2011 július 22.-e után telve volt a hazai és a nemzetközi sajtó is az értelmetlen, eszetlen, embertelen terrorcselekménnyel, amelyet egy magányos, súlyosan személyiségzavaros, s mindennek tetejében gyűlöletideológiáktól zavaros fejű személy követett el (akitől egyébként még a szélsőjobboldalon is nagyon sokan elhatárolódtak). Bomba robbant a Regjeringskvartalet-ben - kormányzati negyed -, megölve nyolc embert. Ezután az ámokfutó, magát rendőrnek álcázva, komppal utazott Utøya szigetére, ahol az a politikai párt, amellyel szemben a tettes ellenséges érzéseket élt meg, épp az éves nyári ifjúsági táborát tartotta. Az ámokfutó a szigeten 67 ember életét oltotta ki, szabályszerűen kivégezve őket. Két további halálos áldozata is lett az ámokfutásnak - ők a vízbe fulladtak, miközben menekülni, vagy rejtőzni próbáltak a tömeggyilkos elől -; azon túlélők száma, akik súlyos vagy életveszélyes sérülésekkel vészelték át a terrorcselekményt, maradandó testi és/vagy pszichés károsodásokat szenvedve el, több százra tehető.
A tettes saját magát a nemzet romantikus hősének tekinti; tetteit a mai napig sem bánta meg, sőt úgy gondolja, hogy az áldozatok hozzátartozói tulajdonképpen hálát kellene, hogy érezzenek iránta, elvégre ő az áldozatokat - saját megfogalmazásában - "árulókból mártírokká tette". (Ez még mindig csak a legenyhébb az öncsodáló, mások érzéseit semmibe vevő, betegesen önhitt megnyilvánulásai közül. Elhihetitek: voltak ennél is tenyérbe mászóbb alakításai is, amelyek tudtommal nem kerültek ki a nemzetközi médiába.)
Azt hiszem, ez az apró momentum már önmagában is elég sokat elmond arról, miért is ment hónapokig a huzavona és a különböző elmeorvos szakértők közötti vita arról: épelméjű-e egyáltalán ez az ember? Tudatában van-e egyáltalán annyira a valóságnak, hogy felfogja, mit tett?
Végül kénytelenek voltak arra a konklúzióra jutni: noha a tettes valóban súlyosan torzult személyiséggel rendelkezik - gyakorlatilag a karikírozott megnyilvánulása mindannak, amit a pszichiátria ma tud a kóros súlyosságot elérő narcisztikus és paranoid tendenciákról -, a valóságészlelése nem sérült, affektív zavarai sincsenek. Pontosan értette, mit művelt, és tisztában volt a tette várható következményeivel is. "Mindössze" túlkompenzálja a rossz gyerekkorát azáltal, hogy túl sokat képzel magáról, szeretné magát roppantul fontosnak, egyedülállónak, sőt történelmi jelentőségűnek tudni. Szüksége volt egy jól definiált ellenségképre is, amelyhez képest önmagát eredendően szépnek, jónak és felsőbbrendűnek érezheti, ezért jöttek neki kapóra az eszelős ideológiák.
Köznapi nyelvre lefordítva mindezt: laikus ember nem nevezné ugyan normálisnak ezt a viselkedést, attitűdöt, de annyira nem zakkant az illető, hogy emiatt diliházba lehessen csukni, vagy büntetőjogilag ne lehetne felelősségre vonni.
Felelősségre is vonták. Megkapta a jól megérdemelt 21 év szabadságvesztését, azzal a záradékkal: ha a büntetés letöltése után még mindig úgy találják, hogy a bűnismétlés esélye fennáll - tehát az illető továbbra is potenciális veszélyt jelenthet a táhsadalomra -, akkor öt-öt évvel minden esetben meghosszabbíthatják a büntetést. (Már 2012-ben, az első tárgyalások után nyilvánvaló volt: ez a gyakorlatban valószínűleg azt jelenti, hogy ez az ember soha nem fog kikerülni a börtönből.)
Tudnotok kell: a norvég jogrendszer eléggé sajátos.
Elvileg 21 év szabadságvesztés a maximálisan kiszabható büntetés, függetlenül a bűncselekmény súlyától. Feltételes szabadlábra helyezését legkorábban 10 leült év után kérelmezheti az elítélt.
(Elvileg 30 év letöltendőt ki lehet szabni egy emberiségellenes bűncselekményért, ebben az esetben viszont nem ad lehetőséget a törvény arra, hogy meghosszabbítsák a büntetést, ha a jómadár még mindig nem elég jó madár ahhoz, hogy kimehessen a hűvösről.)
Nos, idén letelt a 10 év, és a tettes - aki még arra sem méltó, hogy grillcsirkének említsem - az első adódó pillanatban élt a jog kínálta lehetőséggel, annak ellenére, hogy a saját védőügyvédje is figyelmeztette: nagyon, nagyon kicsi - gyakorlatilag a nullával egyenlő - esélyt lát arra, hogy próbaidőre szabadon bocsássák.
A tettes a figyelmeztetés ellenére kérvényezte a cirkuszt. Láthatóan nem tévedtek az elmeorvos szakértők a diagnózissal: egy kórosan narcisztikus személynek lételeme, ha ő lehet a figyelem középpontjában, szerepelhet, az ő képeivel vannak telve az újságok és a hírportálok.
Nem először rendezett ilyen drámát, egyébként.
Néhány éve beperelte az államot, mert a börtönviszonyok annyira viszontagságosak - szerinte -, hogy az sérti az ő emberi jogait.
Az önjelölt hős lovag, a "bátor katona" - akit egyébként a sorozáson alkalmatlannak találtak a sorkatonai szolgálat letöltésére; aki fegyvertelen, védtelen embereket (többségükben tizenéves fiatalokat) végzett ki, kihasználva a rendőri egyenruha keltette bizalmat; s aki a sajátkezűleg összeábdált díszegyenruháját, a saját magának adományozott kitüntetésekkel, amelyeket bagóért szerzett az interneten, a hadtörténeti múzeumnak akarta adományozni - olyan bagatell problémákon siránkozott a tárgyaláson, mint hogy a reggelihez nem kap elég vajat, a kávé nem elég meleg, ráadásként, óh borzalom, ebédre rendszeresen kap Fjordland termékeket! (Ennek a készétel-márkának egyetlen előnye, hogy csak fel kell melegíteni... elvileg alkalmas emberi fogyasztásra - A szerk.) A nagyságos lovag úr, a nemzet hőse, a tárgyaláson így próbált szellemeskedni: úgy gondolja, a helyében bárki más az Oslo Vestkant-ról (körülbelül a Rózsadomb norvég megfelelője) egyetértene abban, hogy ez még a víztortúránál is rosszabb.
A bátor lovag kifejtette, hogy a méltatlan börtönviszonyok eredményeként ő mentálisan összeroppant, az állam az öngyilkosságba akarja hajszolni, a norvég börtönökben egyébként is a leggyakoribbak az öngyilkosságok egész Nyugat-Európában, és pszichés leépülését mi sem bizonyítja ékesebben, mint az, hogy az utóbbi időben már elkezdte élvezni a Paradise Hotel tévésorozatot!
Ebben a perben kihallgatták tanúként a Skien börtönben felügyelő pszichiáter orvosnőt, dr. Rosenqvist-et, aki azt vallotta: a tömeggyilkos pszichés értelemben szokatlanul stabil. Azon túl, hogy a hangulata alkalmanként kissé nyomott - ez természetes, normális reakciónak számít, ha az ember a sitten ül -, és átmeneti ingerültség tapasztalható nála, ha új elítélt érkezik abba a részlegbe, ahová a tömeggyilkost elszállásolták - ez is normálisnak tekinthető, egészséges válasz a stresszre -, nem látott a tömeggyilkoson mentális összeomlásra utaló jeleket, épp ellenkezőleg: rendkívül jó idegzete van, láthatóan jobban viseli az izolációt, mint sok másik elítélt, akikkel dr. Rosenqvist korábban foglalkozott.
A pert tehát elveszítette az állam ellen a lovag úr; az ENSZ-ig már nem is jutott el az ügy, pedig roppantul szerette volna a "nagy hős", ha egészen Strassbourg-ig eljut annak híre, hogy őt micsoda méltánytalanságok érik, és ez nem demokratikus (miközben ő maga politikai meggyőződésből tagadja mások demokratikus jogait.)
Ezután újból hallatott magáról a hős lovag. Kitalálta, hogy a nevét hivatalosan megváltoztatja, és ennek alkalmából ismét össze kellett hívni a megfelelő jogi apparátust, a börtön tornatermét ismét be kellett rendezni tárgyalóteremnek - biztonsági okokból ugyanis nem megoldható, hogy a lovag urat átszállítsák rabomobilon az oslói törvényházba, hogy szereplésvágyát ott élhesse ki. A névváltoztatásnak biztosan nagyon örült mindenki, akinek Anders a keresztneve, illetve Behring vagy Breivik a családneve; viszont az egész ország azon röhög, hogy a barom idiótája a Fjotolf Hansen nevet választotta. (Nem választhatott ugyanis sem túl gyakori keresztnevet, elvégre ki szeretne egy tömeggyilkos névrokona lenni? Túl ritka családnevet sem választhatott, elvégre kínos volna, ha egy - tegyük fel - Espedal-tól, Flatås-tól vagy Hegerberg-től megkérdezik, hogy "rokonok vagytok azzal a 77-szeres gyilkossal?") "Fjott" nagyjából az "ostoba, hülye, lúzer, gyáva barom" informális megjelölése, tehát mélységes egyetértésben röhögött az egész ország azon, hogy a nemes lovag úrban, életében valószínűleg először, feltámadt az önkritika. Sokan vagyunk, akik egyszerűen csak "fjotten"-nek említjük azóta.
Az összes szakértő - akár jogi, akár elmeorvosi, akár rendőri, extrémizmus-kutató - egy véleményen van: a fjotten minden adódó alkalmat megragad arra, hogy a buta, beteg ideológiáját propagálja; a tárgyalásokon soha nem hagyná ki, hogy ha szóhoz jut, akkor elkezdje a náci propagandát nyomatni. Amint belép a tárgyalóterembe, soha nem hagyná ki a náci karlendítést, holott már többször is rendreutasították, hogy ennek egy tárgyaláson semmi helye.
Miután felismerte, hogy (még) a szélsőjobboldalon sem aratott egyöntetű sikert, újra és újra rebrandingelte ugyanazt a gyűlöletideológiát abban a reményben, hogy ezzel hátha meg tud nyerni magának elvbarátokat.
Miután rájött, hogy nevetségessé tette magát a tényként előadott "templomos lovag" fantáziavilágával, gyorsan imázst váltott, és egy nemlétező náci párt elnökének és főtitkárának adta ki magát. (Semmi újat nem tud kitalálni... a lovagrend, amelynek állítása szerint főtempláriusa volt, sem létezett sehol máshol, csak az ő képzeletében. Annyit sikerült észlelnie a problémából, hogy a nagyok politikai pártokban gondolkodnak és nem 15 éves fiúk fantáziájához illő romantikus lovagrendekben; az már elkerülte a figyelmét, hogy egy nemlétező szélsőjobboldali pártot pontosan annyira vesznek komolyan, mint egy nemlétező templomos lovagrendet.)
Miután ezt sem vették komolyan, azt találta ki, hogy ő odinista, és Odin az egyetlen isten, akit ismer. (Nem egészen értem, miért nem publikált erről tiltakozó cikket valamelyik helyi Åsatro főmufti - na jó, főgoði - ugyanúgy, ahogyan korábban egy evangélikus teológus fejtette ki, hogy ez blaszfémia, amikor a fjotten még "kulturálisan keresztény"-nek vallotta magát, és nézetei szerint ő a keresztény értékek védelmében tette, amit tett - A szerk.)
Nos, a legújabb tárgyaláson sem okozott csalódást ez a fjotten.
Ismét a náci karlendítéssel idétlenkedett; a jogi apparátus ismét rászólt, hogy fejezze ezt abba; azonban annyi újdonsággal szolgál a hülyéje az előzőekhez képest, hogy már nemcsak a szélsőjobboldali dumát nyomatja, hanem az öltönyére is, a táskájára is aggatott náci propaganda-szórólapokat. Továbbá megpróbálta elhitetni a bírósággal, hogy nem is náci karlendítés az, hanem ősi északi üdvözlő gesztus, amelyet az ő ősapái már évezrede használtak.
A jelenlegi tárgyalás azt hivatott eldönteni, hogy a fjotten továbbra is potenciális veszélyt jelent-e a társadalomra, vagy sem. (Egyértelműen igen.)
A baromja arról próbálja győzködni a bíróságot és az államügyészt, hogy igen, ő náci, de higgyék el, hogy lehet az ember náci anélkül, hogy militáns lenne.
Azt állítja, hogy az ő katonai karrierje 2011 július 22.-én véget ért, és a továbbiakban elhatárolódik az erőszakos tettekről (nem kell ahhoz Joe Navarro-nak lenni, hogy a metakommunikációjából valami egészen mást véljünk kihallani. Úgy szólalt fel a tárgyaláson, ahogyan egy izgatott ötödikes kisdiák, amikor a suliban kihívják felelni, és a kézmozdulatain egyértelműen látni lehetett, hol nem mond igazat, és ezt ő maga tudja a legjobban).
Hosszasan fejtegette, hogy tervei vannak arról, hogy egy békés, civil módon szervez ellenállást a fehér felsőbbrendűség védelme érdekében, és nézetei szerint 200 elnyomott fehér nemzet támogatja ebben.
Nyilván azt megerősítendő, hogy ő a továbbiakban elhatárolódik az erőszaktól, és azt, hogy - mint mondta - ha a bíróság ezt szabja feltételként, akkor hajlandó felhagyni mindenfajta politikai aktivizmussal, írta le magát náci pártelnöknek, és egy jövendőbeli náci képviselő-jelöltnek is.
Nyilván az erőszaktól való távolmaradását igyekezett kifejezni az üres fenyegetőzésekkel, hogy ha most megbocsájtanak neki, akkor később az ő náci kormánya is meg fogja nekik bocsájtani mindazt, amit ellene elkövettek (!)
A bátor katona, a nemes lovag most éppen egy másik náci szervezetre hárítja a felelősséget azért, hogy a 2000-es évek végén annyira radikalizálódott.
Azt állította, hogy a Breivik-ként ismert személy 2009-ben meghalt, amikor a Bér és kerület (vagy mi annak a társaságnak a neve - A szerk.) nevű csoportosulás agymosásnak vetette alá. A terrorcselekményekért tehát nem ő a felelős, hanem ez a náci társaság, akik agymosottá tették és radikalizálták őt. (Mintha a saját befolyásolhatóságáért, önálló értékítéletre való képtelenségéért ezt a szervezetet kárhoztatná, de még ez is több, mint valószínű, hogy hazugság.
Érdekes, a Dér és felület neve a 2011/2012-es tárgyalássorozaton elő sem került. Más szélsőjobboldali csoportosulások neve viszont igen, a fjotten nagy hangon dicsekedett azzal, hogy ő aztán mekkora nagy valaki volt ezekben a körökben; de amikor ezek tagjait hallgatták ki, akkor jobb esetben "ja, a Brévik? Tudom, ki ő, láttam néhányszor a gyűléseken, de nagyjából egy senkinek számított közöttünk" választ kapták a zsarvak, de gyakran zsákutcába vezetett a kihallgatás, mert több dísznáci is "Soha nem beszéltem vele" választ adott. Többek között az a dísznáci is, akinek blogjáról a fjotten a nagy manifesztumához nyúlt anyagot, azt vallotta: a fjotten váltott vele néhány mailt, és szeretett volna vele találkozni, sőt ideológiailag együttműködni, de ez a dísznáci is úgy találta: a fjotten nem komoly, egy üres, unalmas egyén, nagyjából egy senki, és beszüntette a vele való kommunikációt.)
Nem lepne meg, ha - amint kikerül a tárgyalás anyaga a nemzetközi hírekbe - a Tér és terület nyilvánosan adná írásba, hogy nekik közük sem volt a fjottenhez, soha nem volt náluk tag, ezért a terrorcselekményekért nem ők felelnek.
A fjotten viszont az önhittségét a szokottnál is erőteljesebben bizonyította, amikor az államügyészt rendreutasította és kétségbe vonta a kompetenciáját, közölve vele, hogy "civil ügyész vagy, nem értesz a katonai joghoz". (Ó igen, mert a fjotten, aki még az érettségit is csak a sitten tette le, bőven túl a 30-on és a terrorcselekményen, aztán szakértő a katonai jogi kérdésekben.)
Hitvallást tett arról, hogy 12 éves kora óta nemzetiszocialista, a Mein Kampf-ot is kiskamaszként olvasta (ez szemenszedett hazugság. A jobboldali ideológiák az ezredforduló tájékán kezdték el foglalkoztatni, amikor internethozzáférése lett. Még 18...20 éves korában is "csak" masszívan jobboldali volt, tagja volt a Fremskrittpartiet-nek, amely egy radikálisan konzervatív, de nem nemzetiszocialista párt. A fjotten csak 2003 után vált hithű, meggyőződéses nácivá, az online aktivitása ezt bizonyítja. Továbbá, tudtommal a Mein Kampf Norvégiában is be van tiltva; elég nehezen tudom elképzelni, hogy a 90-es években a fjotten honnan szerezhette be), és állítása szerint jobban ismeri ezt a könyvet, mint a legtöbb nemzetiszocialista Skandináviában, de ezt sokáig rejtve tartotta. Saját kijelentése szerint 25 éve harcol elkötelezetten a nemzetiszocializmusért, és haláláig folytatni is fogja ezt a tevékenységét.
A kérdésre viszont, hogy érez-e megbánást az elkövetett tettei miatt, nem volt hajlandó válaszolni.
Jelenleg itt tartanak az események. Ha lesz még fejlemény, amelyen minden jóérzésű emberi lényezet csak röhög kínjában, akkor megírom azt is, de nagyon erőteljesen abba az irányba mutat minden: a fjotten, miután kiélte a szereplésvágyát bohócot csinált magából a nyilvánosság előtt, megy szépen vissza a cellájába, hogy tovább elmélkedhessen azon: milyen borzalmas, borzalmas méltánytalanságok érték őt.
Igen, egyetértek, ha úgy gondoljátok: ez a poszt szokatlanul szubjektív hangvételű és szabadszájú, de a fjottennel szemben máshogyan nem lehet eljárni. Barom. 77 ember haláláért felelős, de a helyzet már ott tart, hogy néhány áldozat hozzátartozói is csak röhögnek rajta kínjukban.
Oppdatering, den 19. jan. : a fjotten a tárgyaláson eldicsekedett azzal is, hogy 2018-ban, civil tiltakozását erőszakmentes módon kifejezendő, önnön ürülékével rajzolt horogkeresztet a falra, egy 1979-es IRA-akciót másolva. Véleménye szerint ez nagyon rosszul működött, és búskomor lett tőle. Azonban, tette hozzá, ezt az egy esetet leszámítva mindig betartotta a szabályokat. Hajlandó a szabályokat követni, nyomatékosította.
Dr. Rosenqvist szerint ezzel a magánakcióval a fjotten inkább csak önmagának ártott, mint a börtön személyzetének, hiszen ügyes kis művét sajátkezűleg kellett a falról eltávolítania, és kérése ellenére nem biztosítottak gumikesztyűt a művelethez.
(A szerk. kommentárja: nocsak-nocsak! A lovag úrban a lelke mélyén mégiscsak feltámadt az őszinteség, és egy szimbolikus módon kifejezésre juttatta, hogy az egész ideológiája egy bélsár?)
A börtönigazgató ezt a vallomást kiegészítette azzal: ennek az évnek nyarán nem ez volt a fjotten egyetlen fegyelemsértése. Egy másik alkalommal is firkált horogkeresztet a falra; az ominózus széklet-esetet megelőzően pedig nem volt hajlandó elhagyni a sétálóudvart, és náci jelszavakat ordítozott.
A pszichiátriai vélemény szerint a fjotten 2011 óta ugyanolyan barom maradt, teljesen irreális elképzelései vannak arról, hogyan fogadnák őt a kinti életben. Egyértelműen nem látja be, hogy a külvilág hogyan értékeli őt. Ahelyett, hogy megkapná a - szerinte - neki kijáró elismerést, csodálatot, minden bizonnyal kiesne a társadalomból. A tapasztalt megvetés, ellenérzések valószínűleg agressziót váltanának ki belőle és újabb erőszakos cselekményekre motiválnák. Édesanyja halála óta nem tart kapcsolatot egyetlen családtagjával sem. Nincs körülötte semmilyen szociális háló, legfeljebb a fajgyűlölő eszmetársaival kommunikálna, mert nagyon úgy tűnik: kizárólag szélsőjobboldali sültbunkók társaságát próbálja keresni. (Kérvényezte például, hogy szállítsák át egy másik börtönbe, hogy együtt ülhessen Philip Manshaus-szal, aki nagy fjotten-fanboy, és hasonló irányelvek mentén követett el gyűlöletbűncselekményt. Amikor pedig a börtön felügyeleti szervei elvágták a nemzetiszocialista elemekkel való levelezését, telefonbeszélgetéseit, akkor arról panaszkodott: nem érti, miért baj az, hogy szeretne magának egy szélsőjobboldali feleséget és néhány szélsőjobboldali barátot. Mintha nem látná be, hogy a börtön fejesei értik: a fjotten nem annyira az emberi kapcsolatokra vágyik, mint arra, hogy olyan egyének vegyék körbe, akik a bárgyú ideológiáját bégetik.)
A próbaidőre bocsájtás gyakorlati feltételeit is nehéz volna biztosítani - szigorú rendőrségi felügyelet, csak meghatározott lakcímen lakhatna, hetente kellene megjelennie rapporton a zsarvaknál; kijárási tilalommal este 11-től reggel 6-ig, a kapcsolatait állandó monitorozás alatt kellene tartani; az adatforgalmat a gépén is, a telefonján is folytonos nyomonkövetésnek kellene alávetni - hogy hasonszőrű szélsőjobboldali nyikhajokkal ne szervezkedhessen -, nem juthatna sem alkoholhoz, sem más tudatmódosítókhoz vagy anabolikus szteroid doppingszerekhez.
További problémát jelentene, hogy a börtönön kívül hogyan teremtene a fjotten egzisztenciát? "Kinti" lakhelye nincsen, állásajánlatokat nem kapott (a börtönben is elutasította a felkínált munkalehetőségeket, mondván, hogy ez számára méltóságon aluli); a szociális segélyt valószínűleg megkapná, de saját céget - mint próbaidős elítélt - nem alapíthatna. A terrorcselekmények egyik következményeként kártérítésre van kötelezve az áldozatok hozzátartozói irányában, más szóval: úszik az adósságban. Ezért a diákhitelt sem biztos, hogy felvehetné, tehát a tanulmányai befejezése sem garantált.
Mindent összevetve: a fjottennek a külvilág biztonsága miatt is, a saját érdekében is jobb a hűvösön maradnia, de a tárgyalásokon még ennek részleteit fejtegetik.
Ricky Lee Jonesnek voltak kisebb összeütközései a törvénnyel, de a barátai szerint eléggé béketűrő természetű volt. Kiskorában őt és néhány testvérét a gyermekvédelmi hatóságok kiemelték az otthoni - nagyon zűrös - környezetükből.
Young azt találta, hogy a képen látható lány hasonlított Regina Walters-re, akinek ügyével ő foglalkozott - de nem merte biztosra mondani, mert az általa ismert képen a lánynak hosszú haja volt.
A történet egy különlegesen kegyetlen fordulata, hogy Mr. Walters - egy hónappal a lány eltűnése után - névtelen telefonhívásokat kapott, úgy a munkahelyén, mint a - telefonkönyvben nem szereplő - otthoni telefonszámán.
