrennel - sem ekkor, sem máskor. Ezért megkérte édesanyját, hogy mondja azt: ő nincs itthon, ha Berggren keresné.

Connie édesanyja így is tett; amikor a grillcsirke becsengetett hozzájuk, azt mondta neki: Connie házon kívül tartózkodik.
Berggren sejtette, hogy ez nem igaz; biztos volt benne, hogy Connie otthon van, csak ővele nem akar beszélni. Ez annyira feldühítette, hogy előhúzott egy kést - amelyet rendes szokása szerint a csizmaszárában tartott magánál - és vállon szúrta a nőt.
Könnyű testi sértésért előállították.

Amikor a késelés miatt újfent kihallgatták, ennek apropójából már feltettek neki néhány barátságos kérdést a gyilkossággal kapcsolatban is.
A grillcsirke fenntartotta korábbi vallomását, mely szerint az egész estét a menyasszonyánál töltötte, tehát nem is volt esélye a gyilkosságot elkövetni.

A rendőrök ezért most kikérdezték Jannie-t is, aki egy érdekes dolgot mondott.
Határozottan emlékezett: Berggren aznap kicsit későn érkezett, este nyolc körül - holott korábbra ígérkezett!
Ezt azzal magyarázta Jannie-nek: valami történt egy kislánnyal a házukban, ezért késett el.

Amikor a zsarvak elétárták felesége vallomását, Berggren beismerte: igen, ez így volt. Most már, úgy tűnt, hajlandó emlékezni arra, hogy otthonról este negyed hét körül indult el, és útközben betért néhány sörözőbe. Ezért érkezett késve Jannie-hez.

A késés eltérő okával való konfrontálódásra sem jött zavarba. Valószínűleg összekeverte a napokat, mondá.

A rendőrök erre felkeresték az összes kocsmát, amelyekről Berggren azt állította, hogy útba ejtette őket a kérdéses napon. Nem találtak sem pro, sem kontra bizonyítékot semmire.

Egy újabb kihallgatás során Berggrennek eszébe jutott, hogy milyen ruhákat viselt aznap, amikor Connie Jacobsent meggyilkolták. Határozottan emlékezett arra, hogy a munkaideje lejártával néhány kollégájával elmentek egy kocsmába. Vacsorázni hazament, este fél hét körül. Megmosakodott és átöltözött; majd negyed nyolc tájban egy közeli sörözőt ejtett útba, mielőtt elment Jannie-hez.
Egyedül lépett be a helyiségbe, és talált egy szabad asztalt. A kocsmában tartózkodás során kiment a mosdóba; mivel a helyiség zsúfolt volt, véletlenül nekiszaladt egy vendégmunkásnak, aki az ütközés során elejtette a kezében tartott Bloody Maryt, és az ital Berggren nadrágjára ömlött.
Megkísérelte eltávolítani a mosdóban a foltot a nadrágjáról, de ez csak részben sikerült. A jobb combján ott éktelenkedett a folt.
Ezután egyenesen Jannie-hez kerekezett a grillcsirke. Neki azt állította: szóváltása támadt a kricsmiben egy vendégmunkással, aki kést fogott rá, de ő, a grillcsirke, amilyen kemény csávó, megsebezte a vendégmunkást az egyik karján, és az innen származó vér szennyezte be grillcsirkei öltözékét.
A lány annyira vakon szerette ezt a grillcsirkét, hogy készséggel elfogadta tőle ezt a - szó szerint több sebből vérző - sztorit, viszont egy fontos részletre még a rózsaszín ködön keresztül is emlékezett:

Nem azon a napon történt mindez!

Jannie-t nem hagyták békén, és újból kihallgatták.
Nagyon jól emlékezett arra, hogy Berggren egy alkalommal összeverekedett egy vendégmunkással a kocsmában.
Csakhogy ez nem aznap történt, amikor Connie Jacobsent meggyilkolták!
Jannie emlékezett arra is, hogy Berggren egy alkalommal szennyezett nadrágban állított be hozzájuk. Ekkor kölcsönkérte Jannie egyik nadrágját, amíg a sajátja a radiátoron száradt. Azt viszont nem tudta megmondani, hogy ez a gyilkosság előtt, vagy utána történt.

Bombabiztos alibi?...

A kérdéses nadrágot 1971 őszén elküldték bűnügyi technikai vizsgálatra. Ez nem vezetett semmilyen eredményre, mert a nadrágot azóta már négyszer kimosták.

A kérdésre, hogy miért mesélt egy ilyen történetet Jannie-nek a kocsmai verekedésről, Berggren azt felelte: imponálni szeretett volna a lánynak, hogy ő micsoda kemény legény és győzött a verekedésben. A rendőröknek viszont azt állította, hogy a nadrágon lévő folt paradicsomtól származott, a Bloody Mary-ből.

Berggren néhány munkatársa olvasta a lapokban, hogy a grillcsirkét kihallgatták a Connie Jacobsen-ügyben. Ezek a kollégák tehát jelentkeztek a rendőrségen, és azt vallották: meggyőződésük szerint Berggren nem gyilkolhatta meg a lányt, mert biztosak voltak abban, hogy ebben az időpontban együtt italoztak. A kocsmapultot támasztották együtt, amikor a rendőrautók szirénázását hallották.

Amikor Berggren megtudta, mit csiripeltek munkatársai, azt állította, hogy ez stimmelhet. Most már ő maga sem emlékszik, mit csinált a gyilkosság idején, és megtörténhet, hogy összekeverte a napokat. Elvégre is, már majdnem három hónap telt el a bűncselekmény óta.

Az eset végül sokáig hevert felderítetlenül, mert a koppenhágai nyomozóknak sok más feladata is megoldásra várt. Néhányszor elővették az ügy aktáit, de lévén hogy új bizonyítékok vagy információk nem kerültek elő, megoldatlan maradt...

...ezért látták indokoltnak 1976-ban Randnes-ben, hogy a jómadárral - hiszen már úgyis itt van és már közlékennyé is vált annyira, hogy valljon a Conny Lund Koue ügyről - akkor már erről a korábbi esetről is elcsacsogjanak vele. Tényleg felkapták a fejüket a zsarvak arra az egynéhány hasonlóságra, amely a két eset között fennállt.

A grillcsirke láthatóan nem lepődött meg, hogy ezzel az esettel kapcsolatban is zargatják, de sokáig határozottan tagadta, hogy ő lenne a tettes.
Több kihallgatás után hajlandó volt bevallani, hogy járt aznap délután a lépcsőházban, ahol Connie Jacobsent meggyilkolták. Azt is bevallotta, hogy látta a kislányt a vértócsában - ennek ellenére nem volt hajlandó beismerni, hogy a gyermeket ő maga gyilkolta meg.

Talán emlékeztek arra, hogy a 15 éves nagylány sérelmére elkövetett gyilkosságról Berggren készített egy rajzot, amelyen a valóságnak megfelelően ábrázolta, hol feküdt az áldozat. Most tehát felszólították a zsarvak arra, hogy készítsen egy rajzot arról is, hogyan látta heverni Connie Jacobsent a koppenhágai lépcsőházban. A grillcsirke engedelmeskedett, és újfent az lett a fennforgás: az ábrázolása teljes mértékben megfelelt a valóságnak!

A rendőröknek ez nem volt elég. Ha egyszer tényleg látta a kislányt haldokolni, ÉS nem ő követte el a gyilkosságot, akkor miért nem tett valamit? Miért nem szólt valakinek? Miért nem hívta a mentőt, illetve a rendőrséget? Ha csakugyan nem ő gyilkolt, akkor nem lett volna oka arra, hogy csak úgy, mint aki jól végezte dolgát, egy vérbefagyva haldokló gyermek mellett elhaladva távozzon a lépcsőházból.

Hosszas szorongatásra és többszöri kihallgatásra, a grillcsirke végül vallomást tett.

Figyelmeztetés:
Ugyan a blog főoldalán szerepel a disclaimer, hogy az itt közölt tartalmak a nyugalom megzavarására különösen alkalmasak, de ez a rész még az eddigiekhez képest is rendkívül durva.
Véleményem szerint bestialitás tekintetében egy szinten van a magyarországi esettel - talán ismeritek: a - szintén nyolcéves - Mérő Katalin esett gyilkosság áldozatául, a tettes Miskei Imre, aki korábban már ült börtönben kiskorú sérelmére elkövetett fajtalankodás miatt. Ha ezt az esetet ismeritek, akkor tudjátok, mire számíthattok. Ennek tudatában olvassatok tovább, nyif.

 

A vallomás tartalma nagyjából így foglalható össze:

1971 augusztus 18.-án reggel hét órakor Claus Kai Berggren szabályszerűen megjelent munkahelyén, a koppenhágai Egyesült Papírgyárak raktárában. A nap folyamán papírárut szállított különféle vállalatok és könyvkiadók számára; munkaideje délután négykor járt le. Mivel egyik kollégájának születésnapja volt, meghívta munkatársait - köztük Berggrent is - egy kis ünneplésre. A társaság tagjai egy "fűrészpor" becenevű mixet ittak, amely erős barna sör és snapsz keverékéből áll.
Öt óra harminc perckor Berggren elhagyta a papírgyárat, és kerékpáron hazaindult; útközben betért a Café Mimer nevű kocsmába, ahol további söröket fogyasztott töménnyel.
Fél hét tájban elhagyta a kocsmát, és hazament a szüleihez a Refsnæsgade 29. szám alatti lakásba, ahol megmosakodott, és a szobájában átöltözött. Este hét óra harmincöt perckor, erősen ittas állapotban, elindult a menyasszonyához.
Ahogyan a Fensmarksgade-n áthaladt, felfigyelt a nyolcéves Connie Jacobsenre, aki az udvaron játszott bújócskát a többi gyerekkel.
A grillcsirke azt mondta a kislánynak, hogy valakinek fontos üzenete van a számára; a kis Connie bizalommal követte a lépcsőházba, ahol 19 óra negyven perckor megtörtént a bestiális gyilkosság.
Berggrennek szokása volt, hogy a csizmaszárában mindig hordott egy kést vagy tőrt; ezen a napon sem volt ez másként.
Hátulról megragadta a kislányt, és befogta a száját. Másodpercek múltán, mély szúrásokat ejtett a gyermek hasába és mellkasába a tőrrel, ezután brutálisan elmetszette az áldozat nyakát.
Berggren ezután elengedte a gyermeket, visszatette a kést a csizmaszárába, és mintha mi sem történt volna, távozott a 41.-es számú lépcsőházból.
Kiment az utcára, majd a 39.-es számú lépcsőházba tért be, ahol is hányt.
Ezután ismét kiment az utcára, és kerékpáron folytatta útját. Most is betért a Café Mimerbe, ahol megivott még egypár sört, miközben elgondolkozott azon, mit is tett éppen. Annak érdekében, hogy ne hozhassák összefüggésbe személyét a gyilkossággal, a kést eldobta a kocsma előtti csatornában.
A Café Mimert este nyolc óra tíz perc körül hagyta el; a kerékpárt a falhoz állította, és gyalog ment Jannie-hez.

A folytatást már ismerjük... az újabb kihallgatás során Jannie azt a részletet árulta el, hogy - az állítólagos kocsmai verekedésről szóló történet ellenére - Berggren teljesen megszokottan viselkedett, semmilyen felindultság nem látszódott rajta. Szokásuk volt hármasban - Jannie, az édesanyja és Berggren - kártyázni, és ezen az estén leültek játszani: abból, amilyen higgadtan Berggren viselkedett, egyikük sem sejtette volna, hogy valójában mit is tett ez a grillcsirke, mielőtt megérkezett hozzájuk.

Az ügy ezzel felderítettnek tekinthető; a grillcsirke motivációiról, a kollégák által adott alibi hátteréről, valamint az életben maradt szereplők további sorsáról egy harmadik (utolsó) részben fogok írni Nektek.

Claus Kai Berggren, az az állat - 1. rész

, 01:56

Kész bűnügyi múzeum vált ebből a blogból, a most ismertetett eset áldozatának már felnőtt gyerekei lehetnének, ha megérhette volna a felnőttkort.
Akármennyire is lenyűgöző és hátborzongató ez a történet az 1970-es évekből, a feldolgozása során több helyütt is előkerül a nyomozói munkának kevésbé izgalmas, legkevésbé sem érdekfeszítő része. Egy valódi bűneset soha, de soha nem úgy néz ki, mint egy népszerű detektívregényben, ahol a Zseniális Nyomozó csak körülnéz a helyszínen, kihallgat néhány embert, akár informálisan, és mindebből azonnal le tudja vonni a következtetéseket a tettes kilétéről, illetve a letartóztatásához szükséges bizonyítékok hollétéről is.
Igyekszek úgy beszámolni az esetről, hogy az még mindennek ellenére se váljon unalmassá. Majd meglátjátok, hogy az unalmas részletek ellenére, sőt ezekkel együtt is, lenyűgözően érdekes ez az eset!
Talán nem is kell külön magyaráznom: a tény, hogy ezúttal a szokottnál is több komolytalanságot engedtem meg magamnak, éppen a bűncselekmények, illetve a mögöttük rejlő elvetemült aberrációk súlyosságát hivatott kompenzálni. Szerintem nem tudtam volna megírni sem, ha nem hülyéskedek közben ennyit. Azt mondják, az életvédelmisek körében még ennél is durvább akasztófahumor van szokásban.

In medias res...

1976 április huszadikán, egy szép tavaszi délutánon a dániai Randnes városban, a 15 éves Conny Lund Koue repesve várta az estét. Barátnőinek már el is mesélte, hogy a tavaszi szünetben szert tett egy új barátra, akivel együtt töltötték a szünet nagy részét, és este is találkozni fognak.
Conny, amint hazaért a suliból, azonnal nekilátott a házi feladatainak, hogy este már ne legyen tennivalója. Ezután együtt kávézott édesanyjával, húgával és a nagymamával, aki látogatóba érkezett. Conny ajánlkozott, hogy segít kimosni az alig pár hónapos kistestvérük holmijait és kiteregeti a pincében.
Tudnivaló, hogy a 70-es években a dán (és norvég) lakótelepi házakban a lakásokba beszerelt mosógépek helyett gyakran az alagsorban alakították ki a mosókonyhát és ruhaszárító helyiségeket, amelyeket a lakók közösen használtak, egymás között megegyezve az idő beosztásáról. (Megj.: Norvégiában még a 2010-es években is láttam ilyen megoldást!)
Ennek a - jelentéktelennek és unalmasan hétköznapinak tűnő - részletnek különös jelentősége lesz ebben a történetben.
Conny és a húga tehát lementek az alagsorba, hogy megnézzék, foglalt-e a mosógép és van-e szabad szárítóhelyiség. Egy fiatal férfi éppen ekkor lett kész a mosással, Conny pedig a szabadon talált szárító helyiség ajtajára lakatot tett.
A lányok felmentek a lakásba - Conny, amilyen segítőkész volt, kérés nélkül is ajánlkozott, hogy feltakarítja a lépcsőt, amíg a mosógép végez a ruhákkal. Mire befejezte a lépcső felmosását, a nagymama éppen hazaindult. Conny elköszönt tőle, mielőtt lement a pincébe, kiteregetni a tiszta ruhákat - röviddel délután negyed öt után. A nagymamája soha többé nem láthatta.

Aznap délután háromnegyed hatkor a városi rendőrkapitányságon megszólalt a telefon. Eg huszonéves fiatalember jelentette be, hogy a Skelvangsvej 97. szám alatti ház pincéjében egy eszméletlen fiatal nőt talált. A férfi elmondta: amikor lement a pincébe, a lányt a kerékpár-tároló helyiségben vette észre, és nem tudja, hogyan került oda. A mentők eközben megérkeztek a helyszínre, észlelték, hogy a lány állapota válságos - két, késszúrásoktól származó külsérelmi nyomot láttak rajta első ránézésre - és azonnal kórházba szállították.

Mire a bűnügyi rendőrség megérkezett, addigra az egyenruhások már biztosították a helyszínt. Hatalmas vértócsa terjeszkedett a kerékpártárolóban, ahol a lányt - aki mindeközben életét vesztette a kórházban, és akinek személyazonosságát gyorsan megállapították: Conny Lund Koue, 15 éves, randnesi lakos, lakcíme: Skelvangsvej 97. - megtalálták. A helyszíni szemle során megállapítást nyert, hogy az áldozatot az első késszúrások egy mosdóban érték, amely a mosóhelyiség mellett helyezkedett el. Vérnyomok szennyezték úgy a mosdót, mint az előtte húzódó pincefolyosót.
A mosdó ajtajátó világosan követhető volt a lány menekülésének útvonala a mosdótól a biciklitárolóig vezető 35 méternyi folyosószakaszon.

Lábnyomok a vérben

A vértócsától a lány menekülési útjával ellentétes irányban lábnyomokat lehetett kivenni (a technikusok vélekedése szerint ezek facipőtől származhattak.) Nyilvánvaló volt az is, hogy aki a nyomokat hagyta, az növekvő sebességgel rohant az ellenkező irányba.
A nyomok az útvonal mentén elhalványodtak és eltűntek - nem volt megállapítható belőlük, hogy az illető elhagyta-e egyáltalán a pincét, amelynek több kijárata is volt - a szabadba, illetve a különböző lépcsőházakba. Ezért nem lehetett meghatározni, merre menekült a tettes.

A pince egyik, nyitott ajtajú szárítóhelyiségében a rendőrök egy lavórt találtak, amely félig volt kisgyermekruhákkal. A ruhák másik része a szárítókötélen függött, ezért nyilvánvalónak látszott, hogy az áldozat el volt foglalva a teregetéssel, amikor támadója megzavarta.

A boncolás eredménye

Az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a lányt nem kevesebb, mint 42 késszúrás érte - ezek között 33 (!) is akadt, amelyek már önmagukban is halálosak lehettek volna.
(Talán nem tudjátok - ha nem vagytok még eléggé rutinos bűnügy-mániákusok -, hogy egy bűncselekmény akkor minősül "különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés"-nek, ha a tettes a halál előidézéséhez szükségesnél több erőszakot alkalmaz. Az erőszakos halál már önmagában is különösen kegyetlen, ha hétköznapi szemmel tekintjük, de a büntetőjognak más fogalmai vannak erről. Ez az eset sajnos egy "jó" példa e kategória szemléltetésére.) A tettes elölről és hátulról is megtámadta Conny-t - erről a fejen, nyakon, mellkason és háton található szúrásnyomok tanúskodtak. Az áldozat igen kitartóan védekezett, és megkísérelte kicsavarni a kést a tettes kezéből - erre következtetni lehetett abból, hogy a szúrások némelyike a kezét és az alkarját érte.

Az első kihallgatások

A fiatal férfi

Egy házbeli fiatalember előadta: az autóját szerelte a parkolóban - ez eltartott egy jó ideig; amint végzett, levitte a szerszámait a pincébe, és ekkor figyelt fel az eszméletlen lányra. Ekkor azonnal felrohant a szomszédjához segítségért; amikor leértek a pincébe, látták, hogy a lány magához tért és előrébb vonszolta magát a padlón. Próbált mondani valamit, az ajkai legalábbis megmozdultak, de hang már nem jött ki rajtuk.
Ekkor telefonáltak mentőért, és ekkor vették észre azt is, hogy a padlót vér szennyezi.

A szomszéd előadta, hogy hallott a pince irányából érkező zajokat, sikoltozást, és lábdobogást - ő is facipőtől származó zajokat vélt hallani -, de nem gondolt arra, hogy bűncselekmény történt, mert a házbeli gyerekeket gyakran látta kergetőzni a pincefolyosón.

Ilyen súlyosságú esetekben mindig kihallgatják a helyszín közelében lakókat. Éjfélre végeztek a helyi rendőrök a legközelebbi szomszédság kihallgatásával, és úgy döntöttek, hogy a további kihallgatásokat a következő reggelen tartják meg.

A segítőkész fiatalember

A vizsgálatokban részt vevő egyenruhások éjfél után eligazításon vettek részt, ahol ki-ki beszámolt az intézkedéseiről, eredményeiről.
Semmire nem jutottak, ami a gyilkosság felderítését egycsapásra megoldotta volna - de két tiszt az életvédelmi osztálytól arról számolt be: este fél nyolc tájban felkeresták a 103-as lépcsőház egyik lakóját - egy huszonéves férfit, aki egyedül volt otthon. Nevezett előadta, hogy aznap délután ért haza; ezt megelőzően Koppenhágában volt, ahol feleségével és gyermekükkel az anyósáéknál töltötték a húsvéti ünnepeket. Mivel neje cukorbeteg és hetedik hónapos terhes, ő jelenleg a fővárosi Rigshospitalet-ben tartózkodik.
A fiatalember beszámolt arról, hogy délután két óra tájban lent volt a pincében, hogy felhozza a szárítóhelyiségből a tiszta gyermekruhákat, amelyek még az ünnepek előtt kerültek kiteregetésre. Odalent beszélt két fiatal lánnyal, akik őutána kívánták a szárítóhelyiséget használni.
Ezenkívül csak este hat óra tájban hagyta el a lakást, amikor grillcsirkét vásárolt magának vacsorára egy közeli kioszkban. (NB a norvég és dán kioszkokban nemcsak újságokat, üdítőt meg kávét tartanak, hanem készételeket is kapni.)
Ekkor, úgymond, felfigyelt arra, hogy több rendőr is tartózkodott a ház körül, és csődület támadt a pincelejáratnál, amely a kerékpártárolóhoz vezet. Az összegyűltek egyike tájékoztatta a fiatal férfit, hogy gyilkosság történt a pincében, egy fiatal lány életét oltották ki. Késsel.


További kérdésre a fiatal férfi elmondta: természetére nézve nem különösebben kíváncsiskodó, így ezután felment a lakásába, nem bámészkodott vagy kérdezősködött többet. A vásárolt grillcsirkét a sütőbe helyezte, hogy ne hűljön ki, mialatt ő megfürdik. Éppen végzett a tisztálkodással, és éppen leült volna enni, amikor jöttek a rendőrök.
Az étkezőasztalon valóban található volt egy grillcsirke, ketchuppel meglocsolva, mellette egy pohár tej.
A férfi nem tűnt ittasnak, és a viselkedésében semmi sem utalt arra, hogy a gyilkossághoz bármi köze is lenne.
Mielőtt a rendőrök végre - jóval éjfél után - hazamehettek aludni, döntés született arról, hogy az országos Rigskrim csoporttól kérnek segítséget, mert minden jel arra utalt, hogy hatalmas nyomozati munkák előtt állnak.
Arról is döntöttek: már következő reggel további és részletesebb helyszínelést végeznek a pincében, és újra kihallgatják ezt a fiatal férfit, aki minden jel szerint az egyetlen volt, aki a pincében közvetlen kontaktusban volt Connyval és a húgával.

Helyszíni szemle

Szerdán reggel ennek megfelelően hatalmas emberi erőforrásokat állítottak rá az esettel kapcsolatos különféle feladatokra. A ház körüli zöld területeket is alaposan átkutatták, hogy a tettes menekülésének útvonalát felfedezzék. A közeli hulladéktárolókat is átvizsgálták, hogy a gyilkosság eszközéül használt kést megtalálják. A csatornák, lefolyók, hulladékkonténerek, kutak is átvizsgálásra kerültek.

Vérfoltok a kilincsen (Kilincs! Kilincs!)

A technikusok az újabb helyszíni szemle során mikroméretű vérfoltokat találtak azon a pinceajtón, amely a 103-as lépcsőházba vezetett. Ez arra utalhatott, hogy a tettes valószínűleg ezen a kijáraton keresztül távozott a pincéből. Miután az este folyamán semmilyen jel nem utalt arra, hogy a tettes elhagyta az épületet, a mikroméretű vérfoltból arra lehetett következtetni: a tettest a 103-as lépcsőház lakói között kell keresni. Ebből a megfontolásból, a segítőkész fiatalembert újból előveszik - született meg a döntés. A rendőrség újból kapcsolatba próbált lépni a 103-as lépcsőházból a fiatalemberrel, aki a pincében beszélt Connyval és a húgával.
Nem tartózkodott otthon, és senki nem tudott felvilágosítással szolgálni a fellelhetőségéről. Annyit sikerült megtudni, hogy már reggel negyed nyolckor távozott a házból, egy vászonszatyorral. A tanú, aki erről beszámolt, azt a felvilágosítást adta: a szatyor mintha nedves holmikat tartalmazott volna, ugyanis az alján is, az oldalán is nedves foltok voltak láthatóak. A szatyor oldalát továbbá egy horgony motívum díszítette. Egy másik tanú azt az információt adta: a fiatalember egy közeli megállóban felszállt egy buszra, de senki nem tudta, hová ment. Eközben a kihallgatások tovább folytatódtak a lakóépületben. Ebédidőben rátaláltak a fiatalemberre, aki a helyi szakképző iskolában vízvezeték-szerelői tanfolyamon vett részt. Készségesen a rendőrökkel tartott a kapitányságra, hogy elmagyarázza, mit csinált aznap. A vászonszatyrot megtalálták a ruhásszekrényében, és ez csakugyan nedves volt alul és oldalt is, de semmi nem utalt arra, hogy ez vérszennyeződés volna.

Egy értékes felvilágosítás

Az alapos kihallgatás során a fiatalember - akinek Claus Kai Berggren volt a neve - előadta, hogy hazafelé Koppenhágából Randersbe, megivott "egynéhány sört". Amikor hazaért, ekkor is ivott; ezután elment levágatni a haját. Útban a fodrászhoz, majd onnan hazafelé is elfogyasztott egy-egy sört. Saját becslése szerint a nap folyamán legkevesebb 12 sört ihatott, de 14-nél nem többet, mielőtt a rendőrök becsengettek hozzá. Kijelentette, hogy találkozott a két lánnyal a pincében, amikor felhozta a kimosott ruhákat. De határozottan tagadta, hogy a gyilkosságról bármit is tudna. Fenntartotta, hogy a gyilkosságról valaki mástól szerzett tudomást, a lejáraton kívül, amikor hazaért, miután megvette a már említett grillcsirkét. (Kezd már elegem lenni ebből a grillcsirkéből. Benneteket nem idegesít, hogy egy szerencsétlen döglött madár körül forog a kihallgatás? - A szerk.) Ekkor két nő, akik a lépcsőházban laktak, egybehangzóan állították: találkoztak Berggrennel, amikor a kioszk felé indult, és a férfi _ekkor_ mesélte nekik, hogy egy lányt meggyilkoltak a pincében! Tehát már azelőtt tudott a gyilokról, mielőtt lement volna... tudjátok, miért.
Ez ellentmondott Berggren vallomásának, ezért indokoltnak látszott, hogy az életkörülményeit közelebbről is átvizsgálják.

Házkutatás

Berggrent megkérdezték, van-e kifogása ellene, ha házkutatást tartanak nála. Először nem volt különösebben készséges - mint mondta, nem szereti, ha mások turkálnak a holmijai között. Rövid gondolkodás után azonban hozzájárult, hogy a rendőrök átkutassák a lakását, és - miközben őt magát továbbra is az őrszobán marasztalták - a házkutatás megtörtént.
Ennek során a rendőrök találtak egy sor, feltételezhetően lopott holmit - bőröndökben, szekrényben, illetve az ágy alatt, dobozokban -: t.k. 17 különféle óra (ébresztőórák, női és férfi karórák vegyesen), 52 karton varrócérna, 25 doboz hímzőfonál, 27 karton - ezek összesen 658 különböző elemet, zsebtelepet és akkumulátort, 11 készlet férfi alsóneműt bedobozolva, 60 pár vadonatúj férfizoknit, négy férfi nadrágot és sok más ingóságot tartalmaztak.
Emellé találtak még rengeteg képregénysorozatot, amelyek közös jellemzője volt, hogy mindegyik az erőszakról, a rettegésről és a legborzasztóbb bűncselekményekről szólt.
Viszont semmit nem találtak, sem nyomokat, tárgyi bizonyítékokat vagy körülményeket, amelyek Berggrent direkt kapcsolatba hozhatták volna a Conny-gyilkossággal. További grillcsirkéket sem találtak.

A karcolás

Berggrent tehát előzetes letartóztatásba helyezték, 1976 április 28.-án, egyelőre tolvajlás gyanújával, a lakásán talált holmik alapján. A Conny-ügyben egyelőre csak tanúként hallgatták ki.
A sors iróniája, hogy Conny temetése is éppen ezen a napon történt meg.
Berggren tagadta, hogy lopásban bűnös lenne; azt állította, hogy mindazt, amit a rendőrök találtak nála, a szüleitől kapta, részben küldték neki, részben pedig akkor adták, amikor a feleségével a szülőknél vendégeskedett.
Ebben az összefüggésben megemlíthető, hogy Berggren erős szemüveget hordott. A lopott holmikkal kapcsolatos kihallgatás során idegesen babrált a szemüvegével, és ennek alkalmával a kihallgató tiszt észrevett egy frissnek tűnő karcolást a delikvens orrnyergén.

Kis baleset a fürdőkádban?

Erről a karcolásról Berggren azt állította: nem vette le a szemüvegét fürdéshez, és véletlenül beverte a fejét a falba, ekkor okozott a szemüvege egy kis sebet az orrán. Amikor a rendőrök kifejezték, hogy furcsállják ezt az állítást, Berggren azt felelte: ez a szokása már elég régen megvan, bizonyítani is tudja: készült is róla kép, amint szemüvegben fürdik.
Berggrent ezután orvosi vizsgálatnak vetették alá. Az orvos véleménye szerint a seb friss volt, de nagyon valószínűtlennek tűnik, hogy szemüvegtől származna. Inkább körömre vagy hasonlóra lehet gyanakodni. Még akkor is, ha a Berggren által említett képet csakugyan megtalálták a lakásban.

Berggrent bevarrják

A jómadarat előállították grillcsirkének... elnézést, szóval letartóztatták rendesen is.
A vizsgálóbírónak előadta ez az állat, hogy miként jutott hozzá a lakásán lefoglalt tárgyakhoz.
Az órákat édesapjától kapta, aki egy raktárban dolgoztt egy cégnél, amelynek Berggren nem tudta a nevét.
A varrócérnák meg hímzőfonalak Berggren egy korábbi munkahelyéről származnak, egy koppenhágai cérnagyárból.
A 658 darab elemet olcsóért vette egy házalótól, mert mint magyarázta, ez jól jön mindig a háznál.
A szokatlanul nagy mennyiségű ruházati cikkről azt kotkodálta a frissen sült grillcsirke, hogy ezeket édesanyjától kapta, aki egy ilyen cikkeket forgalmazó cégnél takarítónő, és alkalmanként szokott neki küldeni ruhákat.
Ekkor Berggren már tizennegyedik napja vendégeskedett előzetesben, ezért éppen ideje volt, hogy közelebbről is megvizsgálják a kapcsolatait.

Ekkor viszont hivatalosan továbbra sem volt a Conny-gyilkosság gyanúsítottja, csak tolvajlásért vették előzetesbe. Ekkor még semmilyen nyom nem volt a rendőrök kezében, amely arra utalt volna, hogy Berggren-nek bármi köze van a lány halálához. Csak egy halott csirkére találtak bizonyítékot.

Berggren szüleit is bevarrják

A rendőrök tettek egy udvariassági vizitet a szülőknél is, akik készségesen bevallották, hogy ők lopták az illető holmikat. Méghozzá a munkahelyükről, azután, hogy az ifjabb Berggren Randers-be költözött.
Mindkettejüket előállították tolvajlásért, és ki is hallgatták őket Koppenhágában. Itt elcsipogták: annak érdekében, hogy gyermekükkel szoros maradjon a kapcsolat az elköltözése után is, úgy érezték, ajándékokkal kell ellátni őt, amelyekről úgy gondolták, hogy a grillcsirke majd értékelni fogja. Nagyon féltek attól, hogy elveszítik vele a kapcsolatot azután, hogy elköltözött Koppenhágából.
A kihallgatások után a két öreg grillcsirkét szabadlábra helyezték.

Zasszony telefonál

Azon az estén, amikor Berggren grillcsirke lett a jardon, telefonált a felesége, Jannie, ugyanoda. Nem értette ugyanis, miért nem kereste Berggren, mikor megbeszélték, hogy majd telefonálni fog, ha hazaért Koppenhágából. A feleség tehát nyugtalan lett, különösen azután, hogy az újságban olvasta, hogy éppen az ő házukban történt egy gyilkosság. Ezért hívta a randersi kapitányságot.
A feleség ekkor tudta meg, hogy a férjét lopásért tartóztatták le, és nem gyanúsítják emberöléssel.

A védő tiltakozik

Miután Berggren szüleit előállították, és be is vallották, hogy a házkutatás során talált szajré nagy részét ők maguk nyúlták, a grillcsirke ügyvédje követelte, hogy védencét eresszék szabadon, mert hát hiszen a madárdal a koppenhágai illetékes kerületi kapitányságon visszhangzik, Berggren szüleitől.
Nem úgy van az, reagált az ügyészség, megint előállították grilleződni, ezúttal a cérnák, fonalak és elemek eltulajdonításáért, továbbá orgazdaságért, mármint az órák és ruhák ügyében.
A grillcsirke tagadta bűnösségét, mondván: nem feltételezte, hogy elei lopásból származó holmikkal kedveskednének neki. Azt vallotta: muterja ilyet mondott neki egyszer, de akkor nem akarta elhinni, hogy lopott cuccot kapott.

Egy kés hiányzik

Lányok, biztos, hogy mindannyian ismeritek ezt... hagyjátok egyedül akár egy estére is a férjeteket vagy barátotokat a lakásban, és olyan rumlit csinál, hogy utána hetekig kereshettek mindent, meg takaríthatjátok el a csatateret.
Berggrenék esetében sem volt más a helyzet. Jannie Berggren két rendőr kíséretében megjelent a lakásban, és a tüzetes vizsgálódás során a következő észrevételeket tette:
1.) A konyhafiókból hiányzik egy kés, abból a fajtából, amelyet uborkahámozónak szokás használni.
2.) A mosogató alatt két törlőruha volt található, úgy odavetve, ahogyan Jannie, emlékezete szerint, nem helyezte oda korábban. Látható volt a törlőruhákon, hogy mindkettő azon piszkosan lett kicsavarva.
3.) A szennyestartóban több használt és félig nedves törölköző halmozódott, amelyekről Jannie egészen határozottan állította: tisztán pakolta el őket a szekrénybe, és elképzelhetetlennek tartotta, hogy a férje egyetlenegy nap alatt, ameddig egyedül volt odahaza, ennyi törölközőt használt volna el.
4.) Egy kék farmernadrág és egy sötét színű ing hiányzott a szekrényből. Ezek a ruhadarabok nem voltak azonosak azokkal, amelyekben Berggren éppen az előállító cellában grillcsirkéskedett.

Mindezt már túlzásnak találták a rendőrök is, még azon a kategórián belül is, hogy "ezek a pasik, milyen hanyagok tudnak lenni!"
Ezért Jannie társaságában üzletről üzletre jártak, amíg nem találtak egy pontosan ugyanolyan gyártmányú kést, amilyet az asszony hiányolt a háztartásából.
Na, de természetesen nem azért vették meg ezt a kést, hogy Jannie-t kárpótolják férje rendetlenségéért - hanem azért, hogy megmutassák a Conny boncolását végző orvosnak, és kikérjék véleményét: egy ilyen típusú kés szóba jöhetett-e, mint a gyilkosság elkövetéshez használt eszköz? A szakértői válasz egyértelmű igen volt, egy ilyen kés, úgymond, nagyon is alkalmas lehetett arra, hogy éppen olyan jellegű sérüléseket okozzon, amilyeneket Conny testén találtak.

Kié a vér?

A lakásban talált törlőrongyok és törölközők szennyeződései egyértelműen vértől származtak. A szennyeződések olyan intenzívek voltak méghozzá, hogy már az ekkoriban használt technikákkal is meg lehetett belőlük állapítani a vércsoportot! Tehát elküldték az anyagot szerológiai vizsgálatra.
A grillcsirke erről a kérdésről egyszerűen nem akart tudni. Amikor erről érdeklődtek nála, egyszerűen csak tagadott: kitartott azon állítása mellett, hogy ő aztán nem, ő nem használta a törlőruhákat. Még azután is makacsul kitartott emellett, hogy ismertették vele felesége vallomását.
Ami a törölközőket illeti, a grillcsirke ezt azzal igyekezett kimagyarázni: a már említett fürdőszobai kis baleset során ezekkel törölte le a vért.
Na, de ennyi vért, csak egy kis karcolás után? Ez a magyarázat már gyanús volt, ezért vért vettek a grillcsirkétől, és a levett mintát, a szennyezett eszközökkel együtt, elküldték Koppenhágába, ahol egyébként már meghatározták az áldozat vércsoportját is.

A grillcsirkét tovább pirítják

Anélkül, hogy hivatalosan meggyanúsították volna Berggrent azzal, hogy ő követte el a gyilkosságot, újból elővették kihallgatásra. Ez a makacs grillcsirke azonban nem volt hajlandó mást vallani, mint amit már korábban is előadott az esettel kapcsolatban. Azt állította, hogy a korábbi kihallgatások során már mindent elmondott, amit a gyilkosságról tudott!

Később egyébként nagyon sok kritika érte a dán rendőrséget, amiért ezen a ponton még nem gyanúsították meg Berggrent a gyilkossággal.
Azonban tudni kell: egyértelmű bizonyítékok nélkül nem lehet senkit gyilkossággal gyanúsítani. Két okból méghozzá.
Ha az illető történetesen nem bűnös, egész életére megbélyegzetté válik és ellehetetlenedik. Emellé az alaptalan gyanúsítások sokszor vonnak maguk után hosszas és parttalan jogi hercehurcát.
Másrészt, ha egy ártatlan emberre húzzák rá a vizes lepedőt, ezzel a közvélemény ugyan megnyugszik, de a valódi tettes szabadlábon marad, kacag a markába, és további, hasonló bűncselekmények elkövetésére is motiválhatja a tény, hogy bizonyítva látja saját okosságát és a rendőrök ostobaságát.

Ebben az esetben, továbbá, Berggren már eleve előzetesben ült bizonyított lopásért és orgazdaságért.
Eközben a rendőrök szó szerint több, mint ezer embert hallgattak ki a gyilkossággal kapcsolatban, és az így nyert információk alapján nem lehetett kizárni, hogy a gyilkosságot valaki más követte el.
Amennyiben ez utóbbi eset volna a fennforgás, úgy a rendőrök egy sor értékes információtól estek volna el: ha mindenki abban a tudatban él, hogy "á, már megvan a tettes", akkor sok tanú esetleg nem is jelentkezett volna, vagy nem látta volna érdemesnek, hogy bizonyos részletkérdésekről tájékoztassa a fakabátokat.
Egy további indok, amely miatt ekkor még nem adhatták át az ügyészségnek a jól átsült madarat: ebben az időpillanatban még nem érkezett meg az eredmény a vércsoport-vizsgálatokról.

Azért, hogy addig se legyen tömény unalom a rendőrségen, újabb házkutatást folytattak a grillcsirkés lakásban. Ezúttal kutyákat is igénybevettek, minden elképzelhető zugot átkutattak, ahová elvileg egy kést el lehet rejteni. A feleség által észrevett hiányzó ruhadarabokat is minél inkább meg akarták találni.
E házkutatás alkalmával gyakorlatilag mindent a feje tetejére fordítottak a lakásban. Ennek eredményeként találtak egy pár férfi facipőt, amelynek talpa egyértelmű vérszennyeződéseket mutatott.
A könyvesszekrény alatti térben - amelyhez csak a szekrény félrehúzása által lehetett hozzáférni - megtalálták a feleség által említett nadrágot és inget, mindkettő vérrel szennyezve.
Ezzel a házkutatás véget ért, és egyértelművé vált, hogy Berggren csakugyan az a bűnelkövető, akit kerestek. Ezért minden további kihallgatás nélkül bíróságra citálták, ezúttal a Conny sérelmére elkövetett gyilkosság vádjával.

A grillcsirke ismét csak tagadott, annak ellenére, hogy elé tárták a bizonyítékokat.
Tagadott, és csak olyan erőtlen védekezésre telt grillbaromfi képességeiből, hogy azt állította: fogalma sincsen, hogyan kerülhettek a véres holmik az ő lakására. Elismerte ugyan, hogy az elé tárt ruhadarabok az ő tulajdonát képezik, de állítása szerint nem érti, hogyan lettek vérfoltosak, illetve hogyan lettek elrejtve a lakásban.

Újabb magyarázat

Ezután a grillcsirke engedélyt kért, hogy négyszemközt beszélhessen a védőjével. Rövidesen visszatértek a tárgyalóterembe, ahol is előadta, hogy szeretne hozzátenni valamit a korábbi magyarázataihoz.

Azt tette hozzá, hogy: miután lent volt a pincében a tiszta ruhákért, és találkozott a két lánnyal - felment a lakásba, majd visszatért a pincébe, ahol nekilátott a mopedjét szerelni. Amikor e munka közben kiment a mosdóba, az ajtó félig nyitva állt, és közvetlenül a bejárat mögött megcsúszott valamiben, és valami csúszós anyaggal kente össze magát. Nem látta odabent, hogy miben csúszott el, csak amikor felért a lakásba, hogy megmosakodjon - ekkor látta, hogy ez bizony vér. Amikor a rendőrök csengettek nála, akkor a fürdőbe helyezte a ruhákat. Miután a rendőrök jelezték: valószínűleg jönni fognak még további felvilágosításokért, ekkor ő nem merte elővenni a vérfoltos ruhákat. Ezért rejtette őket a könyvesszekrény aljába. Félt attól, hogy a zsarvak rögtön azt hiszik, ő gyilkolta meg a lányt, ha a ruhákat meglátják. Viszont mindezek ellenére sem volt hajlandó beismerni, hogy a gyilkosságot ő követte el. Ezért jutalmul újabb négy heti grilleződést rendeltek el neki, hogy a további nyomozásokat ne legyen alkalma befolyásolni.

Megkerült a kés!

A házkutatást, amelyet korábban félbeszakítottak a rendőrök a véres ruhadarabok megtalálása okán, most folytatták, és ha volt még a lakásban valami, amit nem túrtak szét korábban, azt ezúttal széttúrták.
A hálószobában és az előtérben nem végeztek előzőleg tökéletes munkát; ez utóbbi helyiségben állt egy polc, az alján szekrénnyel. Mindez a falhoz volt erősítve. Nos, kicsavarozták a polcot a falból, félretolták, és... a szekrényrész alatt megtalálták azt a kést, amelyet Berggren felesége hiányolt a szekrényből! Egyáltalán nem lepett meg senkit, hogy a kés fűrészes pengéjén vérfoltokat lehetett látni, bennük ujjnyomokkal. A kés hegye ki volt csorbulva. Már csak egyetlenegy kérdés maradt megválaszolatlanul ezek után: a vér Conny-től származott-e, illetve az ujjnyomok Berggren-től?

Félig-meddig vallomás

Berggren kihallgatása - makacs tagadásán túl - azért sem volt egyszerű feladat, mert beszédhibás volt, dadogott. Emellé nem volt hajlandó a gyilkosságról beszélni, holott egyébként nem volt kifogása az ellen, hogy a vizsgálótisztekkel beszéljen.
Mindenesetre, nagy nehezen sikerült rábírni, hogy beismerje: látta a lányt a kerékpártárolóban heverni, ahol később megtalálták. Azt is állította a grillcsirke, hogy megpróbálta kitapintani a lány pulzusát, bár magyarázatot nem tudott adni, miért is tette ezt, és állítása szerint nem is emlékszik pontosan arra, mi történt a pincében.

Vallani is, meg nem is... egyfelől nem volt hajlandó beismerni, hogy ő ölte meg a lányt, ugyanakkor nem tagadta, hogy volt köze Conny halálához.

A grillcsirke dalra fakad

Több kihallgatás után végül vallomást tett ez az állat, 1976 május ötödikén. A pincében történtekről így számolt be:
Azután, hogy beszélt a két lánnyal, felment a lakásába a tiszta ruhákkal. Ezután lement a pincébe, hogy a mopedjét szerelje. Innen látta, hogy valaki a szárítóhelyiségben tartózkodik. Kíváncsi lett, és látta, hogy az egyik lány azok közül, akikkel az imént találkozott. Conny volt az, akit korábban nem ismert. A lány el volt foglalva a babakelengye kiteregetésével. Valamilyen oknál fogva, Berggren késztetést érzett, hogy ismét felmenjen a lakásába, és hozzon egy kést a konyhafiókból. Ezzel visszatért a pincébe, ahol Conny még mindig a teregetéssel foglalatoskodott.

A késsel fenyegetve Connyt, a tettes rákényszerítette a lányt, hogy a mosdóhelyiségbe hátráljon, és szó szerint behajította oda. Már azelőtt is, hogy a lány földet ért, több késszúrás is érte a hasán. A mosdóban dulakodás folyt, Berggren többször is Conny testébe döfte a kést, különböző testtájain. A lány kitartóan védekezett, sikerült is kicsavarnia a kést támadója kezéből, és a kerékpártároló irányába menekült. A tettes követte, visszaszerezte tőle a kést; végül Conny összeesett a padlón, és Berggren további késszúrásokkal illette. Ezután visszarohant a pincefolyosón, és fel a lakásba. Itt elrejtette a tett elkövetésekor viselt ruhákat és a használt kést. A facipőjét lemosta és megtörölte egy konyhai törlővel.
Az áldozattal folytatott dulakodás során sérült meg az orrán annyira, hogy a seb még fürdés közben is vérzett.

Miért követte el ezt a bestiális tettet?

Ezzel a gyilkosság felderítetté vált, de ez a grillcsirke nem jelölt meg semmiféle magyarázatot arra, mi motiválta a gyilkosság elkövetésére. Azt mondja, nem tud indokot megjelölni. Azt is tagadta, hogy szexuális indítéka lett volna a tettre. Kitartott amellett is, hogy Connyt soha nem látta korábban. Ez teljesen megmagyarázhatatlan volt: ezek szerint Berggren kedvtelésből gyilkolt?

Mint korábban említésre került, az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy Conny altestében nem talált behatolásra utaló nyomokat. Számításba véve, hogy Berggren ismerte a mosdóhelyiség méretét, akkor nem ide kényszerítette volna be áldozatát, ha meg is akarta volna erőszakolni. A pincében más helyek erre alkalmasabbak lettek volna.

Ezek a körülmények minden kétséget kizáróan arra utaltak: Berggren "csak" halálra késelte a lányt, nem kéjgyilkosság történt.

Viszont ezzel egyidejűleg egy újabb kérdés is felmerült: vajon gyilkolt-e Berggren korábban is?

Most megint felcsigázom az idegeiteket, és nyitva hagyom a kérdést. Meglátjátok, itt és itt!