Krimirajongók oldala

Ez a mexikói fazon, akinek a történetét most elmesélem, egy iszonyatosan kegyetlen és brutális sorozatgyilkos volt—még iszonyúbb azonban annak története, hogy hogyan vált ilyen iszonyatos gyilkossá.
Az anyja maga is bántalmazások áldozata volt a szülei részéről is, a férjétől is. Az ebből fakadó stresszt levezetendő, rendszeresen verte Reséndiz-t; a kis Reséndiz később nevelőszülőkhöz került, akik nem biztosítottak a számára sokkal több figyelmet és törődést, mint az eredeti családja.
Szinte borítékolva volt, hogy Reséndiz sérüléseket szerez a felnövése során. Kisiskolás korában nemi erőszak áldozata lett; a suliban rendszeresen bántalmazták a többiek; egyszer egy téglával csapták fejbe: nemcsak vérzett és eszméletét vesztette, hanem minden valószínűség szerint ekkor szerzett olyan agyi sérüléseket, amelyek a későbbi személyiségkárosodásaihoz hozzájárultak.

11 évesen pattant meg otthonról, ekkor szokott rá a szipuzásra; gyakorlatilag az utcán élt. Tizenéves volt, amikor illegálisan átszökött Mexikóból az USA-ba, feketén dolgozott—aztán lopásokért, hamisításokért a fiatalkorúak fegyintézetébe került. Itt rendszeresen került áldozathelyzetbe: bántalmazták, több férfi is használta szexuális játékszernek.
Ekkoriban kezdett el “furcsa” lenni—ez a későbbi szkizoid tünetek előfutára volt; emellé akadtak paraszuicid kísérletei is.

19 éves kora tájékán bomlott meg igazán az elméje: kényszeresen tanulmányozta a Bibliát, mert úgy érezte, hogy üldözik, a nyomában vannak és el akarják kapni. Ekkoriban bukkant fel az a heppje, hogy a Jelenések Könyve személy szerint hozzá szól, mintha ő lenne az említett gonosz teremtmény fia; hogy olyan kapcsolata van a Mindenhatóval, amilyen másoknak nincsen; hogy különleges képességei vannak, többek között képes érzékelni a Gonosz jelenlétét, továbbá a gondolataival befolyásolni a világ nagyobb történéseit; hogy az Örökkévaló megbízta azzal, hogy büntesse meg azokat, akik a gonosszal cimborálnak és vétkeznek az Úr ellen.

Gyilkolászni a nyolcvanas években kezdett, és folytatta is egészen 1999-ig, amikor feladta magát az amerikai hatóságoknak. A modus operandija egyébként egészen jellemző volt: “a vasúti gyilkos” epiteton ornans-t kapta, mert rendszerint az illegális határátlépései során dolgozgatott. Síndarabokat, beton talpfát, vagy az áldozat lakásán talált súlyos tárgyak valamelyikét használta munkaeszköznek—mivel határátlépni rendszeresen tehervonatokra felugrálással volt szokása.

Rablógyilkosként nagyon érdekes módszerekkel “dolgozott”—szerintem egyszerre sokkoló és szívszorító, hogy sok áldozatát kirabolta, de pénzt nem volt szokása elvinni. Általában személyes holmikat, aranytárgyakat tulajdonított el (ezeket eljuttatta Mexikóba a feleségének, aki ezek nagy részét értékesítette, de némelyiket, Reséndiz letartóztatása után, az asszony visszajuttatta a károsultak hozzátartozóinak.) Rendkívül ambivalensnek találom, hogy ez az elmebeteg, brutális gyilkos egy-egy elvégzett meló után napokig csövezett az áldozata lakásán, és igyekezett megismerni azt az életet, amelyet éppen kioltott. Ez NAGYON beteg, de van benne rendszer!

Reséndiz belefért a “klasszikus” sorozatgyilkosok profiljába, de voltak jellegzetes sajátosságai: az elkövetett bűncselekményeiben jóval több előre kiterveltséget lehetett felfedezni, mint akár Berkowitz, akár a bostoni fojtogató gyilkosságaiban. A kéjgyilkosság, nekrofília pedig másodrangú szempontnak tűnt a számára—igen, követett el nemi erőszakot, de—mint egy FBI-profilalkotó megfogalmazta—a szex mintha csak mellékes lett volna a számára. Jellemzően inkább értéktárgyakért és menedékhelyért gyilkolt. Érdekes jellemzője volt a szervezetlenség és egy—sajátos fajta—módszeresség egyidejű jelenléte a ténykedésében.

Egyrészt spontán utazgatott—nem szükségszerűen tudta előre, hogy merre megy az a vonat, amelynek alvázában elrejtőzött -, másrészt viszont gyakorlott betörőként, a megérkezés után azonnal felmérte a terepet a vasútállomás környékén; gyorsan felismerte, mely házakba érdemes betörni—és ezt ügyesen meg is tette. Technikásan benyomott mindig egy-egy ablakot, és—kis termetű ember lévén—könnyen be is tudott rajta jutni.

A gyilkossághoz eleinte alkalmi eszközöket használt—bármit, ami a lakásban kéznél volt, és amivel az áldozatot hatékonyan agyon lehetett csapni: kalapács, dísztárgy, -, de később tökéletesítette a technikáját. Esetenként síndarabot használt, egy esetben pedig téglát—nem tudok nem asszociálni arra, hogy Reséndiz egyik legsúlyosabb korai sérülését éppen egy tégla okozta.

14 áldozatát ismerik teljes bizonyossággal; valószínűleg nem teljes ez a lista. Reséndiz, saját állítása szerint, Mexikóban is gyilkolt, de az ottani esetekért nem is indult ellene eljárás. Az Egyesült Államokban, feltehetőleg, nemcsak Texas, hanem Kentucky államban is követett el gyilkosságokat, de ezek felderítetlenek vagy bizonyíték hiányában “ejtett” ügyek maradtak.

Az esetek jó részében a motivációt Reséndiz vallási tébolya adta.

Egy színesbőrű nőt és annak barátját azért ölte meg, mert meglátása szerint démonimádók voltak.
Több másik áldozatáról egyértelműen tudta, hogy homoszexuálisok—nekik azért kellett pusztulniuk, mert írva vagyon, hogy a fajtalankodók az Úrnak nem kedvesek. (Ismét kénytelen vagyok arra gondolni: ez a mintázat Reséndiz paranoid nagyzási mániáját mutathatja. A javítóintézetben vele erőszakoskodtak egyes férfiak; ő pedig, lelki alkatából következően, a sérelmekre nagyzási mániával reagált. A lelke mélyén tehát önmagát kezdte el az Isten küldöttének képzelni, a megaláztatást kompenzálandó. A fajtalankodók az Úrnak nem kedvesek, emelte ki—de mivel saját magát tekintette a Mindenható küldöttének, így, a saját beteges elméjében úgy vélhette: helyénvaló az, ha az Úr ítéletét végrehajtja.)

Elmeállapotára jellemző: önként adta fel magát, méghozzá Amcsiban, Texas államban—amelyről köztudott, hogy az USA-n belül a legtöbb halálos ítéletet itt írják alá és hajtják végre!—és nem Mexikóban (ahol a halálbüntetés már 2005 előtt is csak papíron létezett), bevallott mindent, és állítása szerint hét gyilkosságot Mexikóban is elkövetett—ezek ügyében nem is indult nyomozás, tudtommal.

Ebből már lazán lehetett volna látni: ez az ember őrült, a szónak köznapi értelmében; de az amerikai büntetőjog nem normális. Az amerikai büntetőjog értelmezése szerint: attól még, hogy valaki elmebeteg, halálra lehet ítélni és az ítéletet végre lehet rajta hajtani… amennyiben az elmeállapota nem akadályozza meg annak felfogásában: mindez azt jelenti, hogy ő ki lesz végezve és ennek eredményeként meg is lesz halva, visszavonhatatlanul. Nem számít, ha téveszméi vagy hallucinációi vannak; nem számít, ha ufónak képzeli magát, vagy akár ha meg van róla győződve, hogy a gaz iszlám összeesküvők megmérgezik az ételét; ha a mániái nem akadályozzák meg annak felfogásában, hogy mit jelent a kivégzés fogalma—akkor halálra lehet ítélni.

Ezzel szemben, az elmekórtani értelmezés szerint: ha valaki elmebeteg, azt jelenti: “ezt az embert az ön-, vagy közveszélyes cselekedeteiért nem lehet felelősségre vonni, mert őrült, ami a gyakorlatban annyit tesz: a tetteit nem nyereségvágy, bosszú vagy indulat motiválta, hanem az, hogy elveszítette a kapcsolatot a valósággal, és nem tudta, hogy az általa megtapasztalt valóság NEM objektív.”

Reséndiz is ennek a nyakatekert huzavonának lett kitéve. Orvosi értelemben őrült volt ugyan, de amerikai büntetőjogi értelemben nem—holott olyan szinten volt zavart, hogy már a dutyiban a kezelőorvosnak is — aki NEM pszichiáter, csak általános orvos! — feltűnt: “ez a sittes mintha tankönyvi illusztráció lenne a paranoid szkizofréniáról tanultakra.”
Később a pszichiáter ránézésre vágta a diagnózist, hogy “szkizotip személyiségzavar, továbbá pszichotikus súlyosságú epizódokkal súlyosbított major depresszió. MINIMUM.” A neurológus vélekedése: Reséndiz ránézésre elmebeteg, neki—a neurológusnak—el is újságolta, hogy próféta. Az EEG-je totál abnorma volt, homloklebenyi károsodásra utalt. (A tégla, ugye... egyébként elég meghökkentő, hogy az egyik áldozat éppen egy téglával került agyonvágásra. Nem véletlenül, azt hiszem.) Ebből gondolja, hogy a delikvens nem szimulál, nemcsak tetteti az elmebetegséget azért, hogy elkerülje a halálbüntetést.
Másik pszichiáter megaszondta: “Reséndiz urat az elmeállapota megakadályozza abban, hogy a rendelkezésre álló döntési lehetőségek közül az ésszerűt válassza. Kifejezett egy sor racionális és irracionális indokot is arra, hogy miért szeretné a halálát siettetni. A szorongása és a nyugtalansága a kivégzésre várva egyre súlyosbodik, és egyre kevésbé képes felismerni, hogy a gondolkodása a valóságtól távol esik."

Reséndiz a kihallgatások során azt állította: kisugárzás alapján választotta ki azokat a házakat, ahová betört. Azokat a helyeket szemelte ki, ahol a Gonosz kisugárzását érezte. (Egyik áldozatának házában például az ablakon keresztül egy jelentékeny etnográfiai gyűjteményt látott meg, amelyet démoninak tekintett.)

Egészen elképesztő: ez az ember brutálisan ölt, de ezzel együtt sem a börtönben, hanem az elmeosztályon lett volna a helye. Már a fiatalkorúak fegyintézetéből is az ideggyogyóba kellett volna vinni! Ezt nem tették meg a nagy demokrácia, szabadság és a nagy lehetőségek hazájában. Az ilyen félrecsúszott elemeket Amcsiban RENDSZERESEN nem szűrik ki idejében—hanem kivárják, hogy gyilkoljon, aztán bevarrják életfogytra, illetve ha az adott államban van halálbüntetés, akkor ki is végzik.

Reséndiz a kivégzése előtt egyébként kijelentette: őt nem ölhetik meg, mert ő csak félig ember, félig viszont angyal, és a halála után három nappal fel fog támadni, hogy folytassa a gaz összeesküvők sorainak ritkítását. És ezt az embert büntetőjogilag felelősségre vonhatónak ítélték, és ki is végezték a nagy lehetőségek és a szabadság hazájában.