Leonarda Cianciulli, a setét boszorkány
Megosztom Veletek a most olvasott, színes rémdrámát, mert ilyen remekbe sikeredett bűnügyi históriát nagyon ritkán olvasni. Szerepel benne családi dráma, babonák és álnok gyilkosság. Mindez a forróvérű, szenvedélyes délvidékiekre jellemző pezsgéssel. (Iróniát félretéve: ennyi sötét babonát és álnokságot egy rakáson ritkán látni.) Ha nem Olaszországban történt volna, akkor azt vélném, hogy ezt csak úgy kitalálták—Gorvikban játszódó modulhoz mindenesetre remek kalandötletekkel szolgálhatna!
Történetünk főszereplője, Leonarda Cianciulli, igazi talján boszorkány. 1893-ban született Montellában, baljós csillagzat alatt—november közepén, tehát Skorpió! Ez máris előrevetíti a sötét végzetet. Ohhhhh.
Leánykorában két öngyilkossági kísérlete is volt. 21 évesen ment férjhez, és később azt állította: itt kezdődhettek a bajok, állítása szerint ugyanis édesmamája elátkozta a párválasztása miatt (a szülei egy másik férfihoz szerették volna feleségül adni, ám a szenvedélyes Leonarda kitartott szíve választottja mellett.)
A krach először 1930-ban ütött be, amikor egy szökőár elmosta Leonarda és párja házát Lariano-ban—ekkor Correggio-ba költöztek, ahol az asszony egy kis üzletet nyitott. A környékbeliek nagyon hamar megkedvelték, mint szívélyes háziasszonyt, jó szomszédot és odaadó anyát.
Leonarda rettenetesen babonás nő volt. Több tenyérjóshoz is járt jövendöltetni—egyikük megjósolta neki, hogy sokszor fog teherbe esni a házassága alatt, de minden gyermeke korán hal meg; a másik jövendőmondó viszont azt mondta: “a jobb kezedben a börtön jeleit látom, a bal kezedben a fegyencek elmeosztályát”.
Az első jóslat részben igaznak is bizonyult: ha hinni lehet a forrásoknak, Leonarda asszony összesen 17 alkalommal betegedett le; ebből három vetélése volt, tíz további gyermeke nem érte meg a felnőttkort. Az életben maradt négy gyermekét tehát szenvedélyesen oltalmazta, mint archetipikus olasz Mamma. Ez is lett a problémák okozója, amikor a második világháború a kitöréshez közeledett, és Leonarda kedvenc fia, Giuseppe katonának ment. Odaadó édesanyja bármi áron meg akarta védelmezni rajongott fiacskáját. Misztikumtól átitatott elméjében meg is fogant a gondolat: emberáldozattal védi meg imádott Giuseppéje életét. Ki is tervelte az áldozatok bemutatását, alaposan. Ehhez felhasználta azt a tényt, hogy ő maga is foglalkozott jövendöléssel, több szomszédasszonya is járt hozzá jósoltatni, és egyébként is bizalommal voltak iránta, sokszor kértek tőle tanácsot az ügyes-bajos dolgaikkal kapcsolatban.
Az első áldozat egy Faustina Setti nevű vénkisasszony volt, aki segítséget kért a férjfogásban. Leonarda azt állította neki: tud valakit, aki jó parti lehetne Faustina számára egy Pola nevű helységben—de a lelkére kötötte, hogy senkinek el ne kottyantsa az újdonságot. Arra is rávette az aggszüzet, hogy írjon meg előre néhány képeslapot és levelet a rokonainak, ismerőseinek, amelyeket majd Polából küldhet haza, és amelyek arról biztosítják a szeretteit, hogy minden a legnagyobb rendben van.
Az elutazása napján Setti kisasszony tett egy utolsó látogatást Leonardánál.
Remekbe szabott olasz boszorkányhoz méltóan, Leonarda altatóval kevert bort kínált vendégének; amint Faustina önkívületbe esett, Leonarda fejszével vette kezelésbe. Kilenc darabra vágta a testet; a vért hagyta megalvadni és kiszárította, majd elporítva süteménykészítéshez használta fel. (”Igazi talján boszorkánysüti—végy lisztet, cukrot, tojást, margarint, ízlés szerint csokoládétörmeléket, valamint a baltával frissen legyakott áldozatod vérét…”—rémregénybe, vagy M.A.G.U.S. regénybe tényleg jobban illene.) Az így készült sütiket felszolgálta a többi szomszédasszonynak, akik látogatóba jöttek—de, mint vallotta, ő maga is és Giuseppe fia is fogyasztott belőlük.
A test lágy részeihez szódalúgot öntött, de—mivel sűrű, sötét massza lett az egészből, használhatatlan volt bármire is, ezért egy közeli szennyvíztárolóba öntötte.
(Egyes források szerint Leonarda kézhez kapta Setti kisasszony 30 000 lírás életjáradékát is, mint hálapénzt a segítségéért.)
A második áldozat egy Francesca (vagy Clementina) Soavi nevű nő volt, akinek Leonarda “jó állást tudott egy leányiskolában” és megeskette, hogy senkinek nem mesél az ügyletről. Vele is ugyanez történt, mint Faustina Settivel. Még a képeslapok is megírásra kerültek, és Leonarda ezúttal is többezer lírával lett gazdagabb.
A harmadik áldozat Virginia Cacioppo szopránista volt, akit “egy jónevű impresszárióhoz” tudott volna Leonarda asszony “szerződtetni”. A modus operandi ugyanaz volt, mint az előző két esetben. A tettes—nem tudok jobb szót erre—sötétségét jellemzi, hogy száraz, földhözragadt, gyakorlatias háziasszonyként erről számolt be: “a húsa jó zsíros és fehér volt. Miután megolvadt, öntöttem hozzá egy üveg kölnivizet. Egy jó ideig forraltam a lúggal. Nagyon finom krémszappan készült belőle, adtam belőle a szomszédoknak és több ismerősömnek is. A sütemény is sokkal jobban sikerült—ez a nő igazán édes volt.”
Leonarda asszony ezúttal 50000 lírát és az énekesnő ékszereit vághatta zsebre.
Virginia Cacioppo sógornője volt az, aki gyanút fogott a hirtelen eltűnés miatt, és emlékezett arra, hogy Virginia legutoljára Leonardához ment látogatóba. Ezért tett bejelentést a Reggio Emilia-i kapitányságon, hangot adva a Leonarda iránti gyanújának.
A nyomozás azonnal el is kezdődött, a boszorkányt hamarosan le is tartóztatták. Nem tagadta a gyilkosságokat, készséggel bevallott mindent. Megbánást nem tanúsított.
1946-ban került sor az ítélethirdetésre. A nő végig tökéletes hidegvérrel helyeselt, amikor a bíró a bűncselekmények részleteit olvasta fel; és büszkén állította, hogy az edényt, amelyet arra használt, hogy a szappan alapanyagát lefejtse, az országának adományozta, amely a háború alatt olyan nagy hiányt szenvedett fém-alapanyagokban.
30 év börtönre ítélték, de ebből az utolsó három évet a börtönkórházban töltötte; 1970-ben halt meg, természetes halállal.
Nem vagyok oda a sztereotípiák halmozásáért, de ez a történet annyira “tipikusan olasz”… Lehet, hogy Leonarda asszony a Borgiák kései oldalági leszármazottja volt?