Krimirajongók oldala

A következőkben elmesélek Nektek majdnem mindent, amit csak tudok a legnagyobb rejtélyről, amellyel a bergeni rendőrség valaha is foglalkozni kényszerült. Az ügy már több, mint 46 éve felderítetlen és találgatásokra ad alkalmat.

 

 

Ez a látvány nem gyerekeknek való

1970 november 29.-én, kora délután egy édesapa a kislányaival kirándulni indult a festői Isdalen-be - ez a szép, zordon romantikájú kirándulóhely néhány kilométerre esik Bergen városközpontjától.
Délután negyed kettő körül érkeztek a Svartediket nevű természetes vízlelőhely körül elhaladó turistaösvényre. Az egyik kislány letért a kijelölt túraösvényről, és megpróbált felmászni a hegyoldalt borító köveken, amikor valami rettenetes dolgot talált egy természetes sziklacsoport közepén: egy halott nő összeégett testét.
A helyzet rémisztő volt. A gyilkos talán még most is a közelben ólálkodik? - gondolta az édesapa; gyermekeivel hanyatt-homlok igyekezett a rendőrségre.

A rendőrök délután kettőkor már meg is érkeztek (rekordteljesítménynek számíthat ez, ha mai ésszel belegondolunk, hogy a mobiltelefon előtti időkben milyen nehézkes volt ez), biztosították a helyszínt és nekifogtak a vizsgálatnak.

Ma már csak egyetlen személy van életben azok közül, akik ezen a napon jelen voltak a helyszíni szemlén. Carl Halvor Aas 31 éves volt a történtek idején, és jogászként állt alkalmazásban a bergeni rendőrkapitányságon. Így idézte fel a baljós nap történéseit:
"Emlékszem, hogy helyenként gyalogoltunk, helyenként pedig szó szerint másztunk felfelé a hegyoldalon. Eközben azon töprengtem, hová is megyünk, mert egyáltalán nem egy kellemes, könnyű kis erdei séta volt ez. AA szag volt az első, ami mellbe vágott bennünket, amint a helyszínre érkeztünk. Nem volt valami szép látvány. A kérdés az volt: a nő közel lépett egy tábortűzhöz, aztán hirtelen hátrazuhant, vagy egyéb körülmények között égett meg?"

(Ha akarjátok, megnézhetitek a helyszínelés során készült képet a holttestről, de csak ha tényleg biztosak vagytok benne! A linkre kattintva még egy figyelmeztető oldal következik, részletes leírással arról, mit várhattok, és itt találhatjátok a linket a képhez.)

A holttest környezetében, a novemberi ködben és nyirkosságban, a szakértők összegyűjtötték a nő fellelhető használati tárgyait (a képen jobbra). Ruhamaradványok, egy esernyő, sál, egy fél üveg Klosterlikør, egy elégetett útlevél maradványai, két megolvadt műanyag flakon és sok más maradvány.
A nyomozásnak már ebben a korai fázisában is feltűnt a rendőröknek, hogy az ismeretlen nő identitását nagyon alaposan megpróbálták elrejteni.
Az épen maradt ruhadarabokból valaki gondosan kivágta a címkéket; még a két műanyag flakonról is hiányzott a címke; az elégetett útlevél pedig mindennél jobban bizonyította: valakinek nagyon fontos lehetett, hogy semmiképpen ne derüljön ki, ki is volt ez a nő.
A bűnügyi technikusok a holttest fellelése utáni napon folytatták a munkát - ez azt jelentette, hogy a rendőrök egész éjszakán át őrizték a halott nőt a helyszínen, felügyelve arra, hogy a nyomokat ne károsítsa semmi.

Nem egyszerű feladat

Másnap - tehát november 30.-án - a bűnügyi technikusok munkájának végeztével, a holttestet elszállították a Haukeland kórház Gades Institutt nevű intézményébe, ahol a boncolást Jan Christian Giertsen egyetemi docens elvégezte.
A nyomozásnak ebben a pillanatában már egyértelmű volt: az eset megoldása nem lesz valami egyszerű. Egy fiatal nő, akiről senki nem tudja, ki lehet, gyanús körülmények között elhalálozik - ez egyáltalán nem egy megszokott bűneset. A bergeni rendőrség tehát erősítést kért az oslói Kriminalpolitisentralet-től; a boncolás végeztével nyilvánvalóvá vált, hogy az ügy nemzetközi fajsúlyú.

December elsején - tehát két nappal a holttest fellelése után - a rendőrség belső használatú közlönyében, a Polititidende-ben közzétették a halott nő személyleírását. (A képen balra egy rekonstrukció arról, hogyan nézhetett ki életében a hölgy.) Az első beszámoló szerint egy 25...30 év körüli, 164 cm magas, sötétbarna hajú, karcsú, de szépen fejlett testalkatú, erős csípőjű nő a halott, kicsi, kerek arccal, sötétbarna szemekkel, apró fülekkel - arany filigrán fülbevalót viselt -, két első metszőfoga között kifejezett hézaggal. Több gyökérkezelt foga is van, a hiányzó fogakat egy - részben porcelán, részben arany - korona és egy arany híd pótolja.
Ruházatának minden egyes darabja legalább részben - vagy teljesen - elégett. A test is számottevően roncsolódott az égés következtében. Amennyit rekonstruálni tudtak a maradványok alapján: sötétkék kötött kabát, fekete nadrág, nagy kék-zöld kockás sál, félmagas szárú kék gumicsizma fehér szélekkel. Egy kék női esernyőt és egy Solo márkájú acél karórát is találtak nála.

A második vizsgálat pontosította ezeket az adatokat: az ismeretlen nő kora inkább 30 és 40 év közöttire tehető. A haja - noha nagyrészt leégett - sötétbarna, majdnem fekete színű lehetett eredetileg, sötétkék alapon világos mintás szalaggal lófarokba kötve. Ruházata: sötétkék orkánkabát övvel, barna műszőrme sapka, kék pulóver, kék mintás sportharisnyanadrág, fekete vastag gyapjúharisnya, fekete nadrág.
A gyökérkezelések technikája és a fogpótlások kialakítása Nyugat-és Észak-Európában szokatlannak tetszett: Gisle Bang fogorvos szakértő véleménye szerint ilyen típusú hidak és koronák Kelet-és Dél-Európában, továbbá Latin-Amerikában gyakoriak. (Ez a fogorvos egyébként egész életében szenvedélyesen foglalkozott az üggyel, minden külföldi szaklapban közzétette az anyagot, számos külföldi kollégájával konzultált, abban a reményben, hogy közelebb jut a megoldáshoz. Ez a reménye nem teljesült: 2011-ben bekövetkezett halálakor még mindig nem derült fény arra: valójában hol kezelték ennek a hölgynek fogsorát.)

A boncolás során arra is fény derült: a nő soha nem szült gyermeket, megszakított terhessége sem volt.

A személyleírás nem illett egyetlen eltűnt és/vagy körözött személyre sem.
Az ujjlenyomatokat elküldik a Kripos-nak - a norvég bűnügyi rendőrségnek -, de nem egyeznek semmilyen ismert, körözés alatt álló - vagy a törvénnyel korábban összeütközésbe került - személy ujjlenyomataival.

Gyorsan meglesz az áttörés?

Három nappal a holttest előkerülése után úgy tűnt, megvan a nagy áttörés, amely az ügy megoldását jelentheti.
A bergeni vasútállomás csomagmegőrzőjében rátaláltak két nagy bőröndre - az egyik sötétbarna, a másik középbarna színű, feltételezhetően német gyártmányú -, amelyeket 23.-án helyeztek be; a megőrzés díja 29.-én járt le, de senki sem jelentkezett a bőröndökért.
A bőröndök egyikében találtak egy napszemüveget, amelyen kincset érő ujjlenyomatot fedeztek fel, amely megegyezett a halott nőtől vett ujjlenyomattal!
Ma már csak nagyon kevesen élnek azok közül, akik részt vettek annak idején a nyomozásban - egyikük Tormod Bønes, aki ekkor volt pályakezdő bűnügyi technikus. Visszaemlékezései szerint a rendőrségen emelkedett volt a hangulat, ő maga - fiatal technikusként - nagyon meglepődött azon, hogyan bántak a rendőrök az előkerült bizonyítékkal. Mindenki a magáénak szerette volna tudni a dicsőséget, hogy elsőként talál rá a rejtély kulcsát jelentő bizonyítékra.

Az öröm azonban nagyon hamar alábbhagyott: a bőröndök tartalmának vizsgálata, ahelyett, hogy megoldást hozott volna, csak még több rejtélyt vetett fel.

Valaki ugyanis a bőröndben található ruhákból is éppen olyan gondosan kivágta a címkéket, mint ahogyan a holttesten talált ruhákból is.
Még a fésűről és a hajkeféről is eltávolították a gyártási jelet, csakúgy, mint az összes kozmetikai cikkről (kivéve a Jacques Esteral parfümöt) és receptre felírt gyógyszerről.

A nesszeszerben a következő tárgyakat találták:

- 50 g Betnovat 0.1% (ekcéma és psoriasis elleni kenőcs) - az orvos és a páciens nevét is eltávolították a címkéről, az viszont rajta maradt, hogy a bergeni Svaneapoteket-ban adták ki a kenőcsöt, 1970. március 31.-én.
- Tonopan, recept nélkül kapható fájdalomcsillapító
- Vatta

A bőröndben talált ruhák egyáltalán nem az akkori norvég ízlést követték, ilyen holmikat ekkoriban nem is lehetett Norvégiában kapni - ez megerősítette a gyanút, hogy a halott nő külföldi állampolgár. A divathoz értők szerint valószínűbbnek tűnt, hogy a hölgy a korabeli olasz módi szerint öltözködött. Érdekes, hogy a bőröndben megtalálták a Dagbladet 1970. november 21.-iki számát, kihajtva egy, a római Montessori-iskoláról szóló cikknél!
Svájci gyártmányú velúrcipőt (eltávolított márkajelzéssel) és Salamander márkájú edzőcipőt találtak a bőröndben.

Több parókát és dioptria nélküli szemüveget is felfedeztek a bőröndökben - az ismeretlen nő tehát nemcsak az identitását igyekezett minden lehetséges eszközzel elrejteni, hanem a külseje elváltoztatására alkalmas eszközökkel is felszerelkezett!
A nagyobbik bőrönd titkos zsebében 500 német márka volt elrejtve, továbbá 130 norvég korona (hja kérem, akkoriban ez még pénz volt! Ma már legfeljebb egy pizzát rendelhet az ember ennyiért - A szerk.) és néhány belga, illetve francia frank, aprópénzben.

Személyes jellegű tárgyak egyáltalán nem kerültek elő egyik bőröndből sem, csak különféle szállodákból származó apróságok - borítékok, szalvéták, műanyag evőeszközök. Az egyetlen, valóban intimnek tekinthető tárgy egy kis piros könyv volt, fedelén egy szentképpel, amely Szűz Máriát ábrázolta a kis Jézussal.

Gondolom, el tudjátok képzelni a bergeni rendőrök csalódottságát! A bőröndökben semmit nem találtak, ami meghatározta volna a halott nő identitását.

Viszont, a csalódások ellenére is, két jelentéktelennek tűnő, ám mégis sokat érő lelet előkerült:
a.) egy jegyzetblokk, amelynek első oldalára kódolt jeleket írtak, szép, kék tintás írással;
b.) egy nejlontasakot, amely egy stavangeri cipőüzletből származott: "Oscar Rørtvedts Skotøiforretning", hirdette a felirat.

 

"Látta valaki ezt a hölgyet?"

A rendőrök tehát felkeresték ezt a cipőboltot elsőként, és kikérdezték a személyzetet.
Az üzlet tulajdonosának fia, az akkor 22 éves Rolf Rørtvedt, elmondása szerint jól emlékezett a hölgyre, aki három héttel azelőtt járt az üzletben. Nagyon alaposan körülnézett és hosszasan válogatott, míg végül kiválasztott és megvett egy pár Kjendis márkájú, sötétkék gumicsizmát (ekkoriban nagyjából Norvégia női lakosságának fele ilyet hordott esős időben).
A fiatal Rørtvedt elmondása szerint több oka is volt annak, hogy a hölgyre ennyire jól emlékezett.
Egyértelmű, hogy külföldi volt, nagyon gyenge volt az angoltudása is.
Mindenesetre sok kérdést tett fel; az a fajta vásárló volt, aki sok kérdést tesz fel és megköveteli magának a figyelmet.

A személyleírás abszolút illett arra, akit a rendőrség keresett. "Kifejezetten helyes, nőies alakú hölgy volt, hosszú sötétbarna hajjal, szép, kifejezésteli sötét szemekkel, formás lábakkal" - erősítette meg a fiatal Rørtvedt.

Egy sajátos részlet, amelyre felfigyelt: a hölgy közvetlen közelében érezhető furcsa szag.

Erről a furcsa szagról több tanú is említést tett a kihallgatások során, és ennek mibenléte csak évekkel később került tisztázásra.

A hatvanas-hetvenes évek fordulóján Norvégiában gyakorlatilag ismeretlen volt a fokhagyma! (Ezt tanúsíthatom: a hétvégi házból elkunyeráltam Kedvesem megboldogult nagymamájának szakácskönyvét, és ebben egyetlenegy receptet sem találtam, amelyben fokhagyma szerepelt volna - A szerk.)

A tanúk, akik erről a sajátos részletről említést tettek, csak később kapcsoltak, amikor már errefelé is lehetett kapni fokhagymát és gyakorlatilag mindenki napi rendszerességgel használta az ételekhez. Ekkor villant be - tehát évekkel a kihallgatások után - az összefüggés:
"Hopplá, EZ volt az a sajátos szag, amelyet az idegen hölgy közelében lehetett érezni!"
Az isdal-i nő nyilván olyan országban élhetett, ahol a fokhagyma fogyasztása mindennapos volt, és a norvégok, akik nem voltak hozzászokva ehhez, felfigyeltek a szagra.

Fokhagymaszagtól függetlenül, a személyleírás abszolút stimmelt.
A gumicsizma is - éppen egy ilyen színű és ilyen gyártmányú gumicsizma maradványait találták meg a holttesten, mint amilyet néhány héttel ezelőtt ebben az üzletben eladtak!

A rendőrök ezután sorra járták a város szállodáit, és az alkalmazottakat faggatták: volt-e olyan vendégük, aki erre a hölgyre emlékeztetett?

Nem kellett messzire menniük: a kérdéses cipőbolttól csak kőhajításnyira lévő Hotell St. Svithun személyzete határozottan emlékezett egy ilyen vendégre. A bejelentőlapját is meg tudták mutatni a rendőröknek.
A személyleírásra is bólogattak: "sötét hajú, sötétbarna szemű nő, aranysárgás bőrszínnel, telt csípővel, anélkül, hogy túlsúlyos lett volna, és feltűnően tört angolsággal értette meg magát".
A bejelentőlapot Finella Lorck néven töltötte ki, és belga állampolgárnak vallotta magát.

A takarító személyzet egyik tagja azt vallotta: látta a hölgyet egy ilyen gumicsizmában.
Ezzel gyakorlatilag biztosra lehetett venni, hogy a St. Svithun vendége ugyanaz a nő volt, akit a Svartediket feletti hegyoldalon megtaláltak holtan.

Éppen ezen a napon, december ötödikén érkeztek meg a toxikológiai eredmények is, amelyek a halál valószínűsíthető okát mutatták: Fenemal-túladagolás és füstmérgezés kombinációja.
A halott nő vérében találtak egy bizonyos mennyiségű alkoholt, valamint négy milligram Fenemalt (ez egy fenobarbitol hatóanyagú altató, máig ezen a néven hozzák forgalomba több országban - többek között Norvégiában - is). Ez a kombináció még nem halálos, de jó eséllyel vezet öntudatvesztéshez.
A tüdőben füstöt találtak, a gyomorban pedig 12 további Fenemal tablettát, amelyek a halál beálltakor még nem oldódtak fel, és egy "kis felhőnyi" feltételezhetően másfajta barbiturátot is észleltek.

A haláleset tehát rekonstruálható így: a nő beszedett egy csomó Fenemalt - a halála előtti órákban több alkalommal, több adagban -, ráivott még némi alkoholt (mindezt valószínűvé teszi, hogy a holttest körül találtak szétszóródott, rózsaszínű tablettákat, és egy félig kiürült likőrös üveget), és ebben az állapotban zuhant rá a tűzre. Minden jel szerint nem volt magánál, amikor a szén-monoxid végzett vele. A testen látható súlyos égésnyomok járulékos sérülések, valószínűleg a halál bekövetkezte után keletkeztek.

Tény, hogy ez meglehetősen csúnya módja az öngyilkosságnak, de végül is elképzelhető, hogy a hölgy annyira súlyosan megunta az életét, hogy így végzett magával, nem igaz?
A nyomozásnak ebben a fázisában a rendőrök még nem zárták ki annak esélyét: a hölgy annyira biztosra akart menni, hogy ezért titkolta el a kilétét mindenki előtt - nehogy bárki is rájöjjön, hogy tulajdonképpen meghalni utazott Észak-Európába.

Az öngyilkosság valószínűségét továbbá a nullával tette egyenlővé, hogy a holttesten egyetlenegy külsérelmi nyomot találtak: a nyakán egy zúzódást, amely származhatott egy karateütéstől.

A bergeni rendőrségnek tehát - elméletileg - nem lett volna más dolga ezután, mint informálni a belga hatóságokat az esetről. A hozzátartozók értesítése és a holttest kiadatása már a brüsszeli kollégák feladata lesz, és ezzel az ügyet lezártnak tekinthetik.

Azonban... ismeritek azt az - informatikus körökben már közhelyszámba menő - idétlen viccet, amely valójában nem is vicc, hanem a keserű valóság?
"Mi a különbség az elmélet és a gyakorlat között?"
"Elméletileg semmi..."

Nos, ez a vicc a rendőrök munkáját tekintve éppen ilyen helytálló. A továbbiakban azt is el fogom mesélni, mi történt ahelyett, hogy Finella Lorck belga állampolgár holttestét hazaszállították volna!