A kismacis ember
Hosszú kihagyás után - könyörüljetek rajtam! - ismét frissül a Krimiblog.
Szó szerint egy fél évnyi szünet után csak egy "kis" esetet ismertetek most - egy rejtélyes, megoldatlan ügyet.
Kezd az a morbid benyomásom támadni, hogy Nyugat-Európában szabályszerű trendnek számít Norvégiába jönni meghalni. Nagyon fekete ez a gondolat, de ismét találtam egy gyanús esetet.
1992-ben a festői Hardangervidda területén találtak egy halottat, akinek személyazonosságára azóta - közel 30 éve! - sem derült fény.
Az illető már hosszabb ideje heverhetett odakint élettelenül - a feltételezések szerint nem kizárt, hogy akár két éve is halott lehetett -, ennek megfelelően a maradványok már csaknem tökéletesen szkeletalizálódtak, az azonosítást teljes mértékben megnehezítve.
A fenti képen egy feltételezett rekonstrukció látható; eleinte azt feltételezték, hogy az ismeretlen halott férfi lehetett, de az újabb kori vizsgálatok nem zárják ki annak lehetőségét, hogy nő volt. Az elhunyt korát sem sikerült a maradványok alapján meghatározni, még becslések szintjén sem.
Az elhunyt egy nyilvánvalóan ideiglenes táborhelyen feküdt, egy esőkabáttal takarva - derékaljként egy turistatérkép szolgált.
A holttest fellelésének helyszínén nem láttak sem hátizsákot, sem személyes okmányokat - sem jogosítványt, személyi igazolványt vagy útlevelet -, amelyek a személyazonosságra utaltak volna; viszont a holttest körül elszórva több tárgyat is találtak.
A rendőrség számára éppen ezek a tárgyak tették az esetet nagyon rejtélyessé. Semmit nem találtak ugyanis, ami az elhunyt férfi - vagy nő - személyazonosságára utalhattak volna. Néhány ásványvizes flakon, egypár félig kiürült borosüveg, valamint egy német rozskenyér maradványai. A legfurcsább viszont az volt, hogy az ismeretlen halottnál egy réges-régi játékmackót is találtak - talán egy kedves gyerekkori emlék? A mackó nyilvánvalóan viharvert volt, többször is megjavíthatták, megfoltozhatták és összevarrhatták.
A rendőrök arra gyanakodtak, hogy az ismeretlen halott nem norvég volt - erre nem a turistatérképből következtettek (amelyről egyébként kiderítették, hogy Oslóban került eladásra), hanem az ásványvizes flakonok jelenlétéből. A helyi természetjárók ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a helyi forrásvizek jók, biztonságosak és ihatóak!
Ezért nemzetközi körözést rendeltek el, de az eltűnt személyek listáján senkit nem találtak, aki akár potenciális jelöltként is szóba jöhetett volna.
A rendőrök nem zárják ki annak lehetőségét, hogy más személyes tárgyak is lehettek a helyszínen - amelyek azonosíthatóvá tehették volna a halottat -, de az eltelt hosszú idő alatt a szél, az eső és az állatok elhordhatták ezeket.
Az esettel foglalkozó összes szakértő a játékmackót találja a legfurcsábbnak. "Ugyan kinek jutna eszébe egy régi kismacit vinni a hegyitúrára?", kérdezik újra és újra.
Norvég krimirajongók ilyen kérdéseket tesznek fel: miért nem volt ennél az embernél hátizsák? Miért nem találtak nála meleg ruhákat? Mi lehetett az úticélja? Miért volt egyedül? Bejelentették-e valahol az eltűnését? Bűncselekmény áldozata lett?
Objektíven szemlélve: a játékmackó éppen közelebb viheti az esetet a megoldáshoz. Nem tudom, hogy a norvég nyomozók megpróbálták-e kideríteni: ilyen típusú mackót hol és mikor hoztak forgalomba? Ennek kiderítése ugyanis az elhunyt nacionáléját és életkorát is segítene meghatározni. A foltozások vizsgálata is segíthetne: a javítgatáshoz használt kék farmerszövet gyártmánya is adhat egy lehetséges kiindulási alapot.
Szubjektíven szemlélve: valószínűnek látszik, hogy ez a boldogtalan emberi lény meghalni ment fel a Hardangerviddára, ez választ ad a norvég krimirajongók összes kérdésére. Nagyon kicsi - mondhatni: nulla - valószínűséggel lett bűncselekmény áldozata, ezt akkor is kijelenthetjük, ha a halál okát lehetetlen volt meghatározni (hiszen a lágy szöveti részek szinte teljes mértékben elbomlottak. Külsérelmi nyomot - ha lett is volna - nem találhattak). A táborhely békésnek tűnt (nem úgy, mint az isdal-i hölgy esetében), erőszaknak vagy menekülésnek nyomait nem találták.
Nem tudom, ki lehetett ez a férfi vagy nő, de eléggé biztos vagyok abban: nagyon magányos lehetett, és valószínűleg a régi emlékei kísérték. Az érzelgősködést általában kerülni szoktam, mégis elszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy ez a férfi vagy nő az egyetlen régi barátját, a gyerekkori játékmackóját tartotta annyira nagy becsben, hogy gondosan javítgatta, foltozgatta, és még a halálba indulva is magával vitte.